Vissza
Ahogy tetszik…

Ahogy tetszik…

2024. 03. 26.

megosztás Facebookon

A maconkai versenynaptár kora tavasztól késő őszig szinte minden szakágban évről-évre rangos versenyek sorát tudja felmutatni, hála a terület adottságainak és sokszínû halállományának, valamint a támogatóknak is. Ezen megmérettetések szigorú szabályokkal és követelményekkel rendelkeznek, és bizony szinte lehetetlen rajtuk egy jó értelemben vett „átlagos” horgásznak díjazott helyezést elérni. Bár - mint tudjuk - a szerencse e sportágban különösen nem elhanyagolható... További probléma, hogy igen nehéz beférni is e zárt, vagy meghívásos versenyekre, illetve a siker reményében a jelentkezésnek már akár hetekkel korábban meg kell történnie.

Nos, maradt azért kivétel Maconkán is! A hagyományos Tóparti Randevú sokszínû rendezvényei között ez a szabad stílusú, nyílt egyéni horgászverseny - hivatalos nevén: IX. NMH-Grátisz-BSHE Kupa - némileg „könnyedebb” szórakozást ígér(t), továbbá az egyéb rendezvényeken a család is jól szórakozhat. Ebben az évben a főzőverseny, a lovas- és autóbemutató, valamint a zenei- és sportrendezvények mellett új kezdeményezésként a Tógaléria is szerepelt a programban, ahol neves mûvészek maconkai tájról alkotott festményeit lehetett megcsodálni. Legnagyobb örömünkre e kezdeményezésre 16 alkotó jelentkezett. Sajnos, az ötletgazda-főszervező Plachy György viszont ezúttal kénytelen volt kihagyni ezt a napot, mert a honi egészségügy mûködését volt kénytelen élesben tanulmányozni a gasztronómia remekei helyett. Szerencsére e sorok írásakor már otthon van, és újult erővel láthat neki a jubileumi rendezvény előkészítésének!
[foto,01.jpg,Alkotó természet 1.,n,k]
[foto,02.jpg,Alkotó természet 2.,n,k]
A verseny meghirdetett szabályai és feltételei a következők voltak:
1. Horgászni tetszőleges módszerrel (kivétel: pergetés), egyidejûleg 1 bottal és azon 1 horoggal lehet. A módszer verseny közben is szabadon változtatható.
2. Az etetés mennyiségében, az etetőanyag összetevőiben nincs korlátozás.
3. A kifogott halakat csak gyûrûs (verseny-) szákban, illetve nagyhal esetén megfelelő méretû pontyzsákban lehet tárolni, mérlegelésre csak élő hal kerülhet.
4. A kifogott 5 kg-on felüli halat soron kívül jelenteni, és mérlegeltetni kell.
5. A lefújás előtt megakasztott, de az addig még ki nem fárasztott hal sikeres szákolás esetén az eredménybe beszámít.
6. A mérlegelés után a halak visszaengedésre kerülnek.
Nevezési feltétel: Érvényes állami horgászjegy.
Nevezni lehet: felnőtt és ifjúsági úszós- vagy fenekező, illetve női és gyermek kategóriákban.
A szabályok mellett a másik oldal pedig az anyagiak oldala, ahol e versenyen egyáltalán nem a bevétel az elsődleges. A felnőttek 2400, a hölgyek és az ifik pedig 1200 Ft-ot fizettek az indulásért, és ebben már benne volt az ebéd és a kedvezményes továbbhorgászat lehetősége is. A maconkai éves területi jeggyel rendelkező gyermekek részére pedig ingyenes volt a nevezés, immár hagyományosan.
Kis kitérőként el szeretném mondani, hogy a Tóparti Randevú az én értelmezésem szerint elsősorban a Természet, azon belül a helyi Élővilág ünnepe, Ők (növények, állatok vegyesen) számomra nem eszközként, hanem célként funkcionálnak. Ami sokszor az embereknek pl. csak díszletnek látszik, annak a megőrzésére, védelmére, fejlesztésére kell a jövőben is a legnagyobb energiát fordítanunk. Maconka a mai állapotában sikertörténet. De pont a múlt ismeretében óvnunk kell a jövőjét is, a közösség egészének érdekében. Azok közül akik ilyenkor nálunk e víz barátaiként egybegyûlnek, többen sokat tettek és tehetnek is még azirányban, hogy ez így tényleg így legyen.
[foto,03.jpg,Az I. sziget,n,k]
[foto,04.jpg,Közelebbről,n,k]
[foto,05.jpg,Még közelebbről,n,k]
Visszatérve a beszámolóhoz. Az előző napon a viharos szél mellett hideg zápor is nehezítette az országos rendőr- és rendészeti horgászverseny résztvevőinek dolgát, így a körülmények ismeretében úgy gondoltam, hogy átlagos mezőnnyel számolhatunk. Erre a hajnali látvány alaposan rácáfolt. Annak ellenére, hogy most kivételesen sikerült időben kiérkeznem, már hosszú sor állt a halőrház előtt. Végül új versenycsúcsként 60 feletti létszámot regisztráltunk, majd így a pályát is át kellett számozni, ami végül is összességében komoly csúszást eredményezett, melyet a jelentkezők szerencsére jól toleráltak. A helyszíni nevezés lehetőségét ennek ellenére fenntartjuk jövőre is, de tanultunk az esetből.
[foto,06.jpg,Amikor már mindenki versenyezni ment...,n,k]
[foto,06A.jpg,... ide!,n,k]
A pályabeosztásnál az elsődlegesen úszós kategóriára nevezett felnőtt és ifi horgászok a gáti és homlokgáti szakasz mélyebb, a fenekezős módszert választók pedig a hosszgát sekélyebb részét vehették birtokba. A hölgyek a homlokgát kezdetén lévő ún. nyári kikötői rész kis félszigetén, a gyermekek pedig a csónakkikötői részen kezdhették meg a felkészülést. Az egyre erősödő (szembe)szél különösen a gáti szektorokat érintette kellemetlenül, pedig lassan, de biztosan „rájuk tolta” a halat.
[foto,07.jpg,Fenekezők,n,k]
[foto,08.jpg,Úszósok(k),n,k]
Maga a verseny így végképp valódi, komoly próbatétel elé állította a mezőnyt, ugyanis a szél a 2. órától kezdve többször már viharossá erősödött, így tarajos hullámok ostromolták a partokat, erősen megnehezítve a horgászatot, különösen a finom szerelékek alkalmazását.
[foto,09.jpg,Már-már a vízen...,n,k]
[foto,10.jpg,Kapást láttam volna?,n,k]
Ennek ellenére gyönyörû halak jelentkeztek, köztük tízentúli pontyok, nagy amurok, a szokásos keszegfélék, de például compó, balin, harcsa, sügér, aranyhal is volt a fogások között.
[foto,11.jpg,Apa, lánya, 80 cm-es nyurgája,n,k]
[foto,12.jpg,Egy kisebb nyurga az alvégről,n,k]
[foto,13.jpg,3 kívánság!,n,k]
A legtöbben hősiesen végig kitartottak, és a mérlegelés, majd az ebéd (közkívánatra: csülkös babgulyás + túrós batyu) után sor kerülhetett a hivatalos értékelésre.
A versenyt a fenekező kategóriában induló Kiss Béla végül új csúccsal, kereken 38.000 grammos eredménnyel nyerte, 6 db hala amur és ponty volt, testvéries elosztásban. Második helyezett Szabó Attila, harmadik Bálint Miklós.
[foto,13A.jpg,Szép volt!,n,k]
A nehézségek ellenére, sokszor a bottörést is megkockáztatva (volt, akinek ez sikerült is) nem sokkal maradtak le az úszósok sem. Itt a kiegyenlített mezőnyben első Varga Zoltán, 12.830 grammos keszegzsákmányával, majd őt 1 átlagkeszeg súlyával lemaradva Csomor Péter, valamint Módis Sándor követte.
Az ifiknél az első helyet Beke Dániel 6.870 grammos fogással szerezte meg, Gagyi Attila és Nádasdi Norbert előtt.
[foto,14.jpg,Dániel és az elemek harca,n,k]
[foto,15.jpg,A megérdemelt győzelem,n,k]
Nem sokkal maradtak le a hölgyek sem, Papp Éva 5.960 grammos, keszeges eredménye is csak éppen elég volt Mészáros Gyuláné előtt, aki 13 dkg-al fogott kevesebbet. A harmadik Orosz Ferencné lett.
[foto,16.jpg,A női győztes,n,k]
A gyermekeknél először fordult elő, hogy mindenki fogott halat, itt Kuborczik Dávid győzött 4.990 grammal, Gyurcsák Márk és Teplán Olivér előtt.
[foto,17.jpg,A zsákmány...,n,k]
[foto,18.jpg,... és az eredménye,n,k]
A legnagyobb hal különdíját egy 11.890 grammos tükrös kifogásáért Bálint Miklós nyerte.
[foto,19.jpg,Ő volt ma a legnagyobb!,n,k]
Végül a felsoroltak alapján 13 trófea került kiosztásra, valamint a TRABUCCO, a SPRO, a CUKK, valamint Letovai Zoltán és Asztalos László horgászboltosok jóvoltából összesen közel 30 ajándékcsomag került átadásra, köztük minden induló gyermek egy-egy horgászbotot, valamint hozzá horgászcikk-kollekciót vehetett át. Díjazott lett az összes hölgy-, valamint ifi versenyző is. A díjak és ajándékok összértéke meghaladta a 350.000 forintot, de reményeim szerint itt e napon mindenki ettől függetlenül is nyertesnek érezhette magát.
[foto,20.jpg,Most még gazdátlanul...,n,k]
[foto,21.jpg,Elkeltek a trófeák!,n,k]
Végül meg szeretnék említeni néhány tanulságot is. A tartós szembeszél esetén el kell felejteni néhány, általában bevált rutincselekményt, itt, Maconkán is. A nagytestû halak már 30-40 méteres távolságon belül is nagyobb számban jelen voltak, és most jól jött a nehezítettebb, csalit egy helyben biztosan megtartó szerelék. A keszegfélék a közvetlen kőszórásos rézsü környékét ilyenkor elkerülik, beljebb találhatóak, sőt sokszor meglepően a vízfelszín közelében. Izgalmas az alsó visszaáramlás és a felső szélnyomásos rész határvonalának vallatása, valamint a felkavart hordalék lerakódási-bemosódási sávjának horgászata is. A sok versenyen sztár növendék balinok ilyenkor nem foghatóak megfelelő számban, ezért rájuk nem lehet alapozni. Gondok voltak a gyûrûs szákok rögzítésével is. Az akár kővel belülről lesúlyozott, hullámzásra merőleges megoldás, vagy az oldalsó kihorgonyzás-kikötés volt a legcélravezetőbb. A komoly szélnyomás és a nagyhalak fogását látva túlerősített felszerelés pedig a fárasztás során együttesen bizony bottörést eredményez, s ugyanez igaz az aránytalan súllyal „megküldött” feederre is. Az etetést viszont nehezíteni kell, a nyugodt vízen alkalmazott lebegő anyagokat jobbára el lehet felejteni, s gondolni kell a visszáramlásra is a távolság meghatározásánál.
[foto,22.jpg,Ha jó a taktika, ilyen vegyes teríték lehet a jutalmunk Maconkán!,n,k]
A verseny után a horgászat a szokásoknak megfelelően, kedvezményesen folytatható volt, sokan éltek is a lehetőséggel. Mások nézelődtek, sétáltak, vagy az I. szigeten a még zajló eseményeket tekintették meg. A rendezvény sikerét látva a szervezők és a támogatók együtt azt tervezik, hogy a jövő évi, jubileumi versenyen minden eddiginél nagyobb mezőnyt látnak vendégül a maconkai vízpartokon!
[foto,23.jpg,Mindenkinek, akit megillet...,n,k]

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés