Vissza
I. Haldorádó Method Feeder Kupa beszámoló 1. forduló

I. Haldorádó Method Feeder Kupa beszámoló 1. forduló

2016. 06. 25.

megosztás Facebookon

Az utóbbi idők egyik legnépszerûbb módszere a method feeder technika. A töretlen, egyre növekvő népszerûségét a hatásossága, a viszonylag könnyû elsajátíthatósága adja. Ennek a népszerûségnek erősítésére portálunk megrendezi az I. Haldorádó Method Feeder Kupát az idei évben először, Maconkán. A tározó szerelmesei, az ennek a speciális feeder technika követői mérhetik össze tudásukat ezen a hétvégén, két verseny napon.

Biztosan páran felkapták a fejüket a bevezetőben elhangzó „viszonylag könnyû elsajátíthatóság” szavakon. Valljuk be, aki már használt amúgy is feeder botot, feeder technikát, azoknak nem olyan nagy a váltás. Elsőre. Aztán ahogy egyre jobban beleássa magát a horgász az etetőanyag, csalik variációkba rájön, hogy mégsem olyan egyszerû ez, mégsem annyira könnyû megtalálni az adott vízre a megfelelő eredményt hozó kombinációt. Azt, hogy ez verseny körülmények között kinek mennyire sikerül, most nyomon követheti az Olvasó mindkét verseny napon, online tudósítás segítségével.
Hét óra előtt gyülekeztek a versenyzők a halőrháznál, a regisztráció után egy-egy kávé, üdítő mellett várakoztak a megnyitó kezdetére. 27 versenyző érkezett meg az előre jelzett 29-ből. A kírt időpontban elkezdődött a megnyitó. Döme Gábor ismertette a szabályokat, amely teljes összhangban van a Method Feeder OB szabályaival, tekintettel arra, hogy ez a mai viadal, mintegy felkészülésnek is tekinthető a következő hétvégén ugyanitt megrendezendő Országos Bajnokságra.
Most kora reggel is érezhető, nem mindennapi meleg várható, ezért mindenki figyelmét felhívtuk a megfelelő folyadék bevitelre, illetve a tûző napon való tartózkodás veszélyeire.
A sorsolás először sorsolási sorrend húzásával történt, majd ezt követően ennek megfelelően húzták ki a versenyzők a horgászhelyeik számát.
A sorsolás után azonnal elfoglalhatták helyeiket, és megkezdődött a felkészülés.
Gyülekezünk
Gyülekezünk
Döme Gábor ismerteti a szabályokat
Döme Gábor ismerteti a szabályokat
A figyelmes hallgatóság
A figyelmes hallgatóság
A sorsolás zajlik
A sorsolás zajlik
A következő fontos időpont, amit hangjelzéssel tudatunk a versenyzőkkel 8:55-kor következik, azt fogja jelezni, hogy 5 perc múlva kezdődik a limitellenőrzés.
Folyik a felkészülés
Folyik a felkészülés
Világi Zoltánnál készül az alapozó etetőanyag
Világi Zoltánnál készül az alapozó etetőanyag
Kilenc órakor az egyes rajthelytől megkezdődött a limitek ellenőrzése. Etetőanyag estén 12 liter a megengedett mennyiség bekevert állapotban, és ebbe a mennyiségbe bele kell férni minden pelletnek, kukoricának, adalékanyagnak. Az élőcsali megengedett mennyisége 2 liter. A versenyzők a gátra előkészítve várták az ellenőrzést, és a korrekten összeállított mennyiségek ellenőrzése gyors tempóban tudott haladni.
Korrekten összekészített menyiségékkel könnyû az ellenőrzés
Korrekten összekészített menyiségékkel könnyû az ellenőrzés
A limitálás végeztével még bőven jutott idő az további előkészületekre. A következő hangjelzés az alapozó etetés megkezdését jelezte 10 perccel 10 óra előtt.
Nagyon fontos az égető napsütés elleni védekezés
Nagyon fontos az égető napsütés elleni védekezés
Etetni bármilyen feederbottal, bármekkora etetőkosárral lehetett, természetesen horog nélküli végszerelékkel.
Alapozás állványról....
Alapozás állványról....
... ülve ládáról.
... ülve ládáról.
Nagyon sokan két, egy távolabbi, és egy közelebbi helyet alapoztak be, a távolabbit a pontyoknak, a közelebbit a keszegeknek szánva. Bár volt, aki mindent egy lapra, a nagyhal fogásra tett fel, ami valljuk be, Maconkán nem lehetetlen feladat.
Rejt a nagyhalazás némi rizikót, no nem a horogra csalás a nagyobb, hanem azt megoldani, hogy fárasztás közben ne szedje össze a hal valamelyik szomszéd szerelékét.
A szabály úgy szól, ha a hal valamely szomszéd szerelékébe belegabalyodik, a szákolásnál együtt van a két szerelék, az a hal érvénytelen. Mint ugyanúgy érvénytelen, ha a versenyző átlép a szomszéd versenyző rajthelyére. A hal átmehet, de a versenyző csak a horgászhelye határáig követheti.
Ezért aztán sokan inkább a keszegek fogásában bíznak, de itt bármikor előfordulhat, hogy egy termetes hal borítja az addigi szektor sorrendet.
Az alapozó etetés után, 10 órakor enyhe lengedező szélben, ragyogó napsütésben megkezdődött az öt órás forduló.
Nem kellett sokat várni, és szákba is kerültek az első keszegek, kisebb, nagyobb dévérek, de negyed órán belül szákban volt az első termetes ponty is!
Fárad az első ponty
Fárad az első ponty
Majd sikeres szákolás után, egyelőre pontyzsákba kerül
Majd sikeres szákolás után, egyelőre pontyzsákba kerül
A közeli etetésről jött ez a keszegecske
A közeli etetésről jött ez a keszegecske
A verseny második órájánál, úgy áll a helyzet, hogy a nagyhalas technikát választók vezetnek a keszegesek előtt. Igaz, hogy van a szákban 15-35 db dévérkeszeg, karika, de jó néhány 6-10 kg súlyú hal is akad már, van aki közel jár a húsz kilogrammos fogáshoz. Nincs lefutva még semmi, hátra van még 3 óra a versenyből, de igencsak igyekezni kell a keszegre horgászóknak, ha be akarják fogni a pontyozó, amúrozó versenytársakat.
Jöjjön néhány kép a gyönyörû halakról:
Amir Taletovic (BIH), egyenlőre a keszegeket ûzi
Amir Taletovic (BIH), egyenlőre a keszegeket ûzi
Németh Balázs a pálya túlsó szélén a sekélyebb vízben keszegezett, majd felvette a pontyozó pálcát
Németh Balázs a pálya túlsó szélén a sekélyebb vízben keszegezett, majd felvette a pontyozó pálcát
Kiss Péter egy közel 10 kg-os pontyot szákolt sikerrel
Kiss Péter egy közel 10 kg-os pontyot szákolt sikerrel
Kovács Béla egy szép amúrral
Kovács Béla egy szép amúrral
Majd Kiss Péter is beerősített egy gyönyörû darabbal
Majd Kiss Péter is beerősített egy gyönyörû darabbal
Farkas János első hala..
Farkas János első hala..
... a második...
... a második...
.... majd a harmadik hala. Szép sorozat
.... majd a harmadik hala. Szép sorozat
Tari István pontyot szákol
Tari István pontyot szákol
Alig fél óra van a versenyből vissza, és elmondható, meglehetősen visszaesett a halak kapókedve. Lehet, hogy a rettenetes hőség az oka, de hosszú ideig mozdulatlanok maradtak a spiccek. Egy-egy keszegkapás, fél órás szünetekkel közte. A nagy halazók is szenvednek, de ott azért ha háromnegyed óránként van egy kapás és sikerül is megfogni, akkor az nagyon szép hal.
A sekély részen inkább az apróbb pontyok a jellemzőek, míg a mélyből, távolról termetes amúrok, gyönyörû pontyok varázsolhatók ki. Jellemzően ugyanazok a horgászok fogják, akik eddig is szépen szerepeltek, de a fotókon ez jól látszik.
Hamarosan vége az első fordulónak, a mérlegelés után jelentkezem.
Ebből a méretû keszegből kellene sok
Ebből a méretû keszegből kellene sok
Aprócska harcsácska
Aprócska harcsácska
Hát nem gyönyörû ez a kárász?
Hát nem gyönyörû ez a kárász?
Kovács Béla és a ponty...
Kovács Béla és a ponty...
... és az amúr...
... és az amúr...
... és újra amúrl
... és újra amúrl
A sekély víz szélső helye nem ad túl nagy pontyokat
A sekély víz szélső helye nem ad túl nagy pontyokat
Egy érdekes színû ponty
Egy érdekes színû ponty
Négy óra előtt 5 perccel felhangzott az "5 perces" dudaszó, majd hamarosan lefújásra került az első napi forduló. A mérlegelés meglehetősen gyorsan haladt, a zsákmány darabosabb része, az 5 kg feletti halak már menet közben mérlegelésre kerültek.
Az A szektorban Farkas János szerezte meg az elsőséget 22 450 g-os fogással, a B szektor győztese Kovács Béla lett 43 300 g fogott hallal. A C szektorban Németh Balázs győzött 18 475 g fogott hallal.
Az A szektor győztese Farkas János
Az A szektor győztese Farkas János
A B szektor győztese Kovács Béla
A B szektor győztese Kovács Béla
A C szektor győztese Németh Balázs
A C szektor győztese Németh Balázs
Az első napi eredmények letölthetők:
További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés