Vissza
XIII. ABMC: A várva-várt bojlis szezonnyitó

XIII. ABMC: A várva-várt bojlis szezonnyitó

2018. 04. 13.

megosztás Facebookon

Tavaly ilyenkor, sőt egy héttel később a váratlan havazásról értekeztünk, most pedig 25,7 C-os, nyarat idéző melegben rajtolt el az Amatőr Bojlis Maconka Kupa 33 csapatot számláló mezőnye. Nem csak felgyorsult világunkban, hanem a természetben is minden intenzíven változik, mert bő egy hete még fehér volt a Mátra, a nyitónapon pedig már volt, aki leégett. Szerencsére nem a horgászatban, mivel még csak ekkor kezdődött a verseny... Reméljük, a továbbiakban már nem a leégésről tudunk beszámolni, hanem a legendás maconkai pontyállomány legszebb halairól és a szerencsés versenyzők sikereiről. Kövessük újra együtt az eseményeket!

Április 11., szerda
Ez a nap már kicsit más, mint a többi. A sikeres finomszerelékes szezonnyitó után négy nappal már az idény első bojlis versenyének pályakitûzési és előkészítési munkálatai zajlanak, parton, vízen, irodában. Az elmúlt hetekben rekord gyorsasággal teltek be a helyek a nevezés során, majd 40 csapat után már magát a nevezést is le kellett állítani. Majd a regisztráció befejezése, az előlegek fizetése után végül 32 csapatra és 4 tartalékcsapatra készült el a szûkítés, s ennek megfelelően készültünk a másnapi indításra. Új elem volt az idén a nevezési rendszer átalakítása, így a maconkai "Eseménynaptár" versenyhez tartozó felületén lehetett folyamatosan követni az eseményeket, a regisztrációt, a befizetést és a döntést egyaránt. Gyakorlatilag minden csapat vette az akadályt, korrekt módon, gyorsan és rendben zajlott a folyamat, majd estére már az első kiválasztott csapatok is megérkeztek, rövid idő múlva már kíváncsian kutatva a vizet, biztató jeleket keresve...
Április 12., csütörtök
Fél tíz, indul a helyszíni adategyeztetés, a nevezés. Lassan megtelik a parkoló, sorban jönnek az irodába a csapatok. Mind a 33, a 32-ből, ugyanis a jelen sorok írója szervezőként egy tartalék státuszú csapatnak elfelejtett visszaszólni, így jött velük a feladvány is, hogy most mi legyen. Az 50 feletti maconkai bojlis versenyszámra tekintettel egyszer azonban már ilyen is volt, így jött a gyors pályabővítés azzal a pozícióval, amit az eredmények okán már korábban is ki szerettünk volna próbálni. Ez a Felező-spicctől balra eső terület, amiről akkor is sok és nagy hal jött ki, amikor a spiccen akár 6-8 helyfoglaló is napok óta horgászott. Kényszerből erény, próba, szerencse, stb. ... Ezen zönge után már indulhatott a sorsolás is, mindössze 5 perc csúszással. Mielőtt nekikezdtünk volna, jött a közös csapatkép, ezzel indítottuk a jelen tudósítást is.
Íme, az újabb nagy csapat
Íme, az újabb nagy csapat
Egy kis eligazítás, majd indul az izgalom, a helyválasztás folyamata. Egyszer vissza lehet tenni a nem kívánt helyet, de a második húzás már nem módosítható. Sokan készülnek erre előzetes jegyzetekkel, mások az érzéseikre hagyatkoznak, megint mások írják, kik a lehetséges szomszédok. Egy biztos, hogy előbb-utóbb dönteni kell és 72 óra múlva dől el, hogy milyen is volt a szerencse és a vele együttjáró döntés.
Lassan véget ér a gyülekező
Lassan véget ér a gyülekező
Indul a megszokott kis bemutató(m)
Indul a megszokott kis bemutató(m)
Sorsolás, helyválasztás, az egyik legizgalmasabb mozzanat
Sorsolás, helyválasztás, az egyik legizgalmasabb mozzanat
A hátat látjuk, az AFK Apa, Fia, Keresztfia kódot jelent
A hátat látjuk, az AFK Apa, Fia, Keresztfia kódot jelent
Végül mindenki megtudja, hová került, s indulhat az elhelyezkedés. Bő 2 óra van a kezdésig, mindenkinek van mit csinálni. Az olvasóknak pedig egy kis pihenésként felajánlok három tavaszi képet, melyek ezen időszakban készültek el.
Tavasz 1.:  Az első alkalom, amikor a liliomfánk nem fagyott le
Tavasz 1.: Az első alkalom, amikor a liliomfánk nem fagyott le
Tavasz 2.: Aranyban a déli bejárat
Tavasz 2.: Aranyban a déli bejárat
Tavasz 3.: Száz 100xSzép
Tavasz 3.: Száz 100xSzép
Nézzük meg a térképet is, lehet elemezni. Csatoljuk az időnaptárat is, ebből elolvasható, hogy mikor mi fog történni vasárnap estig, persze a halfogás kivételével. Végül, a megszokott módon közzétesszük a sorsolás és a helyválasztás folyamatát és eredményét összegző táblázatot is.
A végleges, 33 csapatos térkép
A végleges, 33 csapatos térkép
Szokásos módon, a hármas, kezdést jelentő dudaszó után ismét nem sok idő telt el, amikor megjött az első fogás, majd az első 10 kg feletti hal is a versenyen. Majd jött az éjszaka, ismét több szép fogással.
Az első +10-es nagyhal
Az első +10-es nagyhal
Hölgyválasz, már sötétben
Hölgyválasz, már sötétben
Április 13., péntek
S ahogy lenni szokott, az éjszaka után az ezúttal borongós, kis esőt is hozó reggel jött el, az első 7:00-i zárókörös mérlegelési eredménnyel.
Jöjjenek az első most az első időszak halai:
Egy érdekes koi
Egy érdekes koi
Nyurga, éjjel (B9)
Nyurga, éjjel (B9)
Nyurga, nappal (A2)
Nyurga, nappal (A2)
Tükrös, éjjel (B2)
Tükrös, éjjel (B2)
Tükrös, nappal (B3)
Tükrös, nappal (B3)
Remek koi (A3)
Remek koi (A3)
Az esősen indult reggel meghozta a legnagyobb hal díjára is esélyes óriást:
TTT, Czakó Antonió és a 21,55 kg-os nagy tőponty a gátról
TTT, Czakó Antonió és a 21,55 kg-os nagy tőponty a gátról
Április 13., péntek, 20:00
Beérkeztek és feldolgozásra is kerültek a nappali etap eredményei. A The One Team a gáton megtalálta a nagyhalakat, vagy a nagyhalak őket, így esetére kilőttek a mezőnyből, s eljutottak a 2 mázsa magasságáig. Estére jöjjön a 2. szakasz eredménysora és statisztikája, lehet elemezni egy kicsit...
Szép hal, jó kép, remek hangulat
Szép hal, jó kép, remek hangulat
Április 14., szombat
Indításként jöjjön néhány szép hal még a pénteki napról.
Egy Novák-féle gyönyörû koi
Egy Novák-féle gyönyörû koi
Még egy koi, a remeklő beugró, 33. helyen
Még egy koi, a remeklő beugró, 33. helyen
Egy gömböc tükrös
Egy gömböc tükrös
Esti nyurga, Felező-spicc
Esti nyurga, Felező-spicc
Ismét egy bizonyíték arra, hogy péntek 13 nem szerencsétlen dátum. Egyrészt megúsztuk a fagyot, a csípős hideg "megelégedett" a +3-4 C-os hőmérsékleti tartománnyal. S a lényeg. Újabb szép fogások, újabb +20-as ponty, ezúttal egy 21,02 kg-os nyurgaponty a Dangerous Carp Team jóvoltából, s -figyelem! - újra a gáti mélyvízi szakaszról.
Dangerous, Hosszú László és a 21,02 kg-os nagy nyurgaponty, ismét a gátról
Dangerous, Hosszú László és a 21,02 kg-os nagy nyurgaponty, ismét a gátról
A The One Team esetében pedig már a 3 mázsa feletti eredmény átlépésével járt a mai reggel, őket a jelek szerint nehéz lesz befogni. A félidő-közeli 2508,02 kg-os, 412 db halból álló összfogás biztató, akár a 6,09 kg/db-os átlag (az éjjeli 7,14 kg/db volt, talán az eddigi legjobb). A +10-es halak száma 76 db. Jó, hogy már 31 csapatnak van értékelhető fogása. Csak így tovább!
Néhány szép péntek éjjeli - szombat hajnali fogás, idősorrendben visszafelé:
ToDo-tükrös
ToDo-tükrös
Egy jól azonosítható rekord-tőponty
Egy jól azonosítható rekord-tőponty
Tőzsér Krisztián 18-as hala
Tőzsér Krisztián 18-as hala
Bási-féle spanyol koi
Bási-féle spanyol koi
Lifefish
Lifefish
Gita és egy nagy nyurgaponty
Gita és egy nagy nyurgaponty
Molnár János egy szombat hajnali tövessel
Molnár János egy szombat hajnali tövessel
Koi, fehéren-feketén
Koi, fehéren-feketén
Április 14., szombat, 20:00
Visszatekintő. Napsugaras volt a szombat délelőtt is....
Remek spanyol!
Remek spanyol!
Újabb látványos koi
Újabb látványos koi
Jó kondiban lévő tükrös
Jó kondiban lévő tükrös
S akkor jöjjön az este! A bojlis online közvetítéseinken általában jót jelent (no nem az olvasóknak, hanem az eredmény szempontjából), ha késik az aktuális adatközlés. Most is ez történt, extra (vagy extrém?) fogásoknak lehettünk napközben a szemtanúi. Az eredmény önmagáért beszél. A The One Team jóvoltából megdőlt valamennyi eddigi maconkai bojlis kupa legjobb nappali részeredménye, az új csúcs 30 halból 304,94 kg!
Mielőtt erről még1x megemlékeznénk, egy újabb örvendetes tény. 17:50, Lifefish, A2, Lükő Stefan hala 22,37 kg, a remek tőponty újabb versenycsúcs!
Lifefish, az új versenycsúcs 22,37 kg-os tőponty, ismét a gátról
Lifefish, az új versenycsúcs 22,37 kg-os tőponty, ismét a gátról
Térjünk vissza az eredményekre. A The One így már 606,41 kg-on áll, ez 65 db-ot és 9,33 kg/db-os átlagot jelent. Ők a Stég-Product Team elől vitték el a pálmát, de a halat nem, mert ők is csúcsközeli eredménnyel 267,56 kg-ot fogtak 33 darabban, ami szintén önmagáért beszél, s mindjárt megháromszorozták a fogásukat és stabilan feljöttek az ezüstös pozícióba.
A halak között egy kis természeti tudósítás:
Ritka jelenség errefelé: Kökényvirágzás fagy nélkül, előtérben a Felező-spiccel
Ritka jelenség errefelé: Kökényvirágzás fagy nélkül, előtérben a Felező-spiccel
Pár nappal a hó után már zöldül a Mátra
Pár nappal a hó után már zöldül a Mátra
A mezőny összes fogása 4 tonna feletti (4083,77 kg), ez 699 db halat jelent 5,84 kg/db-os átlaggal. Szerintem mindenki elégedett lehet, nem csak e sorok írója.
Április 15., vasárnap
Eljött a véghajrá ideje, a reggel 7:00-i mérlegelési kör után már csak egy rövid, 8 órás nappali etap van hátra. Az első hely már nem kérdéses, az viszont igen, hogy az eddig 716,08 kg-ot fogó The One Team megdönti-e az abszolút ABMC versenycsúcsot (779,02 kg). Magának a mezőnynek ugyanez már régen sikerült, az 5058,71 kg-os reggeli záróeredmény már több mázsával a régi csúcs felett van. A második-harmadik helyért viszont ismét nagy a csatazaj, mivel a Stég-Product Team 462,34 kg-ot, a mellettük, a "beugró" helyen horgászó Carp Friend Baits Team pedig 461,69 kg-ot mérlegelt. 64 óra után a különbség 65 dkg... A C szektor győzelmére a 3 mázsa felett járó Bási Carp Team az esélyes, de még itt sem lefutott a csata. A további csapatoknál is több esetben akár egy hal is 1-2 helyet jelent a végelszámolásban, egy jó sorozattal pedig ennél is jobban előre lehet lépni, így bőven maradt izgalom a végére is!
Április 15., vasárnap 13:30
Másfél órával a verseny vége előtt a The One Team esetében nem a versenycsúcs, hanem az 1000 kg feletti álomeredmény elérése a cél (11:00 körül 871 kg-on áll az összesítő), sőt eközben ők egymás után két +20 kg-os pontyot is fogtak! Meg fog dőlni az összes maconkai versenyt érintően a legnagyobb átlagsúly rekordja is, s lehetséges, hogy 6 tonna felett fog zárni mezőny! Még egy mutató. Az eddigi ABMC versenysorozat rekordtól (90 db) egy órával ezelőtt már kereken 100 darabbal több, tehát összesen 190 db +10-es rekordpontyot fogtak.... Nagy verseny, vitathatatlanul az eddigi legnagyobb az ABMC sorozat történetében!
Íme, gyorshírként a túlzás nélkül szenzációs végeredmény:
Április 15., vasárnap 16:30
Megkezdődött az eredményhirdetés, s kezdetnek felsorolom a szenzációs eredményeket, az új rekordokat, a statisztikai mutatókat. Egy biztos, még kell idő ahhoz, hogy nyugodtabban visszatérhessünk a verseny eredményeihez és tanulságaihoz. Persze maga a díjkiosztó és az erről szóló tudósítás is tisztelgés a mezőny előtt, s én ezúton is megköszönöm mindenki pozitív hozzáállását, miként azt a tényt is, hogy 31 csapat kivárta az eredményhirdetést és gratulált a győzteseknek.
Közös ebéd a díjkiosztó előtt
Közös ebéd a díjkiosztó előtt
Ugyanez más nézőpontból
Ugyanez más nézőpontból
A kupák és trófeák
A kupák és trófeák
Indul a díjkiosztó!
Indul a díjkiosztó!
Igen, de ez a győzelem micsoda győzelem volt! Nézzük a tényeket. A The One Team csapatában végig ketten horgásztak, Paál Norbert és Novák György. Elérték az általam vizionált álomeredményt, mindezt az utolsó percekben az utolsó hallal, így az elért 1010,02 kg arany betûkkel íródott be a maconkai bojlis versenyek történelmébe. Ráadásul 45 db +10-es ponty, benne 2 db +20-as, s a legnagyobb koi ponty díja (11,72 kg - Iván barátom, rád emlékezünk...) is az övék lett. Mindez 72 óra alatt, s ha a fogási intenzitást konstansnak vesszük, akkor ezzel a teljesítménnyel akár a 115 órás professzionális versenyek rekordját is átírhatták volna!
Fantasztikus győzelem, 1 tonna felett!
Fantasztikus győzelem, 1 tonna felett!
+20-as nyurga tükrös, valódi ritkaság
+20-as nyurga tükrös, valódi ritkaság
Nézzük meg a hivatalos eredménystatisztikájukat:
A díjkiosztóval ellentétben, a beszámolóban most visszafelé haladunk. Fontos megemlékezni a két másik dobogósról is, ők egymás mellett horgászva fogtak fél tonna felett. A versenyre több napos teszthorgászattal rákészülő, végül ezüstös Stég-Product Team (Bodor András, Zsibrita Pál, Targyi Norbert) a sors ajándékaként a korábbi teszt helyen bizonyíthatott és bizonyított.
Megérdemelt ezüst
Megérdemelt ezüst
A bronzos Carp Friend Baits Team Tőzsér Károly, Tőzsér Krisztián, Szabó Zoltán összetételben ("kissé" fáradtan a díjkiosztón kb. harmadszorra sikerült a csapatnevet kimondanom) a beugró, 33. helyet húzta és minden félelmünket eloszlatva onnan 119 halat fogott.
Szépen csillogó bronz a beugró-helyről
Szépen csillogó bronz a beugró-helyről
A C szektor győztese a Bási Carp Team (Bálizs Attila, Sirkó Szabolcs, Sós Gábor) lett, s ők fogták a legtöbb, 120 db halat is.
Sekélyvízi szektorgyőzelem
Sekélyvízi szektorgyőzelem
A legnagyobb halat a Lifefish Carp Team Slovakia fogta, az óriás tőponty 22,37 kg-os volt.
A legnagyobb hal kifogói
A legnagyobb hal kifogói
Minden idők legjobb átlaga innentől az Old Carp Team nevéhez fûződik, ez a mutató 13,20 kg/db.
Ha jó a csapat, jó a csapatjáték
Ha jó a csapat, jó a csapatjáték
Az elért összfogás, a 6377,96 kg több, mint 2 tonnával több az eddigi sorozat-csúcsnál. Az eddigi rekord 90 db +10-es ponty 212 db-ra módosult!
Ezen alkalommal már e sorozatban is volt két "Hûség és Barátság" díjazottunk, mivel Tóth Róbert és Domoszlai Mihály horgászbarátunk már egyaránt a 10. alkalommal vett részt ABMC versenyen.
Hûség és Barátság Díj
Hûség és Barátság Díj
Egy biztos, még sokáig lesz miről beszélni!
Íme, a díjazottak
Íme, a díjazottak
Ugyanők még1x
Ugyanők még1x
Hiszek a teljesítményben, így nekem megtiszteltetés...
Hiszek a teljesítményben, így nekem megtiszteltetés...
Május 01., kedd 22:00
Két héttel a verseny után, a négynapos hosszú hétvégének köszönhetően betartom az ígéretem, s e cikkben is végre utolérem magam. Közben már újabb maconkai és balatoni versenyek tapasztataival is felvérteződtem, mert bizony mindig tanulhatunk valamit. Igaz ez az ABMC sorozatra is.
Mielőtt továbbmennénk, jöjjön még néhány remek hal a győztesektől.
Álomhal, húsz felett
Álomhal, húsz felett
Ismét egy remek koi
Ismét egy remek koi
Nagy töves
Nagy töves
Remek gáti nyurga
Remek gáti nyurga
Citrom koi
Citrom koi
Egy biztos, hogy a sorozat megy tovább, s tudatosan olyan verseny kíván maradni, ahol az alacsony nevezési díjnak és a viszonylag rövid versenyidőnek (ez esetben is pénz az idő!) köszönhetően továbbra is lehetősége lesz arra a jó értelemben vett amatőr csapatoknak, hogy a profik között is kipróbálják magukat Maconkán. E verseny tudatosan az EPBC "előszobája" is, s az elmúlt évek is bizonyítják, hogy még élmezőnyi szinten is van átjárhatóság a két sorozat között. Az is igaz mára, hogy az "amatőr" jelző, mint általános kategória itt már régen már megkopott, így gondolkozunk egy új, frappáns elnevezésen. De a lényeg, az változatlan! A lehetőségnek, s a "hozzá csatolt" elveknek meg kell maradnia, mert pont a pénz nem minden...
Mivel még több tucat remek hal került a horogra, a zárás előtt a több száz képet átpörgetve még mindig úgy gondolom, hogy néhány szép hal és kép még "belefér". Lássuk!
Ismét egy tekintélyes töves
Ismét egy tekintélyes töves
Nyurga koi a Nyáriból
Nyurga koi a Nyáriból
Hajnali nyurga
Hajnali nyurga
Esti nyurga
Esti nyurga
Bőrponty, mint ritkaság
Bőrponty, mint ritkaság
Ha már ritkaság: Spanyol-nyurga-koi
Ha már ritkaság: Spanyol-nyurga-koi
Fehér amur
Fehér amur
Fekete amur
Fekete amur
Végül egy spanyol ponty
Végül egy spanyol ponty
Igen. Most már én is nyugodtabb vagyok, mert így már kerek a tudósítás, s bekerültek a hiányzó képek is. Záróra, legalábbis e tekintetben.
Folytatás e mûfajban 2019. áprilisában!
Dr. Dérer István

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés