Vissza
II. Haldorádó Feeder Szuperkupa versenybeszámoló

II. Haldorádó Feeder Szuperkupa versenybeszámoló

2007. 08. 03.

megosztás Facebookon

Az ilyenre szokták mondani, hogy erre nem gondoltam! Nem számíthattak a szervezők arra, hogy a nevezőknek nem csak egymással, de a rekordhőséggel is meg kell küzdeniük. Nem számíthattak a versenyzők arra, hogy a már ismert nevek közt egy eddig ismeretlen név megtréfálja őket. És nem számítottak arra sem, hogy az amur céltudatos horgászatára nagyobb figyelmet kellett volna szentelni.

A maconkai feederes versenyeken már szinte megszokott a kérdés, hogy apró- vagy nagyhalazás szükséges a végső győzelemhez? Már az etetés megkezdése után körvonalazódott, hogy a nagytestû halakban bízik a versenyzők nagy része. Akik viszont keszegre próbálkoztak, azok sem tettek le egy estleges váltásról a nagyhalazás irányába. Ebből a szempontból talán a „C” szektor érdemelte ki a legnagyobb figyelmet. Olyan nevek kerültek a tízfős szektorba, mint az előző évi verseny két dobogósa, Sisa József és Jankovich István, vagy a feederkupán már bizonyított Pető Gábor, Pető Barna, Cservencsik András trió és nem mellékesen Döme Gábor. Ebben a szektorban Döme Gábor kezdte a halfogást keszegekkel, a többiek pedig elsősorban a nagytestû pontyok kapókedvében bíztak. Nem is hiába, rövidesen ugyanis Cservencsik András riasztotta meg szektorát egy bő 6 kilogrammos ponttyal.
[foto,15_csg.jpg,Cservencsik András fogta az első nagytestû halat a pályán,a,k]
A középső szektorban nem igazán volt látványos fogás, egyedül Guti Zoltán szedegette a keszegeket.
Az „A” szektorban viszont két helyen is mérlegeltek. Jevuczó Péter egy kisseb pontyot, míg Kiss Béla egy amurt terelt szákba, sőt ezt rendszeresé tette és a nap feléhez érve már tetemesnek tûnő előnyre tett szert. Úgy látszott, az amurok díjazzák a rekord 40 Celsius-fokos hőség mellé társuló közel 30 fokos vízhőmérsékletet, mivel az „A” szektorban állandósulni látszottak az amurfogások. A szélső helyet magának tudó Kiss Béla folytatta, míg a szintén ebben a szektorban horgászó Jankovich Krisztián és Tihany Ferenc megkezdte a fogásukat.
[foto,02_csg.jpg,Kiss Béla fáraszt,a,k]
[foto,03.jpg,Az első amur, amely mint kiderült, nem csupán a véletlen mûve volt!,a,k]
[foto,04_csg.jpg,Jankovich Krisztián is feliratkozott az amurfogók listájára,a,k]
A középső szektorban nem változott a helyzet, az amurok hadából ide már nem jutott.
A „C” szektorban Döme Gábor folytatta a keszegek fogását, sőt tovább fokozta ennek ütemét. Mivel Cservencsik András pontya mellé több nagytestû hal nem került szákba, a verseny félidejénél Döme Gábor átvette a vezetést a szektorában.
Az első nap utolsó órája hozott egy kis frissülést az eredményekben, ugyanis jó pár ponty esett zsákmányul, sokakat ez mentett meg a nullázástól.
[foto,05.jpg,Ez viszont már ponty lesz…,a,k]
[foto,06.jpg,… ami szektor kettest ért Jevuczó Péternek,a,k]
Jó volt látni, hogy - a jól felépített taktika részeként - a biztos vezetés tudatában hogyan növelte előnyét Döme Gábor. Kb. 14-15 kg keszeg birtokában az utolsó órát teljesen a nagyhalas horgászatnak szentelte, amikor egy bő 5 kilós ponttyal tette fel aznapi fogására a koronát. Így az első nap után Döme Gábor nem csak a szektorában, hanem a teljes mezőnyben a legtöbb fogást mondhatta magának 19.930 gramm halával.
[foto,07_csg.jpg,Döme Gábor az első nap végén fogott pontyával tette fogását teljessé, megérdemelten nyerte szektorát,a,k]
A pálya túlsó, sekélyvízi szakaszán horgászó „amurvadász” Kiss Béla 17.050 grammal (4 db amurral) nyerte a szektorát. A középső („B”) szektorban a legjobb helyzetfelismerő Guti Zoltán volt, aki a leghaltalanabb szektorban, 2.280 gramm keszegzsákmánnyal megszerezte az értékes szektorgyőzelmet.
[foto,18.jpg,Guti Zoltán remekül vette észre az első fordulóban, hogy a sok kicsi sokra megy!,a,k]
A második nap
A reggeli sorsolás ismét tartogatott meglepetéseket, két szektor győztes, Döme Gábor és Guti Zoltán egymás mellé húzott az „A” szektorban. Melléjük került még az előző év győztese, Tóth László, aki az első napi szektor 6-ik eredményével nem tudott beleszólni a végső győzelembe, viszont könnyen megtréfálhatta a körülötte horgászókat.
[foto,08_csg.jpg,Volt miért figyelni a spiccet,a,k]
A középső szektorban Sisa József és Jevuczó Péter küzdhetett egymással egy esetleges dobogós helyezésért.
A „C” szektorban a Kun Team két tagja, Cservencsik András és Tihany Ferenc, valamint Kiss Béla volt esélyes a dobogós helyezések egyikére. Itt elsőnek Tihany Ferenc adta fel a leckét a többieknek egy tíz kilogramm feletti ponttyal.
[foto,16.jpg,Tihany Ferenc 10 kiló feletti pontya bosszúból még a „titkos” vödröt is felborította. Nézzük csak mivel dippelt és csalizott Feri?!,a,k]
Persze a mai napra is kérdés volt, hogy a nagytestû pontyok beindulnak-e a végére? Bizakodásra adhatott okot a viszonylagos enyhülést hozó, gyenge fronttal érkező és egyre fokozódó DNY szél.
A „B” szektorban Jevuczó Péter kezdte a pontyfogást, vezetett is hosszú ideig, azonban Farkas Imre eszeveszett módon elkezdte fogni a pontyokat, amivel tetemes előnyre tett szert.
Érdekes volt, hogy az előző nappal ellentétben e szektorban sorra fogták a pontyokat.
[foto,09_csg.jpg,Farkas Imre egy szép pontya,a,k]
Kiss Béla a ”C” szektorban ismét elkezdte az amurfogási bemutatóját. Mint utólag kiderült, nem véletlenül, hiszen a júliusi Maconkai Tóparti Randevú Kupát is fölényesen nyerte, és „természetesen” akkor is amurokkal.
Az „A” szektorban sokáig Döme Gábor vezetett. 1,5-2 óra után őrületes tempóban felpörgette a keszegezést, zsákmányát compók, szép balinok, és egy koi kárász is színesítette. Guti Zoltán nem igazán tudta tartani vele a lépést. Ellenben, mivel a pontyok időközben megéheztek, Tóth László megkezdte a felzárkózást, sőt egy 14.280 grammos ponttyal át is vette a vezetést szektorában.
A középső szektorban elkezdett fogyni Farkas Imre előnye, ugyanis Sisa Józsefnek is beindultak a pontyok, és már csak minimális volt a különbség kettejük között.
[foto,10_csg.jpg,Keszeg után…,a,k]
[foto,11_csg.jpg,… ponty következett,a,k]
Visszatérve az „A” szektorba: Döme Gábor is elkezdte a nagytestû pontyok fogását, és megpróbált lépést tartani Tóth Lászlóval. Többé-kevésbé sikerrel, azonban a verseny vége előtti pillanatokban Tóth László egy 14.710 grammos tükörponttyal behozhatatlan előnyre tett szert, ezzel megnyerte szektorát Döme Gábor előtt.
[foto,12.jpg,Tóth László 14.710 grammos tükröse Magyarországon a legnagyobb (hitelesített!) kifogott hal a feederbotos versenyeken!,a,k]
A „B” szektorban Sisa József az utolsó percben szákolt pontyával biztosan megelőzte Farkas Imrét, így övé lett az értékes szektor egyes.
Nagy kérdés maradt még Kiss Béla teljesítménye a „C” szektorban! Ő megtette, amit meglehetett, sőt most egy pontyot is sikerült zsákmányolnia a sok amur mellé, ezzel pedig megnyerte szektorát! Így két ponttal, szoros küzdelemben, megérdemelten nyert! Második lett 3 ponttal Döme Gábor. A harmadik helyet a kiválóan hajrázó Sisa József szerezte meg. Ő a második nap kereken 55 kilogramm halat fogott! Mindezt egyetlen feederbottal 7,5 óra alatt 29,7 Celsius-fokos vízben, amikor alig eszik a hal. Mi lett, volna, ha minden körülmény kedvez a versenyzőknek?!
[foto,17_csg.jpg,Sisa József fantasztikus hajrában 55 kiló halat fogott a vasárnapi fordulóban! Ez a kiváló teljesítmény szektorgyőzelmet, és végül a harmadik helyet eredményezte számára,a,k]
II. Haldorádó Feeder Szuperkupa 2007. - eredménylista
Hely Név. 1.f. súly 1.f. hely 2.f. súly 2.f. hely Össz.pont Össz. súly
1. KISS BÉLA 17050 1 34450 1 2 51500
2. DÖME GÁBOR 19930 1 29860 2 3 49790
3. SISA JÓZSEF 2480 3 55000 1 4 57480
4. JEVUCZÓ PÉTER 14140 2 22140 3 5 36280
5. TIHANY FERENC 10910 3 26840 2 5 37750
6. GUTI ZOLTÁN 2280 1 46900 5 6 6970
7. CSERVENCSIK ANDRÁS 12360 2 20800 4 6 33160
8. TÓTH LÁSZLÓ 2580 6 51010 1 7 53590
9. FARKAS IMRE 3410 5 46165 2 7 49575
10. MOLNÁR BÁLINT 200 3 6740 4 7 6940
[foto,13.jpg,Az első 5 helyezett a hatalmas kupákkal,a,k]
Érdekes a fogási eredmény látványos javulása is, hiszen míg az első nap 105.070 gramm halat mérlegeltek, a második nap már 382.775 grammot! Ehhez azonban kellet a pontyok emelkedő aktivitása is.
Mindent összevetve még mindig kérdés maradt, hogy érdemes-e kizárólag nagyhalas taktikával elindulni egy ilyen versenyen. Bár az tény, hogy most is nagyhalas versenyző nyerte meg a versenyt. Viszont példaértékû lehet Döme Gábor taktikája, aki előre bebiztosította magát a keszegekkel, utána pedig növelte vagy megtartotta előnyét a nagyobb testû halakkal.
[foto,14_csg.jpg,Nyolc halfaj, több mint száz darab, ez Döme Gábor terítéke,a,k]
E kérdésre talán már csak jövőre kaphatjuk meg a választ, a következő Haldorádós feeder-versenyeken.

Lukácsi Béla

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés