Vissza
EPBC, Magyarország, Maconka: Hármas magyar győzelem az Európa Kupán!

EPBC, Magyarország, Maconka: Hármas magyar győzelem az Európa Kupán!

2013. 09. 16.

megosztás Facebookon

Nem mindennapi körülmények között kezdődhetett el a professzionális bojlizás újabb magyarországi csúcsversenye! A visszatérő vízhiány miatt ismét nagyban lecsökkent a rendelkezésre álló terület, ugyanakkor egyre nagyobb az érdeklődés a részvétel lehetősége iránt. Szerencsére ismét megoldódott minden az utolsó pillanatban, sőt nagy örömünkre a szûkített mezőnyben is újabb erős magyar csapatok kaptak bizonyítási lehetőséget. Hogy élni tudnak-e vele? Kövessük együtt 115 órán át folyamatosan az eseményeket!

Ismét szeptember, ismét EPBC. A legutóbbi, júniusi árvizes versenyen még nem is sejtettük, hogy mit hoz a jövő, de erre az aszályra talán senki nem gondolt. A forró nyári napok 40 fokos hőséget és következményként közel 30 fokos vízhőmérsékletet hoztak, ráadásul 3 hónapon át nem is volt érdemleges csapadék a vízgyûjtő területen.
[h,http://www.haldorado.hu/xwater.php?xwaterid=1&todo=articles&articleid=3734,_blank]Az előző, júniusi EPBC beszámolóját az érdeklődők itt olvashatják.[-h]
Mivel az ivóvíz-ellátást e körülmények között is biztosítani kell, a szakemberek közül nem csodálkozott senki sem azon a tényen, hogy a hónap elejére már 100 cm víz hiányzott a fő tározótérből. A horgászok közül bezzeg jóval többen csodálkoznak, ráadásul bizony nekik van igazuk! Ugyanis a jelenlegi vízgazdálkodási szabályozási rendszer nem veszi figyelembe a nyilvánvaló valóságot, sőt ezen tényen túl is olyan érdekes események láncolata állítja elő 5 év alatt harmadszor az aszályos helyzetet, ami külön is megérne egy misét, vagy egy egész sorozatot. De most nem erről mesélünk, viszont meg fogjuk ezt a helyzetet is előbb-utóbb oldani...
Most ismét a mátraszelei-víztározó részleges leürítése lett a megoldás, így szerdán elindult a vízpótlás, péntektől pedig látványosan javulni kezdett a helyzet. Eddigre persze már három körben szûkítettük a jelentkezők közül kiválasztott csapatok körét, majd az utolsó pillanatban még hárommal emeltük a létszámot, így végül 24 csapat kapott indulási jogosultságot az újabb megmérettetésen, utolsó nagy versenyként a két hét múlva következő bolsenai Világkupa előtt.
[foto,DSC05729.jpg,Íme a vízpótlás az előtározói zsilipen át, szemből,e,k]
[foto,DSC05726.jpg,Íme a vízpótlás az előtározói zsilipen át, oldalról,e,k]
A következőkben pedig induljon az események ma még nem látható láncolatának remélhetőleg színes és képes krónikája, többé-kevésbé időrend szerint!
Nulladik nap, 2013.09.14., szombat
Ezúttal a folyamatban lévő vízpótlás okán Mátraszelén kezdődött a mûszak, ahol szerencsére minden rendben találtatott. Először jött a munkagép, aztán jött az eső, egyre kövérebb cseppekben, egyre sûrûbben. Így a tervezett pályakitûzés későbbre szorult, de 6 óra és 12 mm csapadék után kora délutánra már nem csak a felhők felett volt kék az ég, így belekezdhetett a csapat a munkába. Szalagok, bóják, parti növényzeti rendezés, jelölőtáblák. Talán sokan nem is sejtik, hogy a precíz pályakitûzés a sikeres csapatmunka mellett bizony minden esetben egyfajta agytorna is, ugyanis a jó pályát a relatív esélyegyenlőség és a siker érdekében mindenkor az adott helyzethez kell optimalizálni. Végül délután hat óra magasságára minden a helyére került, és a befutó csapatokkal már lehetett nézelődni.
A részletes pályabeosztás megtekinthető itt:
[file,EPBC_VI Versenytérkép.pdf]Hivatalos versenytérkép[-file]
[foto,DSC05733.jpg,Csendélet, virággal,e,k]
A krónikához és így az igazsághoz hozzátartozik, hogy kicsit később egy meghívásnak eleget téve a PV TV csapataival elmentünk a közelben megrendezett pálinka-fesztiválra, ahol a több, mint 100 díjnyertes pálinka mellett jó volt látni azt, hogy a PV TV-nek és deli legényeinek bizony van rajongó-tábora, sőt többen kapásból vágták azt is, hogy Micula Péter nem csak EPBC, hanem Világkupa-győztes is. Szolid (tényleg) kóstoló, közös vacsora a rendezőkkel és Bátonyterenye Város Polgármesterével, emlék-fotók, majd távozás holdfényben még éjfél előtt, elvégre holnap már versenynap virrad ránk!
Első nap, 2013.09.15., vasárnap
Mire a hajnali párafüggönyből lassan kiemelkedett a nap, már több csapat is járta a partokat, figyelve minden apró jelre, begyûjthető információra, vagy éppen belső megérzésre. Komoly a pálya, de igazságos, nem lehetett kockáztatni olyan helyek kitûzését, ahol nem lenne semmi eredményre reális esély. Az emelkedő vízállás biztató, a javuló idő úgyszintén jót tesz a léleknek is. Miként az is, hogy a regisztráció lezárására mindenki megérkezett, így teljes mezőny kezdhetett neki a bejárások, az akkreditáció és a baráti üdvözlések-zrikálások után a megnyitónak és benne a legjobban várt-félt sorsolási ceremóniának.
[foto,DSC05591.jpg,Megérkeztünk,e,k]
[foto,DSC05585.jpg,Most még csendes a táj 1.,e,k]
[foto,DSC05586.jpg,Most még csendes a táj 2.,e,k]
[foto,DSC05781.jpg,Ugyanez pár óra múlva,e,k]
[foto,DSC05587.jpg,Most még csendes a táj 3.,e,k]
[foto,DSC05783.jpg,A szigeten is szintén sok minden hirtelen megváltozott,e,k]
Ismertettük az egyéb jó híreket is. Ezúttal ismét közvetíti a PV TV a napi eseményeket, a felvezetők és rögzített anyagok után minden nap 20:00-i kezdettel kerül sor az élő kapcsolásokra a maconkai bázisra. Örömmel mutattuk be legújabb névadó támogatónkat, a prémium szegmenst képviselő NASH személyében. Szintén jó hír, hogy ezúttal az Ízvarázs Étteremlánc biztosítja az étkezést, mivel ez esetben is volt már ezer bizonyíték a minőségre az ígéretekkel szemben.
[foto,DSC05732.jpg,Előkészül a stáb,e,k]
[foto,DSC05677.jpg,Felvétel és zászlók előtt,e,k]
A továbbiakban főbírói kiemelés a főbb szabályokról, az időrend lényeges elemeinek ismertetése, majd a megszokott kérdés-válasz kvíz következett. Ekkor már mindenki nagyon várta a sorsolást, így hamarosan rá is tértünk a lényegre!
Szigorúan szakmai érdeklődőknek:
[file,VI_EPBC_VSZ_3m_időnaptár.pdf]Időnaptár[-file]
[foto,DSC05589.jpg,Még egy kis pihi, a büfé előtt,e,k]
[foto,DSC05610.jpg,Indul a megnyitó,e,k]
[foto,DSC05611.jpg,A sorsolás izgalmai,e,k]
[foto,DSC05612.jpg,Húzás, adrenalin,e,k]
[foto,DSC05662.jpg,Robert is jól kihúzza...,e,k]
A mintegy fél órás ceremónia után kialakult a mezőny elhelyezkedése, s természetesen már most is megvannak a nyertesek és vesztesek elméletben. A gyakorlat? 5 nap múlva kiderül!
A részletes pályabeosztás megtekinthető itt:
[file,sorsolás2_VI_EPBC_0915.pdf]Hivatalos rajtlista + sorsolás[-file]
[foto,DSC05679.jpg,A sorsolás eredménye a térképen,e,k]
Kezdődik a bevonulás, a nagy kipakolás, a táborhelyek kialakítása. Ilyenkor nagy a sürgés-forgás, de a versenyzők gondolatai már a halfogáson járnak...
[foto,DSC05670.jpg,Irány a part (vagy a víz?),e,k]
[foto,DSC05696.jpg,A bazi nagy gáti kipakolás,e,k]
[foto,DSC05713.jpg,Rákérdezhetek: akadálypálya?,e,k]
[foto,DSC05718.jpg,Összkomfort,e,k]
[foto,DSC05788.jpg,Eddig a percig persze azt hittük, hogy lakókocsi:),e,k]
[foto,DSC05683.jpg,Tábornyitás PV TV Magyarország-módra,e,k]
[foto,DSC05686.jpg,18-as karika: Egyéb előkészületek,e,k]
[foto,DSC05694.jpg,Gyurka sátrat épít,e,k]
17:00. A várva-várt hármas dudaszó. Rajt! Igen elindult az újabb nagy futam, 115 óra munka, taktika, küzdelem és persze egy csipetnyi szerencse. Hajrá!
[foto,DSC05735.jpg,Rajt, Zolcsival,e,k]
17:14. Jön a hír, hogy éppen fárasztja a Rácváros a verseny első halát. Kamera ki, mérlegelők ki, majd egy szép nagy süllő jön ki. Mivel ez nem pergető verseny, megy is vissza, természetesen mérlegelés nélkül. Várjuk a folytatást!
Jött is, ezúttal egy kilós ezüstkárász személyében. Három a magyar igazság, ponty nélkül nem fogjuk sokáig megúszni! Nem is, de újabb kárász....
19:14. Na igen, megcsináltuk :) Koi, PV TV Románia, gát. Majd ugyanitt egy perc múlva egy tükrös. 5 perc múlva megint koi, most a szigetről, stílszerûen Szigetfalviék (SBS) botján. Beindult!
[foto,DSC05738.jpg,Íme, az első!,e,k]
20:00. Kezdődik az élő adás, egy óra időkeretben. Hajrá, éljen a szoros adásmenet. Szerencsére bőven van miről beszámolni, de a folytatás itt és most már holnapra marad!
Második nap, 2013.09.16., hétfő
Eltelt az első éjszaka, egyben egyre több helyen meg is jelennek a halak. A napi feladvány a következő: 10 cm-es vízszint-emelkedés, 17 fokos víz, 10 fokos reggel, 1011 hPa-ról 1005-re eső légnyomás, átmenetileg gyengülő, le-leálló szél. Egyre biztosabb, hogy egy erősnek ígért hidegfront előterében vagyunk. A mérlegelések az eddigi gyakorlatnak megfelelően alakulnak, a kezdeti szórványos fogásokból a Top Secret-Total Baits Team azonban látványosan kiemelkedik, 5 haluk 50 kg felett! Ezzel természetesen vezetik a versenyt, a második a szintén nagy halakat fogó Dudi Bait, a harmadik pedig az eddig legtöbb halat fogó (4 kg feletti átlag) SBS-SziKo Team.
[foto,DSC05750.jpg,Top Secret, először,e,k]
[foto,DSC05760.jpg,Top Secret, másodszor,e,k]
[foto,DSC05762.jpg,Top Secret, harmadszor,e,k]
A reggeli, első zárt kör összfogása 231,11 kg, ez 39 db-ot és 5,93 kg/db-os remek átlagot jelent. A legnagyobb hal (Dudi Bait) jelenleg 14,73 kg. Egyre több csapat jelentkezik be a fogási listára, már 15 csapatnak van értékelhető hala. Lassan beindul minden?
[file,EPBC_16_115.pdf]Eredmények, hétfő reggel, 16/115 óra[-file]
[foto,DSC05754.jpg,Pescamania,e,k]
[foto,DSC05766.jpg,Dudi Bait,e,k]
[foto,DSC05763.jpg,SipCarp,e,k]
[foto,DSC05768.jpg,Bojlis-Főnök,e,k]
Maga a hétfői nap nem hozott nagy eseményeket, csak itt-ott esett egy-egy fogás. A még mindig szinte folyamatosan csökkenő légnyomás nem kedvezett az eredményeknek, úgy látszik, tényleg ki kell várni a hidegfrontot. Ilyenkor sokan kísérleteznek, persze egyre türelmetlenebb mindenki. Ez a szituáció az idegek harca is, nincs min csodálkozni...
[foto,DSC05777.jpg,A legnagyobb pozitívum, hogy lassan ismét a víz az úr!,e,k]
[foto,DSC05789.jpg,Készenlétben,e,k]
[foto,DSC05787.jpg,HLB: hasznos osztrák segédeszköz,e,k]
19:45. A körülmények okán így gyorsan összeállt az este 7 órás állapot. 389,13 kg, 75 db, 5,19 kg/db átlag. Ez még további lassulás a kapásintenzitásban, de a tapasztalatok alapján ennél már nincs is nagyon Maconkán lejjebb. A Top Secret-Total Baits Team is csak egy halat tett hozzá a reggeli eredményhez, de a 10,63 kg/db-os átlagnak köszönhetően maradt az élen.
[file,EPBC_26_115.pdf]Eredmények, hétfő este, 26/115 óra[-file]
[foto,DSC05778.jpg,Gombócolunk, gombócolunk...,e,k]
[foto,DSC05780.jpg,Íme, a késztermék!,e,k]
[foto,DSC05770.jpg,No. 6.,e,k]
A következő 3 helyen egymás hegyén-hátán mindenki: Dudi Bait 43,64 kg, PV TV Team Romania 43,27 kg, SBS-SziKo Team 42,76 kg. Ez persze pillanatnyi állapot, persze számos okból nem is alkalmas még semmilyen komoly következtetésre. Kíváncsian várjuk - kivételesen - az erős hidegfrontot és a reggeli híreket!
[foto,DSC05773.jpg,Koi-k innen,...,e,k]
[foto,DSC05774.jpg,... koi-k onnan...,e,k]
Harmadik nap, 2013.09.17., kedd
Az első komoly mozzanat még a hidegfront előtt, hajnali 1 óra után bekövetkezett. Az SBS-Tom Carp csapatából Gelén Gyula (I. sziget) egy tényleg remek, 18,13 kg-os (83/82 cm) halat fogott. Jelenleg ez a tőponty vezeti a legnagyobb hal versenyét!
[foto,DSC05814.jpg,Öröm hármasban a nagy tőponttyal,e,k]
A reggeli mérlegelési kör végére már ki-kisütött a nap, a szél is szépen mozgatja a vizet. Az éjszaka és a hajnali-reggeli eső viszont még csak szórványosan hozta a halakat, mégis átrendeződés történt az összetett verseny állásában. Egyharmad időben most az SBS-SziKo Team vezet 98,54 kg-ot fogva, ez az eredmény a legtöbb halat (25 db) is jelenti. Az átlagsúly itt 3,94 kg/db. Második szintén e szektorból a Pescamania, 94,19-ot fogva. Ám itt az átlag 8,56 kg/db, ami az I. szigeten remek eredmény!
[file,EPBC_40_115.pdf]Eredmények, kedd reggel, 40/115 óra[-file]
[foto,DSC05818.jpg,Pescamania, mesterhármas 1.,e,k]
[foto,DSC05820.jpg,Pescamania, mesterhármas 2.,e,k]
[foto,DSC05821.jpg,Pescamania, mesterhármas 3.,e,k]
Jelenleg harmadik a Dudi Bait a gátról, 84,43 kg-ot felmutatva (8,44 kg/db). Negyedik helyre esett vissza az eddig vezető Top Secret-Total Baits Team, jelenleg 77,29 kg-nál tartanak, ám 11,04 kg/db-os átlaggal. Az ötödik hely a szintén gáti Bojlis-Főnök Carp Team-é, ami 68,59 kg, 9,80 kg/db-os átlag mellett. A jelenleg hatodik, gáti felső-szélső Sipcarp 58,21 kg-ot fogott, átlaguk hasonló a túloldalon lévő SBS SziKo-hoz, 4,16 kg/db.
[foto,DSC05828.jpg,+10-es az SBS-nél,e,k]
[foto,DSC05834.jpg,Bojlis-Főnök, esőben,e,k]
[foto,DSC05844.jpg,Free Carp Deva,e,k]
Összességében ma reggel tehát 724,01 kg, 136 db, 5,32 kg/db a fő statisztikai számsor. A 10 kg-on felüli rekordpontyok száma 22 db.
A nap folytatása egy remek szarvasgulyással indult az Ízvarázs Gyorsétteremlánc előadásában, majd ez estére a szélnek és a folyamatosan lehûlő levegőnek köszönhetően az igény és annak kielégítése átcsapott forró teába. E sorok írásakor (19:00) a felhők 300-400 méter között mozognak a Mátrában, ráadásul hajnalra 0-5 fok közötti hideg várható. Nem lesznek könnyû helyzetben a versenyzők, a hidegben Ők is lelassulnak, mint a halak.
[foto,DSC05868.jpg,Ács Józsi (PV TV H) újra koi-t fogott,e,k]
[foto,DSC05871.jpg,A Potaissa CC-Betamix is megindult,e,k]
[foto,DSC05846.jpg,Robert (Team 5 Austria) is színesben gondolkozik,e,k]
Mindenesetre újra részeredmény-feldolgozás. 937,29 kg, 182 db, az átlag 5,15 kg/db. Hárman ha lassan is, de biztosan átlépték végre az egy mázsát, közülük továbbra is az SBS-SziKo Team vezet, 136,98 kg-os eredménnyel (4,03 kg/db). Ismét felfelé tart, most második a Top Secret-Total Baits Team, 106,87 kg fogásuk 10 db halból áll!
[file,EPBC_50_115.pdf]Eredmények, kedd este, 50/115 óra[-file]
[foto,DSC05859.jpg,Top Secret - a hidegben jellemző nyurgák egyike,e,k]
[foto,DSC05875.jpg,Top Secret - csak nem fázunk?,e,k]
[foto,DSC05880.jpg,Top Secret - tudjuk, harapós csapat...,e,k]
Bronzos pozícióban ismét a sziget, a remek halakat fogó Pescamania már a harmadik (104,92 kg, 8,74 kg/db).Negyedik a Dudi Bait 98,24 kg-ot felmutatva, ötödik a Bojlis-Főnök Carp Team 96,05 kg mutatóval.
[foto,DSC05852.jpg,Bojlis-Főnök nyurgaparádé 1.,e,k]
[foto,DSC05855.jpg,Bojlis-Főnök nyurgaparádé 2.,e,k]
[foto,DSC05877.jpg,Bojlis-Főnök nyurgaparádé 3.,e,k]
A második és az ötödik között mindössze 8,87 kg a különbség! Hatodik a Sipcarp Team (67,44 kg), hetedik az SBS-Tom Carp Team (66,11 kg), még nyolcadik a Dani Dan Carp Team (58,45 kg). A még mindig szinte haltalan B szektort a Free Carp Deva vezeti, 30,81 kg-ot fogva.
[foto,DSC05848.jpg,Dudi nyurga,e,k]
[foto,DSC05864.jpg,Tom nyurga,e,k]
[foto,DSC05873.jpg,Dudi tükrös,e,k]
Érdekes, hogy a jelen körülmények között az I. sziget milyen jól muzsikál a gáthoz képest, ráadásul a szemben lévő csapatok átlaga is hasonló (8,93 kg/db vs. 8,74 kg/db). Most mér nem véletlen, hogy a 2., 5., 4. csapat van a gáton egymás mellett, ők kb. 80 méter szélességben eddig 16 db 10+-os pontyot fogtak akkor, amikor nem nagyon/nagyon nem esznek a halak! Velük szemben a Pescamania 6 db rekordpontya nem az ellensúly, hanem a bizonyíték, sőt a homlokgát felé és az SBS SziKo felé is szinte folyamatosan 4 kg/db körülire csökken az átlagsúly. Lehet, hogy nincsenek is véletlenek? Legfeljebb nem ismerjük fel a rejtett összefüggéseket...
Negyedik nap, 2013.09.18., szerda
A 3 fokos reggel még a meleg szobából nézve is meglehetősen barátságtalan, már-már a telet idézi. Viszont a köd felszállása után kiderült, hogy kiderült, így immár nem csak a felhők felett kék az ég. A jó idő jobb hangulatot is jelent, de ez semmi ahhoz képest, hogy a kapási intenzitás az időjárási tényezőknek köszönhetően az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett!
[foto,DSC05909.jpg,Figyelmeztető jel a többi csapatnak: a PV TV Romania is megindult felfelé!,e,k]
A kilenc órás indító állapotú mérlegelési kör után már 1409,10 kg és 284 db az összfogás, az átlag 4,96 kg/db, továbbá már 41 db 10+-os rekordpontynál járunk! Érdekesség, de egyben a vízhőmérséklet okozati bizonyítéka is, hogy mindössze 2 db amur jelentkezett az eddigi fogásokban. A meginduló fogásoknak köszönhetően az élmezőnyben is ismét változott a helyzet, de még enyhén szólva semmi sincs lefutva!
[file,EPBC_64_115.pdf]Eredmények, szerda reggel, 64/115 óra[-file]
[foto,DSC05910.jpg,Top Secret, megint, ...,e,k]
[foto,DSC05913.jpg,... és megint, ...,e,k]
[foto,DSC05915.jpg,... mintha zsinóron húznák a nagy halakat,e,k]
Reggelre így a Top Secret-Total Baits Team (gát) visszavette a vezetést, 19 db pontyuk pár dkg hiányában 2 mázsa (199,74kg). Most második az SBS SziKo Team (sziget) , náluk viszont 44 db hal nyom 160,92 kg-ot. Tőlük csak 1,05 kg-al van elmaradva a Bojlis-Főnök Carp Team a Top Secret mellett(!), brozos pozíciójuk 159,87 kg, 16 db, 9,99 kg/db átlag mellett. Nem is tudom, mikor állt utoljára három magyar csapat az Európa Kupákon az első három helyen...
[foto,DSC05918.jpg,Bojlis-Főnök, egyszer, ....,e,k]
[foto,DSC05919.jpg,... kétszer, ....,e,k]
[foto,DSC05921.jpg,... kétszer kétszer, ....,e,k]
[foto,DSC05922.jpg,... háromszor, ....,e,k]
[foto,DSC05925.jpg,... meg még egyszer ráadásként,e,k]
A negyedik viszont a Bojlis-Főnök mellett helyet foglaló Dudi Bait (127,32 kg, 14 db, 9,09 kg/db), őket a szigetről a Pescamania követi (119,54 kg, 15 db, 7,97 kg/db). Már a hatodik helyhez is 1 mázsa feletti eredmény kell, a SipCarp a gáti második felső pozícióban 105,98 kg-ot fogott, 33 darabban. A harmadik, B szektort még mindig a Free Carp Deva vezeti (43,63 kg), ám már egy-két pikkelynyire ott van mellette a Potaissa CC-Betamix (42,42 kg). Én még mindig nem mernék fogadni a végeredményre....
[foto,DSC05927.jpg,Dudi Bait,e,k]
[foto,DSC05928.jpg,Team 5 Austria,e,k]
Napközben a reggeli javulás után újra jött a tartósan szeles, borongós periódus, az újabb ígért hidegfront előterében a Teremtőnek is csak 15 fokra sikerült feltornázni a hőfokot. Így megint visszaestünk a fogások tekintetében is, ugyanakkor megmaradt a sok nagy nyurga erős aránya az aktuális fogási terítékben.
Ebéd, helyszínen vasalt csirkemell-filé, ananásszal, rizzsel: gyomor- és lélekmelegítő.
[foto,DSC05941.jpg,Dolgozik a vasaló!,e,k]
[foto,DSC05943.jpg,Repül a csirke!,e,k]
[foto,DSC05946.jpg,Íme, a késztermék...,e,k]
Közben és később egy-két kis beszélgetés, oknyomozás, ugyanis az itt már sokat próbált versenyzők is meglepődtek egy-két, a fogások területén újdonságként ható jelenségen. Most volt ideje a mérlegelőknek is egy-két életképet készíteni, melyeket természetesen szintén megosztunk a kitartó kedves Olvasókkal.
[foto,DSC05932.jpg,A kiskutyus még nem horgászik...,e,k]
[foto,DSC05958.jpg,Bepillantás a Sipcarp életébe,e,k]
[foto,DSC05959.jpg,Pontybarátok-anzix,e,k]
[foto,DSC05975.jpg,Tények. Mérlegen a valóság,e,k]
[foto,DSC05985.jpg,Szigeti pillanatok,e,k]
Lassan besötétedik, jön az újabb eredmény-feldolgozás. A Top Secret-Total Baits Team (gát) bőven túl a 2 mázsán és még mindig 10 kg/db feletti átlaggal (236,13 kg, 23 db)! Ez a tény bizony a többieknek elég idegesítő tényező lehet, figyelnek, kísérleteznek is bőszen.Az SBS SziKo Team még mindig a második, de a két csapat között most tovább nyílt az olló. Mögöttük 10 kg-on belül a Bojlis-Főnök Carp Team, 177,31 kg, 18 db, 9,85 kg/db mutatókkal.
[file,EPBC_74_115.pdf]Eredmények, szerda este, 74/115 óra[-file]
[foto,DSC05969.jpg,Dudi Bait egyszer,e,k]
[foto,DSC05967.jpg,Dudi Bait logo,e,k]
[foto,DSC05971.jpg,Dudi Bait mégegyszer,e,k]
Negyedik a Dudi Bait (164,52 kg) és - figyelem! - már ötödik a PV TV Romania (142,06 kg). Egy biztos, hogy Micula Péter csapata szintén SOHA nem adja fel... Most hatodik a Pescamania, eredményük 132,32 kg.
[foto,DSC05937.jpg,Top Secret: nem egy tucat-fogás!,e,k]
[foto,DSC05953.jpg,Top Secret: már 13 db 10+-os rekordhal!,e,k]
[foto,DSC05951.jpg,Bojlis-Főnök, 15 kg felett,e,k]
Hetedik a SipCarp, még 1 mázsa felett 118,58 kg-ot fogva, nyolcadik és kilencedik szintén a szigetről a Dani Dan Carp Team (99,17 kg) és az SBS-Tom Carp Team (83,94 kg). Ez utóbbi tartja továbbra is a legnagyobb hal rekordját. Tizedik a Targu Mures (még mindig sziget, 67,47 kg). A B szektort még mindig a Free Carp Deva - Potaissa CC-Betamix különpárbaj jellemzi, a különbség most a két csapat között 30 dkg!
[foto,DSC05934.jpg,Irinel Nitu és egy koi,e,k]
[foto,DSC05972.jpg,Csákány Attila, szintén koi,e,k]
Összegezve 1646,74 kg-nál és 336 db-nál tartunk, figyelemre méltó a relative kevés halhoz képest a 46 db tízentúli rekordpéldány jelenléte. Közülük a trend változatlan, domináns a jelek szerint hidegben virulensebb nyurgák jelenléte. Hol vagytok, 15-20 kg-os tükrösök? Vétel!
Mára ennyi, szokás szerint jön a 20:00 órai élő PV TV közvetítés, benne a végén az adásmenet szerint az éjszakai élet címû bejátszás. Kíváncsian várom, mi történik akkor, amikor nem vagyok itt?
Ötödik nap, 2013.09.19., csütörtök
[foto,DSC06017.jpg,Hajnal van, megint...,e,k]
08:05. Reggel részemről általában az első dolog a telefon: no mit történt? Most ez egy kicsit elcsúszott, így nekem csörögtek arról, hogy van egy tízentúli koi a gáton, merre van a stáb? Örömhír, kávé előtt is gyors reakció, majd a Bojlis-Főnökök által partra terelt 11,48 kg-os hibátlan gyönyörûség már vissza is kerülhetett éltető elemébe. Kicsit később keresés a számítógépen, amikor is kiderült, hogy ez a koi a versenyek történetének második legnagyobbja, mindössze 6 dkg kellett volna a csúcsbeállításhoz...
[foto,DSC06035.jpg,Tápai Béla és a nagy koi,e,k]
10:00. Szinte percre pontosan megvan az újabb teljes kör eredménye, 9:00-i állapot, a verseny 88. órája pergett le. Nos, az élen a helyzet változatlan, vezet a Top Secret-Total Baits Team 272,57 kg-ot fogva, 10,48 kg-os átlaggal, 26 db hallal. Ők éjszaka 36 kg-ot mérlegeltek. Ám mellettük az előbb említett Bojlis-Főnök Carp Team már 27 halnál jár, viszont a 9,91 kg-os átlagnak köszönhetően ez még csak 267,50 kg-ot jelent. Jelentem, nagy csata várható!
[file,EPBC_88_115.pdf]Eredmények, csütörtök reggel, 88/115 óra[-file]
[foto,DSC06010.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 1.,e,k]
[foto,DSC06006.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 2.,e,k]
[foto,DSC06011.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 3.,e,k]
[foto,DSC06008.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 4.,e,k]
[foto,DSC06042.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 5. - ha ezek a nagy tükrösek beindulnak!,e,k]
[foto,DSC06032.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 6. - a dominás a nyurga a versenyen,e,k]
[foto,DSC06038.jpg,Top Secret vs. Bojlis-Főnök 7. - a mai ráadás,e,k]
Az SBS SziKo Team a teljesen más adottságú szigeti helyen a harmadik, 61 db haluk 213,60 kg. Negyedik a Dudi Bait (177,73 kg), ötödik a éjjel szintén megálló PV TV Romania (161,534 kg).
[foto,DSC06024.jpg,SBS: fárasztás közben, ...,e,k]
[foto,DSC06028.jpg,... szákolás előtt,e,k]
[foto,DSC05994.jpg,PV TV RO: az amur hideg vízben most ritka vendég,e,k]
[foto,DSC05995.jpg,PV TV RO: íme, egy nagy tükrös,e,k]
Nézzük tovább! A hatodik a Sipcarp Team 137,23 kg-os fogással, hetedik a Pescamania 134,71 kg-os eredménnyel. Nyolcadik helyen áll a szintén a szigeten versenyző Dani Dan Team, 130,35 kg-ot fogva. Kilencedik a mellettük elhelyezkedő SBS-Tom Carp Team (109,21 kg). Tizedik a Targu Mures Carp Team 70,76 kg-os zsákmánnyal, még a B szektort az abszolut 11. helyen a Potaissa Crap Club-Betamix (59,62 kg) vezeti, de nyomában a Free Carp Deva csapatán kívül már ott van az osztrák Team 5 egység is.
[foto,DSC06014.jpg,Sip-koi éjjel,e,k]
[foto,DSC06022.jpg,Tom-koi nappal,e,k]
[foto,DSC06044.jpg,Team 5: egyre feljebb,e,k]
E sorok írásakor már csak bő egy nap van a Kupából és szokás szerint vannak izgalmak bőven. Egyáltalán nem lefutott az első hely sorsa, valamint a B szektor győzelme sem, ezen túl egy-két nagy hal akár 2-3 helyes változást is jelenthet egy-egy csapat összesített értékelésében. Kíváncsian várjuk a folytatást!
[foto,DSC06086.jpg,Zászlók a szélben,e,k]
13:55. Ez a folytatás gyorsan meg is érkezett! A friss hír szerint a Bojlis-Főnök mérés alatt lévő 3 db hala 40 kg felett van, ezzel át fogják venni a vezetést!
Igen, így is történt, de feltétlenül meg kell emlékezni a tejfölös-kapros zúzapörköltről. Köszönjük, Ízvarázs! E sorok írója az eredmények rögzítése előtt szeretett volna megenni egy nosztalgia-krémest is, de Cs. Gy. elkövető gyorsabb volt nála. Így csak a nosztalgia maradt...
Mindezek után térjünk vissza az eredményekre. A reggeli koi után a nap híre, hogy a Bojlis-Főnök Carp Team nem csak átvette a vezetést, hanem 45 kg előnyre tett szert remek fogásaival. 329,00 kg, 32 db, 10,28 kg-os átlag, mindez egy 28 m-es szélességû pályáról! Ez nem semmi, de mellettük az ezüstös Top Secret-Total Baits Team 284,09 kg-os eredménye (10,52 kg/db-os átlag, 27 db) továbbra is szépen csillog. Van a két csapat között egy rekordhalas külön verseny is, ebben is az első helyezett vezet, az arány most 18:17, darabban!
[file,EPBC_98_115.pdf]Eredmények, csütörtök este, 98/115 óra[-file]
[foto,DSC06070.jpg,Tápai-nyurga,e,k]
[foto,DSC06075.jpg,Tizenöt felett,e,k]
[foto,DSC06011.jpg,Top Secret revans,e,k]
Bronzérmes pozícióban a nagy küzdő SBS SziKo Team, 72 db haluk 252,09 kg. Azt hiszem, Ők is kihozták a maximumot a helyből, persze itt ez a legtöbb csapatra igaz. Negyedik a Bojjlis-Főnök másik oldaláról a Dudi Bait, 194,43 kg-ot fogva, 8,10 kg-os átlag mellett. Ötödik a szintén gáton zenész PV TV Team Romania mindössze 2,63 kg különbséggel (191,80 kg). Hatodik a szintén nagy erőt jelentő Pescamania (145,41 kg), hetedik a Sipcarp (145,26 kg), még nyolcadik a Dani Dan Carp Team (142,87 kg). 98 óra után csak árnyalatnyi különbségek!
[foto,DSC06082.jpg,A Dudi Bait szép tükröse,e,k]
A kilencedik helyre érve jutottunk el a B szektor vezetését újra visszavevő Free Carp Deva csapatához (84,01 kg). Ez a szektoron belüli belső verseny szintén nagyon komoly, ilyenkor minden hal felértékelődik. A Potaissa Crap Club-Betamix eredménye 79,16 kg (11.), a Team 5 Austria (56,91 kg) a 12. Előttük még az első tizenkettőben a szigetről a Targu Mures Carp Team található (10., 82,97 kg).
Hát itt tartunk a verseny utolsó éjszakája előtt! Ígérem, hogy a reggeli eredményekről a holnapi délelőtt folyamán beszámolunk, majd késő délutánra, a cikk zárásaként marad majd az eredményhirdetés. Jó éjszakát Mindenkinek!
[foto,DSC06062.jpg,Bevetés előtt,e,k]
Hatodik nap, 2013.09.20., péntek
Íme az ígéret beváltása, azaz a gyorshír 113 óra után, a 10:00-i állapot szerint. A Bojlis-Főnök Carp Team 343,57 kg-on áll, de az elmúlt órában a Top Secret-Total Baits Team (325,65 kg) 2 db 15 kg feletti halat fogott, így jelenleg kevesebb, mint 18 kg a különbség, amely egy hallal is megugorható! Egy biztos, nem lennék most a két csapat helyében... A harmadik SBS SziKo Team és a negyedik helyre feljövő PV TV Romania között pedig 35 kg a különbség, ez már talán túl sok a változáshoz (268,72 kg, illetve 233,72 kg).
[foto,DSC06142.jpg,Itt az aranyhal! Három kívánság?,e,k]
Az ötödik Dudi Bait 217,25 kg-on áll. A B szektorban a Free Carp Deva megtalálta a nagyobb halakat, így már 124,65 kg az eredménye, ezzel már nehezen birkózhat meg a szektor második Potaissa Crap Club-Betamix (108,49 kg). A napsütéses, beállt időben most ismét indulnak a halak, de ez a legtöbb csapat számára itt és most már késő.
[foto,DSC06144.jpg,Topon vagyunk? +15, pikkelyes,e,k]
[foto,DSC06146.jpg,Topon vagyunk? +15, tükrös,e,k]
12:00. Kellemes napsütés, hármas dudaszóval! Vége. Mindkét oldalról futnak be a mérlegelő lapok, de a legjobban az első helyért futó párbaj érdekel mindenkit. Nos, néhány perc múlva minden kiderül.
[foto,DSC00673.jpg,Most még üres a dobogó...,e,k]
[foto,DSC00670.jpg,Maconkai ponty-logo, de sajnos nem ez a maconkai halőri autó,e,k]
[foto,DSC06151.jpg,Zászlók a szélben 2.,e,k]
De előtte még fejedelmi ebéd. Csibemáj roston, finom hagymaágyon, party-burgonyával....
[foto,DSC06158.jpg,Ízvarázs-varázs,e,k]
[foto,DSC06169.jpg,Jó étvágyat!,e,k]
Bojlis-Főnök Carp Team 351,76 kg, Top Secret 336,13 kg. A különbség 15,63 kg, 4 %, ez akár egy darab hal is lehetett - volna. De nem így történt, így a megérdemelt győztes, egyben új EPBC bajnok a Bojlis-Főnök Carp Team csapata, Tápai Béla, Varga Zoltán, Jurkó Attila összetételben. A bajnoké egyben a Kiralj Ivan pontyfogó világbajnok által felajánlott legnagyobb koi (11,48 kg) kifogásáért járó díj is.
[foto,DSC06221.jpg,Nagy halak, nagy győzelem,e,k]
Második az eddig egy arany- és egy bronzéremmel rendelkező Top Secret-Total Baits Team (Papp Zsolt, Fiola György, Szerémi Ferenc), akik egyben a legnagyobb, túlzás nélkül szenzációs, 10,84 kg/db átlagot fogták a versenyen. Erre még egy mutató, miszerint Ők 21 db 10+-os pontyot fogtak a versenyen, ami bárhol a világon kiemelkedő eredmény!
Megérdemelten bronzérmes a kétszeres bajnok SBS-SziKo Team (Kovács Zoltán, Szigetfalvi András, Bessenyei György) összetételben. Eredményük 281,60 kg, egyben ők fogták a legtöbb halat, szám szerint 81 db-ot.
A B szektor győztese a remek hajrát felmutató Free Carp Deva a Nyári kikötőből (Pancu Mircea, Mailat Ovidiu, Bocan Lucian) 126,35 kg-ot fogva, mindezt 5,05 kg/db-os átlag mellett.
[foto,DSC06130.jpg,Koi-parádé: fehér,e,k]
[foto,DSC06150.jpg,Koi-parádé: fehér-tarka,e,k]
A legnagyobb hal díját az SBS-Tom Carp Team érte el az I. szigetről, remek tőpontyuk 18,13 kg volt a mérlegelésnél.
[file,EPBC_115_115.pdf]Végeredmény, péntek délben, 115/115 óra[-file]
[foto,DSC06220.jpg,Együtt a díjazottak,e,k]
[foto,DSC06215.jpg,Öröm a köbön!,e,k]
[file,VI_EPBC_hivatalos_végeredmény.pdf]Hivatalos végeredmény[-file]
[foto,DSC06222.jpg,Na, induljunk haza!,e,k]
Hát ez volt az újabb EPBC Maconkán, de további érdekes képekkel, egyben a záró frissítéssel pedig a várhatóan holnap még mindig jelentkezünk!

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés