Vissza
Nagykövetek, diplomácia: magyar horgász-csúcstalálkozó Maconkán

Nagykövetek, diplomácia: magyar horgász-csúcstalálkozó Maconkán

2015. 06. 30.

megosztás Facebookon

Magyarország legnagyobb civil szervezete, a több mint 300 ezer tagot, 1000 egyesületet és 25 tagszövetséget számláló Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) és a házigazda Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) kiemelt rendezvényén, június 26-án a Magyar Horgászat Nagyköveteinek III. Találkozóján és Horgászversenyén találkoztak a szabadidős- és sporthorgászatban, a horgászturizmusban és annak népszerûsítésében érdekelt szervezetek, cégek, hivatalok, valamint a média képviselői is.

Bátonyterenye-Maconka. Maga az országos nagyköveti rendezvény a harmadik alkalommal került megrendezésre, s külön öröm, hogy a tavalyi velencei-tavi találkozó után Nógrád megye, Bátonyterenye adhatott otthont a rendezvénynek, amely az idén kibővült a már megszokott versenyen és fogadáson túl egy sajtótájékoztatóval, továbbá a „Magyar Csapat” horgász-versenysport támogatói rendszer átalakítását is hozó szakmai egyeztetéssel. A vendégeket, köztük kiemelten dr. Áder János köztársasági elnököt dr. Szûcs Lajos országgyûlési képviselő, a MOHOSZ elnöke, dr. Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese, házigazda, valamint megyénk képviseletében Becsó Zsolt országgyûlési képviselő és Skuczi Nándor, a megyei közgyûlés elnöke fogadta a kora reggeli órákban. Sorra érkeztek meg a korábban megválasztott horgászati nagykövetek, a horgász világbajnokok, a tagszövetségek, valamint a sporttámogató és együttmûködő cégek - köztük például a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagy a Szent István Egyetem - vezetői, de elfogadták a meghívást a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal és a Földmûvelésügyi Minisztérium képviselői is.
A rendezvény élénk sajtóérdeklődés mellett zajlott
A rendezvény élénk sajtóérdeklődés mellett zajlott
A közös reggelit követően a 3 csoportba (nagykövetek, bajnokok, egyéb vendégek) sorolt versenyzők a nemzetközi versenypályán egy rövid, 2,5 órás bemutató horgászversenyen vettek részt, eközben a többi vendégnek és a média képviselőinek bemutatták a Maconkai-víztározót és tórendszerét, annak varázslatos természeti környezetét. A déli órákban került sor a sajtótájékoztatóra, amelynek első részében dr. Szûcs Lajos beszámolt a MOHOSZ megújulásáról és átalakulásáról, s eredményként régi-új tagszövetségek, szervezetek belépésről is.
Straub Dezső, Besenyei Péter, Bokor Károly, dr. Szûcs Lajos, Reviczky Gábor, dr. Áder János, Cseh László, Erdei Zsolt, Trokán Péter: együtt a magyar horgászat nagykövetei
Straub Dezső, Besenyei Péter, Bokor Károly, dr. Szûcs Lajos, Reviczky Gábor, dr. Áder János, Cseh László, Erdei Zsolt, Trokán Péter: együtt a magyar horgászat nagykövetei
Kifejtette, hogy a Szövetség egyben MOB NOS sportági szakszövetség is, ahol a közel 3.000 igazolt horgászsport-versenyző szerzett és szerez dicsőséget a sportági világversenyeken Magyarországnak. Az sem mindennapos adat az elhangzottak szerint, hogy a MOHOSZ által kiadott „Magyar Horgász” havi magazin ma az egyik legnagyobb, 60-70.000 közötti példányszámban nyomtatott szabadidős sajtótermék. Kormányzati célként is jelezte, hogy a jelentősen és a horgászoknak szívmelengetően átalakult halgazdálkodási jogszabályi célkitûzés, hogy a magyar vizek legyenek tartósan a magyar horgászoké, s a hasznosításban legyen előnye a horgászcélú, azon belül is a nonprofit, társadalmi szervezeti és együttmûködési modell szerinti hasznosításnak. Elmondta, a szakszerû halgazdálkodás jóval több, mint a horgászatás, s eredménye kihat a hazai és nemzetközi horgászturizmusra, továbbá számos egyéb csatornán (utalt a horgászcikk-kereskedelemre vagy a telepítési célú halvásárlásokra) az egész nemzetgazdaságra is. Így, komplex módon kezelve az ágazat több tíz milliárd forintos forgalmat generál, s e forgalom a természetes vizek potenciáljának párhuzamos fejlesztésével bátran tovább növelhető. Megerősítette, hogy a jövő évtől pályázati úton szeretnék elnyerni a természetes vizeken az államot illető halgazdálkodási jog hasznosítását.
Szövetségi célként fogalmazta meg a halgazdálkodással, s azon belül különösen a tagi regisztrációval és illetékfizetéssel, az adminisztrációval és vizsgáztatással, oktatással, versenyszervezéssel kapcsolatos egyes, jelenleg állami hatóság által ellátott feladatok közfeladatként - egységes, lehetőleg kártya alapú horgászati okmányrendszer segítségével - történő szövetségi ellátását is, párhuzamosan az állami halőrzés jelentős megerősítésével. Feladatként jelölte a versenysport további fejlesztését és a már elért valós eredmények bemutatásával annak állami támogatási pozíciójának javítását, az utánpótlás biztosítását, a horgászati oktatás fejlesztését, akár már az alapfokú közoktatásba is beépülő módon.
Ismertette, hogy a MOHOSZ kéri és támogatja az élőhal ÁFA kulcsának mielőbbi csökkentését, mivel a horgászcélú halkihelyezések az állami vizeken az állami vagyont növelik, s az egészséges magyar hal fogyasztása szó szerint is az egészségünkre válik. A MOHOSZ sokszínû, fejlődő halállományt és emelkedő halfogyasztást szeretne - mindez egyszerre is megvalósítható! Zárásként bejelentette, hogy a Szövetség is csatlakozik Al Gore volt amerikai alelnök és dr. Áder János köztársasági elnök környezetvédelmi akciójához, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzenek a párizsi klímacsúcs előtt.
A klímapolitikai összefogás bejelentése
A klímapolitikai összefogás bejelentése
Ezt követően dr. Dérer István tájékoztatta a megjelenteket a Maconkai-víztározó és tórendszere jelenéről és jövőjéről, amelyben kihangsúlyozta: a KvVM-, valamint Nógrádikum-díjas tórendszer vízterülete hármas rendeltetésû, de a fejlesztés eddigi 15 éve alatt bebizonyosodott, hogy az árvízvédelem, a térségi ivóvízbázisi szerep mellett jól megfér a horgásztatás, a horgászturizmus, a versenysport, valamint egyéb turisztikai és társadalmi rendezvények helyszínének biztosítása is. Beszámolt arról, hogy jelentősen növekedett a tározott vízkapacitás, ezáltal javult a városi-városkörnyéki vízellátási és új típusú vízügyi tervezési elemként a kisvízi havária biztonság és egyben a költséghatékonyság, miközben növekedett az árvízvédelmi kapacitás és reagálási képesség, valamint sikerült megállítani a Felső-Zagyva szemét- és hordalékszállítását a város, majd onnan a Tisza irányába. Ismertette, hogy milyen közcélú és döntően a teljes lakosság számára térítésmentesen elérhető szolgáltatásokat biztosít az Egyesület védterületen, s kifejtette, hogy a BSHE évente több mint 7 MFt költséget fordít csak e feladatokra.
Egyre fontosabb, égető helyi és országos kérdés fogalmazta meg az aszálystratégia védekezési célkitûzéseinek gyakorlati alkalmazási megalapozását is, a páratlan élővilág okán és a rendezett környezet megóvásának szándékával pedig az egyéb, környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásának szükségességét. Ismertette a fejlesztésekkel elért valós mutatókat is. Többek között megtudtuk, hogy több mint ötven százalékkal, mára 65,4 hektárra és hét tóra növekedett a vízfelületet, megduplázódott a turisztikai célra hasznosított, a teljes partszakaszt tartalmazó, szabadon bejárható védterület, közben kialakult egy páratlanul gazdag élővilágot és rendezett természeti környezetet felmutató, teljes egészében közösségi hasznosítású fejlesztési egység, mindezt döntően kizárólagos állami-, valamint kezelői-hasznosítói szerződésben 2030-ig biztosított önkormányzati tulajdonon. Azt is kiemelte: a BHSE felhelyezte Maconkát az ország és Európa horgászturisztikai és versenysport térképére, eközben a taglétszámot a négyszeresére, a 18 országból érkező vendéglétszámot a huszonkétszeresére emelte, ezzel jelentősen hozzájárulva a városi és a környező falusi vendéglátó-ipari kapacitások lekötéséhez, vendégházak kialakításához, a helyi foglalkoztatás növeléséhez, a lakosság egyes igényeinek minőségi kiszolgálásához. A víztározó minőségi és változatos halállományával, 53 halfajával, Közép-Európa legnagyobb rekordlistájával, világcsúcsaival már megmutatta a magyar horgászvizek valódi lehetőségeit!
Gondolatai zárásaként dr. Dérer István elmondta: azonban az elért eredmények mit sem érnek, ha nem vigyázunk a törékeny élővilágra és a környezetünkre, mert nagyon törékeny, sőt egyre inkább kétséges a jövő. Kiemelte, hogy a jó célok érdekében nemcsak lehetséges, hanem egyéni érdekektől függetlenül elengedhetetlenül szükséges is a helyi és a társadalmi összefogás, s ennek egyik eredményeként a magyar vizek sorsának, a vizekhez kapcsolódó okszerû hasznosítási formáknak a megnyugtató és tartós rendezése is. A MOHOSZ szeretné és támogatni kívánja, ha az EU új fejlesztési ciklusának forrásai segítségével a nem is túl távoli jövőben egyre több horgászvíz követhetné a „maconkai modell” szerinti fejlődés útját, s egyre több elégedett horgász pihenhetne, töltődhetne fel családjával a rendezett, halban gazdag magyar vízpartokon!
Egy kis beszélgetés
Egy kis beszélgetés
A sajtótájékoztató végén dr. Áder János köztársasági elnök elmondta: örömmel hallotta az itt elhangzottakat, s szívesen vett részt ezen a szép és színvonalas rendezvényen. Külön öröm számára, hogy a MOHOSZ valamennyi tagszervezete a www.elobolygonk.hu címen elérhető kezdeményezés mellé állt. Arra kérte a rendezvényen megjelenteket, hogy látogassanak el erre a honlapra, támogatva a kezdeményezést, melyhez Magyarország elsőként csatlakozott. Kitért még arra is, hogy egy nemrégiben megjelent kutatási eredmény szerint a klímaváltozás hatásai sokkal nagyobb mértékben érvényesülnek a Kárpát-medencében és Magyarországon, mint Európa más részein. Így elsősorban a mi életünkről van szó, a mi földjeinkről, levegőnkről, vizünkről, és legfőképpen a mi gyerekeink és unokáink jövőjéről. „Ha van fél perced a következő fél évszázadra, akkor emeld fel a hangod!”, zárta a kezdeményezés mottójával gondolatait.
Elnöki fogás
Elnöki fogás
A sajtótájékoztató után megkezdték a horgászverseny ünnepélyes eredményhirdetését. A bajnoki szektorban Döme Gábor, a Haldorádó Team tulajdonosa, világbajnoki ezüstérmes 14.750 grammal végzett az élen, megelőzve Gurisatti Gyula (9.920 g) és Csillag László (9.600 g) világbajnok horgászokat. A nagykövetek közül a harmadik helyen Trokán Péter (1.490 g) Jászai Mari díjas színész, a másodikon Erdei Zsolt (1.900 g) világ- és Európa-bajnok ökölvívó, az elsőn pedig Cseh László (2.050 g) világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó végzett. A harmadik, összevont meghívotti csoportban a dobogó legfelső fokára Siklósi Béla (4.270 g), a Velencei-tavi HESZ elnöke, a másodikra Baranyai Lőrinc (2.910 g), a Komárom-Esztergom HESZ elnöke, a harmadikra pedig Kapitány Zsolt (2.810 g), a Baranya HESZ ügyvezető igazgatója állhatott fel. Ezt követően átadásra került a Benedek Ákos szobrászmûvész által alkotott vándordíj is a győztes nagykövetnek, illetve a MOHOSZ részéről egyéb díjak, elismerések átadására is sor került. Megyénkből Becsó Zsolt, Skuczi Nándor, dr. Dérer István, a gyakorló horgászként is eredményes dr. Nagy László megyei rendőr-főkapitány, valamint a szervezők részéről Ignácz Olivér és Kecskés Attila került elismerésre.
A bajnoki szektor díjazottja
A bajnoki szektor díjazottja
Végül az eseményen késő délután aláírásra került az a „Magyar Csapat” sporttámogatási szándéknyilatkozat, amely szerint a magyar horgászsportot számos cég gyémánt-, arany-, illetve ezüst fokozatú támogatóként fogja segíteni a jövőben, különös figyelemmel a gyermek és ifjúsági utánpótlás biztosítására. Szép és eredményes nap zárult Maconkán, a magyar horgászat talán legnagyobb társasági rendezvényén!

Szigeti András, MOHOSZ

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés