Vissza
Professzionális Bojlis Európa Kupa, Maconka: Napról-napra

Professzionális Bojlis Európa Kupa, Maconka: Napról-napra

2017. 09. 11.

megosztás Facebookon

Szeptember 10-én, vasárnap 17:00-i kezdettel Maconkán elrajtolt Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező és egyben legerősebb pontyfogó versenye, az újabb Professzionális Bojlis Európa Kupa. A vasárnap estétől péntek délig tartó 115 órás megmérettetésben ezúttal 7 ország képviseletében 27 csapat indul harcba az újabb bajnoki címért. A mezőnyt jól jellemzi, hogy a nemzetközi és nemzeti bajnokok sora mellett nyolc egységben korábbi EPBC bajnokokat is köszönhetünk. Szurkoljunk ismét együtt a magyar csapatoknak és kövessük napról napra együtt az eseményeket!

Az élet egy rohanás, legalábbis itt és most és nekünk. Így már a megszokott módon az előzményekről és az ünnepélyes megnyitóról is a későbbiekben töltjük fel majd az anyagokat, de a legfontosabb, hogy az aktuális eredményekről folyamatosan, a tervek szerint napi kétszer beszámolunk.
XXVIII. Maconka Kupa - XIII. EPBC
XXVIII. Maconka Kupa - XIII. EPBC
0. nap, szombat
Mielőtt bármit is írok, mindenképpen meg kell emlékezni a vízpótlásól, melynek +25 cm eredménye tette lehetővé, hogy egyáltalán a 27 csapat elindulhasson. A jelentkezést másfél hónapja 41 csapatnál állítottuk le, s itt is megerősítem, hogy az eredmények voltak döntőek az új csapatok kiválasztásánál, természetesen a stabil törzsgárda mellett. A nap végére már sokan összegyûltünk a vízparti látványteraszon, s jól esett kicsit átbeszélni a dolgokat.
Zászlók a szélben
Zászlók a szélben
Napnyugta, a verseny előtt
Napnyugta, a verseny előtt
1. nap, vasárnap
Mivel szombaton teljesen elkészült a rendhagyó, kisvízre áttervezett pálya, így reggel csak 10:00 tájban indult az élet, s vele a folyamatos regisztráció, a kötelező adminisztráció. Az állami okmányok, a csapatnevek és a személyi adatok rendben, az erősorrend a sorsoláshoz a mágnestáblán. Mindenki szerencsésen megérkezett, így a nyárias időben képletesen sem maradt felhő az Európa Kupa kék egén...
Különösen azoknak, akik a monstre versenysorozat új követői, s szeretnének egy kicsit a helyszínnel, a szabályozással és a lebonyolítással kapcsolatban is képbe kerülni, már nyújtjuk is a szokásos alapinformációkat.
Következzenek a promóciós, majd a helyszínt bemutató képek és a tájékozódást segítő aktuális anyagok.
12:30 Percre pontosan indul a megnyitó, majd a beszédeknél jóval izgalmasabb sorsolás és helyválasztás. Az időjárási előrejelzések ismeretében nagy dilemma, hogy a sekély vagy a mély víz-e nyerő, s az elmúlt őszi versenyekkel sem vagyunk sokkal közelebb a megoldáshoz.
Belekezdünk
Belekezdünk
Újra itt a nagy csapat!
Újra itt a nagy csapat!
Mindenesetre lépésről-lépésre betelnek a rajthelyek, s a folyamat végeredménye is nagy csatákat sejtet minden szektorban, minden területen.
A teljes mezőny már a térképen
A teljes mezőny már a térképen
17:00 Megkezdődött a verseny, indul a 115 órás futam, így péntek délig garantáltan mindenki elfoglalja magát Maconkán.
17:15 Megvan az első hal, egy 7 kg feletti koi "személyében" a The One Romania jóvoltából, a gáton. Megjegyzem, valamennyi rekordhal folyamatosan feltöltésre kerül a "rekordfogások" rovatunkba, s itt minden hal megtekinthető.
22:05 Villámgyorsan terjed a nagy hír. A verseny 5. órájának végén hatalmas új abszolút ponty-tórekord született! Aki él és mozog, ott van a mérésnél, a "Púpos" néven ismert magas hátú, legendás maconkai tükörponty 29,60 kg (90/92 cm), kifogója az I. szigeten az As La Crap képviseletében Ciocan Alexandru. E hal három hónap alatt 1,30 kg-ot tett a korábbi súlyához, így nem kérdés, hogy jól érzi magát, aszályos időszak ide, vagy oda. Gyönyörû hal, gyönyörû kezdés!
Íme, a legújabb maconkai abszolút tórekord, személyesen!
Íme, a legújabb maconkai abszolút tórekord, személyesen!
2. nap, hétfő
14 óra horgászatot feldolgozva 7:20 magasságában megvan az első részeredmény. Egy biztos, ismét nem panaszkodhatunk, mert minden idők legnagyobb átlagsúlyú kezdésével nyitott a mezőny (7,51 kg/db), 25 db a tízentúli pontyok száma, valamint mázsa felett jár az első csapat, s továbbá már az első etapban 23 egységnek van értékelhető fogása, örömünkre sekély és mély vízben egyaránt. Az As La Crap begyûjti a második kockás zászlót is, ez utóbbit nehezebb lesz megtartani, mint a legnagyobb haléért járót, az biztos...
Mindkét zászló egy helyen!
Mindkét zászló egy helyen!
11:40 Megvan a 23.000 (!) maconkai rekordhal, mindez a The One I. fogása.
Íme, a 23.000 maconkai rekordhal
Íme, a 23.000 maconkai rekordhal
20:40 Ekkor ért véget a tízből a második szakasz mérlegelése. Már napközben sejtettük, hogy valami rendkívüli készül, sok-sok nagy hal jelentkezett szinte mindenhol. Amikor azonban megjelent a szakasz végeredménye a monitoron, az több volt, mint meglepetés. 1818 kg hal, 6,81 kg/db átlaggal, 43 db +10-es rekordponty és még 45 db nagy koi. Talán mondanom sem kell, hogy ez a legjobb szakasz-eredmény, a legtöbb rekordponty és a legnagyobb átlag ebben a periódusban a versenyek történetében!
Közel 20 kg, Altstadt
Közel 20 kg, Altstadt
Potaissa, 18-as
Potaissa, 18-as
Extra, szintén 15 felett
Extra, szintén 15 felett
Az élen álló As La Crap napközben az I. szigeten 241 kg-ot fogott, így már 348,52 kg-on tartanak, remek, 9,96 kg/db-os átlaggal. Nagyot horgászott a szomszéd The One I. Team is, ezüstös pozíciójuk nyolcas átlag mellett 255,18 kg halat jelent. Harmadik a mindig "visszadobott" gáti szélső mélyvízi helyről az Extra Carp Team, 211,21 kg-os eredménnyel, 10,06 kg/db-os átlaggal. Negyedik a Felező-spiccről a Tata Nitu Carp Team, ötödik a Nyári kikötőből a Potaissa, hatodik a gátról az itt első alkalommal szereplő Altstadt Carp Team. 100 csapat 100 kg felett, s mindössze egy csapatnak nincs fogott hala.
The One koi, tíz kg felett
The One koi, tíz kg felett
Szintén tőlük, egy remek 18-as
Szintén tőlük, egy remek 18-as
Strong, először Maconkán!
Strong, először Maconkán!
3. nap, kedd
08:10 Újabb reggel pár mm hajnali eső után. A helyzet változatlan, már ami a remek fogásokat illeti. A harmadik szakasz 1167,34 kg fogást eredményezett, ismét 7 kg/db feletti átlaggal. Összesen már 105 db +10-es rekordponty jelentkezett, ez is nagyon komoly mennyiség a verseny harmadánál.
Bojlis Főnök: fehér koi
Bojlis Főnök: fehér koi
Az élen az As La Crap egy halnyira van az 500 kg-os eredménytől (496,78 kg, 50 db, 9,94 kg/db átlag), mögöttük továbbra is a "szomszéd" The One I. található, 352,67 kg-os fogással, ami majdnem ugyanannyi db-ot jelent, de érdekes módon 2 kg-al kisebb átlag mellett. Harmadik a legtöbbször visszatett, gáti szélső mélyvízi helyen az Extra Carp Team, 301,95 kg-ot felmutatva. Ezek után 3 db 3 mázsa feletti csapat következik, Tata Nituék a Felező-spiccről (254,35 kg), a Bojlis Főnök (213,68 kg), végül a Potaissa (213,40 kg), ez utóbbi két csapat a Nyári kikötőben horgászik.Az összes fogás 3728,78 kg, ez 530 db halat jelent, melyből csak 4 db amur, illetve egy fekete amur. Mindig külön öröm, hogy már mindenkinek van értékelhető hala.
The One Romania: remek spanyol
The One Romania: remek spanyol
Egy fiatal Bratije-tükrös
Egy fiatal Bratije-tükrös
Ismét a Strong Fish Team, ezúttal az eddigi legnagyobb koi-val
Ismét a Strong Fish Team, ezúttal az eddigi legnagyobb koi-val
Az Altstadt ügyessége is kellemes meglepetés
Az Altstadt ügyessége is kellemes meglepetés
19:40 Jön az esti feldolgozás eredménye, 4/10. szakasz, 50/115 órás részeredmény. Még nem vagyunk túl a verseny félidején, de már 5467 kg hal volt a mérlegen! 155 db a +10-es rekordhal, s ma napközben 6 amur és 5 fekete amur is horogra akadt. Az átlagsúly 6,92 kg/db s nem nehéz megkockáztatni, hogy ez lesz a legjobb a versenyek történetében.
Sokaknak itt adatik meg az első fekete amur fogása is...
Sokaknak itt adatik meg az első fekete amur fogása is...
Tovább csemegézve egy érdekesség. Az első helyen 689 kg-os, 70 db-os eredménnyel változatlanul az As La Crap áll, átlagsúlyuk 9,85 kg/db. A mellettük horgászó The One Team I. már 71 db-ot fogott, de ez 557 kg, 7,85 kg/db-os átlaggal. Azt, hogy két kilogrammal nagyobb a szomszéd átlaga jelenleg senki sem tudja megmagyarázni ilyen nagy halaknál...
Az As La Crap amurban is jó
Az As La Crap amurban is jó
Radu és a hal is 18 felett
Radu és a hal is 18 felett
Továbbra is harmadik a mesterhorgászatot bemutató Extra Carp Team, ők a sokak által stabilan a legrosszabbnak ítélt helyen stabilan tartják a helyüket 10,21 kg-os átlaggal 449 kg-ot felmutatva. A román-magyar-szerb triumvirátus után negyedik a Potaissa, ötödik a Bojlis Főnök, s már hatodik az Altstadt. Itt már nagy a mozgás, változatosak egy-egy csapat aktuális helyezései.
Új név, régi versenyzővel: Castaway-PVA-Bait'r'US
Új név, régi versenyzővel: Castaway-PVA-Bait'r'US
A Bayern Karp és egy nyurga-koi
A Bayern Karp és egy nyurga-koi
4. nap, szerda
Ezt a napot nem lehetett elkerülni. A krónikás a magyarországi Pontyfogó VB előkészítése okán átmenetileg kiesett a sorból, s így elcsúszott a nap a részeredmény-kiközlések szempontjából is. Elnézést kérek érte!
Ha későn is, de kiderült, hogy a dobogós pozíciókban a helyzet változatlan, s 62 óra után a 7 tonna felé közeledik a mezőny.
Primar: príma versenyzés és egy spanyol koi
Primar: príma versenyzés és egy spanyol koi
Total Baits egy totális tükrössel
Total Baits egy totális tükrössel
Weld-töves 18 kg felett
Weld-töves 18 kg felett
Black Carp: gyönyörû nyurga
Black Carp: gyönyörû nyurga
19:40 Megvan az esti részeredmény, az As La Crap már bőven egy tonna felett! A 3-4. és 5-8. pozíciókban élesedik a harc, de máshol is ugyanez a helyzet 1-2 kg már helycserét eredményez a táblázaton. Az összfogás tekintetében túl vagyunk a 8000 kg-os határon is, a közel hetes átlag e fázisban már azt valószínûsíti, hogy az eddigi "legnagyhalasabb" versenyt fogjuk zárni Maconkán.
Extra-nyurga, örömmel nyugtázva
Extra-nyurga, örömmel nyugtázva
Remek Potaissa, remek nyurga
Remek Potaissa, remek nyurga
Egy tízentúli koi, ugyaninnen
Egy tízentúli koi, ugyaninnen
Egy szép koi a Bojlis Főnök csapatánál
Egy szép koi a Bojlis Főnök csapatánál
Ugyanitt Béla egy tizennyolcas tövessel
Ugyanitt Béla egy tizennyolcas tövessel
5. nap, csütörtök
07:25 Az éjszaki etap részeredménye készen áll, 990 kg-ot fogtak a versenyzők. Ezt sokszor kiváló eredménynek írtuk, most közepesnek, mert lassul a fogási intenzitás az első "félidő" kiemelkedő eredményeihez képest. Ám már így is 9058 kg és 1315 db az összesített állás, 6,89 kg/db átlaggal. 529 db tőponty, 328 db tükörponty, 254 db nyurgaponty, 166 db koi, 24 db amur és 14 db fekete amur szerepel a listán, mindez jól mutatja a vízterület nem szokványos faj és fajta szerinti összetételét. A nagyhalas jellegről pedig mindent elmond, hogy már 242 db - így az eddigi versenyrekord hamarosan megdől - +10-es rekordhal és 142 db +4-es rekord koi akadt horogra a versenyen.
Misic-fekete
Misic-fekete
Bratije: Amur, tíz felett
Bratije: Amur, tíz felett
Bratije: Gyönyörû, eddig nem látott egyedi mintázatú ponty
Bratije: Gyönyörû, eddig nem látott egyedi mintázatú ponty
Ha a csapatok sorrendjét nézzük, ezen a versenyen az első három csapat sorrendjében az utóbbi etapoknál nincs változás, de az 1-2-3. között a különbségek is tovább növekedtek. Az As La Crap (jelenleg 1159,30 kg/133 db/8,72 kg/db) esélyes az abszolút versenycsúcs megdöntésére, majd a The One I. következik 802,61 kg-os fogással, véleményem szerint számukra az 1000 kg lehet a cél a végelszámolásban.
Az eddigi legnagyobb fekete amur
Az eddigi legnagyobb fekete amur
As La Carp: Speciális spanyol, teljes szórt pikkelyzettel
As La Carp: Speciális spanyol, teljes szórt pikkelyzettel
Ez a fekete sem kicsi, de Seni kezében mégis kisebbnek látszik a társainál
Ez a fekete sem kicsi, de Seni kezében mégis kisebbnek látszik a társainál
Fehér ...
Fehér ...
... és vörös
... és vörös
A bronzos pozícióban már érdekesebb a helyzet, az Extra Carp 624,45 kg-os fogása mögött a Potaissa csak szûk 16 kg hátrányban van, így mindez ez egy nagyobb hal esetén fordulhat is. Megjegyzendő, hogy e két csapat már hosszú ideje egymással küzd, az 5. szakaszban 5 kg, a 6. szakaszban pedig 12 kg volt a különbség. Ugyanilyen szoros az eredmény az ötödik és a hatodik között, a mindig erős Bojlis Főnök a Nyári kikötőből 498 kg, a szektorgyőzelmet jelentő pozíciót is elfoglaló Primar Carp Team pedig 491 kg fogást tud felmutatni, sőt mögöttük újabb 9 kg lemaradással a The One Románia következik. Jó látni, hogy minden helyezésért megküzdenek a csapatok, mert jól tudják, hogy a túljelentkezések okán e mezőnyben tartósan bennmaradni csak jó eredményekkel lehet...
Jöjjön a helyek, a feeling fényképes bemutatása:
Ezt most a gáti mélyvízi helyzet
Ezt most a gáti mélyvízi helyzet
Az egyre erősebb Nyári kikötő
Az egyre erősebb Nyári kikötő
A helyfoglalók Mekkája, az I. sziget
A helyfoglalók Mekkája, az I. sziget
Íme, a Felező-spicc EPBC-módra
Íme, a Felező-spicc EPBC-módra
A kisvíz okán most light-os II. sziget
A kisvíz okán most light-os II. sziget
Nézzünk meg még néhány elcsípett életképet is a sok rekordhal között:
Készül a gombóc
Készül a gombóc
Készül a szerelék
Készül a szerelék
Indul a rakéta
Indul a rakéta
Kapásra várva
Kapásra várva
Akcióban 1.
Akcióban 1.
Akcióban 2.
Akcióban 2.
Akcióban 3.
Akcióban 3.
20:10 Íme az újabb részeredmény, már a mágikus 10 tonna felett, s az újabb front miatti kapókedv-növekmény okán várhatóan a verseny végére sorra dőlnek majd a rekordok...
Amikor a Black narancsot fog...
Amikor a Black narancsot fog...
6. nap, péntek
Egy frontbetöréses, szokatlanul szeles este-éjszaka után eljött a véghajrá ideje, már csak öt óra van hátra a versenyből. A dobogó első két fokán állók és egyben az I. szigeten egymás mellett horgászók esetében nem a helyezés a kérdés, hanem az, hogy a második bajnoki címet hamarosan megszerző As La Crap eléri-e az 1400 kg-ot (1345,09 kg), illetve a The One I. Team az 1000 kg-ot (951,78 kg)? A dobogó harmadik foka esetében viszont egyáltalán nem lefutott a meccs, ugyanis a két remek, az adott helyen egyaránt hatalmas versenycsúcsot elérő csapat között csak 15 kg a különbség. A gáti szélső, mélyvízi pályán az Extra Carp 824,95 kg, a Nyári kikötő bal közép pozíciójában a Potaissa Crap Club 809,21 kg eredményt jegyez. Az összes fogás esetében 11615 kg van bemérve, ez 6,89 kg/db átlaggal 1685 db halat jelent. A mezőny erejét és a halállományt jól jellemzi, hogy az első 10 helyen 500 kg feletti fogás volt szükséges az adott pozícióhoz. Még egy vaskos rekord: az éjjel a +10-es rekordpontyok száma átlépte a 300 db-ot, most 318-nál áll a mutató. Emlékezetes verseny, az biztos!
12:35 Bő fél órája, hogy lefújták a versenyt. Már látjuk a lényeget. A győztesnek kevesebb, mint 4 kg hiányzott az 1400 kg-hoz, a második közel 60 kg-ot tett rá az 1000 kg-ra. Végül, az Extra-Potaissa versenyt végérvényesen most az Extra Carp nyerte meg.
13:15 Megvan a végeredmény, 12.561,93 kg, új versenycsúcs! Lassan a helyükre kerülnek a díjak is.
A trófeák trófeája
A trófeák trófeája
14:00 Lássuk a megdöntött versenyrekordokat:
- Legtöbb fogott hal, lsd. fentebb
- Legjobb mezőnyátlag, 6,84 kg/db (eddigi rekord: 6,03 kg/db)
- Legtöbb +10-es rekordhal, 345 db (eddigi rekord: 256 db)
- Legtöbb egy csapat által fogott rekordhal, As La Crap, 48 db (Duster 47 db)
- Legtöbb +10-es koi a versenyen
- Legnagyobb fogott hal: 29,60 kg, As La Crap (eddigi rekord: 26,63 kg)
A kezdésre már a végeredmény a térképen
A kezdésre már a végeredmény a térképen
Kívánhat még bármit a szervező? Igen, továbbra is hasonlóan erős mezőnyt, tiszta versenyeket. De menjünk is tovább, mert percre pontosan elkezdődött az eredményhirdetés.
15:00 Indul a ceremónia, s vele az F&H felvétel is. Csapatunk Micula-Ignácz-Dérer összetételben indul a hibátlan levezénylés versenyében. Szokás szerint rövid statisztikai értékelés, majd kedves kitérőként a "Hûség és Barátság Díj" a 10x résztvevő Bozóki Attilának. Ezek után a végéről indítunk visszafelé, sorra jönnek a csapatok és nekik a gratulációk, hozzá az emlékérmek.
A ceremóniamesterek ...
A ceremóniamesterek ...
 ... és a közönség
... és a közönség
Bozóki Attila 10x
Bozóki Attila 10x
Lassan elérünk a jók közül is a legjobbakhoz. A legnagyobb koi díját az abszolút hetedik The One Romania kapja, egy remek 11,35 kg-os koi fogásáért.
A legnagyobb koi díja, Király Iván (Ivica Kiralj) barátunk emlékére
A legnagyobb koi díja, Király Iván (Ivica Kiralj) barátunk emlékére
Abszolut 5., egyben a sekélyvízi, "C" szektor győztese a román Primar Carp Team 717,80 kg-os fogással.
Primar Carp Team, SW
Primar Carp Team, SW
A mások által négyszer visszadobott, a leggyengébbnek ítélt helyről bronzérmes a szerb színekben versenyző Extra Carp Team, 929,55 kg-ot (!) fogva.
Extra Carp Team, veretes bronzérem
Extra Carp Team, veretes bronzérem
Ezredes az ezüstérmes The One I. Team magyar színekben, eredményük 1059,67 kg.
The One I. Team, szépen csillogó ezüst
The One I. Team, szépen csillogó ezüst
A versenyek történetének második legnagyobb fogásával, 1396,24 kg hallal másodszor EPBC bajnok és egyben az új abszolút tórekord kifogásával a legnagyobb hal díját is kiérdemelte a román As La Crap.
As La Crap, már a második arany!
As La Crap, már a második arany!
Hamarosan mindenki a dobogón és a dobogó előtt, majd a győztesek tiszteletére felcsendül a román himnusz. A meghatottság pillanatai után számomra az egyik legszebb, spontán kialakult gesztus következik, amikor a dobogósok fogadják a sorban gratuláló versenyzőket. Végül még jön a hivatalos fotók készítése, majd az interjúk, s lassan a búcsúzás percei is elérkeznek.
A dobogósok
A dobogósok
A győztesek köszöntése
A győztesek köszöntése
As La Crap, még1x
As La Crap, még1x
Az alábbiakban a már megszokott eredménysor és statisztika mellett a szektorok szerinti rangsorok is elolvashatók:
Még egy kis elemzés. A versenyen fogott 741 db tőponty átlaga 5,80 kg/db, a 460 db tükörpontyé 6,82 kg/db. Az emblematikus nyurgáké 9,38 kg/db, a koi pontyoké pedig 6,16 kg/db. Az amurok átlaga 8,96 kg/db, a fekete amuroké 4,53 kg/db. Mindez 1 (egy) kilogrammos súlyhatár mellett! Ma a fő tározótér már elért egy olyan nagyhalas jelleget és pontyfajták közötti változatosságot, mellyel nem nagyon lehet versenyezni - s ezért is szeretnek itt sokan horgászni, versenyezni...
20:35 Mára ennyi, s remélem a kitartó olvasók a kisebb-nagyobb késések ellenére továbbra is hûségesek lesznek hozzánk...
Szombat, egy nappal a verseny után
Már egy másik verseny apropóján újra a vízparton, így bejött még egy kis délutáni beszélgetés a ma hazaindulókkal, s ezután egy apró elemzés és néhány újabb fénykép is bekerül a tudósításba.
Persze van, ami általában kimarad, ilyenek például a repülőhalak...
Sportos hal, a végére
Sportos hal, a végére

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés