Vissza

Törpeharcsa-hajsza, 3. rész

2023. 11. 24.

Mint korábban már beszámoltunk róla, a kormányhivatal halgazdálkodási hatósága engedélyével és a haszonbérlő MOHOSZ hozzájárulásával ökológiai célú szelektív halászatot kezdeményeztünk az előtározón, valamint a déli tórészleteken. A március 14-i felvételt követően a 128 varsa esetében összegzett 850 kg-os eredményről, majd a 150 varsát érintő november 17-i "felnézés" 132 kg-os egyenlegéről részleteiben is beszámoltunk. legutóbb szintén azt írtuk, hogy folytatása következik, így jött egy újabb próbálkozás, amely az egyik vízterületen még jobban nem várt, egy másikon pedig egyáltalán nem remélt eredményeket hozott...


November 17-én 162 db varsa került beüzemelésre, de az elmúlt héthez nézve teljesen más konstrukcióban. Az őszi második fordulóban fogott meglepően kevés törpe és így a jogos kérdőjelek okán akkor az a döntés született, hogy ezúttal a III. tó másik (nyugati) felére kerülnek be a varsák (48 db), valamint az előtározóra átkerült a legnagyobb mennyiség (102 db). A Rekord-tóra is bekerült 12 tesztvarsa. Nézzük, ezúttal mi került a hálóbaI


Először az előtározó esetében kerültek ki a varsák. Majdnem mindegyikben volt harcsa, de nem törpeharcsa, ráadásul átlag 4 kg-os súllyal és emellett jelentős számú süllő is előkerült 2 kg-os átlagsúllyal. Egyre jobban valószínűsíthető, hogy a nagyon erős ragadozóállomány is "benne van" abban, hogy mindössze (nem elírás!) 1 kg volt a fogás, 5,00 dkg/db átlag mellett. Nagy meglepetés, de tavasszal még sanszos, hogy visszatérünk ide is, mert az ördög és a törpeharcsa nem alszik...


A III. tavon, azon belül "a másik térfélen" ezúttal 51 kg volt a törpeharcsa-összfogás, mindez a múlt hetivel gyakorlatilag megegyező intenzitással és átlaggal (5,80 dkg/db). Ez a mennyiség itt kb. 880 db-ot jelentett. A varsákba itt újra bekerült több növendék harcsa és I-II nyaras süllő, az egyéb halak között bodorka, karikakeszeg, dévérkeszeg, küsz, újra széles durbincs és "mutatóba" ponty volt található. Gyakorlatilag itt az egy héttel korábbi fogáshoz nagy újdonságot nem tapasztaltunk.


A Rekord-tavon az volt a teória (mivel itt fogtak már 50 dkg feletti törpéket, sőt láttunk és levadásztunk év közben számos felhőt is), hogy "biztos ami biztos" megnézzük, mennyire van sok törpe egy olyan vízterületen, ahol (1) fajlagosan a legtöbb hal található, de (2) nincs harcsa; (3) fajlagosan a legtöbb nagy fehérjetartalmú bojli, pellet kerül be és (4) itt a legnagyobb az átlagmélység. Már az első varsa megmutatta, hogy a sokszor hangoztatott "az üres biológiai fülke" teória itt alaposan megdőlt, ugyanis mindenki csak csendben állt a parton meglepetéstől, amikor a 12 varsából 634 kg (!!!) törpe került ki, s - egyedül ez nem meglepetés - a többi tórészletnél jelentősen nagyobb, 9,40 dkg/db átlaggal, de ez is 6750 db 1,5 ha-on. Az is érdekes, hogy ez a mennyiség sem nyomta a rá bélyegét az itteni rekordfogásokra, mert - a listánk ezt egyértelműen bizonyítja - a rekordhalak száma és tömege is szépen növekedett itt az idén. Hmmm...


Összességében tehát a 3. fordulóban újabb 686 kg és kb. 7640 db törpeharcsa távozott a tórendszerből. Ez már az őszre a várt mennyiség, de egyáltalán nem a várt helyekről. A törpék fogynak, a kérdőjelek szaporodnak, ezért az a döntés született, hogy a Rekord-tóba még marad egy hétre a varsa és emellett még a iV. tórészletre is megy újra egy teszt-varsasor. 2023-ban, a szekció első évében a fogott össztömeg eddig 1668 kg. Újabb beszámoló pár nap múlva!


Folytatása következik!

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés