Ezúttal már az ötödik évfolyamával folytatódott az versenysorozat, amely Maconka Barátainak lett létrehozva, majd évről-évre tovább csiszolgatva a versenyzők többségi kívánságai alapján. Idén a tavaszias napsütésben ismét jelentős mezőny jelent meg és érte el a sorozat eddigi 22 versenyéből a harmadik legjobb eredményt, így a fogások és a tapasztalt jó hangulat reményeink szerint méltó alapot adott az idény többi versenyéhez is. Fogadja mindenki szeretettel e kis beszámolót és egyben a következő, május 13-i Maconkai Majális Kupa, egyben a második Szuperkupa-forduló kiírását is!
Tavaly az első versenynél először a korai érkezésemről emlékeztem meg, idén ezt már letudtam a verseny előtti napon egy igen jelentős extra pontytelepítés apropóján, amely esemény a hajnali 3 órás önébresztési mutatvánnyal nyitott. Magán a versenynapon pedig a megyei szövetségi közgyûlés okán reggel előbb máshol volt jelenésem több sorstársammal együtt, így csak a verseny vége felé csatlakozhattam a többiekhez. Szerencsére ismét minden rendben ment, az elmúlt években megszokott módon... A lényeg, hogy e versennyel elindult a 2017. évi maconkai versenyidény, benne remélhetőleg ismét sok szép eseménnyel, melyekre majd jó lesz visszaemlékezünk, versenyzőknek és szervezőknek egyaránt!
![A helyszín](https://cdn.maconka.hu/dron-f2187.jpg)
Az elmúlt években már megszokott módon egyfajta bemelegítésül itt olvasható a tavalyi tapasztalatokról és az idei első fordulós versenykiírásról szóló, 2017. évi nyitó cikk:
Nos, végre kezdjünk is bele. A verseny előtti napokban szépen telt a mezőny annak ellenére, hogy szerencsére egyre több színvonalas horgászversenyt rendeznek (így egyre többet értelemszerûen egy időpontban is) kis Hazánkban. Ami számomra meglepő volt, az a hölgyek és lányok hiánya. Bízom benne, hogy ez csak átmeneti helyzet és a folytatásban ismét köszönthetjük őket e versenysorozaton is... Végül megtelt a gáti nemzetközi versenypálya és a Nyári kikötő, a gyermekek pedig a szülők tavalyi többségi véleménye okán az I. sziget bejárójára kerültek.
![A versenytérkép](https://cdn.maconka.hu/dscn6314-f2188.jpg)
A több, mint 300 extra ponty betelepítése után még pénteken késő délután megtörtént a rajthelyek kijelölése, a mágnestáblára felkerült a térkép, a dobogóra a megszokott feliratok. Ekkorra már többen meg is érkeztek és a büfé előtti látványteraszon megkezdődött a megszokott beszélgetés.
A továbbiakról eleinte telefonon keresztül értesültem. Ignácz Olivér, a BSHE elnökhelyettese már hajnali ötkor megkezdte a regisztrációt, mely folyamatnak egyetlen visszatérő hátránya, hogy a többség mindig az utolsó negyedórában érkezik, s így a torlódás idővesztesége a verseny előtti felkészülési időt csökkenti. Az viszont számomra mindig öröm, hogy aki tud, az mindig eljön a regisztráltak közül annak ellenére, hogy továbbra sem kell előre fizetni. E szombaton most +/- 1 fő volt az egyenleg, ugyanis a krónikás egy (elektronikusan a visszaigazolásról kiértesített) versenyzőt elfelejtett a listára feltenni, még egy sporttárs igazoltan távol maradt. Végül rendeződött a szektorbeosztás, így a sorsolás után szûk negyedórás késéssel már el tudta foglalni a kijelölt helyeket a mezőny.
![Még villanyfény, már hajnal](https://cdn.maconka.hu/dscn3556-f2189.jpg)
![Gyülekező 5:57-kor](https://cdn.maconka.hu/dscn3559-f2190.jpg)
![Olivér megnyitja a versenyt](https://cdn.maconka.hu/dscn3566-f2191.jpg)
![Indul a sorsolás](https://cdn.maconka.hu/dscn3562-f2192.jpg)
![Helyhúzás](https://cdn.maconka.hu/dscn3578-f2193.jpg)
![Bevonulás a versenypályára, ellenfényben](https://cdn.maconka.hu/dscn3584-f2194.jpg)
![A felnőttek után következnek a gyermekek](https://cdn.maconka.hu/dscn3585-f2195.jpg)
![Megvan!](https://cdn.maconka.hu/dscn3590-f2196.jpg)
Ezúttal az úszósok és a feeder technika követői a szektorok tekintetében váltakozva helyezkedtek el (F/Ú/F/Ú/F/Ú/F), a Nyári kikötőre pedig az ötödik feeder szektor maradt.
![Start a Nyári kikötőben](https://cdn.maconka.hu/dscn3594-f2197.jpg)
![Ugyanez a szektor a másik oldalról nézve](https://cdn.maconka.hu/dscn3598-f2198.jpg)
![A gyermekek az I. sziget bejáróján](https://cdn.maconka.hu/dscn3599-f2199.jpg)
![A gáti helyzet a rajt után](https://cdn.maconka.hu/dscn3608-f2200.jpg)
![A mélyvízi úszós szektor](https://cdn.maconka.hu/dscn3610-f2201.jpg)
![Rakósok, már kicsit feljebb](https://cdn.maconka.hu/dscn3613-f2202.jpg)
![A gáti pálya sekélyvízi része](https://cdn.maconka.hu/dscn3617-f2203.jpg)
Mire kinyomtatásra kerültek a mérlegelési lapok, meg is érkeztek az első nagyobb pontyok. Hamarosan az is kiderült, hogy folytatódni látszik a tavaly is "megénekelt" Valkó Világ, ugyanis Tamásnak már a harmadik nagyponty jelentkezett.
![Valkó Tamás és az egyik nyurga](https://cdn.maconka.hu/dscn3630-f2204.jpg)
![Tamás egy ritka, ezüstös tőponty-változattal](https://cdn.maconka.hu/dscn6287-f2205.jpg)
![Valkó, már megint…](https://cdn.maconka.hu/dscn6335-f2206.jpg)
A tavaszias időjárásban szépen alakultak a fogások, sőt néhány szektorban már most sejthető volt, hogy nagyon szoros lesz a verseny. Maga a relatíve kedvező idő is jó hír volt, mert ez az eddigi legkorábbi szezonnyitó a sorozaton. Mire kiérek a partra, már a gyermekek versenyének lefújása előtt állunk, készen az eredmények feldolgozására, s a felnőtt mezőnyben félóra múlva már két csapat is megkezdi majd a mérlegelést. Gyorsan telnek a percek, majd egy óra után lassan véget ér a mérlegelés. Közben jönnek be a mérlegelőlapok, feldolgozásra, jönnek be a versenyzők, ebédelésre. Ez ezúttal csirkecomb ragus körettel, savanyú uborkával. A versenyzők kicsit megpihennek, ebédelnek, a halőrházban pedig lassan kialakul a végeredmény is.Jöjjön most egy kis képriport az eseményekről!
![Jönnek a halak!](https://cdn.maconka.hu/dscn3611-f2207.jpg)
![Fátyolfarkú ezüstkárász](https://cdn.maconka.hu/dscn3632-f2208.jpg)
![Egy újabb nagy töves a parton](https://cdn.maconka.hu/dscn3646-f2209.jpg)
![Itt nem ritkaság egy szép dévér](https://cdn.maconka.hu/dscn3648-f2210.jpg)
![Csapó sügerek a választékban](https://cdn.maconka.hu/dscn3650-f2211.jpg)
![Újabb szép tőponty](https://cdn.maconka.hu/dscn6285-f2212.jpg)
![Egy nagy narancs koi](https://cdn.maconka.hu/dscn6289-f2213.jpg)
![Egy tükrös az előző napi telepítésből](https://cdn.maconka.hu/dscn6293-f2214.jpg)
![Molnár-féle nyurga](https://cdn.maconka.hu/dscn6316-f2215.jpg)
![Egy újabb koi](https://cdn.maconka.hu/dscn6319-f2216.jpg)
![Ennyi keszeg után jogos a mosoly](https://cdn.maconka.hu/dscn6328-f2217.jpg)
Átbeszélve a mérlegelőkkel, az úszósoknál a kiegyenlített ezüstkárász-dévér tömegfogás volt a jellemző, s elmondható, hogy az átlagos fogást tekintve az úszós módszer ismét elérte, sőt meg is haladta a feeder eredményt az ott jellemző nagyhalas kockáztatás miatt. Kiemelném még a gyermekeket, ahol a szép fogásokat tovább színesítették a széles kárászok és a compók is.
![Élet a gyermek szektorban](https://cdn.maconka.hu/dscn6296-f2218.jpg)
![Jogos az öröm!](https://cdn.maconka.hu/dscn6302-f2219.jpg)
![Kilós kárász a kézben](https://cdn.maconka.hu/dscn6304-f2220.jpg)
![A képen a compókat is érdemes figyelni…](https://cdn.maconka.hu/dscn6306-f2221.jpg)
![Balin és társai: kiváló vegyes teríték](https://cdn.maconka.hu/dscn6309-f2222.jpg)
Szektoronkénti mérlegelt fogások:
A (feeder, 10 fő) 32.050 g
B (úszós, 08 fő) 93.350 g
C (feeder, 11 fő) 140.885 g
D (úszós, 09 fő) 139.175 g
E (feeder, 11 fő) 95.720 g
F (úszós, 08 fő) 57.725 g
G (feeder, 11 fő) 90.575 g
H (feeder, 12 fő) 97.075 g
GY (gyermek, 08 fő) 47.950 g
Látva újra az eredménysort, folytatom a megkezdett gondolatot. A maconkai nagyponty-állomány és az előző napi extra telepítés ismeretében ismét sokan kockáztatva a pontyhorgászatra fókuszáltak, de a megszokottan jó fehérhal-fogások ezt ismét a legtöbb helyen ellensúlyozni tudták, de csak akkor, ha nem volt meg a második nagyponty egy adott versenyzőnél. A fogásokat elemezve láttuk, hogy már a megszokott módon több 10 kg-on felüli ponty is kifogásra került, de ismét szépek voltak a koi pontyok is. Megemlítendők még a felnőtt mezőnyben is az (inkább itt e néven ismert) aranykárászok, a tavasszal jellemző nagytestû karikák, vagy éppen az egyik 2 kg közeli remek compó. A legeredményesebb szektor most az úszós D és a feeder C szektor volt, ez utóbbi az összes szektoros fogás felét kitevő Valkó-korrekció nélkül...
![Egy szép fehérhal-teríték](https://cdn.maconka.hu/dscn3635-f2223.jpg)
![Karikák duóban](https://cdn.maconka.hu/dscn3638-f2224.jpg)
![Maconkai compó Gergővel](https://cdn.maconka.hu/dscn6331-f2225.jpg)
![Egy közel kettes gyönyörûség](https://cdn.maconka.hu/dscn6333-f2226.jpg)
16:01. Minden adat és minden ember a helyén. El is kezdjük az eredményhirdetést, ezúttal csak 1 perc késést szedtünk össze! Próbálok ismét tőlem szokatlan módon röviden fogalmazni, így csak összefoglalom, hogy e verseny a "Maconka Barátai" sorozat eddigi 22 versenyét tekintve összsúlyban a 3. legtöbb halat hozta, egyben a 3. legjobb feeder eredményt és szintén a 3. legnagyobb halat is. Itt pedig még ezt kiegészítve kiemelem, hogy 30 horgász mért 10 kg feletti zsákmányt a versenyen. Aztán a szokott koreográfia mellett, gyermek, úszós, feeder sorrendben megkezdődik a trófeák kiosztása (oklevelek, emléklapok később). Lássuk az eredményeket!
![Lassan kezdődik a díjkiosztó](https://cdn.maconka.hu/dscn6340-f2227.jpg)
Eredmények a szektorgyőztesek összevetésében:
Feeder kategória
I. Valkó Tamás (C3. helyen) 1 pont, 71.460 g
II. Molnár János (H8. helyen) 1 pont, 34.215 g
III. Bíró István (E1. helyen) 1 pont, 24.525 g
4. Répás Roland (G11. helyen) 1 pont, 15.875 g
5. Kállai Alexander Márk (A9. helyen) 1 pont, 10.050 g
![Kállai Alexander Márk: Feeder szektorgyőzelem és a legjobb ifjúsági horgász díja](https://cdn.maconka.hu/dscn6355-f2228.jpg)
![Répás Roland: Feeder szektorgyőzelem](https://cdn.maconka.hu/dscn6357-f2229.jpg)
![Bíró István: Feeder III.](https://cdn.maconka.hu/dscn6359-f2230.jpg)
![Molnár János: Feeder II. és a legnagyobb hal díja](https://cdn.maconka.hu/dscn6361-f2231.jpg)
![Valkó Tamás: Feeder I.](https://cdn.maconka.hu/dscn6363-f2232.jpg)
Úszós kategória
I. Dobi Antal (D2. helyen) 1 pont, 21.875 g
II. Darvasi Béla (B4. helyen) 1 pont, 21.550 g
III. Szabó István (F8. helyen) 1 pont, 10.600 g
![Szabó István: Úszós III.](https://cdn.maconka.hu/dscn6349-f2233.jpg)
![Darvasi Béla: Úszós II.](https://cdn.maconka.hu/dscn6351-f2234.jpg)
![Dobi Antal: Úszós I.](https://cdn.maconka.hu/dscn6353-f2235.jpg)
Egyéb eredmények:
Gyermek
I. Sütő Adrián 13.150 g
II. Palotai Marcell 8.225 g
III. Sütő Kevin 7.650 g
![Sütő Kevin: Gyermek III.](https://cdn.maconka.hu/dscn6343-f2236.jpg)
![Palotai Marcell: Gyermek II.](https://cdn.maconka.hu/dscn6345-f2237.jpg)
![Sütő Adrián: Gyermek I.](https://cdn.maconka.hu/dscn6347-f2238.jpg)
Legjobb külföldi versenyző:
I. Jan Gazdik (SK, A6. helyen, feeder) 7.900 g
Legjobb ifjúsági versenyző:
I. Kállai Alexander Márk (A9. helyen, feeder) 10.050 g
Legnagyobb hal kifogója:
Molnár János (H8. helyen, tükörponty, 16.170 g)
![Molnár János és a verseny legnagyobb hala](https://cdn.maconka.hu/dscn6291-f2239.jpg)
Emléklap:
Gyurcsák András (gyermek)
Angyal Ádám (gyermek)
Szikora Rajmond Gábor (gyermek)
Rátóti Richárd (gyermek)
Hasznosi Dániel (gyermek)
A következő fordulóra ingyenes részvételt nyert:
Murai Norbert (G10)
Itt nyitható meg a feldolgozó program által előállított, létszámra és fogásra vonatkozó versenystatisztika:
Érdemes megnézni még az ínyenceknek a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:
A hivatalos versenybeszámoló pedig szintén letölthető:
Lassan véget ér a mai versenynap, Maconka Barátai számára úgy 12 órával a hajnali megérkezés után. Még egy csoportkép a boldog díjazottakról és elindul mindenki hazafelé. Elégedett vagyok, mert ez egy olyan csapat, ahol az eredményen túl még számítanak az emberi tényezők is. Szép volt, s kívánom, hogy legyen ilyen majd a folytatás is!
![A jók közül ma a legjobbak: a díjazottak csapata](https://cdn.maconka.hu/dscn6369-f2240.jpg)
A beszámolóm végére ismét engedjék meg még nekem a hagyományos köszönetnyilvánítást:
- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.
- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak és Anyukáknak a türelmet és az áldozatot.
- Az aktuális BSHE-team, azaz Ignácz Olivér, Lévai Attila, Veres Attila, Katona Attila, ifj. Papp Zoltán, Horváth "Boxi" Sándor, Répás Ferenc és persze a büfés "lányok" helyszíni, valamint Misztarka László háttérmunkáját a verseny sikeres lebonyolítása érdekében!
Ez volt a 2017. évi Szuperkupa első versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, májusi fordulóra, az V. Maconkai Majális Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt ismét új versenyzőket is köszönthetünk! Ez utóbbiaknak üzenem, hogy az összetett verseny (azaz a Szuperkupa) kapcsán sincs semmi veszve, ugyanis ide az öt fordulóból a legjobb négy eredmény számít! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból már letölthető.
![A verseny trófeái](https://cdn.maconka.hu/dscn6315-f2241.jpg)
VERSENYKIÍRÁS
V. MACONKAI MAJÁLIS KUPA
Maconka, 2017. május 13., szombat
Nevezés:
Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2017. 05. 11-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.
A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2017. 05. 11-én 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.
A részletes versenykiírás (benne a pálya kitûzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:
Részvételi díj:
A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):
- felnőtteknek: 3900 Ft
- hölgyeknek, ifiknek: 2600 Ft
- gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)
![Zárókép, szimbolikusan](https://cdn.maconka.hu/rozsak-f2242.jpg)
Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!
Dr. Dérer István