Vissza

2018. évi nyomtatványcsomag

2017. 12. 11.
Az itt feltöltött egyesületi nyomtatványok szolgálnak a tagfelvétel, valamint a 2018. évi engedélyek kiadásának, megújításának adminisztrációs alapjául.

A tagfelvételi kérelem kitöltése a maconkai rendes tagság létesítésének első lépcsője.
Az alaptagok egyszerûsített felvételére , valamint a tagok adatainak felvitelére, a változások követésére a BSHE tagnyilvántartó lap szolgál.
Az egységes méltányossági kérelmet a kedvezményezett (1 botos) engedély kiváltási szándéka esetén, valamint a fizetési halasztást, részletfizetést, illetve jogfenntartást kérő tagoknak kell kitölteni.
A csónakhasználati megállapodás elfogadása és aláírása, majd aktualizálása a csónak tulajdonosának (egyben a maconkai csónakhely használati jogosultjának) kötelessége.

Jelentős változás volt 2016-ban, hogy a magyar-, az angol és a német nyelvû állami horgászjegy és az állami fogási napló egységes állami horgászokmányként kerül kiadásra, s így kapcsoltan megszûnnek az érvényesítő bélyegek és a külön, helyspecifikus egyesületi fogási naplók is, sőt innentől kezdve nem kellett külön nyomtatványon nyilatkozatot sem kitölteni. 2017-től pedig a MOHOSZ részéről bevezetésre került az egységes szövetségi hozzájárulás (ESZH) és ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a jogcímen a továbbiakban minden területi tagszövetség azonos összeget köteles felszámolni a horgászoknak, továbbá egységessé vált a kapcsolódó személyi kedvezményi feltételrendszer is.

Az új nyomtatványok kiadásával a továbbiakban a régi nyomtatványok nem használhatók. Ezúton jelezzük, hogy a 2014-ben megtörtént teljes adatfelvételt követően eddigi tagjaink esetében a 2018. év indításakor csak az adatváltozások átvezetésére kerül sor.

Kérjük, hogy akinek van lehetősége rá, az ügyintézés megkönnyítése és gyorsítása érdekében számítógépen töltse ki, mentse le és mail csatolmány formájában küldje el a maconka@digikabel.hu címre (maconkai halőrház) a rá vonatkozó nyomtatványokat! Munkatársaink a gépi kitöltéssel kapcsolatban is szívesen állnak a rendelkezésükre.

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés