Vissza

2020. évi nyomtatványcsomag

2019. 12. 25.
Az itt feltöltött, 2019. december 25-én megjelentetett egyesületi nyomtatványok szolgálnak a tagfelvétel, valamint a 2020. évi engedélyek kiadásának, megújításának adminisztrációs alapjául.

A tagfelvételi kérelem kitöltése a maconkai rendes tagság létesítésének első lépcsője.
Az alaptagok egyszerûsített felvételére , valamint a tagok adatainak felvitelére, a változások követésére a BSHE tagnyilvántartó lap szolgál.
Az egységes méltányossági kérelmet a kedvezményezett (1 botos) engedély kiváltási szándéka esetén, valamint a fizetési halasztást, részletfizetést, illetve jogfenntartást kérő tagoknak kell kitölteni.
A csónakhasználati megállapodás elfogadása és aláírása, majd aktualizálása a csónak tulajdonosának (egyben a maconkai csónakhely használati jogosultjának) kötelessége. A BSHE Vezetőségének döntése alapján 2019-től új csónakhely már nem adható ki, illetve a megállapodási feltételek a 2020. évre átalakításra kerültek.

Jelentős változás volt 2016-ban, hogy a magyar-, az angol és a német nyelvû állami horgászjegy és az állami fogási napló egységes állami horgászokmányként kerül kiadásra, s így kapcsoltan megszûnnek az érvényesítő bélyegek és a külön, helyspecifikus egyesületi fogási naplók is, sőt innentől kezdve nem kellett külön nyomtatványon nyilatkozatot sem kitölteni. 2017-től pedig a MOHOSZ részéről bevezetésre került az egységes szövetségi hozzájárulás (ESZH) és ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a jogcímen a továbbiakban minden területi tagszövetség azonos összeget köteles felszámolni a horgászoknak, továbbá egységessé vált a kapcsolódó személyi kedvezményi feltételrendszer is. Folytatva az okmányok egyszerûsítését, a MOHOSZ közfeladat-ellátása jegyében 2019-től az állami horgászjegy kizárólag a tárgyévre (horgászévre) kerül megszemélyesítésre és egyben tartalmazza az ESZH befizetés igazolását is. Egyidejûleg megszûnt a horgászigazolvány, kötelezővé válik a hiteles alapadat-felvételt szolgáló horgász regisztráció és a tagságra kötelezettek, vagy a tagságot döntésük alapján vállalók részére a Magyar Horgászkártya kiváltása is.

Az új nyomtatványok kiadásával a továbbiakban a régi nyomtatványok nem használhatók. Ezúton jelezzük, hogy a 2014-ben megtörtént teljes adatfelvételt követően eddigi tagjaink esetében a 2020. év indításakor ismételten csak az adatváltozások átvezetésére kerül sor.

Kérjük, hogy akinek van lehetősége rá, az ügyintézés megkönnyítése és gyorsítása érdekében számítógépen töltse ki, mentse le és mail csatolmány formájában küldje el a maconka@digikabel.hu címre (maconkai halőrház) a rá vonatkozó nyomtatványokat! Munkatársaink a gépi kitöltéssel kapcsolatban is szívesen állnak a rendelkezésükre.

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés