Vissza

Jubileum: Már a 100. bojlis/pontyfogó verseny került megrendezésre Maconkán!

2025. 10. 22.

Tisztelt Horgásztársak!


22 évvel ezelőtt (2023. kora nyarán) döntöttünk úgy, hogy a fejlődő maconkai halállomány és vízparti infrastruktúra, valamint a versenyzői igények alapján mi is rendezünk hosszútávú bojlis horgászversenyt. Akkor még nem is sejtettem, hogy több, mint 2 évtized után majd miről tudok beszámolni. 100 verseny. 9323 óra versenyidő, 388 napnyi tömény izgalom világcsúcsokkal, nagy rekordokkal. Az első versenyből kifejlesztett Professzionális Bojlis Európa Kupánk, az EPBC legendává lett és Magyarország legnagyobb hagyományú bojlis versenyeként ma már egyben történelem. Az időközben a MOHOSZ által megszervezett, már 17. évfolyamot felmutató Pontyfogó Országos Bajnokságok állandó otthonává lettünk. Bevált, ismert versenyszervőkkel dolgozhatunk együtt. Jóval több, mint 100 barát, horgásztárs szerepel azon a listán, aki segített legalább egy-egy verseny lebonyolításában. Ez a kör a versenyzőkhöz hasonlóan persze mindig változik és számomra igen érdekes érzés, hogy mára egyedüliként vagyok, aki minden verseny szervezésében vagy lebonyolításában részt vett, részt vehetett. Öröm, hogy most már évek óta jelen van egy stabil mag, aki garancia arra, hogy a show folytatódhat a jövőben is, mert folytatódnia kell!


Most jöjjön a statisztikai közleményeknél már megszokott szöveg:


Az évek során Európa Kupává fejlődött Professzionális Bojlis Maconka Kupákon (ideértve a 2020-21. évi beutazási korlátozások miatt kizárólagos magyar részvétellel megrendezett Maconka-Mix Szuperkupákat) 39, az Amatőr (új nevén Tavaszi, 2022-től külső rendezésû) Bojlis Maconka Kupákon 22, a Barátság-, a Carp Fan- és az Enduro- és az Őszi Pontyfogó Kupákon összesen 7, az ECAC selejtezőjén 1, továbbá a Magyar Pontyfogó Országos Bajnokságok fordulóin 21 és a Pecamánia / Z-CO TOP 5/10 szelekciós versenyeken 10, azaz mindösszesen 100 alkalommal 4 kontinens 26 országából összesen 2256 csapat átlagban 93 órás intenzív horgászatának összeredménye (a szelekciós versenyek fogásait ide nem értve) 594512,13 kg és 111623 db hal - köztük (minden versenyt ideértve) a kifogott 16868 db 10 kg-on felüli példány -, mely eredmény egyedülálló módon tételesen, azaz halanként számítógépes feldolgozásra került. A csatolt, folyamatosan fejlesztett magyar-angol tükörfordítású tábla "csak" az összegzések összegzése, de az egyedülálló feldolgozásnak is köszönhetően jól mutatja a versenyek objektív mérőszámait, az elért eredményeket, sőt a maconkai halállomány fejlődését, pillanatnyi állapotát is. Büszkék vagyunk az elért szenzációs eredményekre, köztük a több világcsúcsra, de legalább ennyire arra a barátságra is, amely a csapatok zömét mára összeköti. Az átlagos éveket nézve az évi 5-6 maconkai versenyalkalom a bojlis pontyfogás ünnepe, egyben az objektív bizonyíték minden olyan elvre és tényre, melyre a víztározó, annak non profit fejlesztése, valamint a sportszerû versenyhorgászat valójában rendeltetett!


Zárásul még egy-két szubjektív gondolat. Számomra minden verseny még mindig más és más, folyamatos élmény, izgalom. Ha ez az érzés megvan, akkor és csak akkor érdemes tovább csinálni szervezőnek, versenyzőnek egyaránt! Amikor pedig azt gondolnánk, hogy már "mindent" tudunk, sorban jönnek a meglepetések. Igen, a természet, a halak világa tele van meglepetéssel, így Maconka is mindig más és más arcát mutatja nekünk. Hálás vagyok a sorsnak, hogy "magyar rekordként" ezt a 100 versenyt végigélhettem és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki támogatott benne! Folytassuk tovább együtt...


Dérer István

zco-osz-f78090.jpg epbc-trofea-2024-f69260.jpg

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés