Vissza

Sikeres szakkonferencia, benne maconkai fejlesztési elképzelésekkel

2023. 10. 27.

Október 26-án Budapesten került sor a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia Bemutató és Konszenzus Szakkonferenciára, ahol az 1.0 tervezet megvitatására került sor. A telt házas rendezvényen Becsó Zsolt országgyűlési képviselő meghívott vendégként, dr. Dérer István MOHOSZ OHSZK főigazgató – aki egyben a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület elnöke is – pedig házigazdaként vett részt, megvitatva a horgászok, mint a legnagyobb szabadidős társadalmi kör fejlesztési elképzeléseit.

 

A kormány a horgásztársadalom szövetségeseként továbbra is biztosítani fogja számukra a működési kereteket és a horgászturizmus fejlesztéséhez szükséges forrásokat – mondta el a rendezvényen Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, aki szerint számos feltételt kell ahhoz teljesíteni, hogy Magyarország a kormány terveinek megfelelően rövid időn belül a legélhetőbb országok egyike legyen. Fontos kérdés ebből a szempontból, hogyan tölthetik el a szabad idejüket az itt élők, milyen lehetőségek közül választhatnak belföldön. A horgászat a legfontosabb szabadidős elfoglaltságok közé tartozik, hiszen tartalmas és hasznos, egészségvédő rekreációs tevékenység – fogalmazott. Révész Máriusz elmondta, bízik abban, hogy a támogatások a horgászturisztika esetében is a lehető legjobban hasznosulhatnak, az uniós források birtokában a fejlesztésekhez szükséges összeg is rendelkezésre áll majd, a stratégia pedig hamarosan a kormány elé kerül.

 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda képviseletében dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte, hogy a horgásztársadalom az eddigieknél is nagyobb eredményekre lehet képes, ügyeiket ezért folyamatosan a nyilvánosság középpontjában kell tartani. A folyamatok az eddigiek alapján jó irányba haladnak, a miniszterelnök munkaszervezeteinek részvétele pedig azt üzeni, hogy ezt a területet a kormány kiemelten kezeli – tette hozzá.

 

Dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke üdvözölte, hogy a turisztikai stratégiák rendszerébe a horgászok is bekapcsolódhattak. A kitartó munkával létrejött horgászstratégia összefogás eredménye, elkészítésében több mint 550 horgászszervezet vett részt, azt csaknem 4500 horgász véleményezte – közölte, egyben megköszönte minden érintett közreműködését. Elmondta, hogy jelentős intézményhálózattal és történelmi hagyományokkal rendelkező MOHOSZ-t 2014 után sikerült újjáépíteni, majd a 37 közfeladattal együtt megkapta az állami tulajdonú horgászvizek halgazdálkodási hasznosítását és az ehhez szükséges forrásokat is. Mára már a horgászszervezetek megerősödtek, így képesek a fejlesztési feladatok végrehajtására, amennyiben megkapják a szükséges támogatásokat.


Az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (OHSZK) főigazgatója – egyben a stratégiát kidolgozó ME-MKI-AM-MOHOSZ munkacsoport vezetője –, dr. Dérer István kifejtette, hogy a tervek szerint még ebben az évben véglegesítik a hét éves fejlesztési ciklusra szóló Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát (NHTS 2030), majd reményeik szerint a kormány el is fogadja azt, és jövőre már megkezdődhet a végrehajtásra való felkészülés. A 2024. év a tervezésről szól majd, és ha minden gazdasági tényező a tervek szerint alakul, akkor 2025-ben már a fizikai megvalósítás első lépései is megkezdődhetnek. A megvalósítás során kiemelt cél, hogy minden fejlesztés fenntartható, környezettudatos és egyben a nyújtott szolgáltatásokat tekintve olyan legyen, amelynek nemcsak az adott horgász, hanem minden vízparti túrázó és ott lakó személy is a haszonélvezője lehet.


A konferencián számos jó példa, egyben potenciális fejlesztési pont is bemutatásra került. A bátonyterenyei Maconkai-víztározó és tórendszere ezek közül is az elsők között volt található, a több, mint 20 éve megkezdett szisztematikus fejlesztésnek és következményként a kiemelkedő vendégforgalomnak is köszönhetően. Becsó Zsolt elmondta, hogy támogatja a további fejlesztéseket, mivel a város és a megye, az idelátogató sok ezer állampolgár érdeke is, hogy a szolgáltatások köre itt tovább bővüljön és az azokat kiszolgáló infrastruktúra is megújításra kerüljön. Véleménye szerint látványosan bizonyítják a bemutatott forgalmi adatok, hogy az itteni horgásztatásra, kempingezésre, vagy éppen a vízparti étkeztetésre és a versenysport rendezvényekre is nagy igény van, és a tény, hogy a napi gyakorlatot látva a terület emellett a város „zöld tüdejeként” is képes jól funkcionálni.


(forrás: MOHOSZ)

nhts2030-csoportkep-f64394.jpg

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés