Vissza
ABMC: Egy verseny és egy mezőny, amely nagyon kedves nekünk

ABMC: Egy verseny és egy mezőny, amely nagyon kedves nekünk

2015. 05. 08.

megosztás Facebookon

Április 23-26. között már a nyolcadik alkalommal került sor az Amatőr Bojlis Maconka Kupára, ezúttal már a BSHE kizárólagos szervezésében. Arra a rendezvényre, amely szponzori háttér, sőt versenyzői múlt nélkül is ideális lehetőséget ad a versenyzés izgalma mellett egy kellemes együttlétre egy olyan vízen, ahol a halállomány önmagáért beszél! Nos, ezúttal sem kellett csalódnunk, mivel a négy országból érkezett csapatok ismét jól vizsgáztak a halfogás területén és a legalább ilyen fontos közösségi, emberi tényezők tekintetében is. 72 óra alatt közel 4000 kg fogás, új versenyrekordok sorozata! Éljük át együtt újra az itt szerzett élményeket!

Számos módon lehet versenyt rendezni, de talán a sikerhez a hitelesség az egyik legfontosabb elem. Ezen, egy értékes kezdeményezésből lassan, de biztosan kialakuló sorozat megújításánál mi is ismét ezt a gondolatot helyeztük előtérbe, betartva a tárgyban tett tavalyi ígéreteinket, vállalásainkat. Így már november végén megjelent a szabályzat és a nevezési lap, változatlan maradt részvételi díj, ám jelentősen változtak a kiosztandó díjak, persze pozitív értelemben. Mivel nagyobb súlyt szeretnénk a jövőben az amatőr bojlis csapatok (miként ez majd most is kiderül, sokszor profi) eredményeinek bemutatására, így első alkalommal ezúttal a Haldorádón is megjelent egy versenybemutató cikk, melyet itt lehet el- és visszaolvasni:
Aztán elindult a dolog, szinte magától, mivel sorban érkezetek a jelentkezések. A már jól ismert csapatok, jól ismert nevek bizonyították, hogy hûségesek maradnak, maradtak Maconkához, a versenyhez és annak szellemiségéhez. Külön öröm volt, hogy több új csapat is bejelentkezett, mondván szeretnék kipróbálni magukat!
A hivatalos ABMC logo
A hivatalos ABMC logo
Lassan elérkezett a megnyitó napja is, ilyenkor mindig kérdéses, hogy mindenkinek sikerül-e ideérni. Idén sem volt szerencsére ezzel gond, csupán egy szlovák horgászcsapat késett önhibáján kívül egy picit.
A továbbiakban időrendben és talán egy kicsit képeskönyv formátumban mennék tovább, de egy-egy mérési kör részletes eredményei is rendelkezésre állnak majd az ínyenceknek és az elemzőknek. Egy biztos, a júniusi EPBC csapatai minden táblát kielemeznek majd, ezzel is készülve a soron következő Európa-Kupára...
Érkezés, regisztráció, várakozás
Érkezés, regisztráció, várakozás
Egyre többen vagyunk
Egyre többen vagyunk
Egy kis helyszínelés
Egy kis helyszínelés
Húzzunk bele!
Húzzunk bele!
Miután rendben lezajlott a megnyitó, majd a sorsolás és az elhelyezkedés, már a verseny elején, 15 perc alatt meg is volt az első hal,sőt kisvártatva az első nagyobb ponty is horogra került. Minden jó, ha jól kezdődik...
Szigeti anzix, szemből
Szigeti anzix, szemből
Az egyik első óriás
Az egyik első óriás
Tízentúli tok, itt és most mûsoron kívül
Tízentúli tok, itt és most mûsoron kívül
Egy szép tükrös
Egy szép tükrös
Egy Borisz-féle koi a Felező-spiccről
Egy Borisz-féle koi a Felező-spiccről
Ponty- és Gömbhal-Ászok
Ponty- és Gömbhal-Ászok
Egy szép nyurga
Egy szép nyurga
Egy szép töves
Egy szép töves
Megfogta-tok
Megfogta-tok
Nyári-kikötői  siker
Nyári-kikötői siker
Ez a tükrös könnyen azonosítható
Ez a tükrös könnyen azonosítható
Piros, sárga, fehér
Piros, sárga, fehér
E sorban végül egy éjszakai nyurga
E sorban végül egy éjszakai nyurga
Szombat reggelre már egyre izgalmasabb lett a verseny, biztosan növekedtek a fogások is. Azt zsigerből éreztük, hogy még nincs minden lefutva, sőt... Persze történtek jó sztorik, érdekességek is, s megjelentek azok a halak, melyek sokszor egy horgász életében maximum csak az e fajokról olvasott könyvben szerepelnek. Ki gondolná, hogy szinte minden halfaj megtalálja az életterét egy zsúfolt élettérben is. Erre az egyik legjobb példa az a nagy harcsák és csukák serege között évek óta eléldegélő fátyolfarkú aranyhal, melyet sokan megcsodáltak. A parton is érdemes körülnézni, ott is élnek, laknak kis barátaink...
Tekintélyes éjszakai zsákmány
Tekintélyes éjszakai zsákmány
Újabb szép töves
Újabb szép töves
Meg még egy…
Meg még egy…
Nem fakó, hanem egy picit albínó
Nem fakó, hanem egy picit albínó
Mindjárt megvan!
Mindjárt megvan!
Narancs-vörös
Narancs-vörös
Na, mit fogtam?
Na, mit fogtam?
Vagy a béka nagy, vagy a teknős kicsi…
Vagy a béka nagy, vagy a teknős kicsi…
Megjegyzem, én sokszor jobban örülök egy kisebb, de szebb, vagy ritkább halnak, mint egy-egy óriásnak, de kiderült, ezzel a hóborttal sem vagyok egyedül. Az is fontos, hogy egy kép jól sikerüljön, ekkor pláne garantált az élmény továbbélése. Ami változatlan volt, a maconkai védjeggyé vált nagy nyurgák dinamikus jelenléte, ami újdonság, hogy egyre több eredményes hölgyhorgász tûnt fel nem csak a mezőnyben, hanem a hal büszke kifogójaként a fényképeken is. Bonusként ma sikerült egy különös zsákmányt is lencsevégre kapni....
Amikor minden összejön: Az egyik legszebb hal, az egyik legszebb kép
Amikor minden összejön: Az egyik legszebb hal, az egyik legszebb kép
Ez a nagy nyurga alig fért el a képen
Ez a nagy nyurga alig fért el a képen
Ismét egy szép hal a maconkai rekord-nyurgák közül
Ismét egy szép hal a maconkai rekord-nyurgák közül
Kell egy jó csapat, a csapathoz meg egy jó nagy hal…
Kell egy jó csapat, a csapathoz meg egy jó nagy hal…
Megint egy nagy koi
Megint egy nagy koi
Jogos az öröm
Jogos az öröm
Rakottyás-féle nyurga
Rakottyás-féle nyurga
Hölgyválasz 1.
Hölgyválasz 1.
Hölgyválasz 2.
Hölgyválasz 2.
Hölgyválasz 3.
Hölgyválasz 3.
Hölgyválasz 4.
Hölgyválasz 4.
Majdnem fehér…
Majdnem fehér…
Újabb csoda-ponty, vagy inkább pontycsoda
Újabb csoda-ponty, vagy inkább pontycsoda
Érdekes zsákmány… Bemérjük?
Érdekes zsákmány… Bemérjük?
Az utolsó este végén (vagy az éjszaka elején, minden relatív), már a kocsiban ülve ért a remek hír, hogy egy húszontúli pontyot fogtak a Nyári kikötőben! Kíváncsian vártam a híreket, rendhagyóan a hang (telefon) után jött a kép (mail). 21,46 kg, a tükrös kerülete kereken 100 cm! Szép volt tükrös, szép volt fiúk! Érdemes a halon túl is megnézni a képsorozatot...
Óriás, bőven 20 kg felett!
Óriás, bőven 20 kg felett!
Ismét együtt a nagy csapat
Ismét együtt a nagy csapat
Picit szemből
Picit szemből
Búcsúpuszi, ahogy illik
Búcsúpuszi, ahogy illik
Élj tovább, boldogan…
Élj tovább, boldogan…
Eljött az utolsó nap, vagy inkább félnap reggele is. Reggel 7:20-ra van meg a zárás előtti mérlegelési kör, nos senki sem lehet nyugodt. Az eddig szépen vezető gáti Quest Baits csapatára, a C szektor vezető csapatára, meg még a középmezőnyben több csapatra is "ráfut" a konkurrencia, sokszor 1-1 hal változtatja a csapatok sorrendjét. Ez is a verseny egyik szépsége!
Aztán a halak és a csapatok begyújtják a rakétát, hihetetlen eredményeknek, pompás fogásoknak lehetünk szemtanúi. Szinte mindenkinek nagy élmény ez a pár óra, a fogási intenzitás a tegnapihoz képest a háromszorosára növekszik. A csapatok bírják a rohamot, de az idő és a vonat nem vár, így a hármas dudaszó lassan, de biztosan bekövetkezik. Előtte a jelen cikk szerzőjének kérésére a mérlegelőknek még marad energia egy-két életképre is, de szerencsére tényleg seregnek-forognak a halak és a horgászok között rendesen.
Reklám helyett: Rendezettség, nyugalom
Reklám helyett: Rendezettség, nyugalom
Nem egymást fárasztják!
Nem egymást fárasztják!
Kémfotó az almáriumról
Kémfotó az almáriumról
Sorban, bevetésre várva
Sorban, bevetésre várva
Mindjárt megvan
Mindjárt megvan
Most már biztosan
Most már biztosan
A parton
A parton
Végül a kézben
Végül a kézben
Eközben a csapat újabb halat termelt ki!
Eközben a csapat újabb halat termelt ki!
Elsült a bot?
Elsült a bot?
Sátortábor
Sátortábor
A verseny végén már szinte mindenkinek húzta!
A verseny végén már szinte mindenkinek húzta!
Újabb fotóáradat Sok-e a kép, vagy kevés? Szívem szerint minden csapatot és szép halat betennék a jelen versenybeszámolóba, de el kell mondanom, hogy ezúttal is 650 képből és 250 halból kellett válogatnom...
Az utolsó pirkadat a versenyen
Az utolsó pirkadat a versenyen
Remek tükrös a II. sziget bal oldaláról
Remek tükrös a II. sziget bal oldaláról
Íme, a Borisz CT egyik…
Íme, a Borisz CT egyik…
… és másik újabb nagyhala
… és másik újabb nagyhala
Meg a harmadik, immár a teljes csapat társaságában
Meg a harmadik, immár a teljes csapat társaságában
Egy szép nyurga-koi az I. szigetről
Egy szép nyurga-koi az I. szigetről
Mosquito: Egyszerre két páratlan páros
Mosquito: Egyszerre két páratlan páros
A hölgyek is gyönyörû halakat fogtak
A hölgyek is gyönyörû halakat fogtak
Még egy szép tokhal a végére is
Még egy szép tokhal a végére is
Színpompás koi, búcsúzóul
Színpompás koi, búcsúzóul
Ismét egy horgászhölgy szép fogása
Ismét egy horgászhölgy szép fogása
168 kg bő 7 óra alatt: Biztos, hogy nem ez volt az Extra Carp utolsó dobása!
168 kg bő 7 óra alatt: Biztos, hogy nem ez volt az Extra Carp utolsó dobása!
Öröm, de fáradtság is az arcon
Öröm, de fáradtság is az arcon
A zászló szerb, a bíró magyar
A zászló szerb, a bíró magyar
Újabb tízentúli a véghajrában
Újabb tízentúli a véghajrában
Jön a gyors eredményrögzítés, a hivatalos listák összeállítása. Közben a csapatok kiköltöznek az elmúlt 72 óra emlékeit is magukkal hozva, számukra indul a jól megérdemelt kései ebéd. Mi elrendezzük a díjakat, megbeszéljük, hogy ki mit csináljon a díjkiosztón, aztán a tervhez képest csak bő 5 perc késéssel indul is a záróünnepség.
Ebédelők …
Ebédelők …
… és az ebéd
… és az ebéd
Minőségi díjak, minőségi eredményre!
Minőségi díjak, minőségi eredményre!
Ugyanez, csak a másik oldalról nézve…
Ugyanez, csak a másik oldalról nézve…
Emlékérmek, s nekem is egy szép emlék
Emlékérmek, s nekem is egy szép emlék
A 44. maconkai bojlis verseny, egy újabb szép állomás
A 44. maconkai bojlis verseny, egy újabb szép állomás
Ez a vége a mágnestáblán, már a díjkiosztó előtt
Ez a vége a mágnestáblán, már a díjkiosztó előtt
Kedves gesztus, hogy több profi csapat is meglátogatta a versenyt, sokakat biztatva, bátorítva. S mivel leírtam a beharangozó cikkben is, hogy miért nincs is igazából amatőr és profi, végképp igazolva látom a teóriámat, mikor az ABMC versenyeken is törzsgárda barátainkat most IBCC bajnokként is köszönthetem. Ők és még 2 csapat innen volt igazoltan távol e másik neves versenyen, azt hiszem, méltóan képviselték a maconkai színeket és elveket is! Aztán sorban, Olivérrel és Mónival, valamint a kisfiúkkal kiegészülve adjuk át az emlékérmeket, a díjakat a versenyzőnek. Szép volt Hölgyek, Lányok, Urak, Fiúk!
Jogos volt a nagy taps a versennyel párhuzamosan lezajlott I. IBCC két, szintén maconkai érdekeltségû bajnokának, a B52 Team tagjainak, Ocsovai Lászlónak és Ladislav Klementnek!
Jogos volt a nagy taps a versennyel párhuzamosan lezajlott I. IBCC két, szintén maconkai érdekeltségû bajnokának, a B52 Team tagjainak, Ocsovai Lászlónak és Ladislav Klementnek!
Ignácz Olivér elnökhelyettes átadja az emlékérmeket a romániai színekben, Dinamic Carp Club néven induló törzsgárda-tag Kása Andráéknak
Ignácz Olivér elnökhelyettes átadja az emlékérmeket a romániai színekben, Dinamic Carp Club néven induló törzsgárda-tag Kása Andráéknak
Retkes Carp Team 4.: A legnagyobb koi díja
Retkes Carp Team 4.: A legnagyobb koi díja
Dudell Team: Szektorgyőzelem, a legnagyobb hal díja, valamint a versenyek történetének legjobb átlaga
Dudell Team: Szektorgyőzelem, a legnagyobb hal díja, valamint a versenyek történetének legjobb átlaga
Carp Class: Különdíjat érdemlő parázs csata, 5. hely, 346 kg fogás
Carp Class: Különdíjat érdemlő parázs csata, 5. hely, 346 kg fogás
Borisz Carp Team - Total Baits: A különdíjas párharc másik csapata, 4. hely, 359 kg összfogással
Borisz Carp Team - Total Baits: A különdíjas párharc másik csapata, 4. hely, 359 kg összfogással
Carp Friend Baits Team: Egy igazán szimpatikus csapat, szektorgyőzelemmel, 152 db fogott hallal új ABMC rekordot beállítva, a dobogó harmadik fokán!
Carp Friend Baits Team: Egy igazán szimpatikus csapat, szektorgyőzelemmel, 152 db fogott hallal új ABMC rekordot beállítva, a dobogó harmadik fokán!
Még egy dolog, ami nekem öröm: Díjátadás abszolút családi segédlettel
Még egy dolog, ami nekem öröm: Díjátadás abszolút családi segédlettel
Quest Baits Hungary: Nagy csapat, nagy csata a gáton a bajnoki címért, 407 kg, mindez végül szépen csillogó ezüstöt ért
Quest Baits Hungary: Nagy csapat, nagy csata a gáton a bajnoki címért, 407 kg, mindez végül szépen csillogó ezüstöt ért
Extra Carp Team: Extra hajrá után bajnoki cím 425,38 kg-os fogással és 7,46 kg/db-os átlaggal, s mindez újra a gáton!
Extra Carp Team: Extra hajrá után bajnoki cím 425,38 kg-os fogással és 7,46 kg/db-os átlaggal, s mindez újra a gáton!
Emlékalbum 1.: Kibővülve a díjazottakkal
Emlékalbum 1.: Kibővülve a díjazottakkal
Emlékalbum 2.: Újra itt volt egy jó csapat
Emlékalbum 2.: Újra itt volt egy jó csapat
Végül egy találkozás emléke az IBCC és az ABMC győzteseivel, akiket a horgászat szeretetén túl bizony Maconka is régről összeköt
Végül egy találkozás emléke az IBCC és az ABMC győzteseivel, akiket a horgászat szeretetén túl bizony Maconka is régről összeköt
Lassan vége. Talán érdemes megnézni az itt csatolt részletes anyagokat, statisztikai kimutatásokat. A legjobban a tények beszélnek!
Itt jegyzem meg, hogy a jelen versenyen fogott rekordhalak természetesen folyamatosan felkerültek a BSHE egyedülálló Rekordlistájába (maconkai weblap Rekordfogások rovat) is, így az összes kifogott rekordhal ott nézhető meg!
Zárásul a júliusi kiírás előtt egy még egy gondolat. Sok dolog van, ami minket összeköt, s e listán előkelő helyen szerepel a természet és a halak szeretete. A bizalom, a barátság, a tolerencia. A pillanat szépségének megélése, pár napi kedves eltávolodás a mindennapi taposómalomtól. Bízom benne, hogy ez így is marad és egyben megköszönöm Mindenkinek a sportszerû versenyt, az újabb közös élményeket!
VERSENYKIÍRÁS
IX. AMATŐR BOJLIS MACONKA KUPA (ABMC)
Maconka, 2015. július 23-26., csütörtök 15:00-vasárnap 15:00
Nevezés:
Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2015. 07. 07-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.
A nevezések elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2015. 07. 07-én 22:00-ig küldünk hivatalos, iktatószámmal és előlegfizetési felhívással ellátott visszaigazolást. Ezen túl a csapatnév és a csapattagok neve szerinti nevezési lista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) és a maconkai Eseménynaptár rovat tárgyi bejegyzésében is folyamatosan frissítve lesz.
A részletes versenykiírás (benne a pálya kitûzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:
Részvételi díj:
A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyeket, a behajtás és parkolás-, a sátorozás és az áramfelvétel-, valamint a kommunális blokkok használatának díját, a zárónapi ebédet, továbbá a kupák, trófeák és az egyedi emlékérmek költségét is): 45.000 Ft/csapat. Figyelem! Az érvényes állami horgászjegyek bemutatása kötelező, továbbá a jogosultsági feltételek megléte esetén ezen okmány a helyszínen is kiváltható, külföldi sporttársaknak is.
Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!
A horgászat öröme, avagy búcsúzóul ismét a mai cikk nyitóképe
A horgászat öröme, avagy búcsúzóul ismét a mai cikk nyitóképe

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés