megosztás Facebookon
Azon a tavaszon sajnos nem sok időm volt a horgászatra, ezért is örültem annyira, mikor Orosz Matyi barátom felvetette egy rövidebb maconkai túra ötletét. Gyors egyeztetés után pakoltuk is össze felszerelésünket... és mint utólag kiderült, jól döntöttük!
A horgászatot megelőző napokat felhős idő jellemezte, ezen a délutánon sem történt másként. Kellemes szellő fogadott minket a gát tetejére érve. Kedvenc helyem éppen akkor szabadult fel, a kolléga már készülődött haza egy meglehetősen eredménytelen nap után. Nem kapkodtunk a táborállítással, nyolc órára sikerült elhelyezkedni: felállítottuk a sátrunkat, a horogk pedig már felcsalizva várták a bajszosokat. Az alapozó etetésre szánt körülbelül 40 gombócot a parttól 100 m-re parittyáztam be. A kedvenc etetőanyag-keverékemet használtam ezen a napon is, melynek receptjét lejjebb olvashatjátok.
A halak nem igyekeztek az etetés felé, az első kapás 4 óra csend után, éjfél körül érkezett. Valami piszkálni kezdte a csalimat. Bele-bele húzott, majd visszaejtette kicsit, aztán egy helyben maradt a swingerem. Pár újabb apró húzás után megelégeltem a dolgot és bevágtam. Gyenge ellenállást éreztem, partig tekertem az ólmot. Eleinte keszegre gyanakodtam, de csak nehezen tudtam felemelni a fenékről. „Ez valami más lesz!”, gondoltam. Egy 3 kg körüli tok vette fel a fixre állított szerelékem. Gyors horogszabadítás után vissza is engedtem a vízbe. A felcsalizott horgot visszadobtam és vártam az újabb jelentkezőt. Pár perc múlva a másik botomon ejtős kapással jelentkezett a következő versenyző. Bevágás után csobbanást hallottam az etetésről: nem volt kérdés, ismét egy tokot akasztottam. Szépen küzdött, de még nem nőtt elég nagyra ahhoz, hogy ellenfél legyen. Fertőtlenítés után követte társát vissza a vízbe. Pár szem bojlit csöveztem az etetésre, de ez az éjszaka már nem tartogatott több akciót számunkra.
Barátom korán ébresztett. Amíg ő kiballagott napijegyért, én csöveztem pár golyót, majd nekiláttam az etetőanyag bekeverésének. Egy zacskó Top Method Feeder - Total Fish etetőt kevertem 3 kg Magyar Betyár etetőanyaghoz. Ez a mix egy kellemesen fûszeres, picit halas keverék, melyet azóta is nagy megelégedéssel használok. Ehhez a mixhez két kilogramm kukoricadarát adtam, mivel ebben az időszakban a mennyiségnek nagyobb szerepet tulajdonítok a minőségnél. Természetesen még jobb a hatás, ha nem „butítjuk le” a keveréket, de még így is kellőképpen fûszeres marad az etetőanyagunk. Két doboz csemegekukorica és 2 kg 20 mm-es, az etetőanyaggal harmonizáló, kolbászos bojli került még a vödörbe.
Keverés közben éles sípolás törte meg a csendet: valami szép lassan megindult a szerelékemmel. Már a kapásából sejteni lehetett, hogy olyan hal, amiért kijöttem horgászni. Bevágás után nem maradt kétségem. Azonnal a fékhez kellett nyúlnom és csak 30 méter után tudtam megállítani ellenfelem.
Elkezdődött a huzavona. Nehezen sikerült visszanyernem pár méter zsinórt, de a hal újult erővel indult az ellenkező irányba. 20 perc után tudtam csak partközelbe terelni a jó erőben lévő pontyot. Matyi éppen időben érkezett segítségemre, izgatottan indult le a kövezésre a merítővel. A zsinór túloldalán azonban nem tûnt még elég fáradtnak a hal, újabb és újabb kirohanásokkal próbált szabadulni a horgomtól. Sikerült közelebb tekernem a parthoz, de rendesen bele kellett kapaszkodnom a botba, hogy fel tudjam húzni a felszínre. Gyönyörû töves bukkant a fel, de nem nézhettük túl sokáig. Megfordult, majd ismét a mélybe tört. Lassan, de biztosan sikerült kifárasztani és szákba terelni az éhes vendéget. A horogszabadítást sebfertőtlenítés követte, majd előkerült a mérleg is. 14,12 kg-ot mutatott. Értesítettük a halőrt, majd a halat pontyzsákostól visszahelyeztük a vízbe. Sikeremen felbuzdulva barátom sem tudott tovább várni, bedobta felszerelését, majd segített befejezni a gombócolást. A napijegyek kiosztása után megjelent az ügyeletes halőr és hitelesítette a pikkelyest. Életem talán legszebb hala volt a kezemben, ráadásul én akaszthattam meg elsőként.
A visszaengedést etetés követte, és nem is maradt el a várt eredmény: a feltámadó széllel megjött a halak étvágya. Egymás után érkeztek a 4-8 kg közötti éhes bajszosok. Nyolc óra lehetett már, mikor újra lassú húzást jelzett a kapásjelzőm. A bevágás után nem volt kérdéses, újabb öreg példány került a horgomra. Nem adta magát könnyen ő sem, negyedóra múlva sikerült matracra tennünk a szép tükröst, mely 11,57 kg-ot nyomott.
Matyi horgára is érkeztek az újabb és újabb pontyok, nem volt egy unalmas percünk sem. Ha épp nem fárasztottunk, akkor a másiknak segítettünk meríteni. A szomszéd sporttársak is megkörnyékeztek sikerünket látva, mi pedig örömmel adtunk a Haldorádó alapanyagokból készített csalinkból.
Tíz óra után már ritkultak a kapások, így sikerült befejeznünk a sokadszorra elkezdett reggelit. Bojlival pótoltam a megcsappant etetést, ám a szélben nem volt egyszerû elérni a kívánt távolságot. A kapások tovább ritkultak, egy-másfél órát is vártunk a halakra. Lassan kisütött a nap és levehettük a melegítőket. Elmaradhatatlan sörözgetés és beszélgetés mellett vártuk Matyival az újabb fárasztást. A csalin továbbra sem változtattunk: egy szem 16 mm-es kolbászos golyó, szivaccsal könnyítve. A csalizó bojlit 700 g Haldorádó Magyar Betyár és 300 g Top Method Feeder - Total Fish felhasználásával készítettem.
Már négy óra körül járhatott az idő, amikor ejtős kapás törte meg a csendet. A bal oldali bottal az etetés túlsó felén kerestem a halakat, nem hiába. Mire leértem a bothoz, már orsóra húzott a hal. Annyira megiramodott a csalimmal, hogy bevágni sem mertem, nehogy kiszakadjon a horog a szájából. Leemeltem a botot az állványról és lazán hagytam a féket. Nehéz volt a part felé terelni a halat, hiába volt 30-as zsinór az orsóm dobján. Minden próbálkozásom ellenére továbbra is jobbra tartott. Kénytelen voltam utána menni, mert már két szomszéddal odébb is jelezték, hogy átment a felszerelésük fölött. Nagyon szépen küzdött, sokáig nem mutatta meg magát ez a hal sem. Még 10 percig pocskolt a szák előtt, mire sikerült beleterelni. A matracon derült ki igazán, hogy nem volt elég neki a 20 perces küzdelem. Ketten is alig tudtuk lefogni az újabb rekordméretû tövest, amely 13,80 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor. Egy régi horgot is találtunk a szájában, amitől óvatosan megszabadítottuk. Fertőtlenítést követően őt is kíméletesen visszaengedtük lételemébe.
Gyorsan eltelt a nap, az este közeledtével frissítettünk az etetésen, aztán pihenni mentünk a fárasztó nap után. Már besötétedett, amikor megszólalt az első jelző. Elsőként Matyi botján szippantotta be egy hal a 16 mm-es, szivaccsal könnyített oldódó kolbászos golyót, aztán ponty pontyot ért a matracon. Nem volt ritka, hogy mindketten egyszerre fárasztottuk a 8 kiló fölötti jószágokat. Amíg én egy nyurgával küzdöttem, barátom egy szép tükröst segített matracra.
Hajnali egy óráig tartott az ingázás a rod-podtól a sátorig, azután ismét elcsendesedett a part, csak a békák brekegését lehetett hallani. Hiába csöveztük tovább a bojlit, elmaradtak a kapások. Az etetés széléről sem érkezett újabb hal. Fáradtan mentünk aludni a mozgalmas nap után.
Reggel lassan bepakoltunk az autóba, majd elégedetten hazaindultunk. Jól mûködött a házi készítésû csalink, a 20 Celsius-fok körüli vízben szívesen fogyasztották őket kedvenceink. Sajnos Matyinak ez alkalommal nem sikerült rekordméretû pontyot fognia, ám a következő horgászatunkon megfordult a szerencse, de ez már egy másik történet… :)
Írta: Sipeki Gábor
Fotók: Orosz Mátyás
