Vissza
Hihetetlen, de mégis igaz…

Hihetetlen, de mégis igaz…

2009. 09. 21.

megosztás Facebookon

Ragyogó napsütésben 33 fokos forróság, szélcsend, igen alacsony induló vízállás mellett tartós apadó tendencia. Eddig azt hittem, ez finoman szólva sem a legkedvezőbb meteorológiai és hidrobiológiai szituáció egy maratoni pontyfogó verseny kiemelkedő eredményéhez. Óriásit tévedtem! Ha kissé megkésve is, de idézzük vissza együtt egy újabb csúcseredmény születését…

Rögtön a beszámoló elején szeretnék elnézést kérni a versenyzőktől és az olvasóktól, hogy elhúzódott a közlés a verseny végéhez viszonyítva. A Haldorádó-stáb képviseletében Takács Peti ugyanis a szokott időben és minőségben elkészítette a megbeszélt video-háttéranyagot, így a késés kizárólag az én hibám. Ígérem, hogy tanultam az esetből. Egy dolog nyugtat meg - nem kis részben önigazolásként -, hogy még így is az első részletes közlésnek lehetnek tanúi olvasóink e nem mindennapi verseny tárgyában!
[foto,kDSC01201.jpg,Engesztelésül...,e,k]
Rátérve a konkrét eseményekre, kezdeném a szervezéssel. Mindig nehéz szelektálni a jelentkezők között, akik ezúttal 49 csapatot képviseltek. A kiválasztási kritériumok alapján az a jelentősebb bojlis rendezvényeken elért eredményeket, egy adott ország képviseletének lehetőségét, továbbá a hûséget és az új csapatok bemutatkozási lehetőségét próbálom, próbáljuk komplex módon preferálni. El is jutottunk 27 csapatig, de közben a vízszint lassan, de biztosan tovább csökkent.
[foto,k703.jpg,Eddigre már megjelentek a konkurrens horgászok is....,e,k]
Mire ennek tudatában 25 indulóra visszaküzdöttük magunkat, már nem mindennapi döntési szituációba kerültünk. Két héttel a kezdet előtt ugyanis végigcsónakáztuk a pályákat és az időjárási előrejelzések ismeretében is a versenysorozat történetében először kivettük a helyek közül a teljes eddigi sekélyvízi (C) szektort, ahol ekkor már csak 30-65 cm közötti vizek voltak fellelhetők. Maradt a gáti szakasz és az ottani félsziget, a homlokgát és az I. sziget. Eddig e helyeken maximum 16 csapatot helyeztünk el!
[foto,k007.jpg,Itt szoktunk horgászni,e,k]
[foto,k008.jpg,Ez sem golfpálya általában,e,k]
[foto,k103.jpg,Az A szektor - hagyományosan, de sûrûbben,e,k]
[foto,k102.jpg,A B szektor, most csak a homlokgáton,e,k]
[foto,k104.jpg,A C szektor - ez egyszer az I. szigeten,e,k]
Mivel a csapatok ekkorra már értelemszerûen megkezdték az előkészületeket (anyagbeszerzés, majd készítés!), mindenkivel próbáltunk egyeztetni és egyezkedni. Természetesen mindenki jönni akart, és ezért hajlandóak voltak szûkíteni a lehetőségeket, a lehetőségeiket is! Így közös döntéssel az eddigi szektorszélességet a kétharmadára, azaz 30 méterre csökkentettük, de 21 csapatnál többet így sem tudtunk bezsúfolni a versenytérképre. Újabb körök, végül egy osztrák és egy román csapat esett ki a tervezett mezőnyből. 23. Végül a fair play szellemében a magyar csapatok közül a két maconkai illetékességû visszalépett, így egy héttel a start előtt összeállt a szûkített csapatlista. Köszönet a Lőrincz-Asztalos, valamint a Pintér-Tóth párosoknak az egész mezőny nevében! Hatalmas áldozat volt ez részükről, és ekkor még nem is sejtették, hogy mekkora…
Egy másik komoly szál az öt év után II. Pontyfogó OB okozta szituáció. Égbekiáltó igazságtalanság történt a MOHOSZ mindenben illetékes szakbizottsága részéről az ezüstérmes (és többszörös maconkai bajnok) Ladányi-Ponyi duó utazókeretből történő (akkor még) indokolás nélküli kizárásával, amely különböző módokon visszaszállt minden érdekeltre, érintettre is. Végül sikerként könyvelhettük el, hogy egy ilyen bonyolult, nehéz pszichés és szakmai helyzetben az OB első négy helyezettje újra együtt bizonyíthatott Maconkán! Joggal bíztunk, bízunk benne, hogy az összefogás, az egység már önmagában is sikertörténet lehet!
[foto,k101.jpg,Mi tudjuk, kiknek címzett a figyelmeztetés...,e,k]
Új névadó szponzora is lett az őszi Kupának. A BIG CARP márkanév jól ismert a közönség számára, és ezúttal ezen bojlis versenyt fémjelezte a Hermesz Zsolt vezette csapat, kiegészítve az ajándékokat egy hatalmas vándorkupával. Folytatása következik?
[foto,k364.jpg,Big Carp,e,k]
A kezdés előtti napon szokás szerint ötleteltem azon, mi is várható az eredményeket tekintve. Mások is, és ezen felbuzdulva még fogadásokat is kötöttünk. Nálam 5 tonna összfogás, 550 kg körüli első hely, és hármas befutóként az A1-B1-C6 pozíciók szerepeltek. Hááát… Volt, amit végül eltaláltam.
Eljött a hétfő, és időben mindenki megérkezett, ezúttal hat országot képviselve. Sok magyar csapat csak egy-két nap pihenéssel különböző versenyhelyszínekről. Az újoncként bemutatkozó Fábián Team remek, 800 kg feletti versenyeredmény és versenygyőzelmek birtokában. Az új nemzetként bemutatkozó Bosznia-Hercegovinát képviselő csapat szinte egyenesen Dél-Afrikából. A világcsúcstartó Nitu Ion és csapata 21 (nem elírás) idei verseny után!!! A világbajnok Iván reményei szerint utolsó alkalommal - mármint a szerb vízumkényszer tekintetében…
[foto,k001.jpg,Megjöttünk!,e,k]
[foto,k002.jpg,Hamarosan elkezdődik...,e,k]
Sorsolás. Számhúzás az előző verseny erősorrendje alapján, ami a helyválasztási lehetőséget eredményezi. 20 csapatnak legalábbis, mert most a 21. csak szimbolikus választással tûzheti ki a zászlóját a fennmaradó helyre. A szerencse most a KING BAITS magyar csapatának kedvezett, Tari Pistáék 1. választással a gát közepét célozták meg. Másodiknak komoly meglepetésre a CARP TEAM BRASOV a homlokgátat célozta meg. Harmadiknak Nituék a számukra már világcsúcsot hozó gáti félszigetet. A CREATIVE COMPANY 12., a SZIKO-TEAM 14., a HAL-ADÁS 17., még a SIP CARP 18. lehetőséggel választott az egyre fogyó helyekből. A mindig erős PONTY-BARÁTOK pedig a 21-es szám birtokában minden fajta választási lehetőség nélkül a gát legfelső helyén találták magukat.
[foto,k003.jpg,Helyválasztás...,e,k]
[foto,k004.jpg,... és annak végeredménye,e,k]
Következett a helyek elfoglalása, a táborépítés, és az egyszeri lehetőség egy kiadós csónakázásra. Ennek jegyében a bóják is elhelyezésre kerültek. Ismét érdekes volt látni, hogy túl nagy távolságot senki sem kockáztatott, és legalább az egyik fix etetési pont a gáton szinte egy vonalban sorakozott mindenki részéről. Könnyed léptekkel közeledett az este, és vele a startot jelentő dudaszó... Elkezdődött!
[foto,k005.jpg,Jelek 1.,e,k]
[foto,k006.jpg,Jelek 2.,e,k]
[foto,k250.jpg,Arzenál 1.,e,k]
[foto,k251.jpg,Arzenál 2.,e,k]
[foto,k252.jpg,Arzenál 3.,e,k]
Mire zugevőként lenyeltük volna az első falatokat, jött a rádión a jó hír, hogy erős bekezdéssel a C2 pozíción horgászó román TOTALLY HOOKED bő 20 perc elteltével egy 9,80 kg-os nyurgát fogott, sőt mellette egy kisebb pontyot is. Ez a Kupák történetének egyik leggyorsabb nagy pontya! A B1 helyen az e kupasorozaton újonc román CARP TEAM IASI (szintén Románia) pedig mintegy másfél óra után egy 11,58 kg-os tükrös kifogója, miközben egy jóval nagyobb halat elvesztettek fárasztás közben... Ha lehet, még jobban kíváncsiak lettünk az éjszakai folytatásra!
Nem véletlenül. Ugyanis túlzás nélkül szenzációs eredménnyel kezdett TATA NITU csapata, az első etetés után reggelre 172 kg(!) halat mérlegeltek. Ez az eredmény jobb a korábbi világcsúcs-részidőnél! Mögöttük szintén a sekélyebb vízről, ám közel egy mázsával elmaradva a SZIKO-TEAM, harmadik a SIP CARP. A legnagyobb hal a KING BAITS Maconka nevéhez fûződik, Tari Pistáék gyönyörû pontya kereken 15,00 kg. Reggel 9:00-kor már csak két csapatnak nincs értékelhető hala. A csapatok és a halak összhangja is egyre több jelben nyilvánult meg.
[file,13Kupa14ora.pdf]14/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
[foto,k351.jpg,Koi - még elütő háttérrel,e,k]
[foto,k352.jpg,Koi - félig már hozzáöltözve,e,k]
[foto,k353.jpg,Koi - teljes színharmóniában,e,k]
Este hétre, az első nap végére Nituék túl a háromszázon és egyre jobban állva a világcsúcs-részidőnél!!! Most úgy tûnik, fényévnyi előnyük birtokában megállíthatatlanok... Egy rövid képriport erejéig én viszont megállítható vagyok! Aztán a látottak sokkoló hatására hosszan merengek arról, hogy ez egyesek számára nem igazi sportteljesítmény???
[foto,k700.jpg,A hely 200 méterről,e,k]
[foto,k701.jpg,A hely 100 méterről,e,k]
[foto,k702.jpg,A hely 1 méterről,e,k]
[foto,k704.jpg,Dupla fárasztás, nem szokatlanul,e,k]
[foto,k705.jpg,Extrém: út a szákolás felé,e,k]
[foto,k706.jpg,Extrém: a megmerítés,e,k]
[foto,k707.jpg,Extrém: a távtárolás,e,k]
[foto,k708.jpg,Nagy játék - nagy csapat!,e,k]
[file,13Kupa24ora.pdf]24/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
Közben jóindulatúan zaklatnak, hogy a meccs előtt varázsoljuk fel az eredményeket. Dolgozunk is keményen, végül a képzeletbeli mérleg 1095 kg-on és 322 halnál áll meg. Felkerül végre a netre a teljes lista is, melyből kiderül, hogy az SBS - SZIKO-TEAM 183 kg hátránnyal második úgy, hogy 24 óra alatt ők is 50 db pontyot fogtak. Harmadik a KING BAITS ROMÁNIA, Sillai Sanyiék pedig öt kg fölötti átlaggal gyûjtik a halakat. Hátradőlés, hajrá, Loki! 2 óra múlva ez is bejött, feltörtünk fociban is! Szép nap volt ez nekünk, és remélhetőleg még néhány millió honfitársunknak is.
Reggel 9:00, kávé, hot-dog, Unicum, majd a mérlegelők és a mérlegelőlapok. A második éjszakán több csapat is robbantott, félelmetes eredményeket produkálva: példának okáért a SIP CARP 189, még Sanyamesterék 180 kg halat fogtak, így az éjszaka több, mint 1500 kg halat jelentett! Tudom, nem haragszanak ránk az új felfogású fotózásért sem...
[foto,k300.jpg,Pontyon játszik: Csirmaz Gábor,e,k]
[foto,k301.jpg,Sanyamester, mint avatott haltolvaj,e,k]
Nituék viszont most kissé lelassultak, és egyszerûen a fáradtság okán bizony kénytelenek voltak pár órát aludni is.... Később máshol is felfedeztük a fáradtság jeleit, sőt egy fél óra alvás is becsúszott itt-ott...
[foto,kDSC08230.jpg,Egy kis pihi,e,k]
[foto,k401.jpg,100 perc magány,e,k]
38 óra, 26 mázsányi mért fogás, 758 uszonyos.
[file,13Kupa38ora.pdf]38/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
TATA NITU csapata 399 kg-on, de az SBS - SZIKO TEAM már faragja őket, ami most 290 kg-ot jelent. Nem messze tőlük a szigeten a SIP CARP pedig 270 kg hal birtokában. Ötödik a nagybányai KING BAITS, hatodik az újdonsült magyar bajnokcsapat, egyaránt 2 mázsa körüli fogással. Már mindenkinek van hala, sőt szinte mindenkinek nagy hala is. Ragyog a nap, lehet napozni! Meg pihenésül szétnézni a csapatok boszorkánykonyháin! Ipari kémkedés kizárt - legalábbis részemről...
[foto,k201.jpg,Nézzünk szét 1.,e,k]
[foto,k202.jpg,Nézzünk szét 2.,e,k]
[foto,k203.jpg,Nézzünk szét 3.,e,k]
[foto,k105.jpg,A jó bornak is kell cégér! 1.,e,k]
[foto,k106.jpg,A jó bornak is kell cégér! 2.,e,k]
A forró nappal is adott jó néhány halat, így összességében már ezer db és 3,3 tonna felett az összfogás. Ekkor nagyon érdemes volt odafigyelni Ladányi Tamásék és a világbajnok Kiralj Ivica (Iván) csapatának előtörésére...
[foto,k350.jpg,A koi 75 cm!,e,k]
[file,13Kupa48ora.pdf]48/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
Nituék nappal is arattak, a megérdemelt jutalom 470 kg! Most a SIP CARP a második (323 kg), de csak egy szebb halnyi különbséggel az SBS - SZIKO-TEAM előtt (317 kg). A 4-5. helyeken a helyzet változatlan, még a hatodikra a szintén nagy erőt jelentő HALCAPONE szívta fel magát. Elégedettség, és óvatos várakozás, mert látjuk, hogy sok „minden” benne van a XIII. partiban. Még hogy szerencsétlen szám?
[foto,k209.jpg,Szeretetcsomagok 1.,e,k]
[foto,k210.jpg,Szeretetcsomagok 2.,e,k]
[foto,k204.jpg,A\'la Carte 1.,e,k]
[foto,k205.jpg,A\'la Carte 2.,e,k]
[foto,k206.jpg,A\'la Carte 3.,e,k]
[foto,k208.jpg,A\'la Carte 4.,e,k]
A csillagfényes éjszaka ismét kiemelkedő, közel 1300 kg-os fogást hozott, de egyenlőre nem rendeződött át, csak tömörödött az élmezőny. Újra sokan fogtak az éjjel 100 kg felett, és számos +10-es hal is zsákmányul esett. A verseny egyre izgalmasabb! 4619 kg, 1413 db. TATA NITU 544, SIP CARP 430, SBS - SZIKO-TEAM 415, KING BAITS ROMÁNIA 370, CREATIVE COMPANY 360. Már hatodik a HAL-ADÁS - K-KARP - BIG CARP, és itt is elárulom, hogy azért, mert egy merész döntéssel megdöbbentően közelre hozták be az etetést és a gát kisebb (óvatlanabb) pontyait. 30 méterről kb. 2 mázsa hal. Igen, a jó helyzetfelismerés döntő lehet!
[file,13Kupa62ora.pdf]62/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
[foto,k360.jpg,Tükörponty-parádé 1.,e,k]
[foto,k361.jpg,Tükörponty-parádé 2.,e,k]
[foto,k362.jpg,Tükörponty-parádé 3.,e,k]
[foto,k363.jpg,Tükörponty-parádé 4.,e,k]
[foto,k365.jpg,Tükörponty-parádé 5.,e,k]
Megint nappal, megint meleg. De milyen meleg! Ám a 33 fokos forróság sem vette el a halak kapókedvét! Sőt, újabb bő 1000 kg került mérlegelésre. Kezdek elbizonytalanodni, mert amit eddig az időjárás, a vízállás és a kapókedv összefüggéseiről tanultam, lassan teljesen nevetségessé válik. Hihetetlen, de mégis igaz… Az első hét helyen nincs változás, ám nem tudtunk nem odafigyelni a további lassú, de biztos tömörödésre! Nituék 600 kg feletti eredménye sem biztosíték így már, a hátralévő 2 éjszakán még sok minden megtörténhet (második a SIP CARP 537, harmadik az SBS - SZIKO-TEAM 494, negyedik a KING BAITS ROMÁNIA 462, ötödik a CREATIVE COMPANY 428 kg-on állva). Tari Pistáéktól pedig a PONTY-BARÁTOK-hoz került a legnagyobb hal fogásának öröme, ám még e meccs sincs biztosan lefutva - ellentétben a LOKI győzelmével. A „nap végén” itt említeném meg, hogy egyre jobb dolog a fórumon, telefonon is a szurkolás, a csapatok biztatása, melyet sokszor kissé „elferdített” módon, de mindig tovább is adunk. Ebben most a FÁBIÁN TEAM és a HALCAPONE vitte el a képzeletbeli pálmát!
[file,13Kupa72ora.pdf]72/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
[foto,k370.jpg,Best of Pikkelyes 1.,e,k]
[foto,k371.jpg,Best of Pikkelyes 2.,e,k]
[foto,k372.jpg,Best of Pikkelyes 3.,e,k]
[foto,k373.jpg,Best of Pikkelyes 4.,e,k]
[foto,k374.jpg,Best of Pikkelyes 5.,e,k]
Augusztus 28., reggel 9:00. A kiadott gyorshír alapján az első hatban jelen állás szerint még bármi lehet! Most mertük először írásban is rögzíteni, hogy az eddigi összfogás alapján még akár a csapatátlag-világrekord is megdőlhet e víz- és versenykategóriában! Az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb véghajrájára van kilátás, mivel már „csak” 25 óra van hátra a verseny végéig.... Az összfogás túl a 71 mázsán, a darabszám 2200 felé tart. Örömömet csak a közelgő front előrejelzése árnyékolja be, mert hát a főbíró is telhetetlenné vált az elmúlt pár napban. Gyorsan emlékeztetem is magam a verseny előtti fogadás prognosztizált eredményére… Majd újabb indul is egy fotovadászat, hogy ne csak a halakat nézzük.
[file,13Kupa86ora.pdf]86/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
[foto,k400.jpg,Bajnoki Beach, avagy a látszat mennyire csal!,e,k]
[foto,k402.jpg,Szigeti életképek 1.,e,k]
[foto,k403.jpg,Szigeti életképek 2.,e,k]
[foto,k404.jpg,Szigeti életképek 3.,e,k]
[foto,kDSC08247.jpg,A gát alulról nézve,e,k]
[foto,kDSC08235.jpg,K-Karp feeling,e,k]
[foto,kDSC08245.jpg,Botok a fövenyen,e,k]
Mindenesetre ezen túl is van izgalom napközben is bőven, ezt jelzi az utókornak szerény versenyirodánk akkori gyorsközleménye: „Kora délutáni pillanatnyi állás: 2. SBS 633,71 kg 3. SIP 633,59 kg Húha.” Estére már minden idők legjobb versenyeredménye áll az utolsó éjszaka előtt, és bő 2 mázsa hiányzik az újabb világcsúcshoz! Nitu és csapata is újra megrázta magát, ám még így sem lehet biztonságban, ráadásul mögöttük roppant kemény küzdelem zajlik az első hat helyért. 8309 kg, 2516 db, ebből közel 300 db 5 kg, további 77 db 10 kg feletti, és még nincs vége. TATA NITU 749, SIP CARP 689, SBS - SZIKO-TEAM 685. CREATIVE COMPANY 602, KING BAITS ROMÁNIA 591, HAL-ADÁS 572, mindez kg-ban. Közben persze óriási csata a háttérben is, de most 3-4 mázsával nem mindenhol lehet sokra menni.
[foto,k355.jpg,Maconkai tarka 1.,e,k]
[foto,k356.jpg,Maconkai tarka 2.,e,k]
[foto,k357.jpg,Maconkai tarka 3.,e,k]
[file,13Kupa96ora.pdf]96/111 órás részeredmény (grafikon)[-file]
A SPRO CARP FUN ekkorra megalapozta szektorgyőzelmét, a HALCAPONE pedig valamilyen csoda (szerintük átok) folytán 227 halból is alig tud nagyot fogni. A bosnyák csapat, valamint a PONTY-BARÁTOK is megtalálták a kulcsot az adott helyeken. Ez utóbbi csapat az adott pozíció legjobb eredményét produkálta. A gáton pedig a „gigászok csatájában” bizonyít a K-KARP - BIG CARP, a német MEGA - BAITS, a remekül bemutatkozó FÁBIÁN TEAM, és a tavasz óta kétszeres bajnok, mindig vidám PÉCS TEAM is. Este 11-re már csak egy mondatra futotta: Hajrá és kitartás Mindenkinek!!!
Szombat reggel. Az első hajnali derengéssel beindul a nagyüzem, már dolgozik a HALDORÁDÓ és a FISHING AND HUNTING stábja is, megörökítve a véghajrát, e nem mindennapi verseny akciódús képeit.
[foto,k366.jpg,A hajnali szél pontytól pontyig szalad...,e,k]
[foto,k380.jpg,Maconkán az amur inkább kuriózum,e,k]
A bevált koreográfia szerint a lefújás után a futárok csapatonként hozzák be az eredményeket, mi pedig magunkra zárjuk az ajtót, és lassan összeáll a monitoron az ellenőrzött összkép. Sikerült! Jelenlévő két mérlegelőnkkel megszorítjuk egymás kezét, és bizony meg is hatódunk egy kicsit (annak, aki nem ismeri az alkalmi Peppino-Gabi-Dérer István triumvirátust jelzem, hogy ez egyáltalán nem jellemző ránk, de hát tagadhatatlanul jó érzés részt venni egy olyan sikerben, amiért mindenki együtt megdolgozott! Lehet hogy nagy szavaknak tûnik a kijelentésem, de a magyar csapatok eredménye egy ilyen mezőnyben Magyarország sikere is, mi pedig Maconkán büszkék vagyunk rá, hogy e megmérettetéshez méltó feltételeket tudunk tartósan teremteni.
[foto,k354.jpg,Szépség, sötétben,e,k]
Összepakolás. Ebéd. Nagy Zsolt főhalőrünk kívánságára marhapörkölt TARHONYÁVAL, mivel a szervezés során kiderült, hogy csak engem köt hozzá negatív óvodai emlék. (Rizzsel is finom volt!)
[foto,kDSC08317.jpg,Ebéd,e,k]
Közben elkészül a hivatalos eredménylista és Móninak, valamint Briginek köszönhetően elrendeződnek a díjkiosztó dekorációi is. Hermesz Zsolttal, mint főszponzorral lassan kiállunk a csapatok elé, és elkezdjük a ceremóniát. Borús időben és szélben. Ki hitte volna?
[foto,k901.jpg,Ünnepi gyülekező,e,k]
[foto,kDSC01548.jpg,Hermesz Zsolt, itt és most a Big Carp képviseletében,e,k]
[foto,k900.jpg,Kezdjük el!,e,k]
Legelőször egy-egy Metaxa formájában és nagy taps kíséretében jött a „Fair play elismerés” a Lőrincz József - Asztalos László, valamint a Pintér Sándor - Tóth Zoltán duóknak. Ötcsillagos volt a lemondás értéke is mások számára, de a tavaszi indulási lehetőséget is sokan értékelnék! Ezúton, személyesen is nagyon köszönöm Nektek!
[foto,k902.jpg,Fair play!,e,k]
A Hûség és barátság díjat kapta meg a hagyományoknak megfelelően Kiralj Ivan világbajnok, 10x résztvevő, 3x díjazott, valamint Pernyész István, 10x résztvevő mérlegelő versenybíró. Mindkét elismerés nagyon jó helyre került. Ladányi Tamás „mûsoron” csak látszólag kívüli, a korábbi MOHOSZ döntési eseményeket értékelő mondatai pedig igazi sportemberi magatartásról tettek tanulságot minden jelenlévőnek.
[foto,k903.jpg,Hûség és barátság...,e,k]
[foto,kDSC01559.jpg,Alapértékek, igen...,e,k]
[foto,k800.jpg,Barátság és hûség...,e,k]
[foto,k802.jpg,E trófeákat nem egyszerû megszerezni, ...,e,k]
[foto,k803.jpg,... bár sokaknak tetszenek!,e,k]
[file,13Kupa111ora.pdf]Végeredmény, 111 óra (grafikon)[-file]
Következett a statisztikai adatok és egyes érdekes eredmények felsorolása. Összfogás: 9818,68 kg - új időarányos csapatátlag-világrekord. Összes db: 3008 - új kuparekord. Átlag: 3,264 kg/db. Legjobb átlag: 6,19 kg/db (TRESETISTE LAKE - MELEG BAIT). Legnagyobb hal: 15,92 kg (PONTY-BARÁTOK). +10 kg: 86 db (érdekes, a front előtt először a legnagyobb halak állnak le…) Legtöbb +10 kg: 22 db (CREATIVE COMPANY - STÉG - EUROHORGÁSZ - új kuparekord). Megoszlás: 1236 tükörponty, 1193 tőponty, 468 nyurgaponty, 72 amur, 37 koi ponty, 2 márna. Ugye, volt mit felsorolni!
[foto,k801.jpg,Emlékekhez emlékérem...,e,k]
Aztán visszafelé kerültek ismertetésre az eredmények, szépen közeledve a most legjobbak felé. 14. helyen lett a homlokgáti szektorgyőztes a SPRO - CARP FUN BOILIE TEAM, 375,92 kg-os fogással.
[foto,k904.jpg,SPROha rosszabb eredményt!,e,k]
A legnagyobb, már említett halat fogó PONTY-BARÁTOK eredménye a 11. helyre volt abszolutban elég.
[foto,k905.jpg,Pontybarátok - tettekben is,e,k]
Nyolcadik a 2xkétszeres bajnok PÉCS TEAM, 548,05 kg-os eredménnyel.
[foto,kDSC01580.jpg,A mindig vidám csapat,e,k]
A HALCAPONE - MAROS-MIX CARP TEAM 273 db-os(!) és 551,60 kg-os teljesítménye most „csak” a 7. helyre volt elég. (A komoly fizikai megterhelésnek Árpinál gipsz lett a vége, innen is jobbulást kívánunk!)
[foto,kDSC01583.jpg,Egyre jobbak, egyre erősebbek...,e,k]
Hatodik a mindig harapós KING BAITS ROMÁNIA - NAGYBÁNYAI KOPEJ, 643,55 kg-ot fogva.
[foto,k906.jpg,Nagybányai Kópék,e,k]
Ötödik (a helyet, a szomszédokat, és a lelkiállapotot is figyelembe véve ÖTÖDIK) az összesen öt maconkai bajnoki címet számláló HAL-ADÁS - K-KARP - BIG CARP TEAM, 675,56 kg-ot felmutatva. Micsoda hajrá!
[foto,k907.jpg,Sportemberek sportsikere,e,k]
Negyedik 728,76 kg-ot elérve az amurok és a nagy pontyok nagy barátja, az OB bajnoka: a CREATIVE COMPANY - STÉG - EUROHORGÁSZ.
[foto,k908.jpg,Kreatív bizonyíték, nem ígéret...,e,k]
Bronzérmes a szintén már bajnoki múlttal rendelkező román SIP CARP TEAM, 781,67 kg fogással.
[foto,k909.jpg,Szépen szóló siker!,e,k]
100 órás vezetése ellenére is ismét ezüstéremmel kellett beérnie a világcsúcstartó TATA NITU csapatának, akik 808,03 kg-ot mérlegeltek.
[foto,k910.jpg,Nitu és csapata, le a kalappal a teljesítményetek előtt!,e,k]
Első 896,41 kg-ot zsákmányolva a második bajnoki címét elérő, tizenharmadszor is változatlan összetételben versenyző SBS SZIKO - TEAM, mely csapat valószínûleg egy mindenki számára ismeretlen csodafegyver bevetésével 212 kg-ot (új csúcs) fogott az utolsó éjszakán, és abszolút db-csúcs 349 db haluk a 111 óra alatt folyamatosan 19 percenkénti(!!!) halfogást jelent, ami ugyan egy hajszállal gyengébb Nituék korábbi, időarányos csúcsánál (331 db/100 óra). Övék a hatalmas vándorserleg is. E győzelem egyébként minden idők 2. legjobb maconkai győztes eredménye.
[foto,k911.jpg,Újabb megérdemelt bajnoki cím, ráadásul micsoda eredménnyel!,e,k]
Nagy verseny, nagy eredmény! Köszönöm, köszönjük Mindenkinek!
[foto,k912.jpg,A nagy csapat bal...,e,k]
[foto,k913.jpg,... és jobb fele,e,k]
[foto,k914.jpg,A díjazottak,e,k]
Mire e cikk végre elkészült, már jöttek újabb, 2010. évi nevezések is. Most abszolút helyhiánnyal küzdöttünk, és mégis… Ám hatalmas, pozitív változás kapujában áll a vízrendszer, melynek csak egy „apró” eredménye lesz a 33 csapatra hitelesíthető új bojlis versenypálya. Reméljük, az álom valósággá lesz a jövő évben, addig ízlelgetjük a vízrendezési és kotrási tervek fantasztikus lehetőségeit. Figyelem! Egy biztos. Tavasszal folytatása következik!
[file,XIIIhivvegeredm.doc]Hivatalos végeredmény[-file]
[file,tablaI_XIII+I+Imono.doc]Összesített eredménystatisztika[-file]
[video,Maconka Bojlis.flv]
[foto,kDSC01222.jpg,Örök megújulás...,e,k]

Írta: Dérer István
Videó: Takács Péter

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés