megosztás Facebookon
Október utolsó hétvégéjén a pergető horgászok vehették birtokukba a Maconkai-víztározót, ahol a már hagyománnyá váló és egyre népszerûbb Balzer-Maconka Pergető versenyt rendezték meg. Idén a sok jelentkező miatt két előselejtezőt terveztek, ahonnan a fordulónkénti legjobb tizenöt versenyző jut a döntőbe. Az első forduló időjárása a horgászat szempontjából igazán kellemes volt, de a ragadozó halak ezt nem így gondolták.
Igazi vénasszonyok nyarában került megrendezésre az első forduló. Bár a reggel igen csípősen fogadta a versenyzőket Maconkán, mivel nulla fok alá csúszott a hőmérő higanyszála.
A reggeli regisztráció kezdetekor már parkolóhelyet is alig lehetett találni a halőrház közelében. A negyven benevezett páros regisztrációja után a rajtszámok kisorsolása következett, amely egyben a csónakok sorsolását is jelentette.
A csónakok elfoglalása után mindenki kievezett a kikötő és a nyílt víz között lévő nádfal elé, ahonnan dudaszóra indult az evezős verseny.
Én Adrián barátommal párost alkotva indultam el ezen a versenyen is. A verseny előtti megbeszélésünk alapján a továbbjutás, a tizenötbe kerülés volt az alapvető célkitûzésünk. Taktikának pedig az előző évben második helyre juttató csukázást választottuk, mondván, a napos meleg időben a széleken biztosan összefogjuk a továbbjutáshoz megfelelő mennyiségû halat.
De térjünk vissza a verseny elejére. Az evezős versenyt simán nyertük. A cél mindenkinek az első horgászhely volt, nekünk a kikötő kijáratára esett a választásunk, mivel a nádszélekre már ekkor odasütött a nap. Tehát evezős verseny indult, a következő másodpercben pedig már lent is volt a kikötő súlyunk!
A mezőny két részre látszott oszlani. Az egyik hozzánk hasonlóan a széleket pásztázta, a másik pedig a régi meder környékén a süllőkben látta a továbbjutás lehetőségét.
A verseny rajtja után serényen elkezdtük dobálni a nádszéleket, de eredménytelenül. Mivel a közelünkben többen is voltak hasonló taktikával horgászók, eleveztünk a tó hátsó részébe. Azaz útközben pihenésképen megálltunk a nyílt vízen dobálni. Átváltottam twisterre, sajnos nem is eredménytelenül, ugyanis egy szép tükrös háta „kívánta meg” a jighorgomat.
Az alig ötperces fárasztás és a fotó után már úszott is tovább nem kívánt halunk. A fárasztás miatt elvesztett percek miatt mérgelődve eveztünk a hátsó részbe, ahol folytattuk tovább a verseny elején megkezdett taktikánkat. Rövid horgászat után az órámra pillantva megállapítottam, hogy a verseny harmada már eltelt. Halat viszont nem fogtunk, sőt nem is láttunk, hogy fogott volna valaki. Az egyik ismerősünk, Fülöp, társával a nyíltvízi süllőzés mellett döntött. Tőle értesültünk, hogy ott megtörtént az első általuk látott fogás, egy süllő esett zsákmányul. Ekkor már körvonalazódott, hogy valószínû egy darab csuka simán elég lehet a továbbjutáshoz. A verseny második harmada nekünk a hátsó rész meghorgászásával telt el, mikor is végre egy biztató jelet kaptunk a taktikánk helyességéről.
Adriánnak ugyanis kapása volt, a hal egy pillanatra meg is akadt. Bosszankodtunk a lemaradás miatt, de ezután még nagyobb elánnal vetettük magunkat az áhított csukák után.
A verseny utolsó harmadában felpörögtek az események. Végre láttunk egy fogást, méghozzá csukát! Fülöpéknek is meglett az első haluk, egy süllő, sőt ők több süllő fogásáról is beszámoltak.
Folytattuk tovább a már lassan kétségbeesett horgászatunkat. Sajnos csak a verseny utolsó óráján belül láttuk be, hogy azon a napon a csukák nem igazán díjazzák a pergetést, ezért mi is áttértünk a süllők vadászatára. Az utolsó negyven perc dupla annyi eseményt hozott számunkra, mint az azt megelőző bő négy óra. Adriánnak ugyanis két kapása volt twisterre, amelyikből az egyik meg is akadt, de ahogy megakadt, úgy le is maradt. Ezzel lezárult számunkra a halakkal való kapcsolat erre a napra, ugyanis megszólalt a verseny végét jelző duda.
Szomorúan eveztünk ki a partra és pakoltunk be az autóba. A verseny utáni finom ebéd elfogyasztása, és az ott kialakult beszélgetés közben oldódott egy kicsit a feszültség bennem. Annál is inkább, mivel teljesen véletlenül egy aktív Haldorádós fórumozó, Predatek mellé sikerült leülnöm.
Az ebéd elfogyasztása után derült fény arra, hogy mégis maradt egy apró esély a betlizők számára. Kiderült ugyanis, hogy csak tizennégy csapatnak volt fogása, a tizenötödik továbbjutót pedig sorsolás útján választják ki. Egy kalapba a betliző csapatok számával megegyező számú cédula került. Melyeken egy kivételével NEM szerepelt, a fennmaradó egy darabon pedig IGEN. A rajtszámok sorrendjében húztak a versenyzők egészen addig NEM cédula került elő, amíg Ferenczi Jánosnak az utolsó négy cédulából sikerült végre IGENT húznia, ezzel ő került társával a november végére szervezett döntőbe.
A sorsolás után az eredményhirdetés következett, ahol a Balzer Hungária jóvoltából az első három helyezett egy-egy horgászbotot vehetett át.
Különdíjat kapott a legnagyobb hal, egy 5,06 kilogrammos süllő kifogásáért a győztes csapat egyik tagja: Kalapos Ferenc.
Érdekességként még elmondanám, hogy a kifogott 20 darab ragadozóhalból 11 darab volt a süllő, 7 darab a csuka, a fennmaradó 2 darab pedig balin. A versenyen a helyismeret sokat számított, ezt támasztja alá az is, hogy a győztes párost is helyi horgászok alkották. Félreértés ne essék, nem a tudásukat becsmérlem ezzel, sokkal inkább a helyzetfelismerésüket dicsérem.
Ezek után kíváncsian várom a következő selejtező és a döntő eredményét. Valószínû az ezeken résztvevő versenyzők számára sokkal adakozóbb lesz Maconka.
Lukácsi Béla
Fotó: Lukácsi Béla, Dérer István
