Vissza
Kiemelt vizek a Haldorádón

Kiemelt vizek a Haldorádón

2005. 03. 21.

megosztás Facebookon

A mai, technikailag robbanásszerûen fejlődő világban a horgászok számára is páratlan lehetőségek adódhatnak arra, hogy naprakész információkat szerezzenek különböző vízterületekről. Mivel ez irányban a horgászok részéről komoly érdeklődés tapasztalható, a Haldorádó horgászportál munkatársai előkészítettek egy olyan projektet, mely Magyarországon egyedülálló módon nyújthat betekintést a horgászvizek mindennapi életébe. Olyan lehetőségek teremtődhetnek ezáltal, melyek nagymértékben megkönnyíthetik a horgászok tájékozódását, hiszen a vízkezelők segítségével hipergyors, aktuális információkhoz juthatnak.

Nézzük át együtt, hogy mit is tartalmaz a kiemelt víz adatbázis, mik azok a hasznos információk, amelyek segítségével a horgászok naprakész információkat kaphatnak egy tóról, követhetik a tavak mindennapi életét és esetleg megfelelő segítséghez juthatnak egy horgásztúra helyszínének kiválasztásához.

Alapinformációk a tóról
Ebben a részben szembesülhetünk a tó jellegével, különböző horgászati adataival. Információt kaphatunk a tó méretéről, átlagmélységéről, fenékviszonyokról, a vízben található haltartó helyekről és a növényzetről. A vízre jellemző halállomány is bemutatásra kerül. Tájékozódhatunk a horgászatra jellemző szabályzatról, napi és heti jegyekről, horgászidőszakokról, és még rengeteg hasznos információt begyûjthetünk be a horgászati lehetőségekről. Nem utolsó sorban a víz megközelíthetősége, elérhetősége is szerepel a rovatban.
[foto,1.jpg,A kiemelt víz rovatban részletes információkat kaphatnak a tavakról,a,k]

Fényképalbum a tóról
Ebben a részben olyan fényképeket tekinthetnek meg az olvasók, melyek a tó életéről, mindennapjairól szólnak. Itt nem csak a halakról található kép, hanem a tájról, különböző eseményekről, és minden a vizet jellemző témáról is.
[foto,2.jpg,A tóra jellemző szép tájképek is megtekinthetőek a fényképalbumban,a,k]

Írások és hírek
Ez a rovat fontos részét képezi a tóbemutatónak. Élménybeszámolókkal, riportokkal találkozhatunk majd ebben a részben. Ide akár az olvasók is leírhatják a tóra szervezett horgásztúrájukat, részletezhetik az eredményeiket, ötletekkel, tanácsokkal láthatják el a tóra érkező horgászokat. Egy-egy szebb fogás rövid bemutatása, a történet leírása is színesítheti az „Írások és hírek” rovatot.
[foto,8.jpg,A békés halak horgászatát kedvelők ugyanúgy információkhoz juthatnak, mint a ragadozó halak megszállottjai,a,k]

Saját fórum
A fórum, minden honlapnak a szíve-lelke, a mozgatórugója. A gyors tanácsokkal a segítségnyújtás azonnali lehetőségét is biztosíthatja a horgászoknak. Szinte azonnal reagálhat bárki egy horgásztúra eseményeire, s kellő technikai felszereléssel akár a helyszínről is tudósíthat. A fórumban lehetőség adódhat a helyfoglalásra, a horgásztúrák időpontjának az egyeztetésére.
[foto,9.jpg,Egy jó horgászhelyet nem árt a túra időpontja előtt akár 2-3 hónappal is lefoglalni,a,k]

Eseménynaptár rendezvényekről, versenyekről
Itt a tavakon megrendezett különböző horgászversenyekről, azok előkészületeiről és magukról a rendezvényekről kaphatnak naprakész információkat az olvasók. Szinte óráról-órára nyomon lehet majd követi akár a Maconkai Nemzetközi Bojlis Kupa alakulását is. Ezeknek a tudósításoknak köszönhetően olyan érzése lehet az olvasónak, mintha a helyszínen követné az eseményeket.
De innen nem csak a horgászversenyekkel kapcsolatos, hanem az adott tóval összefüggő egyéb eseményekről is friss, fontos információk juthatnak az olvasók birtokába.
[foto,4.jpg,A telepítéseket is nyomon követhetjük,a,k]
[foto,5.jpg,A gyors információáramlásnak köszönhetően nem maradhatunk le a kapitális méretû pontyok telepítéséről sem,a,k]
[foto,6.jpg,A horgászversenyek alakulását, pillanatnyi állását is nyomon lehet követni, de a végeredményekről is azonnal értesülhetünk,a,k]

Rekordlista
Fényképekkel, adatokkal, a fogások jellemzésével találkozhatnak majd a rekordlistán. Egy 20 kilón felüli pontyfogás híre akár a kifogástól számított pár órán belül eljuthat az olvasóközönség elé.
[foto,7.jpg,A rekordlistás pontyok a kifogás után szinte azonnal megtekinthetőek,a,k]
[foto,10.jpg,A ragadozó halak horgászatát kedvelők is pillanatok alatt értesülhetnek egy-egy szebb csuka kifogásáról,a,k]

Meteorológiai adatok
A kiemelt vizek projektnek talán ez a legfontosabb része. A tógazdák lelkiismeretes munkájától függően, akár naponta is rendkívül fontos információkhoz juthatunk. A víz és a levegő hőmérséklete, a szél iránya és erőssége, az esetleges esőzés mennyisége és időtartama, mind alapjaiban határozhatja meg egy-egy horgásztúra időpontjának a kitûzését.
[foto,3.jpg,Ha nyomon követjük az időjárás alakulását, tökéletesen megtervezhetjük a horgásztúránk időpontját. Ez pedig akár egy kapitális méretû ponty kifogását is eredményezheti,a,k]

Az adatok frissítésének a lehetősége
A horgásztavaknak lehetőségük lesz a napi frissítésre. Tetszőleges időpontban, akár naponta többször is felhelyezhető az aktuális információ, a napi fogásokról, meteorológiai helyzetről, és minden olyan fontos eseményről, mely érdeklődésre tarthat számot. Ennek köszönhetően hihetetlen lehetőségek rejlenek a kiemelt víz adatbázisban. A horgászok körében a sikeres horgászatokkal kapcsolatosan a következő három kérdőszó a legfontosabb: Hol?, Hogyan?, Mivel? E három kérdőszó közül a kiemelt víz rovatnak köszönhetően elképzelhető, hogy kihúzhatjuk azt a szót, hogy Hol? Naprakész információkat kaphatunk ezekről a vizekről, ha valahol egy hirtelen időjárási változásnak köszönhetően beindulnak a halak, azonnal értesítést kaphatunk. Minden információ pillanatok alatt eljuthat a horgászokhoz.
Persze ahhoz, hogy a kiemelt vizek friss és hasznos információval lássák el a horgászokat, megfelelő technikai háttér is szükséges. Minimálisan, egy jól felszerelt számítógép, és korlátlan Internet használat. Elengedhetetlen egy olyan személy szerepe is, aki naponta (de legalább hetente 3-4 alkalommal) karbantartja az oldalt, felteszi az időjárási adatokat, és friss információkkal szolgál az érdeklődőknek.
Jelen állapot szerint sajnos ezeknek a feltételeknek még nem sok tó tud megfelelni, éppen ezért az indulásnál csak Maconkával és Nagybivalyossal kezdünk. A kiemelt víz rovat alakulóban van, több tóval is kapcsolatban vagyunk, reméljük, tovább bővül a kör. Nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan naponkénti friss információkat olvashatnak majd a Szelidi tóról, Palotásról, Tereskéről vagy akár a Tatai-Derírő tóról. Persze nyitottak vagyunk minden vízterület felé, s aki esetleg szívesen szerepelne a kiemelt víz rovatban, az elé nem gördítünk akadályt. A [h,mailto:vizek@haldorado.hu,_top] vizek@haldorado.hu[-h] levelezési címen lehet érdeklődni a lehetőségekről, a feltételekről.

Jövőbeni tervek
Persze nem akarunk megállni a jelenlegi állapotnál, tovább szeretnénk fejleszteni a kiemelt víz rovatot, hogy a horgászok még több hasznos információhoz jussanak. Tervbe vettük, s reményeink szerint minél előbb megvalósul egy online meteorológiai állomás telepítése a tavakra, ami automatikusan folyamatos információkat szolgáltat. A fejlődés következő lépcsőfoka a webkamerák telepítése lesz. Ki ne szeretne élőképet kapni egy adott vízterületről?
Reméljük ezzel a kezdeményezéssel olyan információkhoz juthatnak, mely megkönnyíti a horgásztúrák helyszínének kiválasztását, és jelentős mértékben megnöveli azok az eredményességét.

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés