Vissza
Maconka Barátai Szuperkupa, 2015

Maconka Barátai Szuperkupa, 2015

2015. 10. 24.

megosztás Facebookon

Augusztus 29. A III. Vízparti Varázslat Nemzetközi Kupával lezárult a Maconka Barátai '15 Szuperkupa versenysorozata is. 5 forduló, 6 versenykategória, 151 versenyző 422 horgászata, melynek eredménye 22 halfajból 2937 kg fogott hal, jutalma 73 db (!) kiosztott díj és trófea. A tavaly közösen megújított lebonyolítási és pontozási forma az idén a gyakorlatban is bejött, mert örömünkre ismét jelentősen emelkedett a versenyzői létszám. Nézzük meg együtt, hogy mi lett a záró verseny eredménye és kik lettek az idei Szuperkupa díjazottjai!

Emlékszünk? Ezen a nyáron az egyik hőhullám követte a másikat, de sajnos mára mindez már régen a múlté. Mivel közel 2 hónap telt el a Szuperkupa-szezont lezáró verseny óta, így az elmúlt hetekben már inkább csak akkor lett melegem, ha eszembe jutott a cikkre és annak mielőbbi megjelenésére vonatkozó ígéretem. Később megjelentek a kedves emlékeztetések is, telefon, mail, fórum formájában, jogosan s egyáltalán nem tolakodva. Így végre, minden felesleges magyarázkodás nélkül - s aki jobban ismer, egyébként tudja azt is, hogy mivel voltam, vagyok és a jelek szerint még leszek elfoglalva - jöjjön végre a beszámoló, a hideg őszi napokra talán sokunknak kedves emlékként is egy szép, s nem csak a forró versenynapokról emlékezetes sorozatról!
Bevezetésnek és egyben visszatekintésnek (aki korábban olvasta, ismét átugorhatja) íme a megszokott módon az eddigi tapasztalatokról, a sorozat indításáról, majd az első négy versenyforduló beszámolóiról szóló cikkek elérési lehetőségei:
III. VÍZPARTI VARÁZSLAT NEMZETKÖZI KUPA BESZÁMOLÓJA
Mivel ismét szép mezőny gyûlt össze, ismét előre dolgoztunk. Így a már megszokott módon az előző nap estéjére elkészült a pályakitûzés, s a hajnali regisztrációra nyugodtan várhattuk Horgászbarátainkat. Hamarabb meg is érkeztek, mint a hajnal, hiába az egyre későbbre csúszó napfelkelte is csalhatatlan jele annak, hogy közeleg az ősz. Ignácz Olivér elnökhelyettes rutinszerû koránkelőként vezette le az adminisztrációt, a sorsolást, majd ismét elindult a gáti nemzetközi versenypályára és a Nyári kikötőhöz a karaván, ezt követően pedig hamarosan a gyermekek is elfoglalhatták már jól ismert helyeiket az Élmény-tavon.
A Szuperkupa-szezon utolsó közös napkeltéje
A Szuperkupa-szezon utolsó közös napkeltéje
A sorsolás végén, már napsütésben
A sorsolás végén, már napsütésben
Reggeli napsugarak az Élmény-tavon
Reggeli napsugarak az Élmény-tavon
Hol is horgásztunk?
Hol is horgásztunk?
A nap is egyre jobban elfoglalta a helyét az égbolton és már ismét érződött, hogy megint kánikulai futam várható a versenyen. Mivel a halak is "felébredtek", megindultak a fogások is, majd a finomszerelékes versenyek fogási gerincét adó dévéreken túl a - különösen a Nyári kikötőben - egyre inkább a szép ezüstkárászok is jelentkeztek.
A legendás hosszgáti nemzetközi versenypálya
A legendás hosszgáti nemzetközi versenypálya
Előtérben az egyik úszós szektor
Előtérben az egyik úszós szektor
Szemben a Nyári-kikötő szektora
Szemben a Nyári-kikötő szektora
Reggel ugyanitt
Reggel ugyanitt
Fél órával az indulás után megvolt az első kisebb ponty is, lassan, de biztosan színesedett, szélesedett a fogási paletta a szektorokban és a versenyzők szákjaiban. Aztán megérkeztek ismét a nagyhalak Valkó Tamáshoz, akihez megmagyarázhatatlan, végzetes vonzerő fûzi a jelek szerint őket - legalábbis sokak szerint, akik mielőbb szeretnének minderre megnyugtató magyarázatot találni...
Valkó-féle nagyponty, már megint …
Valkó-féle nagyponty, már megint …
… és megint
… és megint
Persze az amur is belefér, …
Persze az amur is belefér, …
… de aztán újra jönnek a pontyok
… de aztán újra jönnek a pontyok
A verseny második felében sem volt további látványos áttörés egy adott nagyhalas/kishalas taktikai irányba, de azért gyûltek a halak, ám nem lehetett megjósolni a "tuti" befutót, hiszen még a tartószákokban pihentek a kötelező részmérésre nem került kisebb halak, kisebb-nagyobb (az esélyeseknél láthatóan inkább nagyobb) mennyiségben. Egy biztos, mindenkinek meg kellett izzadnia a sikerért!
A napernyők már mind elkeltek
A napernyők már mind elkeltek
Harcálláspont
Harcálláspont
Édes élet
Édes élet
Most megvagy!
Most megvagy!
E koi pontynál is jogos az öröm!
E koi pontynál is jogos az öröm!
Ez a kijelentés abszolút igaz, tekintettel az időjárásra is, így 34 fokos kánikulában indult a mérlegelő csapat az Élmény-tó keleti partjára, ahol a gyermekek már befejezték a versenyt és kezdődhetett a záró mérlegelés. Most is volt mit fényképezni, ugyanis a versenybe be nem számító, komoly csíkos-, fekete- és csapósügér állomány mellett - jellemzően a továbbra is a koi pontyok adták a zsákmány döntő részét.
Élmények az Élmény-tóból
Élmények az Élmény-tóból
Érdekes, most itt is óriási ezüstkárászok jelentkeztek
Érdekes, most itt is óriási ezüstkárászok jelentkeztek
A megszokott koi-varázs
A megszokott koi-varázs
Fekete-fehér
Fekete-fehér
Kis-Hegedüs barátomat most picit kerülték a halak
Kis-Hegedüs barátomat most picit kerülték a halak
Hármas dudaszó, s jön a Nyári kikötői és a gáti szektorok mérlegelése, ahol minden méréssel tisztult a kép egy kicsit a végső győzelem tekintetében is. Ám azt, hogy végül ismét milyen szoros lett a verseny, nem gondoltam, gondoltuk volna!
Zsófi és a kánikulában eddig nem jellemző nagy ezüstök egyike
Zsófi és a kánikulában eddig nem jellemző nagy ezüstök egyike
Ugyanez Fábián-módra, a szomszédban …
Ugyanez Fábián-módra, a szomszédban …
… és még tovább is a Nyári kikötőben
… és még tovább is a Nyári kikötőben
Homogén keszegzsákmány és legények a gátról 1.
Homogén keszegzsákmány és legények a gátról 1.
Homogén keszegzsákmány és legények a gátról 2.
Homogén keszegzsákmány és legények a gátról 2.
Eljött az ebédidő, mármint a versenyzőknek, akiknek közben adtunk egy kis feladatot is. Mivel a sorozat jövője szempontjából továbbra is a legfontosabb Horgászbarátaink véleménye, ismét egy anonim kérdőív kitöltését kértük az évi sorozat értékelése, egyben a következő idény tervezése segítségéül. Szinte mindenki ki is töltötte az íveket, így a feldolgozás után tovább tisztulhatott a kép a még függő döntési, tervezési feladatok irányába is. Íme, a 49 db feldolgozott kérdőívből keletkezett kollektív eredmény:
Személy szerint én a köszöneten túl csak annyit tennék hozzá az ismét kiállított bizonyítványhoz, hogy a jelek szerint sikerült közösen stabilizálni a szabályokat, így lényegi változásokra, változtatásokra az értékelések alapján már nincs is szükség. Fontos, hogy megőrizzük a szép halállományt, mert lehet beszélgetni, szép cikkeket írni, de ha a halak tartósan nem "partnerek" a verseny színvonalának emelésében, akkor a horgászok is lassan elpártolnának a sorozattól. Megjegyzendő, hogy a jogszabályi változások okán fellépő, remélhetőleg átmeneti piaci hiány okán kényszerûen csökkenő keszegtelepítések hatását is jól le lehetett mérni a fogási statisztikákon. Persze a javaslatok között sincs teljes egyetértés, vagy "tuti" recept, így a jövő évre inkább pontosítások maradnak. Látva a bizalmat, az a kérdés pedig nem kérdés, hogy a show-nak folytatódnia kell!
E kis kitérő után térjünk is vissza az eseményekhez és e cikk vezérfonalához.
A záró forduló díjai
A záró forduló díjai
Nekünk tehát maradt a lázas kétszeres értékelés és a díjátadó előkészítése, először a mai Kupa, majd a Szuperkupa tekintetében. Gyorsan el is telt az erre tervezett másfél óra, s 2-3 percnyi késéssel össze is állt mindkét végeredmény. Most is a szokásos koreográfia szerint - "visszafelé" - haladunk, mert ha valami jól mûködik, akkor - ismét csak ide jutottam - azon nem kell feltétlen változtatni...
El is kezdtük a ceremóniát!
Indul az eredményhirdetés
Indul az eredményhirdetés
Íme, a főbb eredmények:
Feeder/fenekező kategória:
I. Valkó Tamás (C2. helyen) 1 pont, 75.545 g
II. Tóth Gyula (E10. helyen) 1 pont, 14.675 g
III. Dobos Géza (F5. helyen) 1 pont, 11.830 g
4. Lázár József (D6. helyen) 1 pont, 9.925 g
Legnagyobb hal:
Valkó Tamás (C2. helyen, feeder, nyurgaponty, 13.880 g)
Feeder 4. szektor győztese: Lázár József
Feeder 4. szektor győztese: Lázár József
Feeder III.: Dobos Géza
Feeder III.: Dobos Géza
Feeder II.: Tóth Gyula
Feeder II.: Tóth Gyula
Feeder I. és a legnagyobb hal kifogója: Valkó Tamás
Feeder I. és a legnagyobb hal kifogója: Valkó Tamás
Úszós kategória:
I. Gyurgyik László (A3. helyen) 1 pont, 13.430 g
II. Heizler Tamás (B3. helyen) 1 pont, 13.050 g
III. Darvasi Béla (B6 helyen) 2 pont, 12.030 g
Úszós III.: Darvasi Béla
Úszós III.: Darvasi Béla
Úszós II.: Heizler Tamás
Úszós II.: Heizler Tamás
Úszós I.: Gyurgyik László
Úszós I.: Gyurgyik László
Egyéb eredmények:
Gyermekek:
I. Rátóti Richárd 10.800 g
II. Gyurcsák András 6.730 g
III. Szikora Rajmond Gábor 4.350 g
Gyermek III.: Szikora Rajmond Gábor
Gyermek III.: Szikora Rajmond Gábor
Gyermek II.: Gyurcsák András
Gyermek II.: Gyurcsák András
Gyermek I.: Rátóti Richárd
Gyermek I.: Rátóti Richárd
Legjobb külföldi versenyző:
I. Uhrik Péter (SK, E5. helyen, 4 pont, feeder) 6.075 g
Legjobb női horgász:
I. Klein Jenőné (F1. helyen, 5 pont, feeder) 6.300 g
Legjobb ifi horgász:
I. Simon Norbert (C6. helyen, 2 pont, feeder) 13.530 g
Ifjúsági I.: Simon Norbert
Ifjúsági I.: Simon Norbert
Női I.: Klein Jenőné
Női I.: Klein Jenőné
Legjobb külföldi horgász: Uhrik Péter
Legjobb külföldi horgász: Uhrik Péter
Emléklap:
Dénes Ádám Attila (gyermek)
Hegedüs István Gábor (gyermek)
Bodzsár Norbert Márk (gyermek)
Maruzs Dominik Gábor (gyermek)
Benei Zsolt (gyermek)
Kisorsolt különdíjak:
2x2 db strandbelépő-utalvány Bükkszékre (Zagyva Kristóf felajánlása)
Komár István
Berczi Szilárd
A jövő évi sorozat első fordulójára ingyenes részvételt nyert:
Hegedüs Zsófia (s aki mindezt kihúzta: Hegedüs István Gábor:))
Kupagyőztesek
Kupagyőztesek
A további részletekhez itt nyitható meg a hivatalos, főbb egyéni eredményeket is tartalmazó versenybeszámoló:
Miután lezárult a Vízparti Varázslat Kupa eredményhirdetése, a már megszokott módon rögtön rá is tértünk a Szuperkupa 2015. évi kiírásának értékelésére, majd az összetett verseny végeredményének ismertetésére. Miután a helyszíni értékelésben is a statisztikai számok végére értem, jött a végső felsorolás, s így sorban a érkeztek a díjakért a Szuperkupa legújabb dobogósai, bajnokai.
A statisztikából itt és most csak két adat:
Induló versenyzők száma: 151 fő (20 %-os növekedés)
Összfogás: 2.936.620 g, ez 4 %-kal jobb a 2014. évi sorozat eredményénél
A Szuperkupa-díjak
A Szuperkupa-díjak
Hihetetlen szoros lett a befutó mindkét fő kategóriában, én nem gondoltam volna, hogy többszörös pontegyenlőségek után a fogott összes súly dönti majd el a bajnoki címet, vagy a dobogós helyezéseket! Nézzük hát a jók közül is a legjobbakat, a díjátadás fordított sorrendjében:
MACONKA BARÁTAI '15 SZUPERKUPA, VÉGEREDMÉNY
Íme, a főbb összetett eredmények:
Feeder/fenekező kategória (89 fő):
I. Tóth Gyula (Dunakeszi) 5 pont, 63.425 g
II. Kurucz Dávid (Budakalász) 6 pont, 56.670 g
III. Jan Gazdik (A. Sztregova, SK) 8 pont, 59.015 g
4. Uhrik Péter (Tornalja, SK) 10 pont, 50.900 g
5. Fábián József (Salgótarján) 10 pont, 48.910 g
6. Ducza Tamás (Budapest) 11 pont, 46.815 g
Érdekesség, hogy Ducza Tamás és Fábián József újra a hatba tudott kerülni, utóbbi versenyző ráadásul tavaly is az ötödik lett az összetettben; továbbá maga a tény, hogy 2014-ben szintén 11 ponttal, vagy annál jobb eredménnyel lehetett e listára felkerülni... A legnagyobb kérdés, hogy a három versenyen induló, s mindhármat a 146.740 g-os összetett csúcsfogást elérve megnyerő Valkó Tamás (Miskolc) majd mit produkál a 2016. évi sorozatban? Mert mint elárulta, bizony indulni fog...
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, feeder bronz és egyben a legjobb külföldi horgász: Jan Gazdik
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, feeder bronz és egyben a legjobb külföldi horgász: Jan Gazdik
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, feeder ezüst: Kurucz Dávid
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, feeder ezüst: Kurucz Dávid
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, feeder bajnok: Tóth Gyula
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, feeder bajnok: Tóth Gyula
Legjobb külföldi versenyző:
(III.) Jan Gazdik (A. Sztregova, SK) 8 pont, 59.015 g
Legjobb női versenyző:
(17.) Klein Jenőné (Sződliget) 22 pont, 31.485 g
Legjobb ifi versenyző:
(22.) Hegedüs Zsófia (Mezőkeresztes) 25 pont, 27.765 g
Megjegyzendő, hogy az idén szlovák barátaink sokat javultak és már 4 versenyzőjük is a legjobb 15-be került. Zsófi pedig a korábbi gyermek bajnoki címek után első ifi évében e kategóriát is megnyerte a szintén "feljebb került" 27 pontos Dénes Milán és 33 pontos Balázs Gergő előtt, sőt a női bajnoki címért is harcban volt.
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, női bajnok: Klein Jenőné
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, női bajnok: Klein Jenőné
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, ifjúsági bajnok, két korábbi gyermek bajnoki cím után: Hegedüs Zsófia
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, ifjúsági bajnok, két korábbi gyermek bajnoki cím után: Hegedüs Zsófia
Úszós kategória (48 fő):
I. Darvasi Béla (Dunakeszi) 6 pont, 74.610 g
II. Heizler Tamás (Százhalombatta) 6 pont, 58.880 g
III. Jobbágy Roland (Gyöngyös) 8 pont, 49.950 g
4. Édes László (Szügy) 9 pont, 62.740 g
5. Iflinger László (Pilisvörösvár) 13 pont, 46775 g
6. Kuborczik Tamás (Mátranovák) 13,5 pont, 43.405 g
Darvasi Béla idén a tavalyi bronz után a dobogó csúcsára lépett, rajta kívül Jobbágy Roland tudott újra a hatban szerepelni, ezúttal már a dobogóra is felállva. E listán minden versenyző legalább egy szektorgyőzelmet is elért, Heizler Tamás pedig önmagában hármat.
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, úszós bronz: Jobbágy Roland
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, úszós bronz: Jobbágy Roland
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, úszós ezüst: Heizler Tamás
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, úszós ezüst: Heizler Tamás
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, úszós bajnok: Darvasi Béla
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, úszós bajnok: Darvasi Béla
Gyermekek (14 fő):
I. Bodzsár Norbert Márk (Budapest) 7 pont, 63.975 g
II. Szikora Rajmond Gábor (Rákóczibánya) 7 pont, 54.585 g
III. Gyurcsák András (Mátraterenye) 12 pont, 30.315 g
4. Maruzs Dominik Gábor (Mátraterenye) 18 pont, 20.120 g
5. Hegedüs István Gábor (Mezőkeresztes) 20 pont, 16.430 g
6. Rátóti Richárd (Rákóczibánya) 21 pont, 17.800 g
Itt a tavalyi első két fiatal már az ifiknél ért el szép eredményeket, de a Bodzsár-Szikora páros kiélezett csatája is nagyon szép eredményeket hozott, 2-2 megérdemelt győzelem mellett.
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, gyermek bronz: Gyurcsák András
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, gyermek bronz: Gyurcsák András
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, gyermek ezüst: Szikora Rajmond Gábor
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, gyermek ezüst: Szikora Rajmond Gábor
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, gyermek arany: Bodzsár Norbert Márk
Maconka Barátai ’15 Szuperkupa, gyermek arany: Bodzsár Norbert Márk
Az összetett eredményeket valamennyi induló esetében itt lehet letölteni:
Szerintem érdemes végül még megnézni a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:
Szuperkupa-győztesek
Szuperkupa-győztesek
Vége a cikknek, s bevallom, hogy nekem az emlékeimet felidézve igen jól esett ez a kis időutazás. Élmények, örömök, közösség, kitartás - kívülről és belülről is... Ez volt a 2015. évi Maconka Barátai Szuperkupa!
A cikk és az éves cikksorozat végén - már hagyományosan - engedjenek, engedjetek meg néhány köszönetnyilvánítást:
Köszönöm
- az írások megjelenésére történő türelmes várakozást,
- minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt, a jó hangulatot,
- a minden versenyen megjelenő, 37 főt számláló Törzsgárdának a kitartást,
- minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak és Anyukáknak a türelmet,
- A BSHE-team, azaz Ignácz Olivér, Bartha Csaba és segítői, Bubró Mónika, Horváth "Boxi" Sándor, Konszki István, Lévai Attila, ifj. Papp Zoltán, Pernyész István, Répás Ferenc és Tóth Gábor önzetlen munkáját
a versenyek és a Szuperkupa-sorozat sikeres lebonyolítása érdekében!
Köszönet Mindenkinek!
Köszönet Mindenkinek!
Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a jövő évi, immár IV. évfolyamba lépő sorozaton, első alkalommal 2016. április 16-án, szombaton a XII. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupán!

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés