Már a nyári, maconkai bojlis túrámon meggyőződhettem arról, hogy a tározó halakkal bőségesen ellátott, a megfelelő telepítések végett, egészséges és szép halállomány alakult ki. A pontyfogásokon kívül már ekkor észrevettem a nádasok melletti rablásokat, melyeket szinte kivétel nélkül a csukák számlájára írtam. A kora reggeli órákban, szinte forrt a víz a csukák rablásai végett, pillanatnyi nyugtot sem hagytak a kishalaknak. A tudatos csukatelepítések szép lassan beértek Maconkán, melynek áldásos hatása már jelentkezik a horgászok körében.
Pergető verseny
A csuka állomány
Ritkán horgászom csukára, ha az időm engedi a ragadozó halak közül inkább süllőket, vagy a harcsákat részesítem előnyben. (Persze csak akkor, ha ezt ők is így gondolják.) Mégis örömmel fogadtam el a Bátonyterenyei Bányász HE elnökének, Dérer Istvánnak a meghívását egy késő őszi, hétvégi csuka horgászatra. A november elején megrendezett országos pergető kupa már bizonyította, hogy a nagy tóban igen sok ragadozó hal, főleg csuka él. Ezt a szép állományt a természetes szaporulatnak is köszönheti, hisz a helyi csukák leívnak a tározóban, de az intenzív horgászat végett telepítésekkel is pótolják a csukaállományt. Minden ősszel kb. 2000 db egynyaras (20-30 cm-es) csukát telepítenek a vízbe, melyek már a következő ősszel elérik a 45 cm-es, fogható méretet.
Csukaparádé az V-ös tavon
A hétvégi horgászatra kuriózumként a nagy tó mellett, mesterségesen kialakított, úgynevezett V-ös számú 1,5 hektáros tavon kerítettünk sort. Nem mindennapi telepítéseivel ez az aprócska kis víz, szerintem párját ritkítja szinte az egész országban. 50 db 5 és 18 kg közötti, az ország különböző részéről hozott csukát telepítettek bele az év folyamán. Ezek az adatok nagyon felcsigázták az érdeklődésemet, hisz így nagyban megnőtt az esélyem arra, hogy élőben is láthassak egy kapitális méretû csukát.
Egy tulajdonképpeni tesztelésre is lehetőség adódott, melynek során próbát lehetett tenni fogósság terén a csalihalak közt, valamint a mûcsalikat is "nagyító alá" lehetett tenni. Meglepődtem magamon, mikor a csalizáskor erőt vett rajtam az izgalom, érezhetően emelkedett a pulzusszámom, kissé szaporábban vettem a levegőt. Valami volt a levegőben, mely éreztette velünk a nem mindennapi lehetőséget. Miután mind a négy csalihalat eljutattuk az általunk legjobbnak vélt helyre (egy kb. fél méteres törés elé) izgatottan vártuk az érdeklődő csukákat. Az első kapásra nem sokat kellett várni, hisz a bedobások után pár perccel az egyik csukázó úszó az egyik pillanatról a másikra kipattant a vízből, egy másodpercig szinte lebegett, majd látványosan egy villámgyors mozdulattal kísérve eltûnt a szemünk elől. Még a fárasztás közben is az úszó különleges mozdulatain tûnődtünk, de a rendkívül keményen és harciasan küzdő csuka hamar visszahozott bennünket a "való világba". Míg élek nem felejtem el azt a heroikus küzdelmet, mely a szemeim előtt bontakozott ki. Egymást követték a szebbnél szebb csukabukfencek, az öreg matuzsálem szinte mindent elkövetett a szabadulása érdekében.
Végül a nagy harcban annyira elfáradt, hogy jámborul tûrte a kézzel történő kiemelést. A nap folyamán még kettő kapitális méretû csukát sikerült fognunk, így téve teljessé és felejthetetlenné ezt a csodálatos késő őszi horgásznapot.
Elnöki tippek és ötletek a csukázáshoz
Dérer István a ragadozó halak megszállott horgásza. Szinte kizárólag csak rájuk horgászik, különös figyelmet szentelve a csukára. Az évek során szerzett tapasztalatok tették igazán eredményes csukahorgásszá.
A tapasztalatai és észrevételei közül az alábbiakat érdemes megfogadni annak, aki a csuka horgászatával szeretne megismerkedni:
- |
A legeredményesebb módszer az élőhalas, sétáltatós úszós módszer lehet. Igen hatékony, hisz a csuka az ösztöne végett nem bír ellenállni a minimális energia befektetéssel járó tápláléknak. Különösen igaz ez a nagy csukákra. |
- |
A legideálisabb csalihal a vörös szárnyú keszeg, virgonc viselkedésével feltûnő színû uszonyaival igazán figyelemfelkeltő viselkedésre képes. Jó eredményeket érhetünk el a bodorkával és a kárásszal, bár ez utóbbi képes sokáig sunyin meglapulni a horgon. |
- |
Nem kell félni a csalihal méreteitől, hisz a 2-3 kg-os csukáknak sem jelent legyőzhetetlen akadályt egy tenyérnyi csalihal bekebelezése. |
- |
Nádfalak, bokrok előtt, ha helyben akarjuk tartani a csalihalat a fenéken rögzített, eltartós úszós módszert kell alkalmazni. |
- |
Fenéken, nagytestû döglött hallal, vagy halszelettel lehetünk igazán eredményesek a nagyobb csukákra. A kapitális méretû csukák inkább dögöt esznek, mivel így a táplálkozás során kevés energiát veszítenek. A csukák tulajdonképpen egy egészségügyi szerepet is betöltenek a tavakban, hisz eltakarítják a dögöket. |
|
|
|
|
|
|
|