Egyszer volt, hol nem volt egy horgászverseny…, amelyen minden induló horgászkirálynak érezhette magát, és reménykedhetett, hogy elnyeri a cím mellé járó koronát, a kétmillió forint értékû Suzuki Wagon R+-t és az egymillió forint értékû horgászfelszerelést. Így történt, hogy 2005. június 4-én királyt választottak Maconkán! A versenyt hangsúlyozottan amatőr jellegû megmérettetésnek szánta a Sporthorgász szerkesztősége, ahová közjegyző előtt hitelesített sorsolás révén lehetett bejutni. A mezőny az ország valamennyi részéből képviselte a horgászokat. A versenysorozaton való részvétel ingyenes volt, a tárgyi költségeket, beleértve a horgászat díját is, a szervezők és a támogatók fedezték.
Június 4-én igazán remek horgászidő várta Maconkán a döntőbe jutott 26 versenyzőt. Az elődöntő a nagytavon, a gátoldalon került lebonyolításra. A négyórás utolsó előtti forduló igen izgalmasan alakult, óriási harc folyt a továbbjutó helyekért. A forduló végén, azt mondhatom, papírforma lett az eredmény, hiszen a továbbjutó versenyzők a korábbi fordulókban is kiválóan horgásztak. A legegyenletesebb teljesítményt a dégi Zsigmond Mihály produkálta, aki eddig minden fordulót megnyert, s most is - messze kiemelkedve a mezőnyből - 22.700 grammos teljesítménnyel a legjobb eredményt érte el. A püspökladányi Kovács József sem adta alább, szektorát fölényesen megnyerve, 16.040 grammos fogással jutott tovább. Ifj. Hajdú József az ipolymenti horgászok képviseletében szedte a halat - a szobi fiú látványos versenyzéssel biztos továbbjutó lett. Varga Zoltán Dunakesziről érkezett, s nem hozott szégyent a dunai horgászokra: 7.420 grammos fogása döntős helyet jelentett. Fülöp Csaba Boldogról jött, népes szurkolósereggel, akik boldogan konstatálták a délelőtti forduló végén, hogy barátjuk bent van a délutáni végső döntőben. Boldogságukhoz nagyban hozzájárult az eperfahordóban érlelt boldogi pálinkájuk is, amely semmi perc alatt lemarta a gyatra pálinkához szokott ember fogzománcát. A székesfehérvári Horváth András nagy versenyt vívott a táti Papp Jenővel - ennek köszönhetően mindketten továbbjutottak. Fonyó László Rábapatyról érkezett, ő a várpalotai Szabó Lászlóval állt nagy harcban; Fonyó László 6.660 gramm halat, Szabó László 6.620 grammot fogott, s mind a ketten döntősök lettek. Az utolsó percekig nyílt volt a verseny a debreceni dr. Borbély János, az etyeki Kokics Donát, a győri Medei Károly, a nyiradonyi Nyika György, a budapesti Pataki Gábor és Eck Márk között. Végül Eck Márk búcsúzott. Húsz deka volt a különbség a két versenyző között, ami nem sok, csak épp eldöntötte a továbbjutás kérdését.
Magyarország Horgászkirálya 2005. elődöntő végeredménye
Maconka - Nagytó
| Név | Rajthely | Súly |
| Kovács József | A 4 | 16040 | | Horváth András | A 2 | 5440 | | Papp Jenő | A 5 | 4180 | | Medei Károly | A 1 | 3800 | | Hovanecz József | A 6 | 3620 | | Balogh Attila | A 9 | 3120 | | Eck Márk | A 7 | 3080 | | Csendes Zoltán | A 3 | 2360 | | Odler Tamás | A 8 | 940 | | | | | | Zsigmond Mihály | B 9 | 22720 | | Ifj. Hajdú József | B 2 | 8120 | | Varga Zoltán | B 1 | 7420 | | Fülöp Csaba | B 8 | 4520 | | Dr. Borbély János | B 3 | 3920 | | Szilágyi Vince | B 5 | 1800 | | Apostol István József | B 7 | 1060 | | György Tamás | B 4 | 0 | | Kammerer József | B 6 | 0 | | | | | | Fonyó László | C 7 | 6660 | | Szabó László | C 5 | 6620 | | Kokics Donát | C 4 | 5620 | | Nyika György | C 6 | 4640 | | Pataki Gábor | C 1 | 3280 | | Tímár Szilárd | C 2 | 2360 | | Pintér Sándor | C 3 | 1660 | | Domoszlai Mihály | C 8 | 480 | |
[foto,2.jpg,A döntőbe jutott 13 versenyző,a,k]
A döntő napján a Balzer Hungária Kft. a szigeten egész napos bemutatót tartott. Most nem a teljes kínálatát vonultatta fel a cég, csak a bojlizással kapcsolatosakat. A Balzer bojlis team tagjai és más neves bojlis szakemberek segítették az eligazodást a rengeteg holmi között. Volt természetesen teszthorgászat is, és bemutatták a teljes Top Secret-családot! A bemutatóra meghívást kaptak a Balzer Klub tagjai, de természetesen minden érdeklődőt szívesen láttak.
Az élet a legjobb rendező - hogy ilyen lapos közhellyel éljek. Alig telt el egy óra a délutáni, mindent eldöntő fordulóból, amikor Szabó László feederbotján akkorát bólintott a spicc, hogy a vizet verte! Izgalmas, félórás fárasztás következett, s máris a szákban pihegett a verseny legnagyobb hala, egy 11.040 grammos ponty. Szó se róla, Szabó László - aki a várpalotai képesség- és tehetségfejlesztő iskola tanára, három gyermek büszke édesapja - alaposan feladta a leckét a többieknek. A tekintélyes fogás láttán többen taktikát változtattak: abbahagyva a matchbotozást erősebb feederbotra vagy hagyományos fenekező szerelékre váltottak. Hiába ültek a versenyzők a rekordhalakat rejtő tó partján, a verseny elején fogott igazán tekintélyes potyka után inkább csak apróbb keszegek, egy márna és egy sima tok borzolta a kedélyeket. A vizet jól ismerők ugyan mondták, hogy mindez a nagy meleg miatt van, a verseny utolsó órája lesz az, amikor elindulnak a halak.
[foto,3.jpg,Szabó László sokáig azt hihette, hogy 11 kilós pontya a végső győzelemhez is elegendő lesz,a,k]
Nekik lett igazuk, mert az utolsó percek tényleg drámaiak voltak. Kovács József a maga csendes módján pálinkás kukoricájával elkezdte fogni a halakat, köztük pontyokat és kilón felüli dévéreket is. Fülöp Csaba is belelendült, Zsigmond Mihály pedig egyszerûen elképesztett mindenkit. Azt tudtuk, hogy hatalmas pontyok, süllők, csukák, amurok vannak a Rekord-tóban, de arról senki sem tudott, hogy a dévérállomány is ilyen tekintélyes. Misi taktikát váltott, nem nagy pontyban, hanem sok nagy dévérben utazott, és az utolsó percekben egyiket fogta a másik után. Róla eközben megtudtam, hogy a festői szépségû, dégi Park-tó horgásza, aki Hörcsökpusztán született. Ez fontos információ, mert kiderült, hogy egész gyerekkorát a Rétimajor környéki tavak mellett töltötte, volt ideje megtanulni horgászni.
[foto,1.jpg,A végső győzelmet megszerző Zsigmond Mihály ügyes taktikát választott. A nagytestû dévérkeszegek biztos fogása mellett döntött,a,k]
Szabó László joggal hihette az utolsó percig győztesnek magát, hiszen közben még fogott halat, többek között egy másfeles márnát, dévéreket és compót.
A győri Medei Károly mindent egy lapra tett fel, 0,35-ös főzsinórral várta a rekordlistás pontyokat. Borbély doktornak most nagyon nem ment, a verseny vége előtt nem sokkal még nem volt hala. Igaz, ő végig nagyhalra utazott, áztatott kukoricából, pelletből állt az etetőanyaga. Azzal is horgászott, a kukoricaszemeket bojlis módra felfûzve kötötte a horog öblére. Kokics Donát megszállott ragadozóhal-horgász hírében áll - most is hû volt önmagához, csontival fogott egy másfél kilós süllőt, majd próbált jobb dévéreket fogni. Hajdú Jóska is úgy döntött, hogy rámegy a nagy pontyokra, erős feederbottal, 0,25-ös zsinórral, hungarocellgolyóval megemelt kukorica csalival horgászott. Papp Jenő spiccbottal kezdett, majd később matchbotra váltott. A nagy melegben elpusztultak a tûzőszúnyogjai - tanulság: az egész napos megmérettetésre, muszáj hozni a csaliknak egy kisebb hûtődobozt.
A verseny vége előtt a nézők két táborra szakadtak, Szabó Lászlónak vagy Zsigmond Mihálynak szurkoltak, akik közül Zsigmond Mihály valami egészen különlegeset produkált. Minden kapását megfogta, úgy szedte a dévéreket, mint maci a málnát. Két kislánya van, s a nagyobbik már elkíséri a papát horgászni, aki dicséretes önbizalommal mondta, hogy nyerni jött ide! Szó se róla, messze ő fogta a legtöbb halat, az első fordulóban 9.800 grammot, a másodikban 22.070 grammot, az utolsó, 16.440 grammos fogása pedig már egy Suzukit ért! Győzelméhez az is hozzájárult, hogy végig mögötte ült barátja, Szanyi Nagy Zsolt, aki a korábbi fordulókat is végigasszisztálta. Neki lett igaza, amikor a nagy halra való horgászat helyett a dévérezés mellett döntöttek. A verseny végén sem pihenhetett, mert Misivel felváltva tuszkolták autójukba a rengeteg nyereményt.
Magyarország Horgászkirálya 2005. döntő végeredménye
Maconka - Rekord-tó Hely | Név | Rajthely | Súly |
1 | Zsigmond Mihály | A 6 | 16440 |
2 | Szabó László | A 13 | 14520 |
3 | Kovács József | A 3 | 8380 |
4 | Fülöp Csaba | A 4 | 4160 |
5 | Fonyó László | A 12 | 3240 |
6 | Kokics Donát | A 9 | 2780 |
7 | Varga Zoltán | A 8 | 2660 |
8 | Horváth András | A 5 | 2020 |
9 | Nyika György | A 11 | 1520 |
10 | Ifj. Hajdú József | A 7 | 980 |
11 | Papp Jenő | A 1 | 660 |
12 | Medei Károly | A 10 | 300 |
13 | Dr. Borbély János | A 2 | 0 |
[foto,4.jpg,A győztes örömmámorban fürdik,a,k]
A boldog győztes csak állt az ajándékdömpingben, és ezt mondogatta: „Nem hiszem el! Ezt nem hiszem el!” Késő este lett, mire véget ért a maconkai horgászkirály-koronázás, jó szívvel mondhatom, I. Zsigmond Mihály büszkén ülhet a trónon, nem volt nála különb horgász ezen a napon Magyarországon!
[foto,5.jpg,Zsigmond Mihály Magyarország első Horgászkirálya! Nyereménye a Suzuki Wagon R+ személygépkocsi és az 1 millió forint értékû horgászfelszerelés!!!,a,k]
Köszönet a verseny támogatóinak: Pék Lászlónak, a tapolcai Suzuki Pék autókereskedés tulajdonosának; Kovács Lajosnak, a Balzer Hungária Kft. ügyvezetőjének; Pankotay Gellértnek, a Trabucco magyarországi forgalmazójának; valamint Dérer Istvánnak, a BSHE elnökének és csapatának a verseny kiváló lebonyolításáért!
A rangos eseményről, további részletes információ a Sporthorgász újság augusztusi számában olvasható majd.