Nos, számos tapasztalatunk és elképzelésünk van róla, különösen így vízparton, nyáridőben. Azonban most nem erről lesz szó, hanem Maconka egyik legpatinásabb versenyéről, a június 18-án megrendezésre került XVIII. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupáról, egyben a Maconka Barátai '16 Szuperkupa-sorozat harmadik fordulójáról. Nézzük meg együtt, milyen eredményeket értek el a versenyzők a nyári melegben, valahol a maconkai vízpartokon - de az biztos, hogy mindenhol barátok között! Ha már nyár, akkor pedig jöjjön itt a soron következő, július 16-i IV. Maconkai Napsugár Kupa versenykiírása is!
23:25, csütörtök. Holnap 6:00-i kezdettel meg fog jelenni a jelen versenybeszámoló, így már tényleg ideje nekikezdeni. Az elmúlt 7végén volt a verseny, így e tekintetben még időben is lennék, de a jelen szombat és vasárnap egy Haldorádó method versenyé, melyről azonnal jön majd a beszámoló ugyanitt, így az "időutazást" elkerülendő, ígéretem szerint megpróbálom összehozni a cikket, remélem, hogy inkább több, mint kevesebb sikerrel...
Kezdetnek ismét itt a 2016. évi sorozatot megnyitó cikk, valamint az eddigi két korábbi forduló beszámolója:
Aztán jött a hajnal, majd ezúttal szerencsémre Olivérrel a szokásos Szuperkupa-koreográfia, érkezés, regisztráció, gyülekezés, sorsolás, helyfoglalás. Rendben ment minden, gyakorlatilag mindenki ismét időben megérkezett, így szintén a megszokott módon, időben és igen jó időben (meleg volt már reggelről is) indult el az újabb megmérettetés.
Regisztráció Olivérrel
Megy a sorsolás
Mire mindenki elhelyezkedett, már magasan állt a nap és persze egyre melegebb lett, így egy hamisíthatatlan nyári forduló vette kezdetét. Egyenlőre azt csak tippelgettük, mit reagálnak erre a halak. Elárulhatom, hogy nem sok esélyt adtunk a horgászoknak, de erre - mint már annyiszor - a végén ismét rácáfolt a maconkai valóság!
Gáti csendélet
Szemben a Nyári kikötő
Újabb gáti csendélet
Egy kis titok
Miközben "ment" a verseny, egyre inkább látható volt, hogy meglepő módon szépen "jött" a keszeg az úszósoknál. A feeder vonalon sokan kísérleteztek a közelgő method HD és OB verseny okán, de ettől függetlenül is látványos volt, hogy a pontyoknál jobban megéri a keszegezés. Azért közben megtudtuk, hogy Valkó Tamás ismét fogott nagy pontyot, meg egy rekord méretû vicsegét is. Nincs új a nap alatt, legfeljebb a vicsege... Aztán azért többen fogtak pontyokat és az eddigi fordulók legtöbb kis szürkeharcsája is valamilyen okból most jelentkezett.
Valkó-vicsege
A nyertes ponty
Harcsa
Harcsa, vegyes keszegterítékkel
Még egy harcsa
A kis ponty is ponty
Balinok!
Mielőtt a felnőtt mezőny a hajrát megkezdte volna, sor került az egy órával korábban záródó gyermek verseny mérlegelésére. Itt most újra az Élmény-tó volt a színhely, ahol a koi pontyok mellett a szép compók jelentettek új élményt a gyermekeknek.
Mérlegelés előtt a gyermekeknél
Rögtön az elején: a későbbi győztes színes terítéke
A mérlegelés közben a gyermekeknél a szülők szavazatai alapján az is eldőlt, hogy a negyedik fordulót számukra a fő tározótérben, az I. sziget bejáróján rendezzük meg. Új helyszín, új élmények. Fő a változatosság!
Narancs-koi
Hegedüs István szép compója
Miután a gyermekek mérlegelése véget ért, a mérlegelő csapat ment a felnőtt szektorokhoz, én pedig vissza a halőrház felé, a VI-os tó partján, a mérlegelőlapok mielőbbi feldolgozásának határozott szándékával. Persze ezen a néhány száz méteren is találtam fotózni valót!
Narancs a töklevelek alatt
Ilyenkor felüdülés még nézni is a levegőztetőt
Kacsák, csoportban
Mire visszaértem, már elkezdődött a felnőttek mérlegelése is, két oldalról, nem meglepő módon így két mérlegelőcsapat segítségével.
Mérlegelés a gáton
Közben elkezdődött az ebédeltetés is. Örömmel jelenthetem, hogy az étkezéssel ezúttal minden rendben volt, mert volt finom csirkecomb rizzsel és savanyúval, no meg a jeles alkalomra St. Hubertus-mezbe öltözött büfés lányokkal, Vikivel és Zsófival.
Zsófi, Viki és egy finom ebéd
Közben azért csak-csak bejönnek sorban a mérlegelőlapok és az infók. A legnagyobb dévérek közel 1,5 kg-ban, szép compók, az eddigi legjobb úszós keszegzsákmány, a hölgyeknél ez Szabó-Petró Henriett jóvoltából biztos, hogy új versenycsúcs!
Szabó-Petró Henriett: új női versenycsúcs!
Uhrik Péter: megérdemelt győzelem
Eredményfeldolgozás, közel 1000 kg fogás a kánikulában is! Készülnek az oklevelek, pörög ismét minden ezerrel. Időben és a sorsolásban közremûködő nagyobbik kisfiam közremûködésével elkezdődik az eredményhirdetés, majd sorban jönnek a díjazottak is. Erről ismét egy képriport következik:
Szépen csillognak a kupák, gazdára várva
Gyermek III.
Gyermek II.
Gyermek I.
Ifjúsági I.
Női I.
A legnagyobb hal díja
Úszós III.
Úszós II.
Úszós I.
Feeder szektorgyőztes
Feeder szektorgyőztes
Feeder szektorgyőztes
Feeder III.
Feeder II.
Feeder I. és a legjobb külföldi horgász díja
A képekhez jöjjenek az eredmények írásban is!
Eredmények a szektorgyőztesek összevetésében:
Feeder kategória
I. Uhrik Péter (H9. helyen) 1 pont, 24.175 g
II. Bencze Zoltán (E3. helyen) 1 pont, 22.700 g
III. Gyalus "Fortély" Pisty (G5. helyen) 1 pont, 19.550 g
4. Szabó Adrián (C10. helyen) 1 pont, 18.100 g
5. Valkó Tamás (A5. helyen) 1 pont, 17.125 g
6. Tóth Sándor (F5. helyen) 1 pont, 15.150 g
Úszós kategória
I. Darvasi Béla (B9. helyen) 1 pont, 31.875 g
II. Urbán József (D8. helyen) 1 pont, 27.825 g
III. Juhász János (B3. helyen) 2 pont, 29.650 g
Egyéb eredmények:
Gyermek
I. Gyurcsák András 15.530 g
II. Rátóti Richárd 9.550 g
III. Angyal Ádám 6.450 g
Legjobb külföldi versenyző:
I. Uhrik Péter (SK, H9. helyen, feeder) 24.175 g
Női:
I. Szabó-Petró Henriett (D7. helyen, úszós) 24.675 g
Ifi:
I. Dénes Milán (D10. helyen, úszós) 19.125 g
Legnagyobb hal
Simon Norbert (C6. helyen, nyurgaponty, 10.075 g)
Emléklap:
Szikora Rajmond Gábor (gyermek)
Hegedüs István Gábor (gyermek)
Hasznosi Dániel (gyermek)
St. Hubertus ajándékot nyert:
Lipták Zoltán
Urbán József
Albertus Zsolt
Kucsera Sebestyén
Szemerszki Richárd
Radnai István
Berczi Szilárd
1 üveg legális dopping, csak felnőtteknek
Ismét jó érzés volt ismét kiosztani a díjakat, köszönteni a kitartó - és a győzteseket ezzel is megtisztelő - versenyzőket. Valkó Tamásról ezúttal is megemlékezem, mert 3 forduló után 3 pontnál kevesebbet még nem tudott senki elérni...
Újra együtt a díjazottak
Az egyéni eredményeket ezúttal is a fő kategóriákra bontva, a fogott súly szerinti sorrendben itt lehet letölteni:
Az összetett eredményeket pedig ezúttal már az új fejlesztésben, szintén a fő kategóriákra bontva, a pontszám, majd a súly szerinti sorrendben itt lehet letölteni:
Ebből kiderül, hogy a verseny a sorozat történetének második legjobb eredményét hozta, még a női győztes a legjobb, a külföldi és ifjúsági kategória győztesei a második-, az úszós bajnok pedig a harmadik legjobb eredményt érte el. Hát erre nem számítottunk!
Visszatérve a beszámolóra, a fotózások és a beszélgetések után lassan mindenki elindul hazafelé, de a krónikást és a közremûködők jelentős részét most nem beleértve. EB, este közös meccsnézés, majd éjjel zenés ünneplés! Ami ekkor itt történt, az több külön cikket is megérdemelne :)
00:30, már pénteken. Elkészült a cikk. Ez volt a 2016. évi Szuperkupa harmadik versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, júliusi fordulóra, a IV. Maconkai Napsugár Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt ismét új versenyzőket is köszönthetünk! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból már letölthető, s hamarosan kiközöljük az eddigi jelentkezési listát is. Az elért eredményekhez minden Horgászbarátunknak szívből gratulálok! Találkozzunk újra július 16-án a negyedik fordulóban a IV. Maconkai Napsugár Nemzetközi Kupán!
VERSENYKIÍRÁS
IV. MACONKAI NAPSUGÁR NEMZETKÖZI KUPA
Maconka, 2016. július 16., szombat
Nevezés:
Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2016. 07. 14-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.
A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2016. 07. 14-én 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.
A részletes versenykiírás (benne a pálya kitûzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:
A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):
felnőtteknek: 3600 Ft
hölgyeknek, ifiknek: 2300 Ft
gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)
Egy aznapi rózsa, rózsaszínben
Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!
Üzenetküldés
A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.
Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!