Vissza
Professzionális Bojlis Európa Kupa, Maconka: Napról-napra

Professzionális Bojlis Európa Kupa, Maconka: Napról-napra

2018. 09. 10.

megosztás Facebookon

Magyarország legrégebbi folyamatosan megrendezett és egyben a legerősebb mezőnyt felvonultató pontyfogó nemzetközi versenyeként, a 61. hivatalos maconkai bojlis versenyként a tegnapi napon 17:00-kor megkezdődött a 2018. szeptember 14-ig tartó, 115 órás XV. Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC), egyben a jubileumi, XXX. Fishing & Hunting - Maconka Nemzetközi Bojlis Kupa. Ezúttal 7 ország képviseletében az ősszel maximálisan engedélyezhető 28 csapat indult harcba az újabb bajnoki címért. Maga a mezőny hagyományosan ismét extra erős, mert a nemzetközi és nemzeti bajnokok sora mellett nyolc egységben is korábbi EPBC bajnokokat köszönthettünk. Szurkoljunk ismét együtt a csapatoknak és kövessük együtt napról napra az eseményeket!

Mögöttünk a nyár, s az újabb sikeres főszezon. Az új rekordokat hozó júniusi Európa Kupa után aztán lassan a sok-sok élmény mellett a nehézségek is jelentkeztek. A nyár végére a víz ismét fogyni kezdett, jött a részleges vízpótlás, a vízminőségvédelmi beavatkozások, mert óvjuk, védjük közös kincseinket. Közben szerveztük a versenyt, s a 47 csapatból lassan kialakult az a 28-as kör, aki most elindulhatott. Így ősszel mindig próbálunk néhány új, vagy visszatérő csapatnak is lehetőséget adni, s figyelembe vettük a korábbi tartalék pozíciókat, egyéb versenyeredményeket is. Nem egyszerû attrakció, az biztos... Mire összeállt a kép, a kisvizes, magas algaszámos és légnyomásos állapot okán a szervezők részéről azért a félsz is benevezett, de aztán konzekvensen abban maradtunk, hogy most is igaz lesz az alaptétel, hogy a versenyt mindig az adott körülmények között kell megnyerni. A krónikus időhiány okán a krónikás bizony gondolkozott a folyamatos tudósítás elsumákolásán is, de a befutott 10000 feletti Face-s érdeklődés okán nem is lehetett kérdés, hogy mától a már a megszokott módon töltjük fel a versenyről az anyagokat, s az aktuális eredményekről folyamatosan, a tervek szerint naponta legalább egyszer beszámolunk. Eldőlt, hogy elkészül majd az újabb F&H EPBC versenyfilm is. Lássunk hát neki!
A MOHOSZ és a BSHE kiemelt rendezvényén az idők folyamán már 4 kontinens 20 országából összesen 715 csapat indult el, most pedig ismét az egy őszi versenyen maximálisan engedélyezhető 28 csapat csap össze, 7 ország képviseletében. A mezőnyben a 11 indulási jogot kapott hazai egységen kívül többek között megtalálható a román csapatok krémje, a szerbek 4 remek csapata, továbbá ukrán, osztrák, német és moldáv versenyzőket is üdvözölhetünk. Közülük a csúcstartó Peter Micula (The One I.) négy arany csillaggal, de háromszoros győztes Nitu Ion (Tata Nitu, ahogy mindenki ismeri) és kétszeres bajnok a nálunk korábban az As La Crap-ból ismert Ani Darius(Carp Bistrita Team) is.
0. nap, szombat
Ezúttal még ezen a napon is volt egy verseny, így eléggé kifeszített volt a pályakitûzés. A nyírt fû, a tiszta partélek viszont szerencsére adottak voltak, meg a rutin is, így minden elkészülhetett. Megvannak a helyek, megvannak a csapatok, s a halállomány is a helyén, de most tudjuk, érezzük, hogy nem optimálisak a vízbiológiai és hidrometeorológiai körülmények. Mire lassan jön az este, ismét több csapat befut, majd az üdvözlések után be is kapcsolódik a konzultációba, a jelen lehetőségek és a helyek értékelésébe, a terepszemlébe. A nap végére azért mi azzal tértünk nyugovóra, hogy ami tőlünk tellett, megtettünk a holnapi nyugodt kezdés érdekében...
1. nap, vasárnap
Mivel tegnap ismét teljesen elkészült a pálya, így reggel 10:00 tájban indult az élet és a regisztráció, vele a kötelező adminisztráció. Az állami okmányok, a csapatnevek és a személyi adatok rendben, az erősorrend a sorsoláshoz pedig már tegnaptól látható volt a mágnestáblán. Ha az utolsó (utáni) pillanatban is, de mindenki időben megérkezett, így a fülledt nyárias időben mindössze pár perc késéssel 12:40-kor elindulhatott a megnyitó és a várva-várt, de sokszor bizony rettegett sorsolás is.
Azoknak, akik az EPBC versenysorozat új vagy akár régi követői, s szeretnének egy kicsit a helyszínnel, a szabályozással és a lebonyolítással kapcsolatban is képbe kerülni, már nyújtjuk is a megszokott alapinformációkat.
Következzenek a tájékozódást segítő aktuális anyagok.
A továbbiakban időrendben megyünk majd tovább, s összesen 10 alkalommal fogjuk közölni a részletes eredményeket is.
A megnyitó első lényegi mozzanata a Micula Péterrel közösen celebrált köszöntő és tájékoztató után egy csoportkép, amely reményeink szerint később mindenkinek most is szép emlékké válik.
Újra itt van a nagy csapat!
Újra itt van a nagy csapat!
Nézzük a kezdet képeit!
Megnyitó, egyben egy kis eligazítás
Megnyitó, egyben egy kis eligazítás
A pódiumon a júniusi bajnokok
A pódiumon a júniusi bajnokok
Extra tudás, Extra Carp
Extra tudás, Extra Carp
The One One, soraiban az egyetlen négyszeres bajnokkal
The One One, soraiban az egyetlen négyszeres bajnokkal
Sorsolási pillanatkép, ...
Sorsolási pillanatkép, ...
... majd a hely ismeretében jön a tanácskozás a térkép előtt
... majd a hely ismeretében jön a tanácskozás a térkép előtt
Fokozatosan betelnek a rajthelyek, s a folyamat végeredménye természetesen ismét nagy csatákat sejtet minden szektorban, minden lehetséges horgászati területen. Az I. sziget most talán azért emelkedik ki, mert a júniusban második Extra Carp bizony célzottan ment a friss bajnok Potaissa mellé... Voltak, akik vonzzák a korábbi helyeiket, így például a Bojlis Főnök a Nyári kikötőben, Tata Nituék a számukra bajnoki címet adó Felező-spiccen, vagy Bodor Andrisék a gáti sekély alvégen találták magukat. Maconkán azonban az (is) jó, hogy már mindenhol születtek meglepetések, így ami biztos, az a bizonytalanság...
A helyválasztás eredménye a térképen
A helyválasztás eredménye a térképen
17:00 Megkezdődött a verseny, indul az ismét 115 órás futam, így a gyakorlat szerint péntek kora délutánig mindenkinek megvan a program Maconkán, a versenyzőknek és a stábnak egyaránt.
Az első rekordhal, egy Nyári-nyurga
Az első rekordhal, egy Nyári-nyurga
18:20 Szinte a múltkori versennyel egy időben, megvan az első 10 feletti, ezúttal egy nyurgaponty a Nyári-kikötőből, Tápai Béla jóvoltából. Ismét megjegyzem, hogy valamennyi fogott rekordhal folyamatosan, alapesetben 24 órán belül feltöltésre kerül a "Rekordfogások" rovatunkba, s itt, Európa legnagyobb hiteles rekordlistáján minden hal megtekinthető, visszakereshető, rendszerezhető.
Narancs koi, vasárnapi naplemente
Narancs koi, vasárnapi naplemente
21:30 A hírek a várttal ellentétben több jó fogásról szólnak, s szintén a várttal ellentétben döntően a sekélyebb vízrészekről...
Nyurga spanyol, szintén 10 kg felett
Nyurga spanyol, szintén 10 kg felett
2. nap, hétfő
07:20 A párafüggöny után mi is elhúztuk a képzeletbeli színpadról a függönyt, kezdődik a 30. előadás. Olivérék reggel megalkották az első részeredményt, amely nem csak nekem okozott csattanós meglepetést. 354 kg egy csapattól nyitányként a II. szigeten! A Carp Bistrita túlzás nélkül csodát tett. Az 1200 kg-ot meghaladó összes fogás is jobb, mint a júniusi. Sőt, a 8,52 kg/db-os átlag minden idők legjobbja és akkor az 50 db +10-es rekordhalas kezdésről még nem is beszéltünk. Hmmm... Van miről beszélni!
Kockás 1.
Kockás 1.
Kockás 2.
Kockás 2.
20:35 Jön a nappali részeredmény, közel 1 tonna hallal. Csak csendben mondjuk, hogy indul a gát és éled az I. sziget is, az esti-éjszakai villámrajtolók pedig nappalra kissé (vagy inkább nagyon?) beragadtak. Lesz még itt izgalom....
Az első fekete amur
Az első fekete amur
Fehér amur, ugyaninnen
Fehér amur, ugyaninnen
Szép pikkelyzetû koi a Felező-spiccről
Szép pikkelyzetû koi a Felező-spiccről
Az aktuális legnagyobb már csak egy picivel a bûvös 20 kg alatt
Az aktuális legnagyobb már csak egy picivel a bûvös 20 kg alatt
3. nap, kedd
Kíváncsian vártam, vártuk az újabb éjszakát. 7:15-re meg is lett időben az ismét tonna közeli részeredmény, a verseny első harmadának zárásaként. Még tegnap egyöntetûen azt mondtuk, hogy szinte biztosan nem ismétlődik meg a Bistrita extra, vagy mondhatni extrém halfogása. Nos, biztosan megismétlődött. A nappali csend után a sekély vízen éjjel újabb 343 kg hal az eredményük, s így már 714 kg-os fogással (micsoda részidő!) vezetnek. Második a The One Románia a gáti sekélyről 307 kg-os mutatóval, harmadik a Tata Nitu a Felező-félszigetről 293 kg, negyedik a II. szigetről a Mivado 292 kg fogással. A B szektort az 5. Extra Carp, az A szektort a 9. Carp Team Hunter vezeti. Szintén jó hír, hogy egy hatalmas, 24,45 kg-os tőponty vette át a legnagyobb hal kategóriában a vezetést a Potaissa jóvoltából.
Az új versenyrekord, 24,45 kg!
Az új versenyrekord, 24,45 kg!
Új helyen a legnagyobb halért járó kockás zászló
Új helyen a legnagyobb halért járó kockás zászló
Záradék: Csak a verseny vége után vettük észre, hogy ez a tőponty egyben új abszolút tórekord is. Külön érdekesség, hogy 20 dkg-al kisebb elődjét (nem ugyanazon halról van szó) szintén (a júniusi) EPBC-n, szintén egy román csapat fogta ki!
Az átlag vastagon az eddigi csúcs felett, 1 kg-os súlyhatárnál 7,72 kg/db. 115 db 10 kg-on felüli hal került kifogásra, ez is nagyon komoly mutató. Az összfogás pedig már 3 tonna felett, így továbbra is álomszerûen alakul az eredmény, szerencsére...
Egy nyurga nyurga
Egy nyurga nyurga
Nehézsúlyban induló, magashátú pikkelyes
Nehézsúlyban induló, magashátú pikkelyes
Véletlen fogás, egy szép tokhal formájában
Véletlen fogás, egy szép tokhal formájában
Újabb nagy amur
Újabb nagy amur
Ukrán barátaink nagy tövese
Ukrán barátaink nagy tövese
Igazi csapatmunka: 21,67 kg
Igazi csapatmunka: 21,67 kg
Napi bonus: Egy eddig még soha nem regisztrált félalbino-tükrös-spanyol
Napi bonus: Egy eddig még soha nem regisztrált félalbino-tükrös-spanyol
Nyurga az I. szigetről
Nyurga az I. szigetről
Amur a nyurga mellől
Amur a nyurga mellől
Fekete amur a gátról
Fekete amur a gátról
21.55 2:1-re vezetünk a görögök ellen, de nem ezért csúszott el az újabb részeredmény-közlés, hanem egyszerûen most értem haza. Továbbra is 1 tonna körül egy etap, így már 4 tonna felett jár a mezőny, s megvan egy újabb szép 20 kg feletti ponty is. A Bistrita ismét alig fogott nappal, így maradt az eddigi tendencia. Tovább erősödik a gát és az I. sziget, de ez még messze nem elég. Amire nagyon érdemes figyelni, az az egymás mellett horgászó Potaissa és Extra Carp extra párharca.
EPBC: Mindig nagy dobás!
EPBC: Mindig nagy dobás!
Jól kifőzték?
Jól kifőzték?
Bőszen készül a menü máshol is
Bőszen készül a menü máshol is
Menü 1.
Menü 1.
Menü 2.
Menü 2.
Jön a harmadik éjszaka, ha marad az eddigi tendencia, akkor reggelre ismét csodás eredményt közölhetünk....
Éjjeli koi
Éjjeli koi
4. nap, szerda
Szinte percre pontosan megvan a reggeli kör eredménye, ez egyben azt is jelentette, hogy most csökkent a fogások száma. Kérdés, hogy ez tartós, vagy átmeneti tendencia lesz-e? Ezúttal 7 mázsa hal került rögzítésre. Újra a román Bistrita fogta a legtöbb halat, így már 915,67 kg-on állnak. A B szektort az I. szigetről vezető szerb Extra Carp már a negyedik (356,81 kg), az A szektort vezető, gáton horgászó magyar Trió Baits Aranyhorog pedig a 9. (185,54 kg). 15 csapat jár 100 kg felett, az eddigi összes hal 4821 kg, az átlag (szinte biztos az új EPBC versenycsúcs) 7,71 kg/db. Eddig 178 db +10-es hal került mérlegre. Kíváncsian várom, várjuk a folytatást!
21:45 Hasonlóan a tegnapi naphoz felkerül a nappali részeredmény, a 6. szakasz. Újabb 9 mázsa hal, s változóban a viszonyok, fogy a sekélyvízi pályák előnye. A vezető Bistrita nappalra teljesen "lefagyott" (1 db 2 kg-os hal), az Extra Carp az I. szigetről pedig már harmadik. A gáti szektort már a szintén erősödő RibzaGon vezeti (abszolút összesítésben a 8.), közelítve a 3 mázsához. A Nyári kikötőben reggel óta hat helyet lépett előre a The One I.
Extra töves
Extra töves
The One tükrös
The One tükrös
Újabb szép spanyol
Újabb szép spanyol
Ukrán duci tükrös
Ukrán duci tükrös
Irinel és egy remek nyurga
Irinel és egy remek nyurga
Jöjjön egy kis szerdai nappali koi-bemutató!
Egy élénkszínû koi
Egy élénkszínû koi
Egy tarkás koi
Egy tarkás koi
Spanyolos
Spanyolos
Nitu márványos koipontya
Nitu márványos koipontya
Összességében 5673,6 kg-on áll a számláló, 740 db, 7,67 kg/db átlag. Már 214 db a +10-es rekordhalak száma. Nem lehet panasz...
A halakon túl persze nagyon sok életképet is érdemes lenne megnézni, legyen belőlük is itt néhány ízelítő.
Sikeres szákolás
Sikeres szákolás
Beélesítve
Beélesítve
Szigeti hétköznapok 1.
Szigeti hétköznapok 1.
Szigeti hétköznapok 2.
Szigeti hétköznapok 2.
Harcálláspont
Harcálláspont
Éjszakai fehér koi
Éjszakai fehér koi
5. nap, csütörtök
A reggeli párából kibontakozott az újabb részeredmény. Még mindig lassult a fogási intenzitás, de ami változatlan az a Bistrita és a legjobb éjszakai részeredmény, valamint a rekordot előrejelző átlagsúly, kapcsoltan a rekordhalak nagy száma. A román csapat 1123,55 kg-ot fogott eddig, mögötte a mindig remek Tata Nitu a felező-spiccről 477,29 kg-os eredménnyel. Harmadik az Extra Carp 440,56 kg-on állva, de 400 kg felett jár a The One Romania (gát, sekély víz) és a Mivado Carp Fishing (II. sziget, bal) is. A legjobb gáti mélyvízi eredmény a RibzaGon nevéhez fûződik, ők eddig 309,65 kg-ot mérlegeltek. A legjobb magyar egység jelenleg a 9. helyen álló Trió Baits Aranyhorog, szurkoljunk nekik is!
E ponton még érdemes kitérni arra a tendenciára, hogy éjjel 7 kg-os átlaggal akár 3,5 mázsa halat is tudott fogni a versenyt vezető (és szerintem már most mondjuk ki, megnyerő) román csapat, még nappal 2 kg-os átlaggal pár hal csúszott be nekik. Jó közelítéssel ez úgy lehetséges, hogy a nappali, teljesen átsütött vízoszlop és akár az UV sem kedvez a nagyobb halaknak, mert a helyenként 50-55 cm-es vízből szinte kilátszik a hátuk, ha táplálkoznak, akkor meg az akár jól látszik is. Éjjelre megváltozik a helyzet, nagyobb a nyugalom, a biztonságérzet számukra, s a területen lévő táplálékbázis (és itt nem feltétlenül csak a csapat etetésére gondolok) ellenállhatatlan vonzerőt jelent a visszatéréshez. S ha együtt mozognak a pontyóriások, bizony kiszorítják a kisebb pontyokat, mint táplálék-vetélytársakat a területről. Így ment, így megy ez itt jelenleg napról-napra, miként az eredménystatisztika is bizonyítja. A természetben ilyen gyakorisággal már nincsenek véletlenek, legfeljebb mi nem tudunk eleget az összefüggések felismeréséhez.
8:15 Újabb 20 feletti ponty! Ezúttal a The One I. csapatából Novák György nevéhez került a 21,02 kg-os tőponty a statisztikában. Az is jó hír, hogy a csapatnál e hal mellett számos nagytestû hal lett lemérlegelve...
Újabb +20-as óriás
Újabb +20-as óriás
10:30 A gátról. Kiszámíthatatlan, időzített bomba, a legnagyobb lutri - csak három az elmúlt napok véleményeiből. Az viszont tendenciaként látszik, hogy a nappal, s különösen a délelőtt a gáti nagyhalak ideje, s ilyenkor itt akármi is megtörténhet. Erre egy példa a jelenből: A remeklő ukrán RibzaGon bő két óra alatt 9 db halat mérlegeltetett 109 kg összsúlyban. Így aztán lehet előre haladni!
19,5 kg-os tükrös, egy az elmúlt 2 óra terméséből
19,5 kg-os tükrös, egy az elmúlt 2 óra terméséből
Ismét egy érdekesség: Íme, a totális spanyol ponty!
Egyedi ritkaság
Egyedi ritkaság
19:55 Este van, este van, de nyugalomban kevesen lehetnek a versenyen. Az utolsó éjszaka előtt a Bistria (1163,67 kg) az abszolút versenycsúcsoknak tud nekifutni, első helye már nem kétséges, Ani Darius gondolatban már barátkozhat a három csillagosok elit klubjának tagságával. De a dobogóra aztán nem érdemes fogadni! Tata Nitu 501,64 kg hallal még tartja az ezüstöt, de az Extra is 495,77 kg-ot felmutatva ott lohol a nyomukban. A különbség az átlagsúlyt tekintve kevesebb, mint 1 hal! S figyelem, az ukrán RibzaGon szenzációs versenyzéssel már a 4., 479,84 kg-os mutatóval. 400 kg felett van a The One Románia, a Carp Team Misic és a Mivado Carp Fishing is. Nagy csata lesz ez még holnap délig...
Az összes fogás 7325,71 kg, az átlag (e tekintetben már megérett a versenycsúcs) 7,69 kg/db, így 953 db halnál jár a mezőny, benne 397 db tőponttyal, 206 db tükrössel, 199 nyurgával, 124 koi-val, 22 amurral és 5 fekete amurral. A 24,45 kg-os legnagyobb töves ma is megúszta, így nem kellett átadnia a helyét egy nagyobb fogásnak. A legnagyobb koi egyenlőre továbbra is 12,35 kg, de több társa csak minimális súllyal volt mögötte. A közel 1,1 tonnás nappal jó volt, így egy szép nyárutói versenynaptól búcsúzhatunk.
Hamarosan jön az utolsó felvonás!
Még nem jön, mert éppen indultam volna haza, amikor Radu barátom (The One I., Nyári kikötő) telefonált, hogy húszas körüli pontyot fogtak. Kivitt a partra a kíváncsiság, s nagyon megérte! A gyönyörû, hibátlan nyurgaponty 22,85 kg volt, 94 cm-es törzshosszal és 80 cm-es körmérettel. A fogás ideje 20:40, a hal kifogója Micula Péter. Örömmel álltam be a csapatba egy fotó erejéig. Ezek azok a pillantok, amelyekért érdemes csinálni a versenyzést, de a versenyszervezést is!
A tórendszer második legnagyobb nyurgapontya!
A tórendszer második legnagyobb nyurgapontya!
6. nap (zárónap), péntek
7:05 Mint mindig, most is próbáltuk a leggyorsabban kiközölni az eredményeket. Ilyenkor már mindenki fáradt és ezért is feszült, különösen, ha pár kg-on múlhat egy helyezés, vagy éppen a dobogó sorsa. Most is ez a helyzet. Az élen a Carp Bistrita 1367,59 kg-ot (minden idők harmadik legjobb eredménye) felmutatva, túl a 200 halon. S ez még nem a meglepetés! Ugyanis a RibzaGon a gátról 11,31 kg/db-os átlaggal (!) már a második és egy listavezető 13,07 kg-os koi-val egy újabb díj várományosa. A The One I. pedig - nemzeti csapataink élharcosaként - a 20. helyről már az 5. pozícióba jutott 11,64 kg/db-os átlaggal. Jelenleg az ezüsttől indítva: Ribza 554, Extra 528, Nitu 508, One 477, Misic 465, One Romania 453, Mivado 437, mindez kg-ban. Csak összevetésül volt már olyan utolsó 5 óra, ahol 168 kg-os fogás született, így e 7 csapat között dől el majd az aranyon túl a dobogós helyek sorsa. A teljes mezőny fogása 8194,93 kg, ez 1061 db-ot és egy új EPBC csúcsátlagot (jelenleg 7,72 kg/db) jelent. Már 299 db +10-es hal volt mérlegelve, így szerintem a nagyhalas mutatóban minden idők második legjobb eredménye várható. Izgalmas véghajrá várható, mint minden EPBC versenyen...
12:00 Elhangzott a hármas dudaszó, vége az újabb nagy futamnak. Elindul a két mérlegelőcsapat és hamarosan kiderül, volt e változás a végső sorrend tekintetében. Folyamatosan jönnek be a mérlegelőlapok, minden egyre világosabb...
Nézzünk meg még néhány szép fogást!
Egy remek Tizo-tükrös
Egy remek Tizo-tükrös
Egy újabb nagyhal és Novák Gyuri
Egy újabb nagyhal és Novák Gyuri
Búcsúhal: Nehéz abbahagyni, amikor ilyen halak jönnek a horogra...
Búcsúhal: Nehéz abbahagyni, amikor ilyen halak jönnek a horogra...
12:40 Megvan a hivatalos végeredmény, s így mintegy két óra múlva kezdődhet az ünnepélyes díjkiosztó. Lássuk, mi lett a vége! Első minden idők második legjobb eredményével a sekélyvízi "C" szektorból a román Carp Bistrita Team 1397,25 kg-os eredménnyel (210 db, átlag 6,65 kg/db, s mindez 50-55 cm-es vízből). Ani Darius a csapatból pedig hivatalosan megszerezte a harmadik csillagát is. Az utolsó 5 órában közel 150 kg halat fogva 701,45 kg fogással (62 db, 11,31 kg/db átlag, benne 42 db +10 kg-os hal!) megérdemelten ezüstérmes az ukrán RibzaGon, akik a gáton horgásztak és egyben az "A" szektor győztesei is lettek. S ezzel még nincs vége, mert megnyerték a legnagyobb koi ponty kifogóit megillető, Király Iván (Ivica Kiralj) emlékére alapított trófeát is (13,07 kg). Harmadik az elmúlt három versenyen is a dobogón álló szerb Extra Carp Team 592,63 kg-ot fogva (65 db, 9,12 kg/db). Ez az eredmény az I. szigeten született és egyben a "B" szektor megnyerését is jelenti. Negyedik és a júniusi versennyel megegyezően ismét csak a véghajrában szorult le a dobogóról a Felező-spiccen horgászó román Tata Nitu Carp Team, 536,24 kg-ot felmutatva (63 db, 8,51 kg/db). A szintén remekül hajrázó, magyar színekben versenyző The One Team I. 530,26 kg-os fogással (48 db, 11,05 kg/db átlag) az ötödik a Nyári kikötőből. A hatodik helyet a román Mivado Carp Fishing szerezte meg, 511,84 kg-ot fogva (60 db, 8,53 kg/db). A legnagyobb hal díja pedig egy óriási, 24,45 kg-os tórekord tőponty kifogásáért a júniusi bajnok, most az abszolút 11. helyen végzett szintén román Potaissa Crap Club csapatát illette meg. A legjobb átlagot az első alkalommal apa-fiú verzióban versenyző Sip Carp Team produkálta 23 halból számított 12,43 kg/db-os mutatóval, s ez szintén új EPBC rekord!
A végeredmény a térképen
A végeredmény a térképen
Szakmai tréning. Mindenkinek, aki érdeklődik a pontyhorgászat iránt javaslom, hogy nézze meg az éjszakák és nappalok csatáját, avagy az első és második csapat speciális eredménystatisztikáját. Nincsenek véletlenek?!
Itt pedig a teljes mezőny végeredménye és eredménystatisztikája látható az egyedi EPBC eredményfeldolgozó program táblázatainak segítségével:
14:40 Indul az eredményhirdetés, beszéljenek a képek róla!
Érmek, ...
Érmek, ...
... és kupák, ...
... és kupák, ...
valamint a halas trófeák
valamint a halas trófeák
Díjátadás 1.
Díjátadás 1.
Díjátadás 2.
Díjátadás 2.
Potaissa: Ezúttal a legnagyobb hal díja
Potaissa: Ezúttal a legnagyobb hal díja
The One I.
The One I.
Extra Carp: Extra-bronzérem
Extra Carp: Extra-bronzérem
RibzaGon: Megérdemelt ukrán ezüst
RibzaGon: Megérdemelt ukrán ezüst
Az új bajnokcsapat és az új háromszoros bajnok
Az új bajnokcsapat és az új háromszoros bajnok
Román-ukrán-szerb nemzetek az EPBC dobogóján
Román-ukrán-szerb nemzetek az EPBC dobogóján
Az egyik legszebb szokás, a győztesek köszöntése
Az egyik legszebb szokás, a győztesek köszöntése
15:30 Vége az ünnepélyes díjkiosztónak, a riportoknak, s lassan kiürül a vízpart. Túlzás nélkül szenzációs eredmény született. Lassan a tudósítás vége felé, nézzük meg hát együtt, hogy mit hozott összességében a jubileumi EPBC! 9082,96 kg hal, 1179 db, s itt a fantasztikus új rekord az átlagsúlyt tekintve 7,704 kg/db mutatóval - 1 kg-os súlyhatár mellett! 492 db tőponty, 258 db tükörponty, 247 db nyurgaponty, 151 db koi ponty, 25 db amur és 6 db fekete amur. 339 db +10-es rekordhal, minden idők második legjobb nagyhalas eredménye! Összegzésként én itt és most csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy az előjelek alapján messze nem gondoltam, gondoltunk ilyen szép eredményre, s abban is biztos vagyok, hogy ez minden csapat véleménye is. Egy kicsit személyesebben: Az erős mezőny segítségével e remek víz ismét csattanós választ, valódi bizonyítékot nyújtott páratlan halállományáról, elhallgattatva a kívülről "bekiabáló" pesszimistákat, vagy a szimplán rosszindulatú rémhírterjesztőket is. Miként eddig, ezután sem foglalkozunk a tényeken kívül semmivel és senkivel, s remélhetőleg az EPBC is járja majd a további útját, az újabb jubileumok, újabb versenyrekordok felé. Mivel már most is nagyon nagy az érdeklődés, novemberre kidolgozzuk a bejutás és a kapcsolt pontszámítás újabb szabályait, s ekkor elindítjuk majd a jelentkezést is. Találkozunk 2019. június 16-21. között a XVI. EPBC-n, egyben a XXXI. Maconka Kupán!
Köszönjük, hogy ismét velem, velünk tartottak!
Dérer István

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés