Vissza
Professzionális Bojlis Európa Kupa, Maconka: Napról-napra

Professzionális Bojlis Európa Kupa, Maconka: Napról-napra

2019. 06. 17.

megosztás Facebookon

Magyarország legrégebbi folyamatosan megrendezett és hivatalosan is a legerősebb mezőnyt felvonultató nemzetközi pontyfogó versenyeként, egyben a 65. hivatalos maconkai bojlis megmérettetésként vasárnap megkezdődött a 2019. június 21-ig tartó, 115 órás XVI. Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC), egyben a XXXI. Fishing & Hunting - Maconka Nemzetközi Bojlis Kupa. Ezúttal az egy versenyen maximálisan engedélyezhető 33 csapat csap össze, az új versenyrekordot jelentő 13 ország képviseletében. Az eddigi legerősebb mezőnyben a 11 hazai egységen kívül itt van az egyetlen ötszörös pontyfogó világbajnok Dél-Afrikából, a nemzetközi és nemzeti bajnokok között megtalálhatók az USA pontyfogó válogatottjai, sőt 11 csapatban korábbi EPBC győzteseket is üdvözölhetünk. Szurkoljunk ismét együtt a csapatoknak és kövessük együtt napról napra az eseményeket!

Újabb év, újabb bojlis versenyszezon. Az év fő versenyének az előzményeiről és ünnepélyes megnyitójáról a megszokott módon a későbbiekben töltjük fel majd az anyagokat, de továbbra is az a legfontosabb, hogy az aktuális eredményekről folyamatosan, a tervek szerint napi kétszer beszámolunk. Fontos tudni, hogy magát az Európa Kupát minden este 20:00-i kezdettel élő közvetítés keretében is nyomon lehet követni majd a névadó szponzor F&H internetes csatornáján, ahol a legutóbbi nyári közvetítés több tízezres nézettséggel rekordot döntött, s ugyanitt szintén elkészül majd az újabb EPBC versenyfilm is! Bízunk abban, hogy sokan a helyszínen is megtekintik a versenyt (erre hétfőtől csütörtökig 7:00 és 19:00 között van lehetőség) és reméljük, hogy a péntek délután 14:30-ra tervezett ünnepélyes díjkiosztón újra magyar csapatoknak is tapsolhatunk.
A MOHOSZ és a BSHE kiemelt rendezvényén az idők folyamán eddig 4 kontinens 20 országából összesen 743 csapat indult el, most pedig újabb országok is bemutatkoznak, így lengyel, spanyol, valamint dél-afrikai versenyzőket is köszönthettünk Bátonyterenyén. A most itt versenyző Európa-kupagyőztesek közül a csúcstartó Peter Micula (The One I.) négy arany csillaggal, de háromszoros győztes Nitu Ion (Tata Nitu, ahogy mindenki ismeri), Pongrácz Norbert (The One II.), valamint Ani Darius (Bistrita Carp MVD Team) is. Sokak vágya akár csak egy ilyen arany csillag megszerzése is...
De térjünk vissza a kezdetekhez, induljon a tudósítás!
-1. nap, péntek Minden és mindenki mozog. Haltelepítés, fûkaszálás, a kellékanyagok, dekorációk folyamatos beérkezése. Gyorsan elszáll a nap, s délután megérkezik a legenda is Louwies Loutjie személyében. Én úgy gondolom, hogy magának Magyarországnak is dicsőség az egyetlen ötszörös pontyfogó világbajnok látogatása, mi több versenyzése is. Megyünk egy kört a tórendszer körül, s közben a személyében egy roppant szimpatikus, sztárallûröktől mentes sportembert ismerek meg. Tetszik a víz, a színes halállomány neki, s nagyon várja a versenyzést. Mi is, de holnap még egy munkás nap vár ránk - ennek ellenére néhány baráttal leragadtunk egy kis esti vízparti beszélgetésre...
0. nap, szombat
Már reggel borzasztó a hőség, így extrém sport a gáti szalagozás, majd a bójázás is. Maga a rendszer a hőmérséklettől eltekintve egyébként optimális, maximális a vízszint, a csapathelyeken és a partéleken így már szinte minden adott, hogy a kiválasztott harminchármak kényelmesen versenyezhessenek. Ha már kiválasztás, egyben ismét valljuk be, nem egyszerû ide bekerülni. Ezen évtől már egy erősorrend is közzétételre kerül, a pontok valószínûsítik az esélyt is az indulásra, de ezen túl több tényező is egyszerre kerül mérlegelésre. Magát a jelentkezést 50 csapatnál már két hónapja leállítottuk, mert az élversenyző csapatok és az új nemzetek képviselői ekkor már gyakorlatilag fel is töltötték a mezőnyt. De visszatérve a krónikához, délutánra jött még a déli versenypálya kitûzése. Kora estére ez is megvan, s egyre több megérkező csapat kapcsolódik be a terepszemlébe. A nap végére ismét összegyûltünk az addigra már szépen felzászlózott vízparti látványteraszon, s a 14 lobogó alatt újra jól esett kicsit átbeszélni a dolgokat. Nem kevés lemaradással a nap után mi is azzal tértünk nyugovóra, hogy újra mindent megtettünk, ami szükséges a holnapi nyugodt és időbeni kezdéshez...
1. nap, vasárnap
A tóparton reggel 10:00 körül beindult az élet, s a kávé-kóla infúzió után vele a folyamatos regisztráció, a kötelező adminisztráció. Az állami okmányok, a csapatnevek és a személyi adatok rendben egyeztetésre kerültek, a karszalagok kiadva, s az erősorrend a sorsoláshoz már látható a mágnestáblán. Ha az utolsó percekre is, de mindenki időben, szerencsésen megérkezett, így a fülledt nyári időben ekkor még nem volt felhő az Európa Kupa kék egén...
Azoknak, akik a monstre versenysorozat új és régi-új követői, s szeretnének egy kicsit a helyszínnel, a szabályozással és a lebonyolítással kapcsolatban is képbe kerülni, már nyújtjuk is a szokásos alapinformációkat.
Következzenek a tájékozódást segítő aktuális anyagok.
A továbbiakban időrendben megyünk majd tovább, s összesen 10 alkalommal fogjuk közölni a részletes eredményeket is.
12:35 Viszonylag pontosan indul a megnyitó. Előtte még egy csoportkép, amely reményeink szerint később mindenkinek szép emlékké válik. Ezt követően jön a megszokott és önmagamhoz képest igen rövid köszöntő beszédemnél jóval izgalmasabb sorsolás és helyválasztás, közben a hivatalos csapatképek elkészítése is. Közben egy ún. hőzápor meteorológiai jelenségével szembesülünk, miközben a 33 C-ban sülünk. Süt a nap, meleg esőcseppek mellett.
Az új kezdet
Az új kezdet
Az újabb nagy csapat
Az újabb nagy csapat
A vágy titokzatos tárgya...
A vágy titokzatos tárgya...
Az évszak, a vízszint és az az időjárási előrejelzésekben valószínûsített nyári zivatarokat tekintve sokaknak most nem volt dilemma, hogy a sekély vagy a mély víz-e nyerő, így most a többség egyértelmûen a sekélyebb, vagy az átmeneti vizeket preferálta.
Let's Go Fishing Team: Íme, a dél-afrikai, angol, magyar alkalmi trió
Let's Go Fishing Team: Íme, a dél-afrikai, angol, magyar alkalmi trió
Hamarosan lépésről-lépésre betelnek a rajthelyek, s a folyamat végeredménye a mezőny erőssége okán nagy csatákat sejtet minden szektorban, minden kis területen.
Húzás, ...
Húzás, ...
... majd annak eredménye
... majd annak eredménye
15:00 Indul az etetés, s gőzerővel készülnek a táborhelyek. Eközben a felhők is erősen gyülekeznek.
17:00 Az időnaptárnak pontosan megfelelve megkezdődött a verseny, így elindult a 115 órás futam, melynek keretében a gyakorlat szerint péntek kora délutánig garantáltan mindenki majd jól elfoglalja magát Maconkán. A dudaszó környékén távoli égzengés, de csak ennyi - egyenlőre.
17:12 Megvan az első hal, egy közel 4 kg-os tőponty "személyében" az I. szigeten.
18:20 Az első 10 feletti, a tavaly júniusi versenykezdettel egyezően ismét egy amur a gáti legfelső, sekélyvízi részről. A szerencsés csapat a Tata Nitu Carp Team. E ponton most is megjegyzem, valamennyi fogott rekordhal folyamatosan, alapesetben 24 órán belül feltöltésre kerül a "Rekordfogások" rovatunkba, s itt, Európa legnagyobb hiteles rekordlistáján minden maconkai rekordhal bármikor megtekinthető, visszakereshető, rendszerezhető.
Tata Nitu: Tízentúli, 20 perc után
Tata Nitu: Tízentúli, 20 perc után
Később újabb amurok jelentkeznek például a The One I. előadásában, az I. szigetről.
The One amur
The One amur
Aztán megérkezik sûrû villámlások között, nagy széllel a zivatargóc széle. Van, aki a sátrat fogja, van aki a halat. Nem egyszerû az első élő adást sem összehozni. Sőt, mivel a baj nem jár egyedül, a krónikásnak is el kellett mennie, így kezdetnek Olivér lett a megmondóember a szervezők részéről. Jó kezdet, megy ez szépen. S ha már dicséret, akkor itt köszönjük meg Dia eddigi maconkai munkáját is, aki a jövőben más kihívásokat kap majd az élettől. Nagy gratula! Megjegyzem, a mintegy 10 fős F&H stáb minden tagja most is odateszi magát, így nekik is köszönet érte!
Nézzünk még néhány szép éji halat!
Éji Silverbaits-tükrös
Éji Silverbaits-tükrös
Remek nyurga lengyel barátainktól
Remek nyurga lengyel barátainktól
Egy régi ismerős fehér koi
Egy régi ismerős fehér koi
Nyári kikötői pocakos tükrös
Nyári kikötői pocakos tükrös
Az első etap listavezetője
Az első etap listavezetője
2. nap, hétfő
8:05 Részemről eljutok az első részeredményhez. Panaszra újra semmi ok, az 1 tonna feletti kezdés (1126,06 kg) is erősen jobb, mint amit vártam. Még jobb hír, hogy 42 db +10 kg-os rekordhal is mérlegelésre került és az átlagsúly 6,09 kg/hal - mindez 1 kg-os súlyhatár mellett! Az első három helyen tavaly ilyenkor három egymás mellett horgászó gáti csapat zárta az etapot, most valami hasonló a II. szigeten következett be. A szerb Carp Team Hanter - Fog (C/5) 168,67 , a Silverbaits - Katran Team (C/3) 120,07, a Black Carp Team (A/4) 108,58 kg-os eredménnyel rendelkezik. Az A szektort a 7. helyen álló lengyel Invader's Team Poland vezeti (gát, A/2), még a B szektorban az élen az összetett 10. Bachus Team következik a Nyári Kikötőből (B/3).
Let's Go Paul!
Let's Go Paul!
Egy gyönyörû tükrös-koi
Egy gyönyörû tükrös-koi
Egy szép töves a II. szigetről
Egy szép töves a II. szigetről
18:50 Lassan eltelik a első nappali etap, benne egy kis csendes esővel és az érezhetően felfrissült levegővel. Éppen ezért, vagy inkább ennek ellenére meglepetés, hogy bárt több hal fogásáról lehet darab szerint beszámolni, az átlag a felére esett vissza. Továbbra is szenvednek a gáti mélyvízi-középvízi csapatok, jelenleg csak egy-egy hal esik be itt, az is véletlenszerûen.
Azért lehet szép fogásokat is látni:
Újabb The One-amur
Újabb The One-amur
Bistrita-koi
Bistrita-koi
Silverbaits-nyurga
Silverbaits-nyurga
Black & Orange
Black & Orange
Bratije-nyurga
Bratije-nyurga
The One II.: márvány-koi
The One II.: márvány-koi
Jön az esti élő közvetítés, Diát és Olivért Szabi és személyem váltja. Így nekünk sem könnyû versenyben maradnunk, de újra egy jót beszélgetünk - a horgászat tárgyában általában mindig van miről, túl az adott versenyen is.
E cikk keretében is nézzük az első nappali szakasz hatását a részeredményre! Tata Nitu csapata 19 perc/db eredménnyel, 79 hallal vezet, az eredményük 196,55 kg. Ettől csak bő másfél kilóval marad el az eddigi első, velük szinte szemben horgászó szerb Hanter - Fog (194,88 kg), de ők impozáns, 8,47 kg/db-os átlaggal rendelkeznek! Harmadik a magyar Trio Baits a gáti legsekélyebb, szélső helyről, 169,48 kg-ot fogva. Az A szektort a továbbra is 7. helyen álló lengyel Invader's Team Poland vezeti (gát, A/2, 98,59 kg), még a B szektorban most már az összetett 9. The One I. Team következik a nagy amuroknak köszönhetően az I. szigetről (B/5, 90,11 kg). Az eddigi összes fogás 1836,72 kg, ez 419 db-ot jelent. Az átlag a nappali kishalazásoknak köszönhetően most 4,38 kg/db-ra esett vissza. Kíváncsian várjuk az újabb éjszakai kört!
3. nap, kedd
11:00 Időben megvan a szakasz-záró körös mérlegelés, három óra múlva az íródeák is előkerül. Hát, meg is lepődtünk. A tegnapi esti élő adásban elmondtam, hogy a sok-sok statisztikai adat ellenére sem lehet biztosra menni. Most sem tudjuk az okát, hogy miért csökkent tovább a fogások intenzitása, a légnyomás, a vízminőség erre nem ad okot. Minden újra változik, így a Black Carp Team (C06) az éjszakai 105,56 kg-os (17 db) részeredményével a II. sziget jobb oldaláról az élre állt, így már a harmadik helyen lobog a vezető pozíciót jelentő kockás zászló. Az eddig nullázó szerb Carp Team Misic a gáti mélyvízről (A10) 75,27 kg-ot mérlegelt 7 darabban, így rögtön a 14. helyre ugrottak! A gáti nagyhalak első jele... Végül a kiegyenlített B szektorban az Altstad Carp Team (B10) 47,65 kg/8 db-os eredménnyel a Felező-félsziget külső pozíciójából volt a legjobb éji horgász. Az újabb 588 kg hal után az első tehát a Black Carp 251,33 kg, második a Tata Nitu Carp Team 215,49 kg, harmadik a Carp Team Hunter - Fog 206,35 kg fogással. Eddig minden szakaszban más csapat vezetett, folyamatosan rendeződik és egyben tömörödik a mezőny, további nagy csatákat ígérve. Az összfogás 2425 kg, az átlag újra 4,65 kg-ra emelkedett. Az igazán nagy pontyok továbbra sem esznek, egyenlőre az eddigi 66 db +10-es halnál a nem túl nagynak számító 16 kg magasságában megáll a tudomány. No, ez sem marad így sokáig...
Újra hőség, s roppant lassú, csendes átrendeződés jellemzi a versenyt. Napközben ismét vannak emlékezetes percek a déli parton:
Radu koi pontya 1.
Radu koi pontya 1.
Radu koi pontya 2.
Radu koi pontya 2.
Altstad-töves
Altstad-töves
Black-spanyol
Black-spanyol
Hanter - Fog nyurga
Hanter - Fog nyurga
Alex abszolút nyurga nyurgája
Alex abszolút nyurga nyurgája
Silverbaits-töves
Silverbaits-töves
No meg az északi parton is:
Sikeres szákooolás!
Sikeres szákooolás!
Egy újabb fekete amur
Egy újabb fekete amur
Egyre több a Misic-nyurga...
Egyre több a Misic-nyurga...
Ugyanitt az eddigi legnagyobb amur
Ugyanitt az eddigi legnagyobb amur
Ulyaniki Time és az eddigi legnagyobb ponty
Ulyaniki Time és az eddigi legnagyobb ponty
20:55 Vége az újabb élő adásnak, s felkerülnek ide is az aktuális részeredmények. Az abszolut első 5 helyezettje a C szektorban páros csatát vív. Első helyen a két II. szigeti szomszédvár: Black 274 : Hanter 262, a harmadik-negyediken a két majdnem gáti szomszéd a sekélyvízről: Tata 239 : Trio 224. Az abszolút 6. The One I. a B szektort vezeti az I. szigetről 176,20 kg-ot fogva, viszont a hajnaltájt még nullás, gáti mélyvízen horgászó Carp Team Misic már az A szektor vezetésén túl abszolútban is a 9., 128,59 kg-ot felmutatva. A legnagyobb hal most az ukrán Ulyaniki nevéhez fûződik, de ez a 16,97 kg még nem lesz elég....
4. nap, szerda
Elmaradt az éjjelre ígért zivatar 99%-a, mindössze pár szem eső esett. Viszont kezd körvonalazódni a "megfejtés", mert bizony újra ívnak a halak. Idén már legalább harmadszor. Valami nagyon megváltozott a térségünkben is a halak világában, az biztos....
Ennek megfelelőek az eredmények is. Folytatódott az elmúlt napok tendenciája, s továbbra sem tud senki érdemben "ellépni", s a fogások is maximum gyenge közepesek maradtak. Egy-egy újabb nagy hal azért beköszön, s már 19,17 kg a legnagyobb ponty (tőponty, Carp Team Bratije). Az eddigi legnagyobb amur már szintén nem a legnagyobb, a mostani etap alatt egy 15,50 kg-os példány lépett a helyébe. Továbbra is áll az a megfigyelés, hogy a nagy amurok nyílt vízről jönnek, nem a növénymezők környékéről.
Nézzük az újabb eredménysort! Mivel a cikkíró most elrohan Budapestre, így az elemzés és az értékelés az olvasókra marad...
Apró kitérőként nézzünk meg néhány "versenyen kívüli" halfogást is!
Csuka
Csuka
Lapátorrú tok
Lapátorrú tok
Itáliai tok
Itáliai tok
20:00 Eljött az újabb este is, egy kisebb és egy nagyobb zápor után. Itt ugyan eddig nem volt az országban jelenleg több helyen bekövetkező zivatar, felhőszakadás, de a fogások (és a halak) a légkori jelenségekre reagálva elindultak felfelé, így a versenyen az eddigi legjobb nappali eredmény született meg. Számszerûsítve 4548,64 kg-on áll a mezőny, s a 909 db halból 125 10 kg-on felüli. Az átlag pontosan 5 kg és újra emelkedik. Többeknél a vérnyomás is, mert újabb átrendeződések indultak el. Közel 20 csapat még az élre is befuthat, a harmadik és negyedik között 1,5 kg van, a B szektorgyőztes nyomában szintén csak pár kg az elmaradás. A Black Carp vezet 370,81 kg-os fogással, második a Carp Hanter - Fog (318,23 kg), harmadik a Tata Nitu Carp Team (283,00 kg). Lesz még itt izgalom bőven!
Let's Go Fishing!
Let's Go Fishing!
Csak vidáman
Csak vidáman
Feri és a Fekete
Feri és a Fekete
Miután elpakolt a stáb és mindenki elindult pihenni (az éjszakai négy versenybíró kivételével) jött a hír, hogy egy húszas körüli pontyot fogtak az I. szigeten. Végül "csak" 19,80-as a nyurgaponty, így "félig tele a pohár", de a kockás zászlóhoz ez is elég!
Viva Mivado
Viva Mivado
5. nap, csütörtök
Újabb reggel etap-zárás, az utolsó előtti reggelé. Újra nem értünk szinte semmit, a nappali felívelő kapási intenzitás után az éjszakai a felére esett vissza. 5036,33 kg-on áll a mezőny, ez 5,05 kg/db átlaggal 998 db halat jelent. Mindez jó akarattal 60%-os produkció az elképzelthez, hasonló igaz ez az eddigi 137 db +10-es hal ismeretében is. Ami viszont tagadhatatlan, az a verseny izgalma. Igaz, hogy Black Carp 431,45 kg-os eredményével egy "százassal" ellépett a többiektől, de a többieknél még akármi is lehet. Pontosabban nem akármi, hanem dobogó, vagy az azzal egyenértékû szektorgyőzelem. A jelen állapot szerint ezüstérmes a Hanter - Fog 330,58 kg-ot fogva, bronzos a Trio Baits 286,95 kg hallal, a B szektort viszont már a növényzetet horgászó Bachus Team vezeti 278,41 kg-os fogással, az A szektort pedig 239,00 kg-ot felmutatva továbbra is a Bratije. Még egy mondat a Felező-félszigethez, illetve Felező-spicchez kötődő három csapatról, benne az ötszörös dél-afrikai legendáról. Itt jelenleg balról nézve 213-178-178 fogási eredménnyel tart a nagy a csata, s mivel mindenki jól "tartja" magát és a halat, az eredményeikkel egymást is "oltják" ki, mert így nem tud kiemelkedni egyikük sem. Ilyen az EPBC...
Louwies Loutije: Nagy megtiszteltetés, hogy most nálunk horgászik a világ legjobb pontyhorgásza!
Louwies Loutije: Nagy megtiszteltetés, hogy most nálunk horgászik a világ legjobb pontyhorgásza!
Kabala
Kabala
Egy kis poén
Egy kis poén
Életkép
Életkép
21:50 Az utolsó esti élő, majd egy jóleső beszélgetés a stábbal, melyet egy kicsit megszakítunk. Így kommentár nélkül jön az újabb részeredmény - elnézést érte....
6. nap, péntek
07:25 Gyorsan elkészül az utolsó előtti összesítés. Van még 5 versenyóra, de mi már tudjuk, hogy újra magyar bajnokot fogunk avatni az Európa-kupán!
09:00 Elkezdődik a díjkiosztóra való felkészülés. Az Európa-kupa mellett 15 db kupa, 8 trófea, 4 ajándékcsomag és 98 egyedi emlékérem várja a csapatokat.
Egyedi emlékérmek
Egyedi emlékérmek
Íme, a gyönyörû díjak és trófeák
Íme, a gyönyörû díjak és trófeák
Megkezdjük a megnyitót
Megkezdjük a megnyitót
14:30 Percre pontosan kezdődik az ünnepélyes díjkiosztó, melyet jelenlétével megtisztelt dr. Szûcs Lajos országgyûlési képviselő, a MOHOSZ elnöke, Skuczi Nándor, Nógrád megye Közgyûlésének elnöke, valamint Letovai Zoltán, Bátonyterenye Város alpolgármestere.
Letovai Zoltán, Skuczi Nándor, dr. Szûcs Lajos
Letovai Zoltán, Skuczi Nándor, dr. Szûcs Lajos
Louwies Loutjie, az ötszörös dél-afrikai világbajnok köszöntése
Louwies Loutjie, az ötszörös dél-afrikai világbajnok köszöntése
Szokás szerint az abszolút helyezések fordított sorrendjében kerül sor az emlékérmek, majd a díjak és trófeák átadására. Végül a jók közül is a legjobbak következnek. E csapatok esetében képeken is idézzük fel az elért eredményt!
Mivado Carp Fishing: A legnagyobb hal díja
Mivado Carp Fishing: A legnagyobb hal díja
Potaissa Crap Club: A legnagyobb koi díja és a különdíjak felajánlója
Potaissa Crap Club: A legnagyobb koi díja és a különdíjak felajánlója
Carp Team Bratije: Szektorgyőzelem az A szektorban
Carp Team Bratije: Szektorgyőzelem az A szektorban
Altstad Carp Team: Szektorgyőzelem a B szektorban
Altstad Carp Team: Szektorgyőzelem a B szektorban
Trio Baits: Megérdemelt bronzérem
Trio Baits: Megérdemelt bronzérem
Carp Team Hanter-Fog: Szépen csillogó ezüst
Carp Team Hanter-Fog: Szépen csillogó ezüst
Black Carp Team: Magyar arany!
Black Carp Team: Magyar arany!
Újra magyar csapat a dobogó legfölső fokán. Szól a magyar himnusz, s ilyenkor - bevallom - mindig elérzékenyedem. Végigpereg bennem minden esemény, s magamban is újra köszönetet mondok annak a közel 50 embernek, akik segítenek e sorozat mûködtetésében. Közöttük is külön köszönet illeti meg az Olivér vezette tóparti csapatot és a Szabival fémjelzett F&H stábot. Szép volt, Hölgyek és Urak! A felemelő pillanatok után a szokásos gratulációk, fotózások, majd a búcsúzások. Jó volt itt lenni, jó volt mindennek a részese lenni...
Együtt a díjazottak
Együtt a díjazottak
Jogos a gratuláció
Jogos a gratuláció
Őszinte öröm, magyar győzelem!
Őszinte öröm, magyar győzelem!
Búcsúkép a nagy csapattal, benne az ötszörös világbajnokkal
Búcsúkép a nagy csapattal, benne az ötszörös világbajnokkal
Ha összegezni akarjuk a versenyt, akkor egyáltalán nem könnyû a vállalkozás. Pünkösd okán a szokásosnál is későbbi rendezési időben a szakaszos ívásnak (is) köszönhetően a korábbi, májusi versenyek eredménye köszönt vissza, s ennek is köszönhető, hogy több év után minden szektortrófeát is ki kellett osztani, mert a közepes és mélyvízi elhelyezésû csapatok nem tudták behozni a sekélyvízi pályák fogásait. Én e sorok írásakor most úgy gondolom, hogy a jövőben nem ez lesz a jellemző. Egy biztos, a versenyt mindig az adott körülmények között kell megnyerni, s ez az EPBC mezőnyét ismerve mindig is hatalmas siker marad a győztes számára!
Köszönöm, köszönjük az érdeklődést. Folytatás szeptemberben, az újabb Európa-kupán!
Kővári-mix
Kővári-mix
Dérer István

Üzenetküldés

A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.

Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!

Üzenetküldés