Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2023.07.19-i állapotú 2023. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat folyamatosan közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy esetleges vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 07. 19.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2023.07.19-i állapotú (v 2.3) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a már visszaigazolt helyfoglalásokra is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott, itt is csatolt BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó frissítések a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 05. 21.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2023.05.21-i állapotú (v 2.2) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a már visszaigazolt helyfoglalásokra is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott, itt is csatolt BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó frissítések a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 04. 28.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2023.04.26-i állapotú (v 2.0) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a már visszaigazolt helyfoglalásokra is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott, itt is csatolt BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó frissítések a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2023.04.26-i állapotú 2023. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat folyamatosan közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy esetleges járványügyi korlátozás, egyéb vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 04. 07.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2023.04.03-i állapotú (v 1.8) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a már visszaigazolt helyfoglalásokra is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott, itt is csatolt BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó frissítések a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2023.03.24-i állapotú 2023. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat folyamatosan közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy esetleges járványügyi korlátozás, egyéb vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 02. 28.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE 2023.02.28-i állapotú (v 1.5) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött egyéb versenyeket tartalmazó frissítések a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 01. 31.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE 2023.01.31-i állapotú (v 1.4) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A hamarosan kiadásra kerülő BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött egyéb versenyeket tartalmazó frissítések a vízállás és a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 01. 22.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE 2023.01.22-i állapotú (v 1.3) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A hamarosan kiadásra kerülő BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött egyéb versenyeket tartalmazó frissítések a vízállás és a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2023. 01. 07.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE 2023.01.07-i állapotú (v 1.1) 2023. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A hamarosan kiadásra kerülő BSHE versenyszervezési felhívás alapján lekötött egyéb versenyeket tartalmazó frissítések a vízállás és a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Dokumentum

Az itt feltöltött egyesületi nyomtatványok szolgálnak a tagfelvétel, valamint a méltányosság és a csónakhasználat adminisztrációs alapjául.
A tagfelvételi kérelem kitöltése a maconkai rendes tagság létesítésének első lépcsője.
Az alaptagok egyszerûsített felvételére , valamint a BSHE tagok adatainak felvitelére, nyilvántartására, a változások követésére 2022-től a MOHOSZ HORINFO szakrendszere szolgál.
Az egységes méltányossági kérelmet a kedvezményezett (1 botos) engedély kiváltási szándéka esetén, valamint a fizetési halasztást, részletfizetést, illetve jogfenntartást kérő tagoknak kell kitölteni.

Dokumentum

A csatolt két dokumentum és a "Hírek" rovat 2022.12.28-i bejegyzésében található "A BSHE tagi és gyermek díjelemei" c. táblázat együttesen segít annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy milyen tagi-, állami- és horgászszövetségi díjelemek kerülnek, kerülhetnek elszámolásra az adott tagi díjtétel, napijegyes értékcikk, illetve egyesületi, vagy horgászszövetségi szolgáltatás árában, továbbá segítő információ lehet a vásárlás után megkapott pénztárgépi nyugta tartalmi megértésében, ellenőrzésében is.

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a HORINFO szakrendszerben 2023.01.02-ig létrehozott maconkai területi jegyek és kiegészítő jegyek áttekintő táblázatát. Figyelem! Az akciós árakat és az akció idejét a tagi díjelemeket bemutató táblázat tartalmazza. Reményeink szerint így még könnyebb eligazodni a lehetőségek között, megtalálva a legmegfelelőbb megoldást!

Dokumentum

Maconkai Horgászrend

2023. 01. 02.

Lentebb letölthető és olvasható a BSHE Maconkai Horgászrendje, mint a jogszabály (Hhvtv. 44. § (4) bek.) szerinti helyi horgászrend (HHR), amely 2023.01.01-től hatályos. A 2022. évi utolsó kiadástól eltérő, módosított szövegrészek pirossal jelöltek.

Dokumentum

Országos Horgászrend

2022. 12. 10.

Az alábbiakban tesszük közre a MOHOSZ 2023.01.01-től érvényes Országos Horgászrendjét (v.1.2), amely a hatályos jogszabályokon túl a helyi horgászrendek, így a hamarosan kiadásra kerülő Maconkai Horgászrend elkészítésének alapját is képezi.

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2022. 09. 04.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE 2022.09.03-i állapotú (v 1.4) 2022. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát, amely a kényszerû korlátozások miatt került áttervezésre és a 420 cm-es vízszint eléréséig változatlan marad. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A frissítések a vízállás és a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében történhetnek meg majd, s azokat, vagy az egyéb okból történő változásokat haladéktalanul közzétesszük.

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2022.08.09-i állapotú 2022. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat ismét közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy esetleges járványügyi korlátozás, egyéb vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2022.04.20-i állapotú 2022. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat folyamatosan közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy esetleges járványügyi korlátozás, egyéb vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!

Dokumentum

Maconkai horgásznaptár

2022. 03. 14.

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE 2022.03.12-i állapotú (v 1.3) 2022. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A frissítések a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében folyamatosan történnek meg majd, s azokat, vagy az egyéb okból történő változásokat haladéktalanul közzétesszük.