Hírek
Kategóriák
Támogatott rablóhal-telepítés Maconkán!
Örömmel értesítjük Maconka barátait, hogy egyesületünk a Magyar Országos Horgász Szövetség „Standard és preferált őshonos halfajok telepítésének, visszatelepítésének támogatása” című, ÁPFE-V/4/2023. számú pályázati kiírása alapján sikeresen pályázott és a megítélhető maximális támogatási lehetőséget nyerte el. A tegnapi napon került sor a támogatott rablóhal-telepítés megvalósítására is. Nézzük, hová mi került! A fő tározótérbe 150 kg csuka 80 dkg/db átlaggal, a II tórészletbe 50 kg csuka 80 dkg/db átlaggal és 50 kg harcsa 1,5 kg/db átlaggal, a III. tórészletbe 200 kg süllő 35 kg/db átlaggal és 300 kg harcsa 1,5 kg/db átlaggal, a VI. tórészletbe 50 kg csuka 80 dkg/db átlaggal, Összesen 200 kg süllő, 250 kg csuka, 350 kg harcsa érkezett meg tehát az új otthonába. Az őszi keszeg- és pontytelepítések után befejeződött a III. tórészlet kiemelt állományfejlesztése, így elmondhatjuk, hogy a jövő évre ez a vízterület az eddigi legnagyobb halkészlettel rendelkezik. A támogatás mértéke a telepítés nettó értékének 50%-a, a külön megemlített keszegtelepítésekkel együttesen 2.500.000 forint. Ezúton is köszönjük a MOHOSZ újabb támogatását és az éves telepítések zárásaként horgászainknak emlékezetes élményeket kívánunk a jövő évre is!
Nyereménysorsolás, már a Karácsony jegyében
Hamarosan itt a Karácsony, a szeretet legnagyobb ünnepe. A magunk szerény eszközeivel mi is megpróbálunk hozzájárulni az ünnep fényéhez. Mi a jelen mellett a jövőben is azon dolgozunk, hogy Maconka a horgászat fellegvára maradjon. Önök a tagság kiváltásával évről-évre bizonyítják, hogy jó úton járunk. A szavakon túl is szeretnénk megköszönni a bizalmat, így folytattuk 12. éve tartó nyereményjáték-akciónkat. Ma sor került nálunk az éves nyereménysorsolásra, ahol 29 szerencsés nyertes összesen mintegy 700.000 Ft értékben részesülhetett a nyereményekből. Részletek a csatolt táblázatban. Mint már korábban bejelentettük, az ajándéksorsolási akciót jövőre is folytatjuk, így minden horgász, aki nálunk váltja ki az állami horgászjegyet és tagi-, alaptagi vagy új belépői jogviszonyt létesít, részt vehet majd a 2024. évi újabb „nagy” nyereménysorsoláson. Minden szerencsés nyertesnek ezúton is gratulálunk!
Évindítási információk Karácsony jegyében
A mai napon közzétesszük hírlevelünket, melyben tájékoztatjuk Horgásztársainkat a 2024. évet megalapozó döntéseinkről.
Ezek lényege, hogy csak minimálisan emeljük a tagi díjakat, de a meghosszabbított időszakra (2024.02.29-ig) szóló akciós ár változatlan maradt, sőt az új belépők akciós ára a 2023. évi árak alatt került megállapításra. A maconkai alaptagság éves díja változatlan. A napi- és kiegészítő jegyek áremelése is messze elmarad az inflációtól, mindössze átlagosan 6,6%. A helyi horgászrend érdemben nem változott, így továbbra is akár 50 db nemeshal elvihető. Minden kategóriában megmarad a hagyományos nyereménysorsolás. Szintén változatlan a kedvezményes helyfoglalás lehetősége.Ajándékutalványok is vásárolhatók Szeretteik részére, melyekkel horgászélményeket ajándékozhatnak.
Törpeharcsa-hajsza 4. rész, éves összegzéssel
Mint korábban már többször írtunk róla, a kormányhivatal halgazdálkodási hatósága engedélyével és a haszonbérlő MOHOSZ hozzájárulásával 2023-ban ökológiai célú szelektív halászatot kezdeményeztünk az előtározón, valamint a déli tórészleteken. Az első, március 14-i felvételt követően a 128 varsa esetében összegzett 850 kg-os eredményről, majd az őszi, 150 varsát érintő november 17-i "felnézés" 132 kg-os egyenlegéről, végül a november 24-i begyűjtéssel a 162 varsa által fogott 686 kg törpéről külön-külön, részleteiben is beszámoltunk. Az év végére maradt egy újabb, záró próbálkozás, amely a korábbi Rekord-tavi meglepetés-eredményhez kapcsolódott.
November 24-én zárásul 24 db varsa került beüzemelésre. A Rekord-tóra visszakerült 18 varsa és 6 db a IV. tavat tesztelte újra. Lássuk a fogásokat!
A IV. tavon ezúttal nulla volt a törpeharcsa-fogás, ugyanakkor itt újra bekerült harcsa és I. nyaras süllő, valamint kősüllő is.
A Rekord-tavon a múlt heti "nagy fogás" után nagy reményekkel indult a varsák kiszedése, de az első 2-3 varsa után már sejthető volt, hogy teljesen más lesz az eredmény. Némely varsában jóval több volt az egyéb hal, mint a törpe. Süllő, kősüllő, harcsa, pettyes harcsa, compó, karikakeszeg, sőt még egy naphal is volt a fogásokban. Végül a 18 varsából már "csak" 40 kg törpe került ki, a múlt hetinél kicsit kisebb, 9,0 dkg/db átlaggal.
Törpeharcsa-hajsza, 3. rész
Mint korábban már beszámoltunk róla, a kormányhivatal halgazdálkodási hatósága engedélyével és a haszonbérlő MOHOSZ hozzájárulásával ökológiai célú szelektív halászatot kezdeményeztünk az előtározón, valamint a déli tórészleteken. A március 14-i felvételt követően a 128 varsa esetében összegzett 850 kg-os eredményről, majd a 150 varsát érintő november 17-i "felnézés" 132 kg-os egyenlegéről részleteiben is beszámoltunk. legutóbb szintén azt írtuk, hogy folytatása következik, így jött egy újabb próbálkozás, amely az egyik vízterületen még jobban nem várt, egy másikon pedig egyáltalán nem remélt eredményeket hozott...
November 17-én 162 db varsa került beüzemelésre, de az elmúlt héthez nézve teljesen más konstrukcióban. Az őszi második fordulóban fogott meglepően kevés törpe és így a jogos kérdőjelek okán akkor az a döntés született, hogy ezúttal a III. tó másik (nyugati) felére kerülnek be a varsák (48 db), valamint az előtározóra átkerült a legnagyobb mennyiség (102 db). A Rekord-tóra is bekerült 12 tesztvarsa. Nézzük, ezúttal mi került a hálóbaI
Először az előtározó esetében kerültek ki a varsák. Majdnem mindegyikben volt harcsa, de nem törpeharcsa, ráadásul átlag 4 kg-os súllyal és emellett jelentős számú süllő is előkerült 2 kg-os átlagsúllyal. Egyre jobban valószínűsíthető, hogy a nagyon erős ragadozóállomány is "benne van" abban, hogy mindössze (nem elírás!) 1 kg volt a fogás, 5,00 dkg/db átlag mellett. Nagy meglepetés, de tavasszal még sanszos, hogy visszatérünk ide is, mert az ördög és a törpeharcsa nem alszik...
A III. tavon, azon belül "a másik térfélen" ezúttal 51 kg volt a törpeharcsa-összfogás, mindez a múlt hetivel gyakorlatilag megegyező intenzitással és átlaggal (5,80 dkg/db). Ez a mennyiség itt kb. 880 db-ot jelentett. A varsákba itt újra bekerült több növendék harcsa és I-II nyaras süllő, az egyéb halak között bodorka, karikakeszeg, dévérkeszeg, küsz, újra széles durbincs és "mutatóba" ponty volt található. Gyakorlatilag itt az egy héttel korábbi fogáshoz nagy újdonságot nem tapasztaltunk.
"Karácsonyi" pontytelepítés
November 23-án, csütörtökön késő délután az év nyolcadik telepítésére, s az ilyenkor már megszokott célként az "elvihető" vagy "karácsonyi" pontytelepítésre került sor a II. és III. tórészleten. Összesen 1200 kg II-III. nyaras ponty érkezett Maconkára, ebből a III. tórészletbe 800 kg, a II. tórészletbe 400 került. A halak átlagsúlya 1,55 kg, a szórás 1,00-2,50 kg. Tilalom ezúttal sem került elrendelésre, így az élmények mellett mindenkinek friss alapanyagot is kívánunk az ünnepi halászléhez! Folytatás ragadozókkal, hamarosan!
Törpeharcsa-hajsza, 2. rész
Mint márciusban már beszámoltunk róla, a kormányhivatal halgazdálkodási hatósága engedélyével és a haszonbérlő MOHOSZ hozzájárulásával ökológiai célú szelektív halászatot kezdeményeztünk az előtározón, valamint a déli tórészleteken. A március 10-i kihelyezést/március 14-i felvételt követően a 128 varsa esetében összegzett 850 kg-os eredményről részleteiben is beszámoltunk. Akkor azt írtuk, hogy folytatása következik, így jött egy újabb próbálkozás, amely több tekintetben is nem várt eredményeket hozott.
November 10-én 150 db varsa került beüzemelésre a II. tavon, a III. tó keleti kétharmadán, valamint a IV. tórészleten, melyek felnézésére november 17-én került sor. Nézzük, milyen eredmények születtekI
A II. tavon 45 kg volt a törpeharcsa-összfogás 5,80 dkg/db átlaggal (tavasz: 250 kg és 4,40 dkg/db átlag), ez most kb. 775 db-ot jelentett. A varsákba sok növendék harcsa és különböző méretű süllő is bekerült, ez szép állományról és a süllőnél ráadásul az 1-2 nyaras korosztályok okán meglepő mennyiségű szaporulatról árulkodnak.
A III. tavon 85 kg volt a törpeharcsa-összfogás 5,85 dkg/db átlaggal (tavasz: 575 kg és 4,00 dkg/db átlag), ez most kb. 1450 db-ot jelentett. A varsákba itt szintén számos növendék harcsa és arányaiban meglepetésünkre a II. tónál is több I-II nyaras süllő is bekerült, de szaporulatként több I-II-nyaras pettyes harcsa, sőt csuka is előkerült. Az egyéb halak között bodorka, karikakeszeg, dévérkeszeg, küsz, compó, naphal és széles durbincs volt található, a varsákat "bújó" kisebb példányok idén a vártnál is kedvezőbb, 2022-ben pedig egyértelműen bizonyítható szaporulatról árulkodnak.
Indul az EPBC előnevezése!
A mai napon az Események rovat tárgyi versenybejegyzésében csatolt mellékletként közzétételre került a 2024. évi, jubileumi Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC) nevezési lapja, hivatalos versenyszabályzata, időnaptára és tervezett versenytérképe. December 15-ig van lehetőség az 1. körben a jelentkezésekre, ezt követően az országfelelősök bevonásával sor kerül a csapatok rangsorolására és a döntésekre is. Várjuk a nevezéseket Magyarország legnagyobb hagyományú, egyben a világ egyik legnehezebb bojlis versenyére!
Általános időszaki horgászati tájékoztató
Tisztelt Horgászbarátaink!
Az elmúlt években már jól bevált módon, újra közöljük az aktuális horgászati információkat tagjaink, valamint vendégeink tájékoztatása céljából.
A honlapon a feltöltés a "Hírek" felületen található és a jövőben a kiemelt időszakokban a megjelenésről hírlevél is készülhet majd.
Most már elsődlegesen a téli szezon időszakára érvényes információkat, szabályokat tesszük közzé.
Új abszolút koi-tórekord
Folytatódik a késő őszi ponty-eldorádó, egyre nagyobb átlagsúllyal jönnek elő a nagypontyok Maconkán! Ma 14:00 magasságában a Nyári kikötőben a koi ponty tórekordja dőlt meg Ondrésik Tamás 17,67 kg-os (82/70 cm) fogásának köszönhetően. A hosszú évek óta ismert hal sorsa elég kalandos, neki is voltak jó és rossz évei. A 2019. évi 11,40 kg után 2021. tavaszán már 16,62 kg volt, majd bő két éven át inkább csökkent a súlya és kevesebbet jelentkezett. Idén szeptember elején aztán 15,80 kg-al "robbantott", október első napján 16,95 kg-al már tórekord lett, majd 29 nap alatt 72 dkg-ot hízva az első 17 kg feletti maconkai koi-ként lett újra új, abszolút koi tórekord. A halnak és a horgásznak is szívből gratulálunk!
2023. október 28-án, a VI. Távdobó Országos Bajnokságon két kategóriában - pontyfogó és feeder, a botok és a felszerelések típusa szerint - mérkőzhettek meg a legjobb versenyzők a hagyományos helyszínen, a Maconkai-víztározó és tórendszere déli partján kialakított versenypályán. Szombaton a korábbi, romániai távdobó világkupán eredményes magyar csapat tagjai mellett több, nagyon komoly távolság elérésére képes versenyző mutatta meg a tudását mért, hiteles körülmények között. Sajnos, a korábbi sikeres nógrádi versenyzők most nem vettek részt a megmérettetésen. Beszédes tény, hogy az elmúlt 6 évben milyen nagyot fejlődött a mezőny, mivel az első bajnokságon a 200 méter még csak egy vágyott álomtáv volt, addig mára már mindkét kategóriában csak 200 méter feletti dobásokkal lehetett felállni a dobogóra. Külön öröm volt, hogy Tóth Zoltánnak sikerült a feeder bottal végrehajtott 219,17 méteres dobásával megdönteni az eddigi országos rekordot is.
A pontyfogó kategóriában végül Bárdóczky Zoltán - a legnagyobb két dobást tekintve - 208,52 méteres átlaggal lett magyar bajnok, második helyen Medgyesi Zsolt végzett 206,90 méteres átlaggal, míg a bronzérmes Tóth Zoltán lett 202,98 méteres átlaggal.
A feeder kategória bajnoka Tóth Zoltán lett 216,90 méteres átlaggal, s ő az, aki a legnagyobb dobást is jegyzi. Ezüstérmes Medgyesi Zsolt 209,60 méteres átlaggal, míg a harmadik Czuczor Árpád lett 200,60 méteres átlaggal.
A díjakat házigazdaként és egyben a MOHOSZ képviseletében is dr. Dérer István adta át, aki megköszönte valamennyi közreműködő munkáját és a versenyzők teljesítményét, egyben megerősítette, hogy a magyar horgászszövetség célja a hivatalos világbajnokság mielőbbi megteremtése, miként az korábban a method feeder VB esetében is sikerült.
Október 26-án Budapesten került sor a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia Bemutató és Konszenzus Szakkonferenciára, ahol az 1.0 tervezet megvitatására került sor. A telt házas rendezvényen Becsó Zsolt országgyűlési képviselő meghívott vendégként, dr. Dérer István MOHOSZ OHSZK főigazgató – aki egyben a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület elnöke is – pedig házigazdaként vett részt, megvitatva a horgászok, mint a legnagyobb szabadidős társadalmi kör fejlesztési elképzeléseit.
A kormány a horgásztársadalom szövetségeseként továbbra is biztosítani fogja számukra a működési kereteket és a horgászturizmus fejlesztéséhez szükséges forrásokat – mondta el a rendezvényen Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, aki szerint számos feltételt kell ahhoz teljesíteni, hogy Magyarország a kormány terveinek megfelelően rövid időn belül a legélhetőbb országok egyike legyen. Fontos kérdés ebből a szempontból, hogyan tölthetik el a szabad idejüket az itt élők, milyen lehetőségek közül választhatnak belföldön. A horgászat a legfontosabb szabadidős elfoglaltságok közé tartozik, hiszen tartalmas és hasznos, egészségvédő rekreációs tevékenység – fogalmazott. Révész Máriusz elmondta, bízik abban, hogy a támogatások a horgászturisztika esetében is a lehető legjobban hasznosulhatnak, az uniós források birtokában a fejlesztésekhez szükséges összeg is rendelkezésre áll majd, a stratégia pedig hamarosan a kormány elé kerül.
Három hete számoltunk be Sziklai Dániel október 5-én délelőtt, a gáti szakaszon fogott gyönyörű tőpontyáról. Akkor a hal 24,25 kg (91/84 cm) volt és csupán 25 dkg-al maradt el a maconkai abszolút tőponty-tórekordtól. Akkor azt írtuk, hogy a halak jelenlegi intenzív táplálkozásából kiindulva elmondható, hogy Dániel rekordhala akár 1-2 héten belül már az abszolút rekordot meghaladó súllyal fog rendelkezni. Kérdésként fogalmaztuk meg, hogy az idén jelentkezik-e még? Nos, nem kellett sokáig várnunk és bejött a jóslat is. Tegnap, 10.26-án reggel 8 óra magasságában Gazdag Dávid egy kiemelkedő horgászélménnyel gazdagodhatott és innentől övé az abszolút tőponty-tórekord cím is. A három hét után újra horogra került remek töves most 24,55 kg volt (91/86 cm). A szerencsés horgásznak őszintén gratulálunk és még sok hasonló rekordot kívánunk!
Újabb, általános keszegtelepítés
A mai napon már az év hetedik telepítésére, célként a fő tározótér állományfrissítésére, a III. tórészlet keszegállományának visszapótlásának befejezésére, valamint a II. tórészlet keszegállományának erősítésére került sor. Ma összesen 2106 kg vegyes keszeg érkezett Maconkára, ebből a fő tározótérbe 846 kg, a III. tórészletbe 840 kg, a II. tórészletbe pedig 420 kg került. A II-III-IV. nyaras halak átlagsúlya 35 dkg, de 1, sőt 1,5 kilogramm feletti dévérek is szép számban voltak a szállítmányban. A telepítés a BSHE újabb sikeres pályázatának köszönhetően az ÁPFE-4/2022. sz. "Standard és preferált őshonos halfajok telepítése, visszatelepítése" megnevezésű program 2. ütemének keretében valósulhatott meg. Érdemes még megemlíteni, hogy a III. tórészlet esetében így már az eddigi legnagyobb keszegállományról tudunk beszámolni minőségben és mennyiségben is! Reméljük, hogy ezek a halak is sok örömet okoznak az ide látogató horgászoknak és mivel a hal egészséges táplálék, nem gond az engedélyezett keretek közötti halelvitel sem... Folytatás két és háromnyaras (elvihető) pontyokkal, compókkal és ragadozókkal, hamarosan!
Tisztelt Horgászbarátaink!
Az elmúlt években már jól bevált módon, újra közöljük az aktuális horgászati információkat tagjaink, valamint vendégeink tájékoztatása céljából.
A honlapon a feltöltés a "Hírek" felületen található és a jövőben a kiemelt időszakokban a megjelenésről hírlevél is készül majd.
Most az ünnepi hosszú hétvége és az őszi szünet időszakára érvényes információkat, szabályokat tesszük közzé.
A mai napon az év hatodik telepítésére, célként a III. tórészlet keszegállományának visszapótlására, fejlesztésére, valamint az előtározói keszegállomány erősítésére került sor. Ma összesen 894 kg vegyes keszeg érkezett Maconkára, ebből a III. tórészletbe 600 kg, az előtározóba pedig 294 kg került. A II-III-IV. nyaras halak átlagsúlya 35 dkg, de egy kilogramm feletti dévérek is szép számban voltak a szállítmányban. A telepítés a BSHE újabb sikeres pályázatának köszönhetően az ÁPFE-4/2022. sz. "Standard és preferált őshonos halfajok telepítése, visszatelepítése" megnevezésű program keretében valósulhatott meg. Reméljük, hogy ezek a halak is sok örömet okoznak az ide látogató horgászoknak és mivel a hal egészséges táplálék, nem gond az engedélyezett keretek közötti halelvitel sem.. Folytatás háromnyaras pontyokkal, újabb keszegekkel és ragadozókkal, hamarosan!
Támogatott nagyhal-telepítés Maconkán!
Örömmel értesítjük Maconka barátait, hogy egyesületünk a Magyar Országos Horgász Szövetség „Horgászvizek ponty törzsállomány fejlesztése” című, ÁPFE-V/8/2023. számú pályázati kiírása alapján sikeresen pályázott és a megítélhető maximális támogatási lehetőséget nyerte el. A mai napon került sor a telepítés megvalósítására is, így 320 db és 2570 kg ponty (átlag: 8,03 kg/db, szórás 5,50-11,00 kg) érkezett az új otthonába. A pontyok döntő többsége tiszai vérvonalú nyurga jellegű tőponty, mintegy 15%-a magashátú tükrös. Külön kuriózum, hogy mintegy 30 db „spanyol” ponty és 20 db bőrponty is telepítésre került. A támogatás mértéke a telepítés nettó értékének 38%-a, 2.375.000 forint. Köszönjük a MOHOSZ támogatását és horgászainknak további sikereket kívánunk az idény további részében is!
Megdőlt az amur tórekordja is!
Maconkán folytatódik a nagy halak időszaka, még mindig egyre több és szebb nagy fogás kerül ki a tórendszerből. Ezúttal az amur új abszolút tórekordjáról számolunk be. Szűcs Gábor a Rekord-tavon 10.11-én délután egy 19,97 kg-os (100/68 cm) példányt fogott. Eddig a rekorder egy 19,65 kg-os hal volt (Répás Balázs, 2022.08.14., 98/68 cm), de Brunda Martin idén szeptember 6-án pontosan egy ugyanakkora példányt fogott (rekordbeállítás, 103/68 cm). A képelemzések alapján a két hal biztosan nem azonos és ezen túl is biztosak vagyunk benne, hogy élnek 20 kg-on felüli példányok a tórendszerben. Azt is tudni kell, hogy Maconkán az amur csak 3-5%-ot képvisel a pontyokhoz viszonyítva (legutóbbi EPBC: amur számarány: 3,4%), ezért célzottan kevesen horgásznak rá. A szerencsés horgásznak őszintén gratulálunk és újabb szép sikereket kívánunk!
Újabb, ezúttal "spanyol" tórekord
Folytatódik a nagy halak időszaka, egyre több és szebb nagy fogás kerül ki a tórendszerből.. A kitartás most Fekécs Ádám számára hozta meg a jutalmát, mert a csípős hidegben, hajnali 2 előtt sikerült kifognia a Nyári kikötőből az új tórekord "spanyol" pontyot. A hal 17,95 kg (80/70 cm) és 15 dkg-al nagyobb Dukát Zoltán májusi halától, amely példány az egyedi azonosítók alapján biztosan egy másik egyed. Megjegyzendő, hogy az elmúlt halakban több legendás, spanyol mintázatú hal is jelentkezett, köztük az egyik gyönyörű "telespanyol" és az egyik legszebb nyurga, teljes oldalpikkelysoros "spanyol" ponty is. A szerencsés horgásznak ezúttal is szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Halvédő rács karbantartása - búvármunka Maconkán
A mai napon két év kihagyás után újra sor került Maconkán az egyesített műtárgy előtt 2010-ben létrehozott halvédő és hordalékfogó rácsszerkezet felülvizsgálatára, karbantartására. Mint ismert, ez a létesítmény védi meg (nevében ellentétben a halak helyett) a horgászokat attól, hogy egy nagyobb árvíz, kapcsoltan jelentős vízleeresztés esetén sok millió forint értékű halállomány, kapcsoltan hosszú évek munkája vesszen akár órák alatt oda. Büszkék vagyunk arra, hogy az országban először itt létesült egy ilyen szerkezet, amely már a 13. éve látványosan bizonyítja hatásosságát, gondoljunk csak az idei év nagy árvizeire. Az viszont elgondolkoztató, hogy ennyi év alatt még mindig nincs párja az országban, holott sok-sok víztározón alapvető érdek lenne a létesítés a horgászok telepítéseinek biztonsága, a hosszú évek alatt felépített közösségi halvagyon védelme érdekében. MIndezt a MOHOSZ is támogatja, de az igazi áttörés (általános hatósági engedélyek, állami forrásbiztosítás) sajnos még várat magára. Visszatérve a kiindulásra, megtörtént a rácsok és a rögzítések ellenőrzése, az alsó zárások, kövezések igazítása. A munkálatok és azok eredménye ismeretében ma ismét kijelenthetjük, hogy a felbecsülhetetlen értékű maconkai halállomány, mint állami vagyonelem ezen oldalról biztonságban van. Köszönjük Fehérvári József és csapata munkáját, akik a kialakítástól a szívükön viselik a létesítmény sorsát a halak és a horgászok érdekében!
Összesen: 493 sor