Hír

Ötösfogat

2015. 05. 21.

A közelgő EPBC-re is készülve egyre több csapat teszteli a lehetséges rajthelyeket. Ezúttal a Total Baits érdekeltségû csapatok Szilágyi Tamás vezérletével a sokak által "kishalas" pályának hitt II. szigetet vették célba, csattanós eredménnyel. A mellékelt képen az öt horgásszal látható öt ponty mindegyike bőven meghaladja a 10 kg-ot, s ráadásul e halak igen rövid időközben, egymás után, szép sorban jöttek elő az etetésről, 6-8 kg-os társaikkal egyetemben. Gratulálunk!

Hír

A mai napon Bottyán Tivadarék ismét egy emlékezetes harcsát fogtak az egyre jobban köztudottan remek állománnyal rendelkező III. tórészletből. A kereken 50 kg-os harcsa még nem volt horgon, de a C&R szellemében erre még lesz lehetősége!

Hír

A mai napon itt és az \"Eseménynaptár\" felület tárgyi eseményénél is feltöltésre került a 2015.02.22-i éves tisztújító közgyûlés részletes meghívója és egyben a 2014. évi egyesületi beszámoló is. Szeretettel várjuk Tagjainkat a közgyûlésen, találkozzunk a jövő héten vasárnap!

Hír

Új elemként, első alkalommal tesszük közzé azt az áttekintő táblázatot, amely reményeink szerint segít az új jogszabályi környezetben a maconkai horgászati lehetőségek általános áttekintésében. Ezt követően a megismerni kívánt részletek a már megszokott tagi-, vendég- és kiegészítő díjtáblázatokban, illetve a teljes jogú tagfelvételi-, alapdíjas tagi-, valamint a tagságmegújítási akciós és méltányossági tájékoztatókban találhatók.

Hír

A BSHE Alapszabályának megfelelően, limitált létszámkeret mellett a 2015. évben is sor kerül (a közgyûlés előtti időszakra vonatkozó) akciós-, illetve az év további szakaszában pedig a normál ügymenet szerinti új teljes jogú tagok felvételére.
Szintén meghirdetésre került a 2015. évi alapdíjas egyesületi tagság megszerzésére vonatkozó feltétel- és kedvezményrendszer is.
Mint ismeretes, fő szabályként minden év március 31.-én lejár az éves engedélyek árának általános befizetési határideje. A BSHE Vezetősége az új felvételes tagokhoz és az alaptagokhoz hasonlóan 2012-től már a meglévő teljes jogú tagok tagi jogviszonyának határidős megújítása esetében is nyereménysorsolási akcióval ösztönzi a határidős befizetést! Ugyanakkor a Vezetőség továbbra is érzékeli a tagok jelentős részét érintő pénzügyi nehézségeket és nem kívánja ellehetetleníteni senki horgászati lehetőségét - ám képviselnie kell a határidőre befizető, így az Egyesület pénzügyi mûködőképességét biztosító tagok jogos érdekeit is. E helyzet feloldására tesszük ismét közzé a teljes jogú tagi akciós tájékoztatóval együtt, egységes szerkezetben a méltányossági és szankciós tájékoztatót.
Összegezve az év indításával kapcsolatos döntéseket, örömmel számolhatunk be róla, hogy a BSHE minden tagi kategóriában megtartott minden eddigi akciót és kedvezményt, így továbbra is aktívan részt vállal a tagi terhek arányos és méltányos viselésében!

Hír

A BSHE Alapszabályának megfelelően, limitált létszámkeret mellett a 2015. évben is sor kerül (a közgyûlés előtti időszakra vonatkozó) akciós-, illetve az év további szakaszában pedig a normál ügymenet szerinti új teljes jogú tagok felvételére.
Szintén meghirdetésre került a 2015. évi alapdíjas egyesületi tagság megszerzésére vonatkozó feltétel- és kedvezményrendszer is.
Mint ismeretes, fő szabályként minden év március 31.-én lejár az éves engedélyek árának általános befizetési határideje. A BSHE Vezetősége az új felvételes tagokhoz és az alaptagokhoz hasonlóan 2012-től már a meglévő teljes jogú tagok tagi jogviszonyának határidős megújítása esetében is nyereménysorsolási akcióval ösztönzi a határidős befizetést! Ugyanakkor a Vezetőség továbbra is érzékeli a tagok jelentős részét érintő pénzügyi nehézségeket és nem kívánja ellehetetleníteni senki horgászati lehetőségét - ám képviselnie kell a határidőre befizető, így az Egyesület pénzügyi mûködőképességét biztosító tagok jogos érdekeit is. E helyzet feloldására tesszük ismét közzé a teljes jogú tagi akciós tájékoztatóval együtt, egységes szerkezetben a méltányossági és szankciós tájékoztatót.
Összegezve az év indításával kapcsolatos döntéseket, örömmel számolhatunk be róla, hogy a BSHE minden tagi kategóriában megtartott minden eddigi akciót és kedvezményt, így továbbra is aktívan részt vállal a tagi terhek arányos és méltányos viselésében!

Hír

Nyereménysorsolás

2014. 11. 19.

2014.11.18-án három tagú sorsolási bizottság jelenlétében megtörtént a BSHE által a 2014. évre meghirdetett nyereménysorsolás, ahol a három kategóriában összesen 23 szerencsés horgász neve került kihúzásra.
A csatolt mellékletben az izgalmas részletek, azaz többek között a nevek (név, lakhely, területi engedély sorszáma), a nyeremények és az igénylés feltételei olvashatók.
Gratulálunk valamennyi nyertes Horgásztársunknak!

Hír

Annak ellenére, hogy évről-évre egyre hosszabbra nyúlik az őszi időszak, novemberben igazán nagy pontyot fogni már elég nehéz, mivel a kapitális példányok is egyre kevesebb táplálékot fogyasztanak és eközben lassan a nyugodtabb vizekre, a partról már elérhetetlen téli vermelőhelyekre húzódnak vissza.
Nos, mindez Molcsán Balázs napijegyes horgásznak fényesen sikerült, ugyanis november 9-én 11:00 óra után a gáti szakaszon egy óriási, 21,15 kg-os, 80/100 cm-es paraméterekkel rendelkező tükörpontyot fogott! Külön érdekesség, hogy feeder technikával, a partról kb. 90 m-es távolságra horgászott, a csali pedig fokhagymás halibut pellet volt ananászos pop up mellett. A fárasztás 25-30 percet vett igénybe.
Szívből gratulálunk a szerencsés horgásznak Maconka első 20+-os novemberi-, egyben a legnagyobb feeder technikával kifogott pontyához!

Hír

Új abszolút tórekord!

2014. 10. 25.

A mai napon megdőlt a harcsa tórekordja! A Fekete Balázs egyesületi tag által csónakból fogott 222 cm hosszú, 117 cm kerületû, 81,50 kg-os hal Kormos Zoltán ezév júniusi 81,00 kg-os rekordját döntötte meg, sőt az sem kizárható, hogy ugyanazon halóriás került ismét a horogra. A csali gilisztacsokor volt, a fárasztás pedig (nem elírás!) mindössze 20 percig tartott. Az új rekorder 2012-ben 12 kg-os, tavaly már 57 kg-os harcsarekorddal rendelkezik, a tendencia egyszerûen káprázatos. Mi lesz Balázs harcsarekordja 2015-ben? Na erre igen kíváncsiak vagyunk és egyben gratulálunk a szerencsés horgásznak!

Hír

A víz lassú lehûlésével szintén lassan, de biztosan elkezdődött az őszi maconkai rablószezon, így egyre több süllő és csuka kerül pergetve és egyéb módszerekkel kifogásra a tórendszeren. A mai napon nagyon komoly új abszolút tórekord született a fogassüllőnél. Balya Marcell III. tórészleten, 02:40-kor kishalra fogott óriás süllője 9,25 kg, hossza 82, kerülete 64 cm! E hal az 1993.05.22. óta, azaz 21 éve(!) fennálló abszolút rekordot (Csikány Ferenc, 8,00 kg) bizony alaposan megdöntötte. Mivel tavaly ugyanezen a tórészleten Molnár József horgásztársunk is fogott egy remek, 7,10 kg-os süllőt, így most már egy újabb ékes bizonyíték van itt az óriás süllők örömteli jelenlétére is.
Nagyon szépen alakul a tórendszer mára már önfenntartó és szépen erősödő kősüllő állománya is. Tegnap délután Ignácz Olivér elnökhelyettes a II. tórészleten horgászva megdöntötte e faj abszolút tórekordját is: a 0,70 kg-os köves 36 cm hosszú és 22 cm kerületû volt. Ma pedig ugyanitt egy 65 cm-es, 4 kg-os süllővel beállította a II. tórészlet idei új süllőrekordját is!
Igen biztató jelek a szezonra, mindkét horgásznak őszintén gratulálunk!

Hír

A mai napon ismét vendégünk volt Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar úszó, valamint Gergely István kétszeres magyar olimpiai bajnok vízilabdázó, akik ezúttal a Rekord-tavon töltöttek el pár órát, ráadásul sikeresen. Cseh Laci több kisebb hal mellett ezúttal egy remek, 2,18 kg-os dévért és egy szép kecsegét is fogott, Gergely Pistának pedig a most horogra akadt legnagyobb hala egy 6,65 kg-os volgai tok volt. Szívből gratulálunk!

Hír

Ebben az évben a kedvező vízminőség- és mennyiség hatására Maconkán nagyon dinamikus volt a pontyok növekedése, ezért nem meglepő, hogy sorra dőlnek meg a rekordok és egyre több hal lépi át a 20 kg-os álomhatárt. Csak az elmúlt 3 hétben - számos egyéb rekordhal mellett - már 7 db húszon felüli ponty került kifogásra, s újra megdőlt az abszolút tükör- és tőpontyrekord is. Érdekesség, hogy jelenleg mindkét tórekordot Ullmann Attila tartja, a tükörpontynál egy 23,63 kg-os, a tőpontynál pedig egy 22,90 kg-os óriással!
Időrendben először 09.14-én Dávid András a gáti szakaszon 20,28 kg-os tőpontyot szákolt. Másnap, 09.15-én szintén a gáton jött az első Ullmann-féle rekord, az új abszolút tórekord tükörponty 23,63 kg, 85/94 cm-es paraméterek mellett. 09.26-án Kern Csaba Gábor a Nyári kikötőben egy 20,65 kg-os tövest fogott, majd a gáton 09.30-án Turbucz József 21,12 kg-os tükröse következett. Másnap az I. szigeten Szabó Ferenc egy kereken 20 kg-os tükörpontyot zsákmányolt. 10.06-án rövid időkülönbséggel két óriás is jelentkezett a gáton, Ondrésik Tamás tőpontya 20,73 kg, Ullmann Attila pedig egy 22,90 kg-os (91/90 cm) tőponttyal ismét új abszolút tórekordot fogott.
A sikeres horgászoknak gratulálunk, egyben mindenkinek hasonlóan szép fogásokat kívánunk!

Hír

Felhívjuk a horgászat iránt érdeklődők figyelmét, hogy a HENOSZ szervezésében, Salgótarjánban is újraindul a horgászok vizsgáztatása.
Időpontok:
2014.10.06., hétfő 14:00
2014.11.03., hétfő 14:00

Hír

A mai napon emlékezetes fogási sorozatot ért el a gáti szakaszon Tóth Krisztián, a BSHE tagja. A reggel rögtön az új tórekord nyurgaponttyal kezdődött, a 08:05-kor fogott gyönyörû példány 18,03 kg-os, 90 cm hosszú és 76 cm kerületû volt. Ezt követően még három tükrös (16,53-13,01-8,60 kg) jelentkezett, végül a sorozatot késő délután egy 15,98 kg-os újabb nyurga zárta. Az átlagsúly 14,43 kg/db volt - nem semmi sorozat, remek teljesítmény, gratulálunk!

Hír

Emlékezetes napot tudhat magáénak Almásy István, a BSHE tagja! A mai napon a Rekord-tavon horgászva egy 16,95 kg-os (98/68 cm) abszolút tórekord amurt sikerült megfognia, mely példány az 1997 júniusában, majd 1998 júniusában és júliusában fogott 16,00 kg-os eddigi tározói rekordpéldányokat múlta felül. Sokáig úgy tûnt, hogy valamely rejtélyes ok miatt Maconkán nem sikerül ezeknél nagyobb amurt fogni, ugyanakkor ismert tény, hogy a fő tározótérben és a Rekord-tavon is ezeknél jóval nagyobb példányok is úszkálnak... Végül megtört a jég!
De ezzel még nincs vége a történetnek, ugyanis horgászunk egy remek 2,80 kg-os compót is fogott, mely hal új tórekord a Rekord-tavon! A sor viszont még tovább folytatódik, mert tíz kg feletti tükörponty és itáliai tok, szép volgai tok és a ritkaságok között közel ötös fekete amur és egy kilogramm feletti aranyhal is a szerencsés horgász zsákmánya lett. Ritkaság egy ilyen egy szép nap, amikor szinte minden sikerül...
Őszintén gratulálunk!

Hír

A tegnap 12:00-kor megkezdődött VI. Pontyfogó Országos Bajnokság 3., záró fordulójában már a verseny kezdetén az eddigi legjobb részeredmények születtek. Ezúttal is volt objektív oka is a szép fogásoknak, ugyanis az éjjeli zivatar egy kisebb árhullámot generált a Zagyván, így a fő tározótér szintje mintegy 15 cm-t emelkedett. Majd jött az újabb nagy meglepetés, ugyanis a mai napon 15:25-kor Szirmai Tibor (Tubertini-Marosmix Carp Team Club II.) egy 22,45 kg-os, 83/90 cm-es gyönyörû tükörpontyot fogott! Ezen hal egyben faj szerinti abszolút tórekord, egyben abszolút magyar pontyfogó OB-rekord is. Érdekesség, hogy e címeket szintén a Tubertini-Marosmix Carp Team Club (I.) csapatából az első OB fordulóban, 05.15-én a Fekete Károly által fogott 21,67 kg-os tőpontytól sikerült elhódítani, így a nagy eredmény \"házon belül\" maradt. Az már csak hab a tortán, hogy pár óra múlva a csapattárs, Tóth Zoltán pedig egy 20,35 kg-os, 80/86 cm-es tükörpontyot fogott... Mindenkinek szívből gratulálunk!

Hír

A Maconkai-víztározót és tórendszerét hasznosító BSHE és a F&H TV közötti együttmûködésnek köszönhetően kedden a budapesti rendezésû EB-re készülő magyar férfi vízilabda-válogatott látogatott el Maconkára, egy, a közvetlen felkészülés előtti utolsó, kötetlen családi program keretében. A tétet emelendő, a rendezvény keretében meghirdetésre került a „Vízilabda EB legjobb horgásza” elnevezésû kötetlen egyéni verseny is, amely később spontán módon csapatversennyé alakult. E megmérettetést a dr. Dérer István BSHE elnök, mint házigazda részéről megtartott értékelés szerint a Benedek-Dabrowski-Gergely Trió nyerte 8500 g-os teljesítménnyel. A legnagyobb hal ezúttal egy Hosnyánszky-féle 3,98 kg-os fekete amur volt, s e pikkelyes társaival együtt végül a Szívós-Hosnyánszky-Tóth-Illés-Erdélyi Team második helyéhez volt elegendő. A Decker testvérek itt és most a harmadikok, míg \"a Gór-Nagy - Madaras kettős a családdal\" nevû formáció pedig szoros küzdelemben a negyedik helyen végzett. A sportolókat a díjkiosztón köszöntötte Nagy-Majdon József, Bátonyterenye Város polgármestere, aki meg is ajándékozta a csapatot. Szép és baráti gesztus volt a pólósok részéről, hogy Ők viszont két, a csapattagok által dedikált vízilabdát is adományoztak a szervezőknek, s a végül a közös fényképezés után a BSHE vendégkönyvében is megörökítették e szép napot. A hangulatos együttlét finom ebédel zárult, ezt követően a rendezők részéről az EB kapcsán már csak a szurkolás következik, akik egyben megköszönik az F&H részéről Andrejszki Zoltán és Leo munkáját (egy később bemutatandó kisfilm is készült az eseményről), továbbá a vendéglátásban Kecskés Attila támogatását, valamint Horváth Gábor segítségét. Szép volt Fiúk, lássunk titeket a dobogó tetején majd Budapesten is!

Hír

A tegnapi napon, június 07-én este 19:00-kor új abszolút rekord harcsát fogott csónakból Kormos Zoltán, aki méltán nevezhetünk helyi harcsaspecialistának, ugyanis a maconkai rekordlistán a neve mellett számos egyéb kiemelkedő példány mellett például 2009-ből egy 67 kg-os, már az idén pedig egy 45 kg-os trófea is szerepel. Az új rekord igen tekintélyes példány országos viszonylatban is: 81,00 kg, a hossza 210 cm, a kerülete 118 cm! Érdekesség, hogy a fárasztás mindössze félórás volt. Az alkalmazott horgászmódszer úszós, a csali piócacsokor. Az óriás a kapáskor a mélyvízi részen tartózkodott, majd a kötelező hitelesítés, fotózás és egy közös fürdés után oda is került vissza. Őszintén gratulálunk!

Hír

A BSHE és a F&H a 2014. júniusra kiírt Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC) időpontjának 2014.09.07-12. közötti időpontra történő áthelyezéséről a csatolt közleményt adta ki. Az átjelentkezések és az új regisztrációk a mai nappal az F&H weblapján és a maconka@maconka.hu elérhetőségen is elindulnak, s a továbbiakban mindenkivel felvesszük a személyes kapcsolatot is. A végleges versenyszabályzatról, az EPBC-vel kapcsolatos további eseményekről, információkról hamarosan tájékoztatást adunk!

Hír

A ma 12:00-kor megkezdődött VI. Pontyfogó Országos Bajnokság 1. fordulójában az Yvette mediterrán ciklon 70 km/h-s szele és a szakadó eső, valamint a 11 fokos déli hőmérséklet mellett \"áldásos\" mellékhatásként gyönyörû halak kerültek horogra, ráadásul már rögtön a verseny kezdetén. Radu Morar 19 kg feletti tükröse után egy 16 kg feletti nyurga (Gaál Tibor fogása) következett, majd a meglepetés, ugyanis az \"ősállományból\" egy eddig még nem látott, 21,67 kg-os, 90/84 cm-es gyönyörû tőpontyot fogott a gáti szakaszon 18:00-kor Fekete Károly, a Tubertini-Marosmix Carp Team Club I. versenyhorgásza! Ezen pikkelyes faj szerinti abszolút tórekord, egyben abszolút magyar pontyfogó OB-rekord is. Szívből gratulálunk!