Hír

A mai napon kiadásra került a BSHE tulajdonában lévő egyes horgászeszközök, horgászati- és turisztikai kiegészítők kölcsönzésének 2012. évi feltételeiről és lehetőségeiről szóló tájékoztató.
Az anyagot a lehetőségek változása esetén folyamatosan frissíteni fogjuk!

Hír

A mai napon kiadásra került a BSHE részéről az ellenőrzésre jogosult személyekről szóló tájékoztató:

Hír

Az alábbiakban tesszük közre a versenyzői igazolványok kiadásával kapcsolatos 2012. évi tájékoztatót:

Hír

Mint ismeretes, március 31.-én lejár az éves engedélyek árának általános befizetési határideje.
A BSHE Vezetősége az új felvételes tagokhoz és az alaptagokhoz hasonlóan 2012-től a meglévő teljes jogú tagok esetében is akcióval kívánja ösztönözni a határidős befizetést! Ugyanakkor érzékeli a tagok jelentős részét érintő pénzügyi nehézségeket és nem kívánja ellehetetleníteni senki horgászati lehetőségét - ám képviselnie kell a határidőre befizető, így az Egyesület pénzügyi mûködőképességét biztosító tagok jogos érdekeit is.
E helyzet feloldására tesszük közzé a csatolt tájékoztatót.

Hír

A BSHE Alapszabályának megfelelően ebben az évben is sor kerül (a január hónapra vonatkozó) akciós-, illetve az év további szakaszában pedig a normál ügymenet szerinti teljes jogú, ám a várólisták miatt korlátozott tagfelvételre.
Szintén meghirdetésre került a 2012. évi alapdíjas egyesületi tagságra vonatkozó feltételrendszer is.
Felmérve az igényeket és feldolgozva a beérkezett javaslatokat örömmel számolhatunk be róla, hogy a lentebb letölthető tájékoztatókba számos új kedvezmény, akció került beépítésre.
Reméljük, hogy Mindenkinek sikerül a számára legjobb, elérhető lehetőséget kiválasztani!

Hír

A csatolt levél tartalma szerint kérjük az évadzáró pergető versenyekre a csónakok biztosítását csónaktulajdonos tagjaink részéről:

Hír

Szabad helyek 2011.

2011. 09. 12.

A helyfoglalást megkönnyítve ismét itt tesszük közzé a már megszokott áttekintő táblázatokat az I. sziget és a Rekord-tó foglalható (szabad) helyeinek aktuális állapotáról. E táblát a későbbiekben is folyamatosan frissíteni fogjuk!
Figyelem! Az eddig beérkezett, beazonosítható és megfelelő adattartalmú igények feldolgozása megtörtént, az utolsó figyelembe vett fórumos hozzászólás száma 5806.

Hír

Az elmúlt időszakban - különösen a beléptető-rendszer kapcsán - folyamatos téma volt a szabályozások elkészítése. Mivel a terület döntő része kizárólagos állami tulajdon, továbbá maga a víztározó több kötelező funkcióval rendelkezik, az egyeztetés alatt álló új, ún. külső szabályzatok enyhén szólva is \"sokszínûek\". Ennek bizonyítására csatolom az azok főbb összefüggéseit tartalmazó ábrát. Alapesetben a BSHE horgászati szabályainak ezt követően kell(ene) a helyzethez alakulniuk, mert a magasabb szintû szabályozásokkal a belső horgászati és területhasználati rendelkezések nem lehetnek ellentétesek. Nem rövid és nem egyszerû a tárgyi egyeztetési folyamat, de bízunk benne, hogy hamarosan véget ér!

Hír

Mesternyolcas

2011. 04. 26.

Közismert vélekedés Maconkán, hogy a tározótérben vannak az igazán nagy halak, így ott a legérdemesebb rájuk horgászni. Statisztikailag ez ráadásul igaz, de mindig vannak kivételek!
Végh Zoltán, a BSHE tagja gondolt egyet és már csak a várható helyhiány okán is a III. tórészleten töltötte el családjával a hosszú húsvéti hétvégét, péntektől hétfőig.
Nos, az eredmény igencsak meggyőzőre sikeredett! A \"kishalasnak\" ítélt vízből többek között 8 db 10 kg feletti pontyot sikerült kivarázsolnia 14,20 - 14,62 - 12,16 - 13,40 - 12,90 - 10,70 - 11,50 -11,00 sorrendben. Ezzel Ő lett a húsvét legeredményesebb maconkai horgásza.
A tanulság? A jó horgásznak sem elég, hogy meg tudja fogni a halat, de előtte bizony tudnia kell azt is, hol keresse Őket...

Hír

Fizetési határidő!

2011. 03. 28.

Tisztelt Tag Horgászaink!
Mint ismeretes, március 31.-én lejár az éves engedélyek árának befizetési határideje. A BSHE Vezetősége érzékeli a pénzügyi nehézségeket és nem kívánja ellehetetleníteni senki horgászati lehetőségét - ám képviselnie kell a határidőre befizető, így az Egyesület pénzügyi mûködőképességét biztosító tagok jogos érdekeit is.
E helyzet feloldására tesszük közzé a csatolt tájékoztatót.

Hír

A BSHE Alapszabályának megfelelően ebben az évben is sor kerül (a január hónapra vonatkozó) előrehozott, illetve az év további szakaszában ütemezett tagfelvételre.
MIndkét esetben a mellékletben csatolt tagfelvételi kérelmet kell kitölteni, illetve az ajánlókkal aláíratni, majd eljuttatni a BSHE részére.
A jelentkezők közül az elbírálásnál többek között előnyt jelent a BSHE alaptagság és annak időtartama, a korábbi BSHE tagság, a már BSHE tag családtag/rokon, a bátonyterenyei (kistérségi) állandó lakhely, vagy a rendszeres vendéghorgászkénti jelenlét az elmúlt évben, években.
A teljes árú új belépői tagság 95.000 Ft. Az előrehozott lehetőséggel az élhet, aki a befizetési és adminisztrációs kötelességeinek 2011. január 23.-ig eleget tesz.

Hír

Az alábbi, letölthető dokumentumban ismertetjük a maconkai alaptagság 2011. évi feltételeit és lehetőségeit, remélhetőleg továbbra is mindenki megelégedésére!
A további csatolt nyomtatvány a jelentkezéshez kitöltendő BSHE tagnyilvántartó lap (e formánál nincs szükség külön tagfelvételi kérelem kitöltésére, mert a felvétel a jogszabályi feltételek megléte esetén automatikus), melynek az I. és III. fejezeteit kell a kérelmező részéről kitöltve személyesen benyújtani a jelentkezéshez, értelemszerûen a személyi okmány (és a horgászati okmányok) bemutatása mellett.

Hír

Díjelemek

2010. 12. 27.

Az alábbi, csatolt file tartalmazza a BSHE 2011. évre vonatkozó egyes tagi díjtételeinek kötelező elemeit, valamint a tagi jogcímek közötti átváltások meghatározott különbözeti összegeit, továbbá a pótlás és a késés esetére előírt fizetési kötelezettséget is.

Hír

Különleges nap lehetett a maconkai tokok horgászata területen november 15., ugyanis két tokfaj abszolut rekordja dőlt meg néhány perc alatt.
Először Megyeri László fogott egy 114 cm-es törzshosszúságú, 11,26 kg-os itáliai tokot 12:10 órakor, majd 15 percre rá Orodi Gábor pedig egy 107 cm-es, 10,70 kg-os vágótokot fárasztott ki sikeresen.
Mindkét gyönyörû hal faj szerinti abszolut rekord, ráadásul a vágótok-rekord 4 év után dőlt meg. Mindkét szerncsés horgásznak szívből gratulálunk!

Hír

Az alábbiakban csatoljuk a sokak által kért, horgászati szemléletû beruházási tájékoztatót:

Hír

A mai napon Bodor Péter, a BSHE új tagja a gáti szakaszon bedobás után rögtön egy halba akadt, mégpedig szó szerint. A kemény, ám sportszerû fárasztás során előbb az ismeretlen hal kilétére, majd a horog helyére (farokúszó alsó sugara) is fény derült, végül elsőre sikerült megszákolni is a véletlen vendéget. A mérleg majdnem 20 kg-ot mutatott. E halat elvileg el lehetett volna vinni, ám a horgász megkegyelmezett halának, amely a kíméletes bánásmódnak köszönhetően sértetlenül intett búcsút a parti társaságnak.
Ezen eset a fentieken túl azért is lett megemlítve, mert a közelgő pergetőszezon okán is gyakoribbak lesznek az ilyen meglepetések. Minden halat meg kell becsülni, ekkor a siker és az elismerés nem is marad el! A képek pedig örök emlékként maradhatnak meg, segítve a visszaemlékezést...

Hír

Szabad helyek 2010

2010. 09. 11.

A helyfoglalást tovább könnyítve ismét itt teszünk közzé egy áttekintő táblázatot az I. sziget foglalható szabad helyeinek aktuális állapotáról. E táblát a későbbiekben is folyamatosan aktualizáljuk!
Figyelem! Az eddig beérkezett igények feldolgozása immár megtörtént, az utolsó figyelembe vett fórumos hozzászólás száma 5099.

Hír

A csatolt és frissített dokumentumban olvasható a feldolgozott, kategóriák szerinti jelentkezői lista!
A jelentkezési lapot küldő mail címre személy szerint is visszaigazolást küldtünk mindenkinek.
Tekintettel a BSHE számítógépének villámcsapás okozta meghibásodására kérjük, hogy ha valaki kimaradt, azt a jelentkezés dátuma szerint soron kívül jelezze!
Köszönjük a jelentkezést!

Hír

Az év első éjszakai horgászati hétvégéje is bebizonyította, amit sokan tudnak, vagy sejtenek. Bizony a víztározó kapitális pontyai már a kora tavaszi hideg vízen is éjszaka-pártiak! A megfogott több nagy ponty közül kiemelkedett Pribisán Zsolt 16,12 kg-os szép tükröse, \"aki\" a mai hajnali 2:40-kor akadt horogra. Gratulálunk!

Hír

Szerencsés napja volt a Rekord-tórészleten horgászó Csépe Tibornak a mai napon. Délelőtt 9:40-kor egy 12,36 kg-os (80/70 cm) koit mérlegelhetett, majd kora délután 15:40-kor pedig egy 2,44 kg-os (42/46 cm) ezüstkárászt sikerült közös fotóra csábítani. Mint utólag kiderült, mindkét gyönyörû hal új tórekord, így az év igen jól kezdődött. Hajrá Halak, hajrá Horgászok!