Dokumentumtár
Kategóriák
Néha illik megállni a rohanó, sokszor arctalan világban. Ez a késő őszi, csendes ünnepkör alkalmat ad adózni mindazon Horgásztársaink emlékére is, akik sajnos már nem lehetnek velünk. Utóirat: Csak az hal meg, akit elfelejtenek... (Maurice Maeterlinck).
Újabb tórekord a Nyári kikötőből
Négy nap után jön egy újabb szép maconkai tórekord, ismét a Nyári kikötőből. Kovács János Krisztián már többször fogott szép halakat vendéghorgászként Maconkán, most társaival egy háromnapos rapid horgásztúrát tervezett az egyre nagyobb vonzerőt felmutató Nyári kikötőbe. A fagyos hajnalok ellenére a kitartás győzedelmeskedett, így október 21-én hajnali 3 óra 25 perckor jött is a nagy jutalom, egy 25,87 kg-os tőponty "személyében". A 91/88 cm-es paraméterekkel rendelkező óriáshal a szeptember 26-án a gáton versenykörülmények között kifogott 25,23 kg-os tórekord hallal azonos a specifikus egyéni bélyegek alapján. A hal kifogója elmondta, hogy fűszeres bojlira kapott a nagy töves és alig több, mint 10 perc kellett a sikeres szákoláshoz. Eddig élete legnagyobb hala egy bő 22-es ponty volt, ezt sikerült most alaposan megdöntenie. A szerencsés horgásznak szívből gratulálunk és persze visszavárjuk!
Az évek során Európa Kupává fejlődött Professzionális Bojlis Maconka Kupákon (ideértve a 2020-21. évi beutazási korlátozások miatt kizárólagos magyar részvétellel megrendezett Maconka-Mix Szuperkupákat) 38, az Amatőr (új nevén Tavaszi, 2022-től külső rendezésû) Bojlis Maconka Kupákon 20, a Barátság-, a Carp Fan- és az Enduro- és az Őszi Pontyfogó Kupákon összesen 7, az ECAC selejtezőjén 1, továbbá a Magyar Pontyfogó Országos Bajnokságok fordulóin 20 és a Pecamánia / Z-CO TOP 5/10 szelekciós versenyeken 9, azaz mindösszesen 95 alkalommal 4 kontinens 26 országából összesen 2139 csapat átlagban 92 órás intenzív horgászatának összeredménye (a szelekciós versenyek fogásait ide nem értve) 552311,26 kg és 106751 db hal - köztük (minden versenyt ideértve) a kifogott 15153 db 10 kg-on felüli példány -, mely eredmény egyedülálló módon tételesen, azaz halanként számítógépes feldolgozásra került. A csatolt, folyamatosan fejlesztett magyar-angol tükörfordítású tábla "csak" az összegzések összegzése, de az egyedülálló feldolgozásnak is köszönhetően jól mutatja a versenyek objektív mérőszámait, az elért eredményeket, sőt a maconkai halállomány fejlődését, pillanatnyi állapotát is. Büszkék vagyunk az elért szenzációs eredményekre, köztük a több világcsúcsra, de legalább ennyire arra a barátságra is, amely a csapatok zömét mára összeköti. Az átlagos éveket nézve az évi 5-6 maconkai versenyalkalom a bojlis pontyfogás ünnepe, egyben az objektív bizonyíték minden olyan elvre és tényre, melyre a víztározó, annak non profit fejlesztése, valamint a sportszerû versenyhorgászat valójában rendeltetett!
VII. TÁVDOBÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Az országos versenynaptárban szereplő verseny, így az országos horgászsport területi jegy előírt személyi feltételeként a részvételi igazolás kérelemre kiadható
Előnevezéses egyéni verseny két (pontyfogó és feeder) kategóriában
október 20., vasárnap
Helyszín: A déli parton kialakított versenypálya
XVIII. MOZGÁSKORLÁTOZOTT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Versenytípus: egyéni verseny
Helyszín: 3. sz., előtározói versenypálya
Versenyidő: később kiközölve
Pályazár: a versenyre kijelölt területen nincs általános horgászat
Csodás fekete!
Folytatódik az őszi rekordeső Maconkán. Jelenleg itt zajlik a XVI. Pontyfogó Országos Bajnokság döntője, rendhagyó, késői időpontban. Sokan tippeltek arra, hogy milyen fogások esnek majd. E tippekben többször szerepelt "nagy" fekete amur, ami Maconkán 20 kg-on felüli halóriást jelent. Ennél a fajnál a fogási helyeknél pedig a Nyári kikötő egyértelműen befutó volt. Nos, lehet, hogy többeknek lottózni kellene (aktuális!). Több mélyvízi, tízentúli fogás után a valószínúsített fogási helyen először Medgyesi Zsolt (Quickbaits Team) jelentkezett be egy 20,75 kg-os éjjeli példánnyal, majd 13:55 perckor fotózásra jelentkezett Feri Sándor (Pontyfogó Misszió - Bull Fishing Store) álomszép hala, amely faj szerinti új tórekordot is jelentett! A 110 cm törzshosszt és 68 cm kerületet felmutató hal mérlegelt súlya 24,70 kg volt, a fogás ideje október 17. A korábbi rekord májusban született, Godó György 23,05 kg-os hala "személyében". Maconka fekete amurból vitathatatlanul az ország legerősebb állományával rendelkezik. A fajból eddig 834 db, idén 159 db fogás lett regisztrálva, utóbbi mennyiség 123 horgásznak adott örömet. Nem véletlen, hogy egyre többen tűzik ki maconkai horgásztúrájuk egyik céljaként egy nagy fekete amur kifogását. Szeretettel várjuk őket 2025-ben is, egyben a sikeres és szerencsés horgásznak ezúton is gratulálunk!
XVI. PONTYFOGÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 3., ZÁRÓ FORDULÓ
Az országos versenynaptárban szereplő verseny, így az országos horgászsport területi jegy előírt személyi feltételeként a részvételi igazolás kérelemre kiadható
72 órás előnevezéses klubrendszerû csapatverseny a döntőbe jutó klubok (6), bennük csapatok (18) részére (2 fő/csapat),
október 16 - október 19., szerda - szombat
Helyszínek: 1. sz., gáti nemzetközi versenypálya, Nyári kikötő, I. sziget, Felező-spicc
Maconkai horgásznaptár 2024 (10.11.)
Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2024.10.11-i állapotú (v 4.22) 2024. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát, amely a MOHOSZ aktuális országos versenynaptárával is szinkronizált változat. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a helyfoglalások lehetőségének biztosítására is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott, itt is csatolt 2024. évi BSHE versenyszervezői tájékoztató szabályai alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó módosítások a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.
MOHOSZ horgásznaptár 2024. (09.19.)
Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2024.09.19-i állapotú 2024. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat folyamatosan közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy esetleges vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!
Rendhagyó tórekord
Az idei ősz Maconkán már számos új tórekordot eredményezett. Európa legnagyobb édesvízi rekordlistája a halfajok mellett a beazonosítható változatokat, a hibrideket is külön szerepelteti. A hibridek között a vicsege és a csíkos sügér után most egy újabb, régóta ismert hibrid kerül fel a listára, pontykárász néven. Ez a hibrid az ország több pontjáról ismert, a ponty és az ezüstkárász nászának eredménye. A halőrök már korábban is azonosítottak nálunk hasonló halakat, de ezek a kisebb tömegük miatt eddig nem kerültek fel a rekordlistára. Most Hornyák Zoltán horgásztársunk Rekord-tavon, október 13-án a déli órákban, bojlival fogott hala elsőként iratkozik fel a listára. Az 50/46 cm-es paraméterekkel rendelkező hal 4,60 kg volt a mérlegelésen. Jogos volt az öröm, egyedi ritkaság a több ezer rekordhal között! A sikeres, egyben szerencsés horgásznak ezúton is gratulálunk és persze kíváncsian várjuk az újabb rekordokat...
ENERGOFISH CSAPATVERSENY, ZÁRÓ FORDULÓ
Előnevezéses method feeder csapatverseny (3 fő/csapat)
Helyszín: 1. sz., gáti versenypálya
Versenyidő: 10:00-15:00
Pályazár: 6:00-17:00
Maconkai bojlis versenyek összevont statisztikája
Az évek során Európa Kupává fejlődött Professzionális Bojlis Maconka Kupákon (ideértve a 2020-21. évi beutazási korlátozások miatt kizárólagos magyar részvétellel megrendezett Maconka-Mix Szuperkupákat) 38, az Amatőr (új nevén Tavaszi, 2022-től külső rendezésû) Bojlis Maconka Kupákon 20, a Barátság-, a Carp Fan- és az Enduro- és az Őszi Pontyfogó Kupákon összesen 7, az ECAC selejtezőjén 1, továbbá a Magyar Pontyfogó Országos Bajnokságok fordulóin 19 és a Pecamánia / Z-CO TOP 5/10 szelekciós versenyeken 9, azaz mindösszesen 94 alkalommal 4 kontinens 26 országából összesen 2121 csapat átlagban 92 órás intenzív horgászatának összeredménye (a szelekciós versenyek fogásait ide nem értve) 548039,68 kg és 106311 db hal - köztük (minden versenyt ideértve) a kifogott 14963 db 10 kg-on felüli példány -, mely eredmény egyedülálló módon tételesen, azaz halanként számítógépes feldolgozásra került. A csatolt, folyamatosan fejlesztett magyar-angol tükörfordítású tábla "csak" az összegzések összegzése, de az egyedülálló feldolgozásnak is köszönhetően jól mutatja a versenyek objektív mérőszámait, az elért eredményeket, sőt a maconkai halállomány fejlődését, pillanatnyi állapotát is. Büszkék vagyunk az elért szenzációs eredményekre, köztük a több világcsúcsra, de legalább ennyire arra a barátságra is, amely a csapatok zömét mára összeköti. Az átlagos éveket nézve az évi 5-6 maconkai versenyalkalom a bojlis pontyfogás ünnepe, egyben az objektív bizonyíték minden olyan elvre és tényre, melyre a víztározó, annak non profit fejlesztése, valamint a sportszerû versenyhorgászat valójában rendeltetett!
IX. METHOD FEEDER ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Versenytípus: egyéni method feeder verseny
Helyszín: 2. sz., déli versenypálya
Versenyidő: később kiközölve
Pályazár: a versenyre kijelölt területen szeptember 26. 6:00 - szeptember 29. 16:00
IV. XTRA CARP MACONKA NEMZETKÖZI PONTYFOGÓ KUPA
Versenytípus: 96 órás előnevezéses pontyfogó csapatverseny 24 csapat részére (2-3 fő/csapat)
Helyszínek: 1. sz., gáti nemzetközi versenypálya, Nyári kikötő, I. sziget, Felező-spicc, II. sziget
Versenyidő: szeptember 23-27., verseny: hétfő 09:00 - péntek 09:00, "nulladik" nap vasárnap 16:00-tól
Pályazár: fő tározótéri horgászat, benne a csónakos horgászat szeptember 22. 12:00-tól szeptember 27. 14:00-ig
FEEDER ADVENTURES - MACONKA KUPA
Előnevezéses method feeder verseny
Helyszín: 2. sz., délii versenypálya
Versenyidő: 10:00-15:00
Pályazár: 6:00-16:00
Megnyílt a horgászat lehetősége az Élmény-tavon!
Mint ismert, a tavaszi beruházások egyik elemeként pótlásra került egy régi elmaradás. A 2010-es nagyberuházás, az új vízterületek kialakítása során a VI. tórészlet nem került bekötésre az emelt szintű déli tavi vízkeringetéses rendszerbe, így ott az egyre gyakoribb aszályos időszakok miatt a biztonságos vízszint, ezzel kapcsolatban egy értékes halállomány biztonsága eddig nem volt garantálható, ezért egy átmeneti időszak után a horgászat is hosszan szünetelt. 2024-ben aztán minden megváltozott és szeptember 20-tól újra megnyílt a horgászat lehetősége is!
A BSHE Elnöksége az év elején úgy döntött, hogy a MOHOSZ támogatott versenypálya- és infrastruktúra-beruházásokat kiegészítve újra bevonja a vízterületet a maconkai horgászat rendszerébe.
Először a műszaki beavatkozások folyamatát kellett megtervezni és megvalósítani.
Újabb pontytelepítés
A mai napon az év harmadik telepítésére került sor, melynek két aktualitása is volt. Egyrészt szeretnénk ezzel is hozzájárulni a IX. Method Feeder OB sikeréhez, másrészt eleget teszünk azon kívánságnak is, hogy folyamatosan legyenek "elvihető" pontyok a telepítések kötött. Ősszel megjelenik az az igény is, hogy ne "túl későn" telepítsünk, hogy biztosan megegyen a karácsonyi ünnepi étel alapanyaga is. Ez is rendben, így a jelen telepítésnél ismét kizárólag 3 nyaras pontyok kerültek be a III tórészletbe, újabb 2000 kg mennyiségben. A telepített halak 80%-a tiszai vérvonalú pikkelyes volt, az átlagsúly 1,80 kg/db, a szórás 1,30-3,00 kg/db.. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a BSHE Elnöksége az OB végéig a külön megjelentetett tájékoztató alapján a tórészleten teljes horgászati tilalmat rendelt el, melynek vége szeptember 30. 06:00. Bízunk abban, hogy a verseny után a pontyok sok örömet és élményt szereznek majd a szabadidős horgászoknak is!
Aktuális időszaki tájékoztató
Tisztelt Horgászbarátaink!
Az elmúlt években már jól bevált módon, újra egy aktuális időszaki tájékoztatóban közöljük az aktuális horgászati információkat tagjaink, valamint vendégeink tájékoztatása céljából.
A honlapon a feltöltés a "Hírek" felületen található és a jövőben a kiemelt időszakokban a megjelenésről külön hírlevél is készül majd.
Most a szeptember végi kiemelt időszakban érvényes információkat, szabályokat tesszük közzé.
Maconkai bojlis versenyek összevont statisztikája
Az évek során Európa Kupává fejlődött Professzionális Bojlis Maconka Kupákon (ideértve a 2020-21. évi beutazási korlátozások miatt kizárólagos magyar részvétellel megrendezett Maconka-Mix Szuperkupákat) 38, az Amatőr (új nevén Tavaszi, 2022-től külső rendezésû) Bojlis Maconka Kupákon 20, a Barátság-, a Carp Fan- és az Enduro Kupákon összesen 6, az ECAC selejtezőjén 1, továbbá a Magyar Pontyfogó Országos Bajnokságok fordulóin 19 és a Pecamánia / Z-CO TOP 5/10 szelekciós versenyeken 9, azaz mindösszesen 93 alkalommal 4 kontinens 26 országából összesen 2097 csapat átlagban 92 órás intenzív horgászatának összeredménye (a szelekciós versenyek fogásait ide nem értve) 539005,60 kg és 105348 db hal - köztük (minden versenyt ideértve) a kifogott 14621 db 10 kg-on felüli példány -, mely eredmény egyedülálló módon tételesen, azaz halanként számítógépes feldolgozásra került. A csatolt, folyamatosan fejlesztett magyar-angol tükörfordítású tábla "csak" az összegzések összegzése, de az egyedülálló feldolgozásnak is köszönhetően jól mutatja a versenyek objektív mérőszámait, az elért eredményeket, sőt a maconkai halállomány fejlődését, pillanatnyi állapotát is. Büszkék vagyunk az elért szenzációs eredményekre, köztük a több világcsúcsra, de legalább ennyire arra a barátságra is, amely a csapatok zömét mára összeköti. Az átlagos éveket nézve az évi 5-6 maconkai versenyalkalom a bojlis pontyfogás ünnepe, egyben az objektív bizonyíték minden olyan elvre és tényre, melyre a víztározó, annak non profit fejlesztése, valamint a sportszerû versenyhorgászat valójában rendeltetett!
Maconkai Horgászrend
Lentebb letölthető és olvasható a BSHE új Maconkai Horgászrendje, mint a jogszabály (Hhvtv. 44. § (4) bek.) szerinti helyi horgászrend (HHR), amely 2024.09.20-tól hatályos. Az új szerkezetben kiadott szabályozás számos újdonságot is tartalmaz, így az I. fejezet a minden látogató számára kötelező érvényű védterület-használati rend, továbbá szintén egy új fejezetben jelennek meg a szeptember 20-tól megnyitásra kerülő Élmény-tó horgászati szabályai.
Összesen: 1169 sor