Június közepét írunk, hagyományosan Maconkára figyel a feederbotos versenyeket kedvelő horgászok jó része. Tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Federbotos Kupa. Két nap, két különböző stílus, két különböző versenypálya felváltva a kétfős csapat tagjai között.
Harminchét csapat adta le a nevezését a meghatározott időpontig, hetvennégyen fognak megküzdeni az értékes díjakért a hétvégén.
A hagyománynak megfelelően a csapat egyik tagja a gáti szakaszon a mély vízben fog horgászni, a csapat másik tagja a 2. sz. versenypályán a sekély vízben mutathatja meg a tudását. A második napon irányított sorsolással az ellenkező oldalra fognak kerülni.
Az időjárás kegyesnek ígérkezik, reméljük a halak kapókedve is meglesz, és mindannyian egy izgalmas, pörgős, sok halas versenynek lehetünk tanúi.
Kérem kövessék velünk Portálunkon online módon a viadalt, igyekszünk sûrûn tudósítani az eseményekről.
A 6 órai regisztráció után Döme Gábor köszöntötte a versenyzőket, ezután rövid szabályismertetés következett, különös tekintettel a megváltozott pontokra. 17 literre csökkent a felhasználható etetőanyag mennyisége, illetve változott az élőanyag limit is, összesen 2,5 liter használható, ebből egy liter lehet a szúnyoglárva.
A sorsolás a nevezés sorrendjében történt, holnap ez fordított irányú lesz, természetesen a szélső helyek kiemelésével.
[foto,03.jpg,Zajlik a megnyitó,e,k]
[foto,02.jpg,A csapattagok első nap választhattak, ki melyik szakaszon kezdjen,e,k]
Mindkét pályaszakaszon 8 órakor megkezdődött a limitek ellenőrzése, miközben a versenyzők az előkészületeket végezték.
A limitek ellenőrzésekor a csali és etetőanyagok összetételéből következtetve a versenyzők zöme keszegfogásra készül, de láttunk olyan horgászt is, aki nem fog használni élőanyagot, tehát inkább a pontyokat tekinti célhalnak. A gáti szakaszon ennek lehet realitása, minden évben került horogra nagy- testû ponty, amur. A kérdés: elég lesz -e a tömegesen fogható keszegek ellen? Ez a gáton lehet dilemma, a sekély vízre nem volt és azt gondolom ma sem lesz jellemző a nagytestû halakra való horgászat. Itt apróhalazásról fog szólni - az eddigi évek tapasztalatai alapján - a sekély vízben a horgászat
[foto,04.jpg,Ragyogó napsütés, alig mozdul a levegő. Folyik a felkészülés,e,k]
[foto,05.jpg,Minden versenyzőnél leellenőrzésre kerül az etetőanyag és a csali mennyisége,e,k]
[foto,06.jpg,A limitálás után már felporozható az etetőszúnyog is,e,k]
Fél 10-kor az alapozó etetés megkezdésére fog sor kerülni, majd ennek a fél órás időtartama után, kezdődhet az 5 órás első forduló.
A szabályok szerint etetni csak feederbottal szabad, a versenyzők nagy többsége külön etetőbotot használt erre a célra, természetesen a megfelelő méretû etetőkosárral szerelve.
[foto,07.jpg,Repül a jól megtömött kosár,e,k]
10 órakor megkezdődött az első forduló. A gáti oldalon percek alatt szákban voltak az első keszeg példányok, nem kellett túl sokat várni a kapásra. Igaz, nem túl nagyok, de szinte ütemre lehetett fogni őket.
Egy-egy szebb dévér is horogra akadt, néhány kisebb kárász és karikakeszeg társaságában.
Az első jó roham után, kissé meglassult az ütem, talán az beboruló időjárásnak köszönhetően. Ha a halak nem is örültek a napsütés megszûnésének, a horgászok, nézők biztosan, meglehetősen égetett már a Nap.
Az ütem is lassult kissé, és nagyon sok a lemaradó hal is, ennek az oka, hogy igen finnyásan eszik a hal, gyakorta éppen csak szájszélben van a horog, és néha nem tart eléggé.
[foto,08.jpg,Darabosabb dévérkeszegek is jelentkeztek, az apróságok mellett,e,k]
[foto,09.jpg,Igen jó ütemben fogta Döme Gábor a keszegeket az első órában,e,k]
[foto,10.jpg,Lieskay Vladimír is sok lemaradó halról panaszkodik, ez a karika azonban jól akadt,e,k]
[foto,11.jpg,Az igen nagy rutinnal horgászó Vígh József egyik gyönyörû hala,e,k]
A sekély oldalon sokkal nehezebb a halfogás. Még az első órában úgy ahogy evett a hal, de akkor sem túl nagyok. Azonban így a verseny feléhez közeledve úgy kell kiimádkozni egy-egy kapást.
Ráadásul a felkínált csalit a nagy számban az etetésen cirkáló küszök dézsmálják meg, viszont nagyon kis százalékban sikerül csak fogni belőlük. A jobb halak gyakran a szétcincált csalival találkoznak csak, és ezt már nem nagy ingerrel veszik fel.
Ennek ellenére sikerült néhány bónuszhalat szákolni, kárászt, kisebb pontyot és egy szép süllőt is.
Az biztos, hogy ezen az oldalon minden darab halért meg kell küzdeni, éppen ezért minden egyes elvesztett hal súlyozottan számít. Mert mint a túloldalon is igaz, nagyon finoman, nagyon óvatosan esznek a halak. Sokkal rosszabb kapókedvvel, mint akár a tegnapi edzésen.
[foto,12.jpg,A bónusz ponty Kiss István horgán,e,k]
[foto,13.jpg,Meg kell becsülni minden egyes halat, még ha apró is, jól fog jönni a végelszámolásnál,e,k]
[foto,14.jpg,Amikor ekkora tenyeres keszeg jön, az már öröm,e,k]
[foto,15.jpg,Csak sûrûn jöjjenek! Röptetve gyorsabb, mint szákolva - mondja Lantos János,e,k]
Az utolsó óra közeledtével azt lehet látni, hogy akik jól választották meg a taktikát, az etetőanyagot, azok mostanra komoly mennyiségben tudták maguk elé állítani a keszegeket. Kisebbeket-nagyobbakat, szinte ütemre tudják fogni. Négy óra horgászat után 60-80 db hal az igen szép eredmény.
Nagyon látványosan nem eszik a ponty, a gáti szakaszon eddig egyetlen egy darab nem került szákba. Azok, akik pontyhorgászatra készültek, csalódottan várják a kapást. A mai nap a pörgős keszeghorgászatról szól, lehetőleg nem túl nagy távolságra és mindig egy helyre, nagyon pontosan horgászva.
A hamarosan elérkező mérlegelés biztosan igazolni fogja a leírtakat, bár egy versenynek akkor van vége, ha lefújják, addig bármi megtörténhet, de kicsi az esélye, hogy pont most rohanják meg a nagytestû pontyok a nekik felkínált csalikat. Bár kizárni sem lehet. Egy óra múlva okosabbak leszünk.
[foto,16.jpg,Míg a sekélyben ritkaság számba megy az ekkora hal, a gáti szakaszon azért nem ritka,e,k]
[foto,17.jpg,Szabó Tamás jó ütemmel horgászik, esélyes lesz a szektorgyőzelemre,e,k]
[foto,18.jpg,Horogra került a keszegnép riogatója, egy kölyök harcsa,e,k]
[foto,19.jpg,Döme Gábor nem csak sok, de igen szép halakat is fogott,e,k]
[foto,20.jpg,Aki keres, talál! Mint ahogy Vígh József is megtalálta a legfogósabb csalikombinációját, azóta sorban szákolja a keszegeket,e,k]
A nem igazán kapókedvû halak ellenére igencsak szép eredményeket sikerült elérni. A sekély vízben jobban kellett küzdeni kevesebb halért, a gáti szakaszon is kemény volt a küzdelem, de ott azért több hal volt. Mindkét oldalon el lehet mondani, hogy igen technikás horgászattal lehetett csak az élre kerülni. Kemény küzdelem, nagy csata volt.
Holnap folytatása következik.
[foto,21.jpg,Elkezdődött a mérlegelés,e,k]
[foto,23.jpg,Ladányi Béla az A szektor győztese,e,k]
[foto,24.jpg,Szabó Tamás a B szektor győztese,e,k]
[foto,25.jpg,Döme Gábor a mai verseny legtöbb fogott halával nyerte a C szektort.,e,k]
A lejes eredménylista letölthető [file,maconka_kupa1n.xls]INNEN[-file]
A CSAPAT eredménylista letölthető innen: [file,csapat.pdf]csapat.pdf[-file]
Az EGYÉNI eredménylista letölthető innen: [file,egyéni.pdf]egyéni.pdf[-file]
További képek megtekinthetők: [h,https://www.facebook.com/media/set/?set=a.489098461160666.1073741830.171922142878301&type=3&uploaded=116,cél]Facebook oldalunkon[-h]
Üzenetküldés
A funkció csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el.
Ha el szeretné küldeni észrevételét a fenti tartalommal kapcsolatban, jelentkezzen be!
Idén 12. versenyéhez érkezett az a feeder megmérettetés, ami – nyugodtan mondhatjuk – „forradalmat” indított el hazánkban a horgászmódszerek között, ez pedig nem más, mint a Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupa – páros csapatverseny. 12 évvel ezelőtt még szinte egyedüli volt ez a kupa a naptárban mint feederverseny, ám mára már nincs olyan hétvége, amikor valahol az országban ne rendeznének valamilyen feederbotos versenyt. Ebben az évben június 15-16-án mérhetik össze a tudásokat a kétfős csapatok a Maconkai-víztározón!