Hír

Páratlan párosok

2025. 04. 15.

Maconka a rekordhalak és a rekordok hazája. Sok ezer rekord, sok-sok meglepetés. Ám abban a pillanatban, amikor arra gondolunk, hogy már nem érhet minket nagy meglepetés, akkor szinte rögtön jön egy vagy több. Nézzük meg együtt az utolsó két példát! Csikány Ferencet halmágnes tagunkról már többször írtunk, legutóbb egy óriás csuka okán. Nos, Ferenc az Élmény-tavon megtette azt, amit még senki. Április 8-án egymás után 2 fehér harcsát fogott és mérlegelt, a mindössze 7 db-os tavi állományból. Az első, 5,92 kg-os (96/42 cm) szellem 17:33 órakor, a második 7,00 kg-os (93/46 cm) hal 20:16 órakor került a fényképezőgép elé. Mikor lesz még ilyen eset? Fogalmunk sincs.
A második meglepetés az idény első, a történetünk 96. hosszútávú bojlis versenyén esett meg. Az Ózdi Sporthorgász Egyesület (korábban: Ózdi Pontykalózok) tagjai komoly erőt felmutató profi horgászok, számos nagy eredménnyel. Van viszont egy halóriás, aki a jelek szerint "végzetes vonzerőt" érez irántuk. A tórendszer talán legnagyobb tőpontyát egy versenyen, azon belül 24 órán belül most azonos helyről kétszer is megfogták, ami a több ezres nagyponty-állomány ismeretében maga a csoda. Először április 11-én 00:10-kor 25,65 kg-os (92/84 cm, Schmidt Gábor), majd 19:22-kor 25,60 kg-os (Kiss Tamás) jegyzőkönyvi paraméterekkel jelentkezett be a Nyári kikötőből halóriás. Bónusz, hogy egy őszi versenyen a szintén csapattag Horacsek Krisztián is megfogta ezt a halat, akkor 25,23 kg-ot mérlegelve. Nos, ilyen duplázás sem volt még egy adott verseny legnagyobb hala esetében. Gyanítjuk, egyhamar nem is lesz...
A tudás hatalom, így a biztosan nem "csak" szerencsés horgászoknak külön tisztelettel gratulálunk!

Esemény

Az idény első bojlis versenye!
100 órás előnevezéses pontyfogó csapatverseny 20 csapat részére (2-3 fő/csapat)
április 8-13., verseny: szerda 06:00 - vasárnap 12:00 (nulladik nap kedd 12:00 -szerda 6:00)
Helyszínek: 1. sz., gáti nemzetközi versenypálya, Nyári kikötő, I. sziget, Felező-spicc, II. sziget

Esemény

HENOSZ I. PALÓC FREESTYLE RAKÓSBOTOS VERSENY

2025. 04. 05. - 2025. 04. 05.

Versenytípus: előnevezéses egyéni verseny maximum 40 fő részére
Helyszín: 3. sz., előtározói versenypálya
Versenyidő: április 5. (szombat) 10:00-14:00; edzésnap (sportjeggyel) április 4.
Pályazár: Előtározó, április 4. 6:00 - április 5. 16:00

Hír

Itt a tavasz. Mára elértük a nyári maximális üzemvízszintet, de innentől is tovább cserélődik, tisztul a maconkai vízkészlet. Mától hosszabb a nappali horgászidő és elindult az éjszakai, valamint a helyfoglalásos horgászat is. Az elmúlt napokban ráadásul egyre szebb rekord- és elviteli fogások születtek, köszönhetően az igen jelentős őszi telepítéseknek is. Persze mindig lehet még feljebb lépni, s egy, a horgászoknak kedvező halpiaci, kapcsoltan horgászszövetségi pályázati lehetőségnek köszönhetően most ez a telepítéseknél is megtörténik. A Magyar Országos Horgász Szövetség „Horgászvizek tavaszi akciós ponty telepítése” (kódszám: ÁPFE-VII/2/2025.) számú pályázati kiírása keretében, egyesületünk sikeres pályázata eredményeként újabb 5000 kg-os pontytelepítésre kerül sor, melynek első üteme ma került beszállításra. A fő tározótérbe 1000 kg, az előtározóba 750 kg, a II. tórészletbe 500 kg, a III. tórészletbe pedig szintén 750 kg, zömében pikkelyes ponty került, 1,20 kg/db átlag mellett. A nettó beszerzési ár 1199 Ft/kg, melyhez a MOHOSZ 200 Ft/kg támogatást biztosít, a piaci halkészlet-felesleg levezetése érdekében. A minket terhelő 999 Ft-os ár hosszú évek óta nem látott alacsony árszint, s ez most kedvez a beszerző horgászszervezeteknek. Volt a lehalászáskor egy nagy meglepetés is. A termelő tóegységben nagy számban sikeresen felnevelkedett a zsilipeken át spontán bekerülő kősüllő, mely fajból így 200 kg I. nyaras példány érkezhetett hozzánk. A remek, bő 10 cm-es halak 5 dkg átlagot jelentettek és több ponton kerültek kihelyezésre. Mint ismert, a tórendszerünkben hosszú ideje élnek kősüllők, de történetünk folyamán homogén állomány betelepítésére még soha nem volt módunk. Eddig! A folytatásban Húsvét előtt újabb 2000 kg fogható pontyot tervezünk, így talán szinte senkinek sem lehet majd panasza az év első horgászatain. Ma összesen bruttó 4.921.350 Ft értékben 3000 kg ponty és 200 kg kősüllő érkezett meg új otthonába. Ezúton is köszönjük a MOHOSZ támogatását és valamennyi horgásztársunknak szép idénykezdő, tavaszi élményeket kívánunk!

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2025.03.12-i állapotú (v 2.5) 2025. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát, amely a MOHOSZ aktuális országos versenynaptárával is szinkronizált változat. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a helyfoglalások lehetőségének biztosítására is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A területzárásokat (az egyéb rendezvényekkel is kiegészítve) a csatolt külön táblázat összefoglalóan is tartalmazza. A külön kiadott, itt is csatolt 2025. évi BSHE versenyszervezői tájékoztató szabályai alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó módosítások a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Hír

A mai napon a Halőrház Panoráma termében került sor a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) XXXVIII., egyben tisztújító közgyűlésére.
Legutoljára 2020.02.23-án került sor általános tisztújításra, ezért a ciklus leteltével most újra általános választásra került sor. A BSHE öt tagú Elnökséget és háromtagú Felügyelő Bizottságot választott meg, ezek az Alapszabályban minimálisan előírt létszámok.
A közgyűlés során a jelenlévő egyesületi tagok egyhangú szavazás mellett az alábbi személyeket bízták meg a nagy közösség képviseletével és irányításával:
Az elnök változatlanul dr. Dérer István, aki 1999.03.27-től ügyvezető, majd 1999.06.26-tól a BSHE elnöke és emellett jelenleg a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese, valamint az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatója.

Esemény

Figyelem! A közgyûlésre az Alapszabály előírásai alapján valamennyi egyesületi tag e felületen kap meghívót, egyben előzetesen éves beszámolót!
március 2., vasárnap 10:00
Helyszín: BSHE Halőrház - Panoráma terem - Bátonyterenye-Maconka, Ózdi út 220.
Figyelem! A BSHE elnöki, elnökhelyettesi, elnökségi tagi (3 fő), Felügyelő Bizottság elnöki, tagi (2 fő) tisztségekre bárki állíthat jelöltet. A jelölést írásban kérjük eljuttatni a BSHE halőrházába. A BSHE a jelentkezési létszám függvényében a helyváltozás jogát fenntartja.

Hír

Mint az korábban az Események rovatban már meghirdetésre került, 2025. március 2-án, vasárnap 10:00-i kezdettel, a Halőrház panoráma-termében kerül sor a BSHE éves, egyben tisztújító közgyűlésére.
Ezúton csatoljuk a hivatalos meghívót és a beszámolót, kapcsoltan az elfogadásra tervezett egyszerűsített számviteli mérlegbeszámolót, illetve a tagi összetételt szemléltető grafikont.
Mindenkit szeretettel várunk!

Hír

A mai napon a maconkai helyfoglalási rendszerben minden eddigi, rögzített foglalás visszaigazolásra került. Tavaly ugyanez az esemény március 7-én történt meg, így most közel 3 héttel korábban mindenki értesülhetett az eredményről. Megtisztelő számunkra, hogy időarányosan még a tavalyi, rekord foglalási szintet is sikerült egy kicsit túlszárnyalni. A mai napig összesen 196 turnusban 2634 nap foglalást tudtunk elfogadni, s ez 557 horgásztársunk pihenését, élményszerzését segíti majd. Az egy napra jutó átlagár 6137 Ft (2024: 6154 Ft), így jól látszik, hogy az ígéretnek megfelelően nem volt áremelés. Kérjük, mindenki figyelmesen olvassa el a foglaló meghatározására és teljesítésére vonatkozó rendszerüzenetet, mert a teljesítés elmaradása esetén a hely a következő várakozó horgász részére felszabadításra kerül. A továbbiakban a foglalások mindenki számára már rövid időn belül visszaigazolásra kerülnek. Mindenkit szeretettel várunk Maconkán 2025-ben is, nem fognak csalódni bennünk!

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE aktuális, 2025.02.08-i állapotú (v 2.4) 2025. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát, amely a MOHOSZ aktuális országos versenynaptárával is szinkronizált változat. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a helyfoglalások lehetőségének biztosítására is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A területzárásokat (az egyéb rendezvényekkel is kiegészítve) a csatolt külön táblázat összefoglalóan is tartalmazza. A külön kiadott, itt is csatolt 2025. évi BSHE versenyszervezői tájékoztató szabályai alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó módosítások a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Hír

A mai napon közzétesszük újabb hírlevelünket, melyben tájékoztatjuk Horgásztársainkat a 2025. évi maconkai helyfoglalási rendszer várva-várt általános indításáról.


A helyfoglalási rendszer 2025. február 9-én, vasárnap 18:00-kor nyílik meg. A dátum abból adódik, hogy az országos és a maconkai horgásznaptár mostanra állt össze a jelentős versenyek tekintetében. Érdemes megjegyezni, tavaly is hasonló volt az indíthatóság időszaka, így ez a céldátum a reális.

Hír

Csikány Ferencet nem kell bemutatnunk a szakavatott maconkai rekordlista-böngészőknek. Tagunk igazi halmágnes, 363 igazolt rekordhallal rendelkezik, közöttük sok volt éves rekorder, díjazott. Ferencnek az évzárás után már az évkezdet is erősre sikeredett, mivel először két szép kősüllő, majd egy remek pettyes harcsa volt a kitartás jutalma. Köszönhetően a csukatilalom hétvége miatti eltolásának is, ma azonban még a rekordfogások között is rendkívüli fogást tudott felmutatni. Az Élmény-tó óriási csukái közül egy végre a horogra került! A pompás színezetű halóriás a méréskor 12,15 kg, törzshossza 102 cm, kerülete 51 cm. A fogás időpontja 16:00, a csali élőhal volt. Ennél a csukánál nagyobbat 3881 nappal ezelőtt (több, mint 10,5 év) fogtak Maconkán és mindez az abszolút 8. helyre lett elég. A tórekord 16,18 kg 2002-ből, hősünk eddigi rekordja 10,85 kg 2020-ból. Ma már egyre kevesebb az igazán nagy csuka, a faj egyre komolyabb kihívásokkal küzd Magyarországon. Becsüljük meg őket... A szerencsés horgásznak ezúton is gratulálunk!

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a MOHOSZ 2025.01.2-i állapotú 2025. évi országos rendezvény- és versenynaptárát. Módosítás esetén a változásokat folyamatosan közzétesszük majd. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy esetleges vis maior esemény okán is egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal végleges döntésre kerül sor a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről!

Dokumentum

Az itt felöltött tájékoztatók évente kerülnek kiadásra, összefoglalva a legfontosabb tudnivalókat, ügyviteli lépéseket. A teljes jogú tagság 2025. évi akciós feltételeiről és lehetőségeiről szóló tájékoztató azoknak szól, akik első alkalommal kívánnak Maconkán teljes jogú (azaz éves területi jegyre jogosult) tagságot létesíteni. A már meglévő tagságot célozza meg a BSHE teljes jogú tagság megújításának 2025. évi akciós feltételeiről és lehetőségeiről, valamint a határidőn túli befizetések méltányossági-, illetve szankciós feltételeiről és lehetőségeiről szóló anyag. Végül az alapdíjas (azaz napijegy váltására jogosult) horgászoknak szól a BSHE alapdíjas tagságának 2025. évi feltételeiről és lehetőségeiről írt tájékoztató.
Az itt feltöltött egyesületi nyomtatványok szolgálnak a tagfelvétel, valamint a méltányosság és a csónakhasználat adminisztrációs alapjául. A tagfelvételi kérelem kitöltése a maconkai rendes tagság létesítésének első lépcsője. Az alaptagok egyszerûsített felvételére , valamint a BSHE tagok adatainak felvitelére, nyilvántartására, a változások követésére 2022-től már kizárólag a MOHOSZ HORINFO szakrendszere szolgál. Az egységes méltányossági kérelmet a kedvezményezett (1 botos) engedély kiváltási szándéka esetén, valamint a fizetési halasztást, részletfizetést, illetve jogfenntartást kérő tagoknak kell kitölteni. A csónakhasználati megállapodás elfogadása és aláírása, majd aktualizálása a csónak tulajdonosának (egyben a maconkai csónakhely használati jogosultjának) kötelessége. A BSHE Vezetőségének döntése alapján 2019-től új csónakhely már nem adható ki, illetve a megállapodási feltételek 2021-től átalakításra kerültek. A nyomtatványok a halőrházban is megtalálhatók.
Egyszerûsítés és elektronizáció: Számos sikeres lépés után 2025-től tovább folytatódik az adminisztráció átalakítása. A BSHE tájékoztatók és horgászrendi kivonatok helyébe már évekkel korábban belépett a Maconkai Horgászrend, illetve valamennyi területi jegy és kiegészítő szelvény értékesítése - ezévtől ideértve a Zagyva Nógrád vármegyei szakaszát is - a MOHOSZ HORINFO szakrendszerén keresztül valósul meg. 2022-től a szakrendszer már tartalmazza a tagi formák és a hozzájuk tartozó tagdíjak nyilvántartását is. 2023-tól akciós területi jegyek és többlet-halelvitelre jogosító kiegészítő szelvények árusításával is bővítettük választékunkat 2024-ben az általános megújítás és adatellenőrzés mellett indult az új (a plasztikalap mellett egyben digitális) Magyar Horgászkártya és tavaszról ellenőrzés esetén valamennyi horgászokmány és az állami horgászvizsga érvényessége a MOHOSZ Horgász applikációjából is közvetlenül igazolhatóvá vált. 2025-től valamennyi állami horgászjegy elektronikus lett, és február 1-től már választható lesz az elektronikus fogási napló (e-napló) is.
További kérdések esetén Munkatársaink szívesen állnak a rendelkezésükre!

Dokumentum

Az itt feltöltött anyagokban megtalálhatják a 2025. évi árváltozások összefoglalóját, a tagi-, a vendég- és a kiegészítő díjtáblázatokat, a tagi díjelemeket és a helyfoglalási díjtáblázatot a hozzájuk kapcsolódó főbb információkkal, valamint a pénztárgépi tételek jegyzékét is. További információk igénye esetén munkatársaink szívesen állnak a rendelkezésükre!

Dokumentum

Az alábbiakban csatoljuk a BSHE legfrissebb, 2025.01.16-i állapotú (v 2.2) 2025. évi maconkai rendezvény- és versenynaptárát, amely a MOHOSZ aktuális országos versenynaptárával is szinkronizált változat. A naptár az adott verseny által érintett területeket is tartalmazza, s megtervezésénél fokozott figyelmet fordítunk a helyfoglalások lehetőségének biztosítására is. Felhívjuk a figyelmet, hogy egy adott verseny időpontja előtt legkésőbb 15 nappal kerül sor végleges döntésre a megrendezésről, illetve a halasztásról vagy a törlésről! A külön kiadott, itt is csatolt 2025. évi BSHE versenyszervezői tájékoztató szabályai alapján lekötött újabb versenyeket tartalmazó módosítások a versenyszervezőkkel történő megállapodások függvényében, folyamatosan történhetnek meg, s azokat vagy az egyéb okból történő változásokat is haladéktalanul közzétesszük majd.

Hír

Boldog Új Évet!

2024. 12. 31.

Tisztelt Horgásztársak!
Még néhány óra és itt az év vége. Jön 2025. Új év, új remények. Kívánjuk mindenkinek, hogy legyen olyan az elkövetkező éve, amilyennek elképzelte!
BUÉK az egész maconkai csapat nevében is!
Dérer István

Hír

Lentebb letölthető és olvasható a BSHE 2025. évi Maconkai Horgászrendje, mint a jogszabály (Hhvtv. 44. § (4) bek.) szerinti helyi horgászrend (HHR), amely 2025.01.01-től hatályos. A 2024. évi utolsó kiadástól eltérő, módosított szövegrészek pirossal jelöltek.
Idén jellemzően csak pozitív változásokról tudunk beszámolni. Azon túl, hogy nincs általános áremelés, több tekintetben enyhültek az egyes halelviteli szabályok is.
A teljes jogú tagok esetében a ragadozók (süllő, csuka, balin harcsa) kategóriájából az eddigi napi 1 db helyett napi 2 db hal vihető el a jövőben, az összes 3 db/nap méretkorlátozással érintett hal elviteli szabályán belül. Ugyanígy a ragadozóknál ez eddigi heti 2 db-os kvóta 3 db/hétre emelkedik, a ponty esetében pedig a heti 3 db-os kvóta 4 db/hétre módosul. Az éves összes elvitel nem változik. Ezen enyhítésekkel - a horgászati szokások NHTS felmérése ismeretében - a teljes jogú tagjainknak kívánunk kedvezni.
2025-től külön, kedvezményes árszabású jegyek kerülnek kiadásra az Élmény-tóra, ahol gőzerővel folyik a halállomány fejlesztése azzal a szándékkal, hogy az eltérjen a Rekord-tavi állománytól. Ilyen elem az itt élő fehér harcsák, pettyes harcsák és a jelentős számban, akár 10 kg feletti nagyságban is megtalálható csukák állománya.

Hír

Tisztelt Horgásztársak, kedves Horgászbarátaink!
Fehér Karácsony... Az emlékekben egyre távolabbi és egyre boldogabb gyermekkor egyik szép, örök élménye. Változnak az idők, manapság egyre ritkább az ilyen pillanat. Ám idén Advent utolsó vasárnapjának estéjén, a Szeretet gyertyájának fénye mellett lassan újra fehérbe borult a tópart, s a csendes, gyönyörű hóesés a fehér ezer árnyalatával egészítette ki a vízpart és a Horgászok Karácsonyfájának sokszínű ünnepi díszítését. A Szenteste holnap következik, majd itt a Karácsony. Engedjék meg, hogy a pillanat és az ünnep jegyében már ma megragadjam arra az alkalmat, hogy néhány frissen készült fotóval (köszönet érte az éjszakás Józsinak és a nappalos Annamarinak) kívánjak minden jót és szépet Karácsony alkalmából.
A BSHE Elnöksége, Felügyelő Bizottsága, halőrei és egyéb munkavállalói, valamint a tóparti büfé és street food egység dolgozói nevében is Áldott Karácsonyt kívánok Mindenkinek!
(Dérer I.)

Hír

Még pár szorgos-dolgos nap, és újra itt a szeretet ünnepe. Egyesületünk szerény eszközeivel, köztük az éves ajándéksorsolásunkkal ismét megpróbálunk hozzájárulni a Karácsony fényéhez. Már a 13. alkalommal, idén ráadásul 13-án, Luca napján került sor a sorsolásra. Sokaknak biztosan nem volt szerencsétlen ez a nap. A kisorsolt 29 szerencsés nyertes összesen 701.000 Ft értékben részesülhetett a nyereményekből. Közös az öröm, közös a siker. Horgászaink a tagság kiváltásával évről-évre bizonyítják, hogy jó úton járunk, mi pedig ezen bizalom mentén a jövőben is azon dolgozunk, hogy Maconka a magyar sporthorgászat és a horgászsport fellegvára maradjon. Bejelentjük, hogy a 14. évben, 2025-ben is folytattuk nyereményjáték-akciónkat. Ezen a jövő évben is részt vehet minden olyan horgász, aki nálunk váltja ki az állami horgászjegyet és BSHE tagi-, alaptagi vagy új belépői jogviszonyt létesít. A jelen sorsolásról a részletek a csatolt táblázatban találhatók. Minden nyertesünknek ezúton is szívből gratulálunk!