Hír

A Maconkai-víztározót és tórendszerét kiemelten érinti az az állami támogatási program, amely a haltermelők megsegítését és a horgászturizmus újraindítását együtt szolgálja majd. Csatoljuk az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a MOHOSZ közös tárgyi közleményét, s a maconkai telepítésről holnap részletesen beszámolunk!

Hír

Fehér és narancs

2020. 04. 18.

Sok mindenre lehet gondolni a címből, de most a koi pontyokról van szó. Egyre többen tudják, hogy Maconkán (és Magyarországon is) a halvány narancsos alapszínû, fekete foltos alaptónusú koi variánsokból van messze a legtöbb, a többi színváltozat (citromos, fehéres, vöröses alapok, tiszta színek és kombinációk stb.) már jóval ritkább. Azt a tényt már kevesebben ismerik, hogy a ritkább és tiszta színû változatok a genetikai állományuk miatt (lsd. sokszoros szelekció) kisebb növekedési (és megmaradási) esélyûek a természetes vizeken.
Az elmúlt pár napi fogásokból most 4 érdekes koi pontyot mutatunk be. Az első egy fehéres alapszínû 8,22 kg-os (68/60 cm) koi az I. szigetről, Kovács Péter 04.12.-i fogása. A második egy szintén fehéres alapú 7,92 kg-os (67/58 cm) koi a gátról, Novák Alex 04.13.-i fogása. E két hal egyszerre, kevesebb mint 1,5 kg-os súllyal került több, mit 10 évvel ezelőtt Maconkára és külön (szinte meseszerû) érdekesség hogy igen ritkán, de akkor pár nap különbséggel kerülnek horogra. Maconkán a fehér tónusú koi ponytokat szellem-koinak is nevezik. A harmadik Csikány Ferenc 04.15-i 9,02 kg-os (75/52 cm) gáti fogása, amely szintén egy igen ritka, szinte teljes spanyol pikkelyzetet felmutató koi. A negyedik hal 04.17-éről egy legendás, narancs alapszínú, fehér uszonyszegélyû koi, Kóczé Zsolt vendéghorgászunk Rekord-tavi fogása. E ponty 9,97 kg (72/60 cm), s ezt a halat 533 nappal korábban 2018.11.01-én, 9,05 kg-os súllyal fogta ki Rátóti Róbert, akkor 1143 nap után.
A szerencsés horgászoknak ezúton is gratulálunk!

Hír

A mai napon megjelent a MOHOSZ OHSZK újabb tájékoztatója:
"Tájékoztató az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (VII.)"
E tájékoztató alapján a BSHE is újabb hirdetményt adott ki, a soron következő időszakra fókuszálva.
Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a horgászattal kapcsolatos rendkívüli intézkedéseket, de ennél még fontosabb, hogy egészségünk védelme érdekében tartsa be a veszélyhelyzetre, illetve a kijárási korlátozásra előírt kormányzati szabályokat!

Hír

A mai napon megjelent a MOHOSZ OHSZK újabb tájékoztatója:
"Tájékoztató az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (VI.)"
E tájékoztató alapján a BSHE is hirdetményt adott ki, döntően a húsvéti időszakra fókuszálva.
Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a horgászattal kapcsolatos rendkívüli intézkedéseket, de ennél még fontosabb, hogy egészségünk védelme érdekében tartsa be a veszélyhelyzetre, illetve a kijárási korlátozásra előírt kormányzati szabályokat!

Hír

Jó hír a tavaszi napsugarak mellett, hogy a korábbi koi ponty és pettyes harcsa rekorddöntés után most egy újabb abszolút tórekordról számolhatunk be. 2020.04.05-én Sütő Zoltán a II. szigeten egy gyönyörû, 1,22 kg-os (34/34 cm) széles kárászt (nálunk: aranykárász) fogott, amely új abszolút tórekord! Ráadásul egy igen régi rekord lett átadva a múltnak, mert Sergej Kobera 2013.09.28-án fogott 1,13 kg-os hala több mint 6,5 évig, pontosabban 2381 napig tartotta a tórekordot.
Az emlékezetes fogáshoz ezúton is gratulálunk!

Hír

2019. végén a BSHE Alapszabályának megfelelően sor került a normál ügymenet szerinti új teljes jogú tagok felvételére, illetve az alapdíjas egyesületi tagság megszerzésére, továbbá a tagság-megújítási akció és méltányosság tárgykörére vonatkozó tájékoztatók kiadására.
Tekintettel arra, hogy a mai napon lejárnak az általános határidők, az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán most mindhárom tájékoztató megújításra került, a határidők 1 hónappal történő meghosszabbítása mellett.
Reméljük, hogy mindenkinek a számára legjobb, elérhető lehetőség kiválasztásával hamarosan sikerül rendeznie a helyzetét és a veszélyhelyzet elmúltával mielőbb jó egészségben újra meglátogatnia a maconkai vízpartokat!

Hír

A BSHE Elnökségének döntése alapján a csónakhasználati megállapodások 2. és 11. pontjai az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán az alábbiak szerint változnak:
2.) A Tulajdonos tudomásul veszi, hogy a BSHE jogosult a csónakhely meghatározására, illetve évi egy alkalommal - április 30-ig - annak áthelyezésére.
11.) A csónak vízre tételére csak a megállapodásnak megfelelő felirat ellenőrzése és a pénzügyi kötelezettségek teljesítése után kerülhet sor, de ennek legkésőbb a tárgyév május 10-ig meg kell történnie. A vízre tétel után a kikötőben tartóbakok, tartóbaknak használt gumik nem tárolhatók, azokat a Tulajdonos május 12-ig köteles elszállítani. Ezt követően november 16-ig a csónakhoz tartozó parti területet szabadon kell hagyni, melynek kaszálásáról a BSHE gondoskodik. A csónak és annak tartozékai (evezők, leszúró karók, súlyok) csak a kikötőoszlophoz (betonozott részen az acélgyûrûhöz) rögzíthetők, a kerítéshez történő rögzítés a téli időszaki tárolásnál is tilos! A csónakot a jegesedés kezdetekor, de - külön engedély hiányában - legkésőbb december 7-ig ki kell venni és el kell szállítani, vagy a csónakhely mögött, a vízvonalra merőlegesen, a kerítéstől legalább 50 cm-t szabadon hagyva - felfordított állapotban - kell tárolni.
A változások a közzététel napjától hatályosak.

Hír

A tagsági díjmentességet, illetve díjkedvezményt, valamint az ajándékcsomagot nyert Horgásztársak a nyereményüket - az egyéb hirdetményi feltételek teljesítése függvényében - a 2019. évi, adott kategóriára vonatkozó általános befizetési és kiváltási határidőkön belül érvényesíthetik.
A BSHE Elnöksége döntése alapján az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán módosított tájékoztatóknak megfelelően az igényérvényesítési határidő 2020. április 30. napjára változik.

Hír

A veszélyhelyzet rendkívüli tájékoztatói között üdítő kivétel, ha egy újabb tórekordról számolhatunk be. 2020.03.25-én 20:16-kor Kun Zsolt a Nyári kikötőben egy óriási, 6,30 kg-os (68/52 cm) pettyes harcsát fogott, amely nem "csak" új abszolút tórekord, hanem új országos rekord is egyben! Külön érdekesség, hogy a fő tározótérben ezidáig egyetlen pettyes harcsa fogásról sem tudtunk, a többi fogás a Rekord-tóból származott. Az új rekord 914 nap után döntötte meg Trubel Zoltán 5,92 kg-os fogását (2017.09.23.), ezt megelőzően pedig Lévai Attila 4,67 kg-os fogása tartotta a rekordot 1245 napon át (2014.04.27.).
A páratlan fogáshoz ezúton is gratulálunk!

Hír

A mai napon megjelent a MOHOSZ OHSZK újabb tájékoztatója:
"Tájékoztató az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (V.)"
Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a horgászattal kapcsolatos rendkívüli intézkedéseket, de ennél még fontosabb, hogy egészségünk védelme érdekében tartsa be a veszélyhelyzetre, illetve a kijárási korlátozásra előírt kormányzati szabályokat!

Hír

A mai napon megjelent a BSHE tájékoztatója:
"Tájékoztató az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a maconkai horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint a horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt eljárásrendről (I.)"
Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a horgászattal kapcsolatos rendkívüli helyi intézkedéseket, de ennél még fontosabb, hogy egészségünk védelme érdekében tartsa be a veszélyhelyzetre előírt kormányzati és horgászszövetségi szabályokat!

Hír

A mai napon megjelent a MOHOSZ OHSZK újabb tájékoztatója:
"Tájékoztató az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (IV.)"
Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a horgászattal kapcsolatos rendkívüli intézkedéseket, de ennél még fontosabb, hogy egészségünk védelme érdekében tartsa be a veszélyhelyzetre előírt kormányzati szabályokat!

Hír

A mai napon megjelent a MOHOSZ OHSZK újabb tájékoztatója:
"Tájékoztató az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet, mint veszélyhelyzet okán a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgász okmányok biztosításával kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (III.)"
Kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a horgászattal kapcsolatos rendkívüli intézkedéseket, de ennél még fontosabb, hogy egészségünk védelme érdekében tartsa be a veszélyhelyzetre előírt kormányzati szabályokat!

Hír

Nőnapi tórekord

2020. 03. 08.

A mai napon 636 nap után megdőlt a koi ponty abszolút tórekordja, mely fogás egyben az év első abszolút tórekordja is. Kaszás Viktor Rekord-tavon fogott hala 14,90 kg (80/68 cm). Így a Rekord-tó visszavette az első pozíciót, mert a korábban regnáló tórekord (Balogh Tibor 14,67 kg-os hala) a fő tározótérben került kifogásra.
A szerencsés horgásznak ezúton is gratulálunk!

Hír

Továbbra is folytatódik a remek idénykezdet, jó erőben és egészségben lévő halak kerülnek sorra a horogra. A tegnapi (vasárnapi) frontos, szeles nap a megszokott módon újra megmozdította a legnagyobb halakat is. Közülük is kiemelkedik Polyák Gábor 20,17 kg-os (87/80 cm) tőpontya a gátról, melyet "húszontúl" először fotóztak. E napon több egyéb szép fogás is született, így 19,20 kg-os fehér tok vagy 12,87 kg-os fekete amur is megörvendeztette a szerencsés horgászokat.

A rekordereknek ezúton is gratulálunk!

Hír

Az év első rekordhalai

2020. 02. 07.

Maconkán igazából minden napon az esélyes rekordhalra, aki horgászik. Ennek pedig a jég - a lékhorgászatra tekintettel pedig a nem túl vastag jég - szabhat határt. Az új idényben a mai napon voltak először teljesen szabadok a vízfelületek, s ezt a kitartó horgászok ki is használták. Az év első rekordhalát Nagy Zoltán II. fogta. A 18,35 kg-os (123/60 cm) fehér tok a Rekord-tavon került horogra egy szép fotó erejéig. Az év első rekordpontya pedig Sirkó Szabolcs zsákmánya a gátról, a 11,97 kg-os (72/68 cm) tükrös láthatóan szintén jó kondícióban volt, ami biztató az idényre nézve.
A szerencsés horgászoknak gratulálunk!

Hír

A BSHE Alapszabályának megfelelően, limitált létszámkeret mellett a 2020. évben is sor kerül (a közgyûlés előtti időszakra vonatkozó) akciós-, illetve az év további szakaszában pedig a normál ügymenet szerinti új teljes jogú tagok felvételére.
Szintén meghirdetésre került a 2020. évi alapdíjas egyesületi tagság megszerzésére vonatkozó feltétel- és kedvezményrendszer is.
Mint ismeretes, fő szabályként minden év március 31.-én lejár az éves engedélyek árának általános befizetési határideje. A BSHE Vezetősége az új felvételes tagokhoz és az alaptagokhoz hasonlóan 2012-től már a meglévő teljes jogú tagok tagi jogviszonyának határidős megújítása esetében is nyereménysorsolási akcióval ösztönzi a határidős befizetést! Ugyanakkor a határidőben fizetni nem tudók esetében a Vezetőség továbbra sem kívánja ellehetetleníteni senki horgászati lehetőségét - ám képviselnie kell a határidőre befizető, így az Egyesület pénzügyi mûködőképességét biztosító tagok jogos érdekeit is. E helyzet feloldására tesszük ismét közzé a teljes jogú tagi akciós tájékoztatóval együtt, egységes szerkezetben a méltányossági és szankciós tájékoztatót.
Összegezve az év indításával kapcsolatos döntéseket, örömmel számolhatunk be róla, hogy a BSHE minden tagi kategóriában megtartott minden eddigi akciót és kedvezményt, korrekt, más vizekkel bátran összevethető árakat határozott meg így továbbra is aktívan részt vállal a tagi terhek arányos és méltányos viselésében!

Hír

Csatoltan itt is közöljük a MOHOSZ valamennyi magyar horgásznak szánt, hagyományos karácsonyi üzenetét:

Hír

A tegnapi napon a mediterrán ciklont hozó front hatására jól ettek a halak, számos szép fogás született. Decemberben már igen ritka a 20 kg feletti ponty a horgon, most egy napon mégis két ilyen halról is beszámolhatunk. A Rekord-tavon Juhász Anna 15:00 után akasztott tükörpontya 20,05 kg (79/80 cm), a gáton pedig Kun Zsolt fogott egy 21,35 kg-os (82/80 cm) tőpontyot, kevéssel 17:00 előtt.

Mindkét szerencsés horgásznak szívből gratulálunk!