Hírek
Kategóriák
Törpeharcsa-szelekció!
Az elmúlt időszakban az előtározón és a déli tófüzéren megjelent törpeharcsák visszaszorítására több intézkedés is történt a BSHE részéről. Az ivadékfelhők gyérítésére balin, a nagyobb korosztályok ellen harcsa telepítésre került sor, továbbá a horgászversenyeknél a törpeharcsa minden esetben szervezetten kivételre és elszállításra kerül. Most szintet lépünk, mert kíváncsiak vagyunk az állomány valódi nagyságára. Ennek érdekében a kormányhivatal halgazdálkodási hatósága engedélyével és a haszonbérlő MOHOSZ hozzájárulásával ökológiai célú szelektív halászatot végzünk az előtározón, valamint a II. és III. tórészleten. A mai napon 128 db varsa került kihelyezésre, melyek felvételére a tervek szerint március 14-én, kedden kerül sor. E művelet kellemetlenséggel is jár, mivel a II. tórészlet egésze és a III. tórészlet filagóriák vonalától a II. sziget felé eső (a határ szalagokkal jelölt) szakasza 5 napra lezárásra került. Az eredményekről majd ugyanitt, képekkel együtt beszámolunk és a fogott mennyiség függvényében döntünk az esetleges folytatásról!
Általános időszaki horgászati tájékoztató
Tisztelt Horgászbarátaink!
Az elmúlt években már jól bevált módon, folyamatosan közöljük az aktuális horgászati információkat tagjaink, valamint vendégeink tájékoztatása céljából. Az új honlapon a feltöltés a "Hírek" felületen található és a jövőben a megjelenésről hírlevél is készül majd.
I. Érvényesség, helyi horgászrend, ügyviteli határidők
- Jelen tájékoztató március 8-tól március 14-ig érvényes.
- Maconkai Horgászrend (kiadva: 2023.01.01., a nyitóoldalról letölthető anyagban a 2023. évi változások pirossal jelölve
- Aktuális ügyviteli határidők: NINCSENEK!
Géza és az előtározói szezonkezdet
A mai napon az előtározón kapott lehetőséget egy tréningre Kaszás Géza horgászbarátunk. Mi is kíváncsiak voltunk arra, mit is mutat a nyári üzemvízszinti maximumra feltöltött, szépen letisztult vizű 3. sz., előtározói versenypálya. Nos, az eredmény a legszebb várakozásokat is felülmúlta. A pálya 200 m-es szelvényébe beülve Géza egy gyors pontyos alapozó etetés után, rakós bottal horgászva 12:30 és 16:30 között összesen 45 db 0,8 és 5,0 kg közötti pontyot, kiegészítésül 4 ezüstkárászt, 2 dévérkeszeget és mindössze 2 törpeharcsát fogott. Ez a fogás versenykörülmények között akár új pályarekordot is jelenthetett volna, de így is mindenkinek igen pozitív előrejelzés a versenyszezonra, kapcsoltan az itt megrendezendő rakós botos-, method feeder- és feeder versenyekre. Gratulálunk és bízunk abban, hogy idén még számos hasonló fogásról tudunk beszámolni!
Általános időszaki horgászati tájékoztató
Tisztelt Horgászbarátaink!
Az elmúlt években már jól bevált módon, folyamatosan közöljük az aktuális horgászati információkat tagjaink, valamint vendégeink tájékoztatása céljából. Az új honlapon a feltöltés a "Hírek" felületen található és a jövőben a megjelenésről hírlevél is készül majd.
I. Érvényes helyi horgászrend, ügyviteli határidők
- Maconkai Horgászrend (kiadva: 2023.01.01., a nyitóoldalról letölthető anyagban a 2023. évi változások pirossal jelölve
- Aktuális ügyviteli határidők: NINCSENEK!
Elindultunk!
Tisztelt Horgásztársak!
Ma délután elindult az új honlapunk. A tárgyban elkészült egy újabb hírlevél, melyben szeretnénk megosztani Önökkel az aktuális információkat. Kérjük, hogy fogadják szeretettel az új fejlesztést és türelemmel azt az 1-2 hetesre tervezett átmeneti időszakot, amikor a funkciók, a tartalmak fokozatosan felélednek, kiteljesednek tagjaink, vendégeink, barátaink és minden érdeklődő színvonalas kiszolgálása érdekében!
Ötödik hírlevél, búcsú a régi honlaptól
Mai hírlevelünkben egy korszak lezárultáról, egyben egy új kezdetéről számolunk be.
BSHE 2023. évi versenyszervezői tájékoztató
Maconkán horgászversenyek szervezésére a jövőben a MOHOSZ, a HENOSZ és a BSHE szervezetein kívül kizárólag a MOHOSZ hivatalos versenyszervezői státusszal rendelkező cégek, személyek közremûködésével van lehetőség, így elsősorban számukra, de a teljes nyilvánosság biztosítása igényével készült el a csatolt tájékoztató.
Előfoglalás 2023
Az alábbiakban csatoljuk a hagyományos előfoglalási tájékoztatónkat, valamint segédletként a 2023. évi helyfoglalási díjak áttekintő táblázatát.
Özönvíííííz
Az évszázad aszálya után csapadékosra fordult az idő. Az altalaj mára már telítődött, így egyre kevesebb eső egyre nagyobb áradást jelent. Ma 11:45-kor már 225 cm-es bejövő vízállással tetőzött a Zagyva, ez évek óta nem látott, 14,5 köbméter/sec vízhozamot jelentett. Csak viszonyításként: Ilyen bejövő víznél 12 óra alatt a tórendszer teljes vízkészlete lecserélődik! Mindez biztató az idei idényre, a halak várható növekedésére, egészségére is nézve. A halőreink a belső szabályozással (már nem csak képletesen) állják a sarat, egyenlőre minden tórészlet biztonságban van. Most már csapadékszünetre van szükség - ilyet sem írtunk az elmúlt bő 2 évben!
Negyedik hírlevél, általános évindító tájékoztatás
Az év első, időjárást tekintve tavaszias napjaira sorban elkészültek az alapvető okmányok, tájékoztatók, s a fogások mellett nem remélt forgalommal indult be a 2023. évi értékesítés is. Aktuális hírlevelünkben ezen eseményekről számolunk be.
A BSHE Alapszabályának megfelelően, limitált létszámkeret mellett a 2023. évben is sor kerül (a közgyûlés előtti időszakra vonatkozó) akciós-, illetve az év további szakaszában pedig a normál ügymenet szerinti új teljes jogú tagok felvételére.
Szintén meghirdetésre került a 2023. évi alapdíjas egyesületi tagság megszerzésére vonatkozó feltétel- és kedvezményrendszer is.
Mint ismeretes, fő szabályként minden év március 31.-én lejár az éves engedélyek árának általános befizetési határideje. A BSHE Elnöksége az új felvételes tagokhoz és az alaptagokhoz hasonlóan 2012-től már a meglévő teljes jogú tagok tagi jogviszonyának határidős megújítása esetében is nyereménysorsolási akcióval ösztönzi a határidős befizetést.
Ugyanakkor a határidőben fizetni nem tudók esetében az Elnökség továbbra sem kívánja ellehetetleníteni senki horgászati lehetőségét, ám képviselnie kell a határidőre befizető, így az Egyesület pénzügyi mûködőképességét biztosító tagok jogos érdekeit is. E helyzet feloldására tesszük ismét közzé a teljes jogú tagi akciós tájékoztatóval együtt, egységes szerkezetben a méltányossági és szankciós tájékoztatót.
Harmadik hírlevél, a 2023. évi árlisták közzététele
Minden nehézség ellenére nézzünk előre, s kezdjük meg az átállást az új évre! Első lépésként csatoljuk a 2023. évi tagi, a vendég és kiegészítő díjtáblázatokat, díjelem-táblázatokat. Maga a teljes, elektronikus támogatású helyszíni tagsági felvételi, megújítási, okmány- és jegyértékesítési folyamat a tervek szerint január 2-től biztosított, majd január közepén indul a helyfoglalási program is. Szeretettel várjuk régi és új Horgásztársainkat!
Karácsonyi hírlevél és nyereménysorsolás
Az alábbiakban csatoljuk a 2023. évi változások tárgyában megfogalmazott második levelünket, melyet hamarosan újabbak követnek.
Éves záró telepítések, horgászszövetségi támogatással
Az év végéhez közeledve, egyfajta közös karácsonyi ajándékként élhetjük meg a csapadékosabbra forduló idő mellett azokat a támogatott haltelepítéseket is, melyeket az őszi havária események után, a MOHOSZ ÁPFE 2022 célalapjára benyújtott sikeres pályázatunk segítségével tudtunk megvalósítani. E jogcímen 2022.11.16-án és 12.23-án összesen 3000 kg III. nyaras ponty, 1640 kg II. nyaras dévérkeszeg, 400 kg II. nyaras harcsa, valamint 220 kg II. nyaras csuka került be a tórendszerbe. Az 5260 kg hal értéke 8.535.450 Ft, melyhez a bruttó támogatás a maximálisan elérhető 2.000.000 Ft volt. Így végül az évszázad aszályának évében 13569 kg hal került Maconkára. Köszönjük a MOHOSZ támogatását!
Hód gyérítése Maconkán
A közelmúltban a MOHOSZ közremûködésével is módosult jogszabály alapján már feltételekkel lehetséges a hód állományának gyérítése. A BSHE a további károk mérséklése érdekében élt is ezzel a lehetőséggel és kérelmezte a maconkai gyérítés engedélyezését, mely ügy végül néhány ügyviteli kör után támogatásra talált és 5 éves időtartamra meg is kaptuk az engedélyező határozatot, melyet itt is csatolunk. Köszönjük minden érintett szíves közremûködését!
Megújulás
Az alábbiakban csatoljuk a 2023. évi változások tárgyában megfogalmazott első levelünket, melyet hamarosan újabbak követnek.
Új tórekord 4005 nap után!
A mai napon egy olyan tórekord került megdöntésre, amely lelki alapon is megérintett minket. Már többször publikáltuk, hogy Maconka sem tudta elkerülni a szervezett hallopást, így a Király Béla által 2011.11.14-én tórekordként kifogott 17,80 kg-os bőrpontyunkat is eltüntették innen. E hal később Biatorbágyon került elő és a kálváriája ellenére pár év múlva már meghaladta a 22 kg-ot. A NÉBIH felderítette az ügyet, de sajnos korábbi rekorderünk jelen ismeretek szerint már nem élte meg azt, hogy hazakerülhessen, pedig többször is igazoltan és már az ismert "háttérrel" horogra került. "Természetesen" bocsánatkérést, pláne kártérítést sem kapott a mai napig egyesületünk. Telt, múlt az idő, sokáig nem tudtunk "tiszta" bőrpontyot beszerezni, majd 6 évvel ezelőtt érkezett egy pár 6-8 kg-os példány. Tavaly a fogásokból már látszott, hogy hamarosan megdőlhet ez a rekord is.
Ma hajnalban, 4005 nap után a gáti szakaszon Bajnai Gergő egy 18,50 kg-os (81/82 cm) bőrponttyal új abszolút bőrponty-tórekordot állított fel. A remek hal a tartósan kisvizes időszak ellenére is jó kondícióban került ki és őszintén kívánunk neki hosszú-hosszú éveket Maconkán, várhatóan hamarosan 20 kg feletti "kivitelben"!
Halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítása
Mint ismert az utóbbi 100 év legnagyobb aszálya nem kímélte a magyar természetes vizeket, s a sajnos ismert módon Maconkát sem. Érzékelve a problémákat, a MOHOSZ kezdeményezte a telepítési kötöttségek enyhítését, s ezt az Agrárminisztérium is támogatta. Ezt követően született meg az az iránymutatás, amely alapján a Kormányhivatalok felkérést kaptak a tervek hivatalból történő módosítására. E folyamat a Maconkai-víztározó és tórendszere esetében is megtörtént, ennek eredményeként csatoljuk a tárgyi határozatot azzal, hogy természetesen - az ismert inflációs hatások és a veszélyhelyzeti költségek, valamint az így elmaradt bevételek miatt beszûkült - anyagi lehetőségeink és a vízminőség, valamint a mennyiség függvényében folytatni kívánjuk majd az őszi telepítéseket.
Elindult a természetes vízpótlás!
Az elmúlt egy héten több hullámban összesen 59,85 mm csapadék esett a tórendszer mérőállomása adatai alapján, s hasonló mennyiség érkezett a Teremtő és a Természet áldásos tevékenysége okán a vízgyûjtőre is. Hosszú idő után újra van víz a mátrai patakokban és jelenleg a Zagyva napi 11.000 köbméter friss vizet szállít a tórendszerbe. Az elmúlt három nap mintegy 25 cm-es vízszint-emeléssel átfrissült az előtározó, majd az újra elindított keringetésnek köszönhetően a déli II-III-IV-V. tavak következtek 10-15 cm-es emeléssel, ahol már a megszokott őszi üzemvízszintet sikerült elérni. Ma reggeltől már a teljes hozam a fő tározótér vízszintjét emeli, ahol a 379 cm-es mélyponttal szemben jelenleg már 390 cm-t mutat a mérce. Ez a 11 cm plusz több, mint a korábbi, életmentő vízpótlás teljes eredménye, s így jelentősége nem szorul indokolásra. Bízunk a folytatásban...
Fogási tapasztalatok a III. tórészleten
Mint ismert, szeptember 16-tól újra elindulhatott a horgászat a III. tórészleten. Két hét tapasztalatai okán csak jó híreink vannak, melyet egyre több horgásztárs is meg tud erősíteni. Pontyból a várt eredmények jelentkeznek, sokan meg tudták fogni az engedélyezett mennyiséget, sőt 10-15 db-os fogásokat is regisztráltak a halőreink. Jellemzően 0,5-2,5 kg közöttiek voltak az egyedsúlyok, de 6 kg-on felüli hal is horogra került. Szép ezüstkárászok is jelentkeztek, közülük a legnagyobb megközelítette az 1,5 kg-ot. Már compóról is született beszámoló. A keszegekből dévér, karikakeszeg, bodorka, vörösszárnyú, küsz és mutatóban egy db jász is jelentkezett, így kijelenthető, hogy minden eddigi fajból maradt jelentősebb állomány. Ragadozókra eddig nem nagyon horgászott senki, de keszegezés közben balin, sőt egy 2 kg-os harcsa is horogra került. Természetesen a mohó törpeharcsák sem maradtak el. A tapasztalatok alapján hamarosan sor kerülhet itt az első őszi telepítésre is, tovább írva a tórészlet történetét.
Összesen: 501 sor