Miért nyertek? Mert megérdemelték!
2010. 07. 26.
2010. 07. 26.
2024. 10. 11.
Idén a Természet sokszor próbára tett minket Maconkán is, de a döntő pillanatokban mindig mellénk állt a szerencse. Az ismétlődő esőzések, kapcsoltan tartós árvizek között így minden versenyt sikerült megrendezni, nem is akármilyen eredményekkel. A XII. NMH-Grátisz-BSHE Tóparti Randevú Kupa esetében is hasonló volt a feladvány: előző nap megint hideg, sûrû eső. Ám a verseny kezdetére, s talán a versenyzők tiszteletére újra felragyogott a nap…
2010. 07. 08.
Óriási izgalommal, feszültséggel teli várakozás előzte meg a 26 kiváló csapat sorsolását a XIV. Maconka Nemzetközi Bojlis Kupán. Több szempontból is érdekes verseny ígérkezett, a folyamatban lévő tórekonstrukció miatt utoljára versenyezhettek a csapatok az eddig ismert, szeretett versenypályán. A halakkal is történhetett valami, ugyanis a helyi horgászok szerint több hete étvágytalanok voltak ívásra készülődő kedvenceink. A meteorológia frontátvonulásokat ígért, esővel, felhőszakadással. napról napra alacsonyabb hőmérséklettel. Érthető volt tehát a csapatok izgalma. A mély vagy sekélyebb részek lesznek a nyerők? A szél mennyire lesz tartós? A sok bizonytalan tényező mellett a sorsolásnál még a Fortuna kegyeiben is bízni kellett, ugyanis nem mindegy, hogy a csapat hányadikként választhat rajthelyet.
2010. 06. 18.
Kilencedik éve, hogy elkezdődött ez a speciális verseny Maconkán. Úttörőnek is nevezhetnénk, mert talán ez volt annak idején az első olyan verseny, ahol a fenekező horgászat finomszerelékes ága bemutatkozhatott, megmérethette magát a feeder- vagy pickerbotos horgászatot kedvelő horgász. Kilenc év alatt nagyon sokat fejlődött maga a feederbotos horgászsport és az annak helyet adó horgászverseny is.
2010. 06. 08.
A megszokottnál idén kicsit hamarabb, június közepén kerül megrendezésre a XII. Tóparti Randevú. A változatos maconkai versenynaptárból e hagyományos egyéni verseny az, ahol a szervezők a hétköznapi horgászat örömét is szeretnénk megőrizni, fûszerezve azonban verseny izgalmával, valamint a Tóparti Randevú egyéb eseményeivel. Itt a szabályok egyszerûek, hiszen ez a rendezvény jóval több, mint egy hagyományos horgászverseny. A díjak mellett tehát fontos az együttlét öröme is, amely az e csodás vizet, a sportszerû horgászatot szeretők együttléte a víz ünnepén. Az árvizes időszakot remélhetőleg már lezárva rendkívül fontos, hogy végre időt szakítsunk a pihenésre, a várva várt közös együttlétre. Íme, a szívélyes meghívó az újabb közös, maconkai baráti randevúra!
2010. 04. 30.
A HALDORÁDÓ Internetes horgászportál és a SIKERES SPORTHORGÁSZ magazin közös szervezésében 2010. június 12-13-án (szombaton és vasárnap) kerül megrendezésre Magyarország legnépszerûbb és ettől az évtől már 2 fordulós páros feederbotos horgászversenye. A versenynek, mint azt már megszokhattuk, idén is a Maconkai-víztározó ad otthont.
2010. 04. 30.
A Haldorádó Horgászportál szervezésében évenként megrendezésre kerülő Feeder Szuperkupa az ötödik versenyéhez érkezett. Idén is szeptember elején lesz a kétnapos, kétfordulós, összesen 16 órás, horgászt próbáló megmérettetés. Az előző év bebizonyította, hogy érdemes volt módosítani a verseny szabályain, hogy még izgalmasabb lehessen a verseny. Bízunk benne, hogy ez idén sem lesz másképp!
2009. 11. 17.
Ami a szezonzáró maconkai versenyt illeti, sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán megtartható lesz-e az ország talán legnagyobb hagyományokkal rendelkező pergető versenye. Az elmúlt hónapok aszálya miatt korábban kritikusra csökkent a tározó vízszintje, de szerencsére – miként a Haldorádó is beszámolt róla – ezt a problémát is sikerült leküzdeni. Mire elérkezett november 7. napja, a forradalom régmúlt ünnepe (talán emlékszünk még) helyett a már újra jól meghorgászható víznek örülhetett a mezőny, jó fogásokban reménykedve. Ez is összejött szerencsére!
2009. 10. 17.
Eddigi pályafutásom során szinte napi rendszerességgel találkoztam olyan véleményekkel és hozzászólásokkal, melyek erős kritikával illették a túlságosan reklámszagúnak tûnő, csak a márkáról vagy az eladásra szánt termékről szóló hangzatos beszámolókat. Most eljött az idő, hogy végre egy olyan kezdeményezésről olvassatok, ami marketingjellegû indíttatástól garantáltan mentes, ami kizárólag a tenni akarás és a segítségnyújtás okán született. Ez a Magyar Pontyhorgászok Egyesülete (MaPoE) által megrendezett első nyílt nap, melyre a Maconkai-víztározón 2009. szeptember 13-án került sor. Mivel „fiatal, de lendületes” egyesületünk számára ezen esemény mérföldkőnek számít, sokunk hatalmas izgalommal várta, hogy vajon hány horgász szavaz nekünk bizalmat és teszi tiszteletét egy ilyen rendezvényen… Bevallom, még én is igen izgatott voltam, hogy azon horgászoknak ne okozzunk csalódást, akik megadták nekünk a bizonyítás lehetőségét! De lássuk, miben is tudunk segíteni napjaink pontyhorgászainak és egyesületünk tagjainak!
2009. 10. 16.
A Slider úszóval végzett matchbotos horgászatot nagyon sokan túlzottan nehéznek és problémákkal tûzdelt módszernek tartják. Az úszós horgászat sarkalatos pontja a dobás, ezen belül is az, hogy szerelékünk gubanc nélkül érjen a vízbe. A Slider módszernél ez a legnehezebb, ez igényli a legtöbb tapasztalatot és gyakorlást, ezért a legtöbben idegenkednek a Slider használatától. A Cralusso az új Zero Slider úszóval ezen szeretne segíteni. Bízom benne, hogy az alábbi írás és videó bebizonyítja, hogy a Zero Slider és a Rocket úszókat lehet könnyedén, és ami még fontosabb, eredményesen használni!
2009. 10. 12.
Sokan hihetik, hogy túlzás a címben szereplő „katasztrófa” kifejezés. Addig a percig, ameddig nem láttam saját szememmel a közelmúltbeli maconkai állapotokat, addig én is ezt gondoltam. Nehéz a szóbeli információk alapján elképzelni, hogy mit jelent az, hogy alacsony a vízszint, mit is jelent az, hogy 135 cm hiányzik a tározóból… Ha azonban hozzátesszük azt, hogy a horgásztavak átlagmélysége a legtöbb helyen 160 cm körül van az országban, akkor már megérthetjük, hogy mekkora lehet(ne) is a gond. Ez az írás jó példa arra, hogy nem szabad belenyugodni az adott helyzetbe. Ha van rá mód és lehetőség, tenni kell ellene!
2009. 10. 11.
Ismét megrendezésre került a Maconka – Big Carp Nemzetközi Bojlis Kupa, mely immár 13. alkalommal öregbíti hírnevét. Nem véletlenül mondom, hogy hírnevét, hiszen nyugodtan állíthatom, a rekord mennyiségû fogásokról és rekordoktól híres verseny méltán teszi olyan népszerûvé és felejthetetlenné a tározót. Most sem volt ez másképp, hiszen ismét rekordfogás született, annak ellenére, hogy a rendkívül alacsony vízállás és az esőzések hiánya beárnyékolta a verseny előtti napokat. A vízhiány és a negatív előrejelzések ellenére mi is – mint SBS SziKo Team – belevágtunk a bojlis kupába, aminek végeredménye egy újabb rekord felállítása és a bajnoki cím elnyerése lett! Ha szeretnétek tudni, minek köszönhető ez rendkívüli eredmény, és hogy hogyan sikerült magunk mögé utasítani talán minden idők legkeményebb mezőnyét, akkor tartsatok velem, és ismét (mint mindig) lerántom a leplet azokról a titkokról, amelyeknek győzelmünket tulajdonítjuk!
2009. 09. 21.
Ragyogó napsütésben 33 fokos forróság, szélcsend, igen alacsony induló vízállás mellett tartós apadó tendencia. Eddig azt hittem, ez finoman szólva sem a legkedvezőbb meteorológiai és hidrobiológiai szituáció egy maratoni pontyfogó verseny kiemelkedő eredményéhez. Óriásit tévedtem! Ha kissé megkésve is, de idézzük vissza együtt egy újabb csúcseredmény születését…
2009. 09. 10.
Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Maconkai-víztározó írott történelmében az egyik legizgalmasabb feederbotos verseny került megrendezésre 2009. szeptember 5-6-án. A kétnapos viadalon Magyarország és Szlovákia legügyesebb versenyzői mérték össze tudásukat, hogy kiderüljön a kétszer nyolcórás versenyen, ki a 2009-es év feeder bajnoka! Lássuk, hogy ettől az évtől az új szabályrendszer szerint lebonyolított verseny milyen izgalmakat tartogatott a résztvevő versenyzők számára!
2009. 08. 04.
A Rapala Eurohold Team idén is részt vett a nyolcadik alkalommal megrendezett Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupán, melynek helyszíne a Maconkai-víztározó volt. A tavalyi csapatgyőzelem után idén is majdnem sikerült a nagy bravúr, minimális különbséggel (csupán 1 ponttal lemaradva) a második helyen végeztek egy szektor első és egy szektor második teljesítménnyel. Egyéniben viszont – megvédve tavalyi bajnoki címét – ismét Fördős Attila lett a győztes, új rekordfogással! A bajnokok rendkívül őszintén és kendőzetlenül mutatják be a sikeres feederhorgászatuk minden apró részletét. Érdemes tőlük tanulni és praktikáikat a hétköznapi horgászatok során is alkalmazni!
2009. 07. 07.
A már megszokott időpontban, július első szombatján került sor az újabb maconkai Tóparti Randevúra, melynek a mi szempontunkból - meglepő módon :) - a horgászat a fő attrakciója. Talán nem is véletlenül… A XI. NMH-Grátisz-BSHE Kupa ugyanis az eddigi legtöbb versenyzőt vonultatta fel, és bizony már a nevezők számát is korlátozni kellett. Mivel azonban sok jó ember „kis” helyen is elfér, végül e sajátos hangulatú verseny ismét betöltötte rendeltetését, ötvözve a módszereket és a kvalitásokat, megőrizve az emberi kapcsolatok, a párbeszéd fontosságát!
2009. 07. 02.
Az írás első része talán kellő bepillantást adott abba a folyamatba, amelynek végén egy nem hétköznapi, igazán fogós terméket tehetünk elétek. A különleges termékek bemutatása és ismertetése ebben a cikkben csúcsosodik ki, most két új pelletcsalád bemutatása következik. Miért mások ezek a csalik, miben térnek el az eddig megszokottaktól? Hogyan lehet egyedi fejlesztésû új csalikkal előrukkolni? Tartsatok ma is velünk, és mindenre fény derül!
2009. 07. 01.
Bizonyára sokakat érdekel, hogy miként születik egy új termék? Miként lesz egy kezdetben „agyament” ötletből végtermék? Mi kell ahhoz, hogy az valóban fogós legyen? Mennyi ideig tart egy új termék tesztelése, próbája, no és hány ember dolgozik ezen? A munkánkat figyelemmel kísérő, a HALDORÁDÓ termékeket nagy megelégedéssel használó horgászok láthatják, hogy majd minden hónapban előrukkolunk igazi újdonságokkal. Ebben a hónapban három új termékcsaláddal szolgálunk, ezeket a mai és a holnapi írásban kívánjuk részletesen bemutatni. Elsőként ismerjétek meg a Haldorádó Dip Tuningot, míg holnap a Hybrid és Finom Pontypellet családot!
2009. 06. 23.
A változatos maconkai versenynaptárból ezen hagyományos egyéni verseny az, ahol a szervezők a hétköznapi horgászat örömét is szeretnénk megőrizni, fûszerezve azonban verseny izgalmával, valamint a Tóparti Randevú egyéb eseményeivel. Itt a szabályok egyszerûek, és így nagyban építenek a versenyzők egymás közötti korrekt viszonyára is. A díjak mellett tehát fontos az együttlét öröme is, amely az e csodás vizet, a sportszerû horgászatot szeretők együttléte a víz ünnepén. Íme, a szívélyes meghívó az újabb közös, baráti randevúra!
2009. 06. 19.
Ha a verseny főszervezője, Döme Gábor szavait akarnám idézni, akkor így kezdeném bevezetőmet: „Stílszerûen van egy jó hírem és egy rossz hírem. A rossz hír, hogy a médiák szerint gazdasági világválság van. A horgászok azonban nem akarnak tudomást venni erről, és az elmúlt évben rajthoz álló 35 csapattal ellentétben idén 54 csapat 108 versenyzője nevezett! Kell ennél jobb hír?!” A verseny rangját és erejét jelzi, hogy egyre több ismert, élvonalbeli magyar és külföldi finomszerelékes horgász áll rajthoz. Ráadásul nem csak hazánkban, hanem Szlovákiában is egyre népszerûbb, idén már 14 külföldi csapat tisztelte meg versenyünket! Így minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy idén is a legrangosabb, legnívósabb feederbotos horgászversenyt tudtuk sikeresen megszervezni és lebonyolítani. Aki ebben az erős mezőnyben eredményt tudott elérni, az joggal lehet büszke horgásztudására!
Összesen: 227 sor