Maconkai spiccbotozás
2003. 07. 28.
2003. 07. 28.
2003. 06. 18.
Remélem sikerül visszaadni ezzel a pár fotóval a verseny hangulatát, azt a jó érzést, amit a festői környezetben eltöltött pár óra jelentett.Természetesen a teljesség igénye nélkül.
2024. 10. 11.
A napok, hetek óta megszokott tikkasztó kánikula helyett langyos permetező esőben gyülekeztek a Maconkai- tározó halőrháza előtt a II. Haldorádó-Sporthorgász feederbotos Kupán induló versenyzők. Mire a sorsolás befejeződött, az eső is kezdett alábbhagyni. Az időjárás úgy nézett ki, kegyeibe fogadta a horgászokat, reméltük, a halak is hasonlóan tesznek.
2003. 01. 09.
Véget értek a hajszás napok. Úgy terveztem, hogy pihenő időmet a vizeken töltöm, mint rendesen, pergetéssel. Még a melós hétköznapok közé sikerült bepréselni a pergető kupa második fordulóját, november elején. Az ott látott eredmények meggyőztek arról, hogy Maconkán szép számmal kerülhetnek horogra a ragadozók. Nem is volt kérdéses tehát, hová induljak első szabad napomon: irány még egyszer Maconka!
2024. 10. 11.
Már a nyári, maconkai bojlis túrámon meggyőződhettem arról, hogy a tározó halakkal bőségesen ellátott, a megfelelő telepítések végett, egészséges és szép halállomány alakult ki. A pontyfogásokon kívül már ekkor észrevettem a nádasok melletti rablásokat, melyeket szinte kivétel nélkül a csukák számlájára írtam. A kora reggeli órákban, szinte forrt a víz a csukák rablásai végett, pillanatnyi nyugtot sem hagytak a kishalaknak. A tudatos csukatelepítések szép lassan beértek Maconkán, melynek áldásos hatása már jelentkezik a horgászok körében.
2002. 10. 16.
Gyönyörû, szélcsendes őszi napra ébredtünk Apámmal. Amikor kinéztünk reggel 6 órakor az ablakon, a köd fenséges menyasszonyi fátyla szinte mindent beborított. A nap sugarai még meg sem látszottak a félhomályban, és ha az idő ugyan kicsit csípős is volt, mi azért egymásra néztünk és elhatároztuk, hogy megvalósítjuk egy régóta dédelgetett álmunkat, és ellátogatunk a Maconkai-víztározóra, amely mostanában a mi toplistánkon a "Legjobb Tó" címmel büszkélkedhetett.
2002. 06. 03.
Egy horgász igyekszik minél több vizet felkeresni és megismerni a jobb fogások érdekében. Ezzel jómagam sem vagyok másképp, minden évben legalább öt-hat új tavat keresek fel és horgászok meg. Nagyon ritkán fordul elő (talán egy évben egyszer), hogy minden igényt kielégítőnek bizonyuljon egy víz. Kuriózum számba megy, így sokat kell érte járni az országot, mire előkerül egy ilyen tó. Idén meglepően korán, már a tavaszi hónapokban rátaláltam egyre. A Nógrád megyében található Maconkai-víztározó már az első pillanatban megdobogtatta a szívemet, éreztem, hogy ritka kincsre bukkantam.
Összesen: 227 sor